Batthyány tér 3. lakóház

Buda 1686-os visszafoglalását követően a Budai Kamarai Adminisztráció (Ofner Cameral Administration) 1692-ben a mai Batthyány tér 3. szám alá eső házhelyet Kreützer Sebestyén iparosnak utalta ki, aki 1694-ben 105 forintért eladta azt Marco Demikiecznek. Az ingatlant 1731-től Mathasovics János és neje, Margit birtokolta, 1758-tól pedig Jakocsevics Mihály városi törvényszéki ülnök és neje, Mária. Tőlük leányuk, Kaufmanné Jakocsevics Erzsébet örökölte, aki 1793-ban árverésre bocsátotta birtokát, melyen akkor egy középkori alapokon épült barokk ház állt (ennek az épületnek a jelzése látható Johann Matthei 1746 körül készült térképen is). Valamint az ingatlan ábrázolása látható a Szent Anna plébánián található XVIII. század végi olajfestményen, mely az Erzsébet-apácák Batthyány térre való megérkezését ábrázolja. Ha a kép hiteles, akkor egy háromtengelyes homlokzatú, egyemeletes épület volt itt, melynek a jobb szélső tengelyében volt a bejárati kapuja.

A Batthyány tér 3. számú ház (1930-as évek)
Kép forrása: FSZEK [HUNGARICANA] [leltári szám: 023010]

Ezt az ingatlant vásárolta meg Hikisch Kristóf építőmester és neje, Teréz. Az új tulajdonos saját tervei szerint átépítette a házat, mely eszerint 1795-től létezik mai formájában. Az 1756-ban született Hikisch Kristóf a csehországi Szlojnicből származott. 1784-ben vették fel a budai polgárok sorába, 1785-től kezdődően 24 éven át volt mester, ebből 5 évig a budai kőművescéh főcéhmesteri, 3 évig pedig az alcéhmesteri tisztségét töltötte be. 1787 januárjától szeptemberéig a Kempelen Farkas tervei alapján színházzá alakított budavári karmelita templom kőművesmunkáit végezte, de mivel a tervező nem volt építész, valószínűleg több volt a feladata, mint az egyszerű kivitelezés. Tervei alapján és vezetésével épült 1795-től 1797-ig a krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániatemplom. 1798-1799-ben a tervei alapján épült fel az újlaki Sarlós Boldogasszony plébániatemplom főoltárának keretarchitektúrája. 1801-ben Marczibányi István Dísz tér 8. szám alatti (mára elpusztult) palotáján, 1804-ben a budai Szent Anna templom külső és belső felújításán, 1805-ben a Fő utcai Marczibányi Menházon dolgozott. 1808-ban az ő tervei alapján indult meg a mára már lebontott Fő utca 68. szám alatti Három nyúl és a Zöld Szőlőfürt nevű fogadók laktanyává alakítása. 1809. december 18-án hunyt el. Legutolsó munkájával és a krisztinavárosi plébániatemplommal kapcsolatos tervei Budapest Főváros Levéltárának Tervtárában találhatók. Jelentős szerepe lehetett a korabeli budai építészet megújításában.

A zártsorú, kétemeletes, körülépített udvaros lakóépület mai formáját és copf stílusát 1795-ben nyerte el. 1872-ben a Batthyány (akkor Bomba) teret feltöltötték, így az épület földszintje a tér szintje alá került. Ezért előtte a járda osztott, a magasabb résztől egy fal és azon egy fémkorlát választja el az épület előtti térséget. Az utcai homlokzat négytengelyes. A bal oldalon két egyszerű, kőkeretes ablaknyílás található, a jobb oldali két tengelyben pedig a tagolt felületű, kétszárnyas fakapu helyezkedik el közepén egyszárnyas, íves záradékú személybejárattal. A fakaput a tér XIX. századi feltöltésekor felemelték, íves tetejét pedig levágták. A földszintet az első emelettől elválasztó, kissé kiugró, egyszerű övpárkány széles frízébe besüllyesztett négy klasszicista stílusú, másodlagos elhelyezésű XIX. század elején készült dombormű található.

A Batthyány tér 3. számú ház kapu feletti domborművei (1936)
Kép forrása: FSZEK [HUNGARICANA] [leltári szám: 023834]

A kőtáblák a 4 évszakot jelenítik meg, a rajtuk lévő 12 puttó pedig a hónapokat. Minden domborművön három szereplő figyelhető meg. A bal oldalt lévő művön a márciust jelképező puttó egy pillangót enged szabadon, mely a mellette lévő virágok felé száll jelezve ezzel, hogy ezeknek megporzása kezdődik ebben a hónapban. Az áprilist jelképező alak egy kosár virággal látható, a májust pedig egy korsó vizet készül kiönteni, ezzel utalva a „májusi eső aranyat ér” szólásra. A következő táblán a júniust jelképező puttó búzát arat utalva az ebben a hónapban kezdődő betakarításra, a júliust megjelenítő aratókosárban hozza neki az ételt, az augusztust ábrázoló alak pedig elégedetten alszik az összekötözött gabonakévéken. Testtartása az antik Endümión-ábrázolásokat idézi, lábánál oroszlán hever, utalva a hónap jellemző csillagképére. A szeptembert jelképező puttó szőlőt szüretel (valószínűleg kék szőlőt – budai kadarkát vagy budai vöröset), két társa pedig a lebogyózott gyümölcsöt áztatja egy nagy dézsában. Közöttük egy – az antik „ugró kecske” ábrázolások mintájára megjelenített – kos látható, mely arra utal, hogy a szüreti ünnepségek elmaradhatatlan étele volt a birkahús, mely ez időszakban még nem olyan faggyús ízű, mint télen. Az utolsó táblán december alakja tüzet szít, míg január (a leghidegebb hónap) melegszik mellette, a februárt megjelenítő puttó pedig fűzfavesszőket hoz, melyeket ekkor szoktak levágni kosárfonás céljára.

Batthyány tér 3. (1971)
Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 98006; adományozó: UVATERV]

Az épület homlokzatának első emeletén a négy egyszerű szalagkeretű, kétszárnyas ablakot levélfüzérekkel díszített, ión falpillérek választják el egymástól, melyek a főpárkánynál egy-egy álló konzolban végződnek. Az ablakok mellett és felett kisebb, négyzet alakú tükrök vannak a falba mélyítve. Ezen a szinten helyezkedik el két XX. századi zászlótartó konzol. Ettől a szinttől egy rovátkákkal díszített övpárkány választja el az emeletet, melyen ugyancsak négy egyszerű keretelésű ablak található, melyeket szerényebb, kisebb méretű dór jellegű falpillérek választanak el egymástól. A nyílások szemöldökpárkánya alatt mélyített tükrök találhatók. A homlokzatot a dór fejezetekből kiinduló konzolokra támaszkodó, többtagú főpárkány zárja le.

A Batthyány tér 3. boltíves átjárója (1935)
Kép forrása: FSZEK [HUNGARICANA] [leltári szám: 020709]

Kapualja három csehboltozatos szakaszból áll. Harmadik szakaszából nyílik a karcsú orsópilléres lépcsőház, melynek csúcsívsoros kovácsoltvas korlátja eredeti. A ház első udvara három oldalról körülépített, a negyedik oldalon a tűzfal mentén függőfolyosó köti össze a két szárnyat. Az egyemeletes udvari középszárny kétszakaszos áthajtóján keresztül a hátsó kertbe juthatunk. A hátsó homlokzat háromtengelyes, egyszerű keretezésű ablakokkal. A házban jelenleg hat lakás található – a sok átalakítás miatt nagyságuk elég változó: egy, két- illetve két és félszobásak. A földszinti, utcára néző kétablakos helyiség, melyben korábban üzlet volt, jelenleg nincs kihasználva. A padlástérből alakították ki az udvari szárnyban a hatodik lakást.

Hikisch Kristóf 1809-ben bekövetkezett halála után a ház tulajdonjoga fiára, a gazdálkodó Hikisch Vincére szállt, aki 1831-ben kapta meg a budai polgárjogot. Lehetséges, hogy ekkor borkimérést nyitott házában, amihez minden budai polgárnak joga volt, ha saját házzal és szőlővel rendelkezett. Ekkortájt kerülhettek a domborművek is a házra – lehetséges, hogy a borkimérés jelzésére szolgáltak, ahogy ezt Garády Sándor feltételezi. Hikisch Vince Víziváros megbecsült polgárának számított, így 1848-ban Buda első törvényhatósági közgyűlésének tagjának választották. A házat az 1880-as években a Fischer család tagjai birtokolták (ekkor vezetik be a csatornát Hauszmann Sándor építész tervei alapján 1887-ben), majd több tulajdonosváltás után 1899-től Balásy Antal miniszteri segédtitkár tulajdona volt, aki egészen 1910-ig birtokolta az ingatlant. Ettől kezdve Víg Béla gyógyszerész szerepelt tulajdonosként, aki nem messze, a Margit körúton üzemeltette Szent Margithoz címzett patikáját. Halála után, 1926-ban már azonos nevű fia volt a ház tulajdonosa, akitől 1932 januárjában dr. Richter Richárd és neje vásárolta meg 70000 pengőért.

A háznak akadt néhány érdekes lakója is. Állítása szerint 1883-tól lakott második emeleti lakásában Gleichweit Vilmos, aki Petőfi Sándor unokatestvérének mondta magát. A férfi szűcsként dolgozott, de 1922-ben – állítólag 90 éves korában – megbetegedett és attól kezdve nem volt képes munkáját ellátni. Ezért 1923-ban és 1926-ban is az újságok hasábjain kért adományokat jólelkű emberektől ’48-as honvéd múltjára és híres unokaöccsére hivatkozva. Így tett 1931-ben is, 101 (!) évesen, de akkorra már feltehetően elhagyni kényszerült Batthyány téri lakását, mert Sashalmon lakott.

A Batthyány tér 3. belső udvara, a háttérben kézimunkázó asszony. (1935)
Kép forrása: FSZEK [HUNGARICANA] [leltári szám: 020708]

Márkus Mária kötőnő 1916-tól bérelte a Batthyány tér 3. számú ház kapualjából nyíló egyszobás lakást, ahol házasságon kívül született kislányával, Gizikével élt. Mivel a harisnyakötés nem volt a legjövedelmezőbb foglalkozás, ezért az akkor 34 esztendős Mária 1928-ban olyan nyomorba jutott, hogy nem tudta kifizetni a heti 10 pengős lakbérét. Ezért februárban a háztulajdonos, özv. Víg Béláné rendőrökkel jelent meg az asszony lakásán és ki akarta lakoltatni a szerencsétlent. A kötőnő emiatti elkeseredésében megivott egy pohár marólúgot, mely miatt a kórházban később meghalt. Árván maradt kislányát egy „pestszentlőrinci derék fűszerescsalád” fogadta örökbe a Friss Újság információi szerint.

Lehetséges, hogy Márkus Mária esete volt a példa a szintén ebben házban lakó Tímár Katalin takarítónő számára, aki 1932-ben szegénysége miatti elkeseredésében lúgkőoldattal mérgezte meg magát. Nem tett ilyen drasztikus lépést, de a magas házbérre szintén panaszkodott özv. Gretschl Józsefné, aki az 1900-as évek elejétől lakott a házban. Férje, majd ő az épület utcai üzlethelyiséget bérelte. A források ezüstművesként, aranyművesként és ékszerkereskedőként említik őket, az utolsó tagjai voltak az ötvösmunkáiról híres Gretschl-családnak. A hölgyet a Batthyány téri házba költözésekor már egész Buda csak „Gretschl mamának” hívta magas kora miatt. Mindig álla alatt megkötött, fekete csipke fejkendőt viselt és panaszkodott Víghékre, hogy mindig stájgerolják (emelik) a házbért és ennek okát a maga lokális dialektusában így fejezte ki:

Talán ez az oka annak, hogy az 1920-as években egy Zsigmond téri lakásba költözött. Az üzletet már 1915-ben Horváth Andor bérelte, majd a húszas években kávémérés működött itt nem túl nagy sikerrel. Az 1930-as években már borkereskedést találni a helyén, ahol a Gyöngyösvisontai nagyamádi Máriatelep szőlőgazdaságának fajborait kínálták, majd Lőrincz Miklós József kalaposmester műhelye költözött ide.

A második világháborúban a Batthyány téri ház bombasérüléseket szenvedett, a Gyorskocsi utca felé eső jelentéktelenebb hátsó részét nem is építették újjá. Sokáig egy féltetős melléképület állt itt, de az 1973-as felújítás során ezt is lebontották. A Batthyány tér felé eső homlokzatát 1955 és 1956 folyamán állították helyre Várnai Dezső tervei szerint. Ekkor került falára egy tábla a következő felirattal:

Az 1970-es évek elején fejezték be a Batthyány téri metró és az aluljárók építését. Emiatt hatalmas repedések keletkeztek a falakon, így a lakásokat aládúcolták. Ezt követően került sor a műemléki helyreállításra 1973-ban a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat által. A 2002-es felújítást megakadályozták a Batthyány utca 2. számú házban lakók, akik leszavazták azt. Erre azért volt joguk, mert akkor még egy helyrajzi számon volt a két épület. Ezt követően az önkormányzat külön helyrajzi számot adott mindkét háznak, így 2009-ben Nagy Tibor és Miklós Zoltán (Privaterv Kft) vezetésével megújulhattak az utcai és udvari homlokzatok, valamint a tető és a kert is. A négy domborműre is ügyeltek – azokat Szűcs László restaurálta. Így tehát újra régi fényében ragyog a Batthyány térnek ez a sokat tapasztalt, kétszáz esztendősnél is idősebb háza.[1][2][3][4][5][6]