Bródy Sándor utca 2. lakóház

A Bródy Sándor utca és a Múzeum körút sarkán álló, a környék historizáló épületállományába illő ház építészeti újítása a homlokzaton a Zsolnay-féle terrakotta elemekkel készített burkolás. Az 1876-ban megnyitott díszes kávéház kezdettől fogva a polgárok fontos találkozóhelye volt, és emellett a játékszenvedélyek kiélésének színhelye: kártyaszoba, biliárdterem szolgálta a betérőket.

Előzmények

A Palotanegyed beépülése a mai Kiskörút vonalában húzódó középkori városfal bontása után indult meg. A Bródy Sándor utcát ekkor Tégla utcának (Ziegel Gasse) nevezték, feltehetően a közeli téglaégető miatt. A 19. század folyamán a név többször változott, hol Stadtgut Gasse, hol Major utca, hol báró Sándor utca néven találjuk meg a régi térképeken. 1867-től nevezik Főherceg Sándor utcának, amelyet 1874-ben jegyzett be a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. 1919-től Sándor utca (címjegyzékekben hol Sándor, hol Főherceg Sándor utca ezután). Mai nevét 1949 óta viseli. A mai Kiskörút (és a Bajcsy-Zsilinszky út egy része) az épület tervezése idején Ország út névre hallgatott, majd a Közmunkatanács 1874-es döntése alapján három részre tagolták, így született meg a Múzeum körút, a Károly körút és a Váczi körút. Előbbi 1915–1918 között a Mehmed szultán út nevet viselte az első világháborúban a Monarchia szövetségese, Törökország uralkodójának tiszteletére.

Az egykori városfalon túl elsősorban a városlakók kertjei helyezkedtek el, de a 18. század végén már épültek itt kisebb-nagyobb házak is. Az 1770-es években a jelenlegi Bródy Sándor utca 2. helyén Sándor Antal báró épített magának lakóépületet. Az igazi fellendülés, a negyed névadó palotáinak megépülése a Nemzeti Múzeum megépüléséhez köthető: a nemzeti kultúra e szimbolikus intézménye érthető módon óriási presztízsemelkedést jelentett a környéknek.

A Bródy utcai saroktelket 1868-ban örökölte Luby Sarolta, báró Fechtig Károly felesége.^[1] Itt állt az ún. Luby-ház, s 1867 áprilisától benne működött a Budapesti Közlöny szerkesztősége is.^[2] 1873-ban a báró új ház tervezésével bízta meg Koch Antal építészt, Szkalnitzky Antal társát (és egyben sógorát), az akkor még Ország út 38.-ként ismert címen. A terveket Szkalnitzky készítette, aki a mai Múzeum körút 10. szám alatti házat is tervezte, amely ez időben Luby József, Luby Sarolta apjának a tulajdonában volt.

Az építési engedélyt 1874-ben kapták meg, s májusban meg is kezdték a régi épület bontását. A korabeli sajtó így emlékezett meg erről: „(EGY DARAB RÉGI Pest) került ismét a romboló csákány alá. Az országút és Sándor-utcza sarkán álló Luby-házat, e sajátságos U alakú s kettős tetejű régi kastélyt a múlt hét végén kezdték lebontani, hogy helyén nagy díszépület emelkedjék. E régi ház egyik földszinti lakása az ötvenes évek szomorú világában egy széles körű irodalmi társaság vidám oázisa volt. Ott lakott a száműzetéséből visszakerült Sárossy Gyula; ott szerkeszté rendkívüli részvéttel fölkarolt albumát; ott állták össze az írók és művészek ama tartalmilag is becses albumot, melyet Hollósy Kornéliának nyújtottak át; s ott voltak ama kedélyes estélyek, melyeknek egyikén a magyar opera e feledhetlen csalogánya előtt három kitűnő zenekar versenyzett a tetszés elsöségéért: az öreg Bokáé Debreczenből, a Patikárusok és a korán elhunyt Kecskemétié”.^[3] A ház végül 1875-ben készült el.^[4]

Az épületen számos, akkoriban neves szakember dolgozott. Strausz Károly volt a kivitelezést irányító építőmester, a kőfaragó munkát a Sóskúti Kőbánya Rt. végezte, az öntöttvas elemek pedig a Schlick-féle üzemből érkeztek. Az ilyen léptékű bérházak építése a korszakban még viszonylag újdonságnak számított; az építkezés jelentőségét is jelzi, hogy a Budapester Bauzeitung közölte az iparosok listáját, akik a házon dolgoztak.^[5]

Az épület leírása és története

A háromemeletes, egyudvaros bérház a kor szelleme szerint eklektikus stílusban épült. Homlokzati díszítőelemként a Zsolnay-gyár terrakotta elemeit használták.^[6] A homlokzatot eredetileg a földszinttől a második emeletig változatos vakolatkeváderezés és vakolatsávozás burkolta, a harmadik emeleten pedig kvádert imitáló sgraffito dísztítette. Ma csak a földszint tükrözi ezt az állapotot, a többi részen simára vakoltak a falfelületek. A Múzeum körúti homlokzat 8+1 tengelyes, a Bródy Sándor utcai 7+1, a kettő között egy egytengelyes sarokrésszel, mindkét oldalon hangsúlyos oldalrizalittal. A földszintet a Múzeum körúti oldalon teljes egészében 6 nagy méretű, íves nyílással foglalja el a kávéház (a bejárattal az 5. tengelyben), ami a sarkon és egy tengelyig a Bródy utcai részre is átnyúlik. Utóbbi oldalon a földszinten kisebb méretben folytatódnak az íves nyílások, az ötödik tengelyben a szintén íves kapuval. A nyílások az első és második emeleten egyenes záródásúak, a harmadikon ismét ívesek. Előbbieket törpekonzolokon nyugvó timpanonos szemöldök zárja, utóbbiakat pedig egy zárókő fölött elhelyezett egyenes párkány. Már csak archív fotókon láthatóak azok a vázás-növénycsokros, illetve a sarokrizaliton madarat (talán hattyút vagy griffet) ábrázoló terrakottadíszek, amelyek egykor a harmadik emeleti ablakok fölötti ívmezőkben helyezkedtek el. Az épület sarokrészét – sok más korabeli sarokházhoz hasonlóan – az építész lemetszette. Az első emeleten – jelezve az itt talákható lakás reprezentatív jellegét is – a sarkon három tengely átívelő, balusztrádos korlátos erkély helyezkedik el, fölötte pedig két emeleten zárterkélyek. A rizalitokon található nyílásokat az elsőn dór, a másodikon ión, a harmadikon korinthoszi oszlopok szegélyezik, azaz a neoreneszánsz stílusú épületeknél gyakori Colosseum-motívum látható itt. Erdetileg ugyanilyenek voltak a saroktengely nyílásai is, azonban egy átépítés során, amikor a zárterkélyek készültek, ezt a részt leegyszerűsítették, eltűntek a timpanonos ablakszemöldökök és az oszlopok is. A kiugró zárterkélyeket felül egy nagyobb timpanon zárja le, az egész épületen konzolos párkány és balusztrádos oromzat fut végig a magastető előtt.

A kapu a Bródy Sándor utcai oldal ötödik tengelyében helyezkedik el, az udvarra dongaboltozatos kapualj vezet. A csigalépcsős főlépcsőház – kovácsoltvas korláttal – a kapualj jobb oldalán nyílik, ma már lifttel beépítve. A szemben lévő melléklépcsőház eredetileg is – kézzel hajtható – lifttel épült, amellyel elsősorban a tüzelő szállítását oldották meg. A liftakna ma is látható, a szerkezet már nem üzemel. A kapualj bal oldalán a földszintről lépcső vezet le a pincébe.

Archív fotók az épületről

Klösz György: Bródy Sándor (Főherceg Sándor) utca 2., Fechtig-ház a Múzeum körút sarkán. A felvétel 1876-1885 között készült. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.156

Az udvar függőfolyosós. Az utcai épületszárnyak kéttraktusosak, az udvariak egytraktusosak. Ma húsz lakás található az épületben, eredetileg 14 volt. Az államosítás után – mint ahogyan országszerte – a lakásokat társbérletesítették. A rendszerváltás után itt is a lakók vásárolták meg a lakásokat.

Több alkalommal végeztek helyreállításokat, felújításokat a házon. Már megépülése után, 1879-ben báró Fechtig egy istállót és kocsiszínt lakássá alakíttatott át.^[7] 1884-ben Novák Sándor ügyvéd kapott építési engedélyt a ház homlokzatának átalakítására a korabeli újságok szerint,^[8] bár a megvalósításról nem állnak rendelkezésre dokumentumok. Az épületet bombatalálat érte a II. világháborúban, és egy gyújtóbomba landolt itt az 1956-os forradalomban. 1961-ben kívül teljes felújítást végeztek a házon födémcserével, majd 1971-ben bevezették a gázt. Eredetileg gázvilágítás volt az épületben. A fafödém részben kiváltásra került.^[9]

Az építész és az építésben közreműködő iparosok, művészek

A kor egyik kiemelkedő építésze, Szkalnitzky Antal (helyenként Skalnitzky) Ybl Miklós kortársa volt. 1836. május 6-án született Lak pusztán (a mai Horvátország területén) és sajnálatosan korán, mindössze 42 évesen, 1878. június 9-én hunyt el Budapesten. Habár pályája igen rövid volt, így is számos jelentős épülete mellett sétálunk el nap mint nap. Sírja a Fiumei úti Sírkertben található.^[10]

A fiatal Szkalnitzky 1846-tól a pécsi cisztercita gimnázium tanulója volt. Innen Prágába került, az ottani főreáltanodába, majd három év után a bécsi Polytechnikumban folytatta tanulmányait. Ez idő alatt határozta el, hogy Berlinben fog építészetet tanulni. Tanulmányait feltehetően Albert főherceg támogatta. Két évet töltött Berlinben, majd pályázatokon vett részt – egészen szép sikerekkel. Az első pályázatán (Bécs, a Rudolf-Stiftung tervpályázata kórházra) berlini diáktársával, Heino Schmiedennel közösen 1000 forintos pályadíjban részesült. 1859-ben már önállóan indult a frankfurti Saalbau tervezésére kiírt pályázaton, ahol elnyerte az első díjat. Ennek ellenére nem az ő pályaműve valósult meg.

Berlini tanulóévei után külföldi tanulmányutakra indult, többek között Münchenbe. Ezután következett egy Monarchia-beli körutazás, majd Németországon, Belgiumon keresztül Párizs, ahol egy évet töltött. 1860-ban tért haza, ahol mindjárt pályázaton kívül tervet nyújtott be a Magyar Tudományos Akadémia székházának épületére, majd megbízást kapott a debreceni színház megépítésére. Bár az Akadémia épülete nem Szkalnitzky, hanem Friedrich August Stüler tervei szerint épült fel, de mint kivitelező építészt – Ybl Miklóssal együtt – őt bízta meg az Építő Bizottmány Stüler távollétében.

Tervezői pályája az 1860-as évek végén lendült fel, ekkortól sorra kapta a megbízásokat középületek és magánépületek tervezésére is. Munkái közül ma már jó néhányat nem láthatunk, mint pl. az Állatkert épületeit,^[11] a Hungaria Nagyszálló épületét, a Lóvasút várótermét és istállóinak épületeit, vagy az aradi színházat.

1862-ben házasságot kötött Koch Antóniával, Heinrich Koch bécsi építész leányával. Ekkor került kapcsolatba sógorával, ifj. Koch Henrikkel (1837–1889) , akivel aztán társas vállalkozást indított.^[12]

1869-70 után az arisztokrácia előszeretettel bízta meg őt új palotáinak tervezésével a Nemzeti Múzeum körül kialakuló Palotanegyedben. Az ő tervei szerint épült a Zichy-palota (VIII. Múzeum u. 15.), a Károlyi-palota (VIII. Múzeum u. 11.), a Luby-ház (VIII. Múzeum krt. 10.), illetve a Fechtig-ház (VIII. Bródy S. u. 2.). De ő tervezte a pesti Főpostát (V. Városház u. 18.), az Oktogon téri házakat. Vidéken is népszerű volt, a székesfehérvári színházat és a szegedi főreáltanodát is ő tervezte.

Életének utolsó szakaszában több egyetemi épület tervezése mellett építészetének csúcspontja egyértelműen az 1873-1875 között megépült Egyetemi Könyvtár épülete (V. Ferenciek tere 6.).^[13]

A tervezés mellett Szkalnitzky aktív szereplője volt a közéletnek: 1861-től az Országos Magyar Képzőművészeti Tanács választmányának tagja, 1864-től a budai József Politechnikum tanára, 1867-től a Magyar Mérnök-Egyesület választmányának tagja.

Életének utolsó éveiben egészsége megromlott, 1873-ban fejfájásokra panaszkodott, 1874-ben elméje végképp elborult, s végül a Lipótmezei tébolydába került. Halála után munkáit sógora, ifj. Koch Henrik fejezte be.

Az építőmesterről, Strausz Károlyról nincs sok fellelhető adat. Az biztos, hogy az 1870-es években számos épülő ház tervein szerepel mint építész. 1871-ben kért iparengedélyt a pesti tanácstól, amit 1872-ben meg is kapott.^[14]

A mesteremberek is ezen időszak legnevesebbjei közül kerültek ki, mint például Róth Zsigmond üveges, Róth Miksa apja. Neuschloss Károly és fia ácsok az évtizedek óta fakereskedelemmel foglalkozó, vasútépítkezésekben részt vevő Neuschloss-család sarjai. Strohoffer István ácsmester, aki az asztalos munkát végezte már az Állatkert épületein is dolgozott Szkalnitzkyval. Az öntöttvas elemek a neves Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Rt.-ből érkeztek. A cég tevékenysége igen sokrétű volt, a hídépítéstől a vasúti vagongyártáson keresztül az épülettartó-szerkezetekig.

További iparosok, akik a ház építkezésén dolgoztak: tetőfedő I. Schwab bécsi bádogos, Zellerin Mátyás gáz- és vízvezetékszerelő, Garay Béla lakatos, Gregersen Guildbrand parkettázó, Ehrlich Miklós szobafestő.^[15]

A kávéház freskóját egyes források szerint Lotz Károly (1833–1904) festőművész készítette. Lotz az 1860-as évek második felében vált ismertté. A józsefvárosi Palotanegyed több házában láthatjuk freskóit, többek között a Szkalnitzky által jegyzett Múzeum utca 11. sz. Károlyi-palota főlépcsőházában vagy a Bródy Sándor u. 4. alatti Ádám-palotában. A másik, valószínűbbnek tűnő feltételezés szerint a kávéházhoz köthető  festőművész Lohr Ferenc (1871–1946) templomi festő, freskófestő volt. „Már 1884-ben, 13 évesen képzőművészeti tanulmányokat végzett a budapesti Iparrajziskolában. Ezután elvégezte az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolát. 1891-ben végzett a Bajor Királyi Képzőművészeti Akadémián, Ezután ösztöndíjas lett Franciaországban, így a Párizsi Művészeti Akadémián tökéletesítette művészeti tudását, később Olaszországban is ösztöndíjasként tanult tovább.”^[16] A fiatal festőt Munkácsy Mihály fedezte föl 1890 környékén.

A kályhákat Fischer Ignác majolikagyáros szállította, aki kályhák beszerzésével is foglalkozott.^[17] A magyarországi porcelán- és majolikagyártás legjelentősebb képviselői a Sziléziából betelepült Fischer Wolfgang leszármazottai, nevükhöz köthető a herendi porcelángyár alapítása is. Fischer Ignác (1840–1906) Pesten 1867-ben alapított porcelánfestő műhelyt, melyet később gyárrá és részvénytársasággá fejlesztett. 1895-ben a Fischer Ignácz Porcelán és Majolikagyár Rt. közgyűlése a részvénytársaság felszámolása mellett döntött, s a budapesti üzemet Zsolnay Vilmos vásárolta meg.^[18]

Az építtető, az épület későbbi tulajdonosai, egykori és mai lakói

Az építtető báró fechtenbergi Fechtig Károly (1816–1886) a badeni születésű Ferdinand Fechtig fia. 1839-ben vette feleségül benedekfalvi Luby Saroltát (1821–1878).^[19] Három fiuk közül Fechtig Nándor lett a ház tulajdonosa apja halála után. Testvére, Károly betegségben fiatalon meghalt.^[20] A telek eredetileg a tiszaugi nagybirtokos család sarja, Luby Sarolta (helyenként az iratokban Karolina) tulajdonában volt. Az 1873-as építési engedély még az ő nevére szólt, viszont az 1874-es már Fechtig báróéra. A bárónő azonban beteg lett, már 1874-ben a döblingi „tébolydában” kezelték, s a levéltárban őrzött árvaszéki iratok között megtalálhatjuk átruházó nyilatkozatát az ingatlanok tulajdonjogait, illetve az építkezés körüli döntéseket, jogokat illetően. Még 1874-ben férje gondnoksága alá került.^[21]

1879-től majd harminc éven keresztül báró Fechtig Nándor huszáralezredes volt a ház tulajdonosa, aki szintén Luby lányt vett feleségül. 1905-ben 490.000 koronáért eladta házat Waigand Ferencnek és feleségének.^[22] Az 1909-es Budapesti czím- és lakásjegyzékben Fechtig címe még a Főherceg Sándor utca 2, a következő évben már a Kecskeméti utca.

A Waigand család sokáig volt tulajdonosa a háznak. Waigand Ferenc igazgatósági tag, majd vezérigazgató volt több malomipari részvénytársaságnál, így többek között a Pesti Molnárok és Sütők Gőzmalmi Részvénytársaságánál is.^[23] Ebben az időben a budapesti címjegyzékekben a Főherceg Sándor u. 2. más malomipari társaságok székhelyeként is bejegyeztetett, mint pl. Kiskunsági Malomipar, Kereskedelmi és Műszaki Rt. irodájaként.^[24] Waigand Ferenc halála után a tulajdonjog feleségére, majd gépészmérnök unokájára szállt fiának korai halála miatt.

A ház megépülése után a három emelet 14 lakásának lakói igen különböző foglalkozásúak voltak. Az 1. emeleti 5 szobás lakásban élő Fechtig család mellett hosszú ideig megtaláljuk ügyvédjük, dr. Novák Sándor nevét. Mellettük magánzók, kereskedők, hivatalnokok bérelték a lakásokat, köztük a kávéházat üzemeltető Schodl Ádám kávés.^[25]   A ház lakói helyenként a napilapok híreiben is helyet kaptak, mint például 1909-ben az ott lakó „Ney Dezső műszaki ügynök (VIll., Főherceg Sándor-u. 2), aki mintegy 2 év előtt alapította üzletét, 30 000 K adósság hátrahagyásával ismeretlen helyre távozott” – adta hírül a Magyar Kereskedők Lapja.^[26] És néhány nappal később már azt olvashatjuk a Friss Újságban, hogy „Halálba menekült az öccse miatt, agyonlőtte magát egy gyárigazgató. Egy előkelő állású úriember vetett véget életének az éjszaka egyik budapesti szállodában. Az öngyilkos Ney Imre, a hazai márványipar részvénytársaság igazgatója. Az életunt semmiféle írást nem hagyott hátra, amiből öngyilkossága okára lehetne következtetni, de a családi körülményeibe beavatottak mondják, hogy az öccse anyagi romlásba kergette s emiatt követte el végzetes tettét.”^[27]

Az 1905-től tulajdonos Waigand Ferenc és leszármazottai mai napig élnek a házban. Waigand Ferenc fiának, Waigand Józsefnek a lányát, Waigand Ilonkát 1941-ben vette feleségül Kopp Jenő (1900–1977) művészettörténész, a Fővárosi Képtár igazgatója. A házaspár szintén a Főherceg Sándor utca 2.-be költözött az egyik 3. emeleti, Bródy Sándor utcára néző 3 szobás lakásba, ahol 1951-ig éltek. Itt született négy lányuk: Kopp Mária (1942-.2012) orvos-pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartáskutató Intézetének megalapítója, B. Kopp Judit (1943–1985) faszobrász (emlékét ma emléktábla őrzi a ház falán), Kopp Eszter (1945–) és Kopp Éva (1947– ).

Esküvője után szintén itt lakott a Waigand Ferenc lányát, Ilonkát nőül vevő pesti híres cukrászmester és csokoládégyáros, Wikus Károly, akinek már apja is cukrász volt. A leszármazottak szerint a cukrászda kedvelt süteménye volt az Indiáner, a dió- és csokitorta, vagy a Lulu torta. Ma is a ház lakója Dr. Radvány László fogorvos, másik Waigand-dédunoka.

A 150 év alatt a budapesti címjegyzékek és telefonkönyvek tanúsága szerint sok ügyvéd, orvos, kerekedő, mészáros, művész mellett számos intézmény is bérelt itt ingatlant. A malomipar mellett a század második évtizedében innen irányította a Tuberkolózis Elleni Küzdelem Országos és Központi Bizottsága^[28] a tüdőbeteg gondozó intézetek szakmai működését 1922-től felszámolásáig (1928). A Terra Általános Biztositó Részvénytársaság^[29] is ide jelentkezett be. Fiókja volt a Menczer Gőzmosó-üzem Kelmefestő és Vegytisztító Vállalatnak is.^[30] A húszas években működött itt trafik,^[31] arcápolási szalon,^[32] illetve a Földrajztudományi Társaság könyvtára^[33] is.

A II. világháború után, a negyvenes évek végén Budapest-szerte a nagy bérházak lakásait társbérletesítették. Ez történt a Bródy Sándor utca 2.-ben is. A nagyobb lakásokat több családnak utalták ki, s azok kénytelenek voltak osztozni konyhán, fürdőszobán. Ebben az időszakban nőtt itt fel Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornászunk. De ahogyan a lakóktól hallottuk, ide telepítették be a Váci utcai angolkisasszonyokat is, akik természetesen nem használhatták titulusaikat. A ház lakói viszont szerették őket, s vidám perceket szereztek a szomszédoknak jókedvükkel, zenélésükkel.^[34]

Az 1950-1989 közötti időkből meg kell még emlékezni Dékány Endre (1945–2018) zeneszerző, karmester és énektanárról, aki saját életrajza szerint több neves színészi, illetve énekesi pályát befutott növendék énektanára volt.^[35]

A kávéház

A Fechtig-ház Múzeum körúti oldalán lévő üzlethelyiség eleve kávéház céljára épült. A földszinti részen „a raktár, műhely, istálló és kocsiszín mellett az utcai oldalon olvasótermet, teketermet és kávéfőző helyiséget is beterveztek” az L alakú épületbe.  A bejárat ekkor még a sarokrészen volt. A körúti oldalon lévő ablakok félköríves nagy kirakatablakok, a Bródy Sándor utcai oldalon kisebbek, jobban igazodnak az épület ablakaihoz. Az asztalosmunka Strohoffer Istvánhoz kötődik az árvaszéki bizonylatok tanúsága szerint.

Az 1876-ban Schodl Ádám által megnyitott Schodl Kávéházban a kialakításnak megfelelően külön játszószoba állt a látogatók rendelkezésére.^[36] A kávéházat 1880-ban vette meg Engler B. a csődbe jutott Schodl Ádámtól, s hirdetésében az összes helyiség teljes átalakítása szerepel.^[37] Englert követően 1893–1906 között German Jenő, 1907–1918 között Gruber Károly, 1920–1933 között Frenreisz Antal, majd 1934-től 1947-ig Jovics Jenő üzemeltette a kávéházat.

Archív fotók a kávéház enteriőrjéről ^[37a]

Múzeum Kávéház, Budapest, 1900-as évek vége

Múzeum Kávéház és Étterem, levelezőlap

Múzeum Kávéház és Étterem, Budapest 1989

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyilvántartása szerint az 1880-as évekből származhat a Lotz Károlynak tulajdonított Csikósverseny című, a kávéház enteriőrjét díszítő falfestmény, de tényleges bizonyíték nincs rá. Ybl Ervin Lotz Károlyról szóló tanulmánykötetében nem szerepel.^[38] A Pesti Hírlap 1894. december 2-i rövid hírében – amelyben a Fischer Ignác majolikagyárában készült belső díszítésekről is ír – mindenesetre Lohr Ferenc festő neve szerepel: „German Jenő a Múzeum-kávéházat gyökeresen átalakítva, azt a legfényesebben rendezte be. A falazatokat Fischer majolika-gyár által produkált majolikával rakatta ki. Seifert és fiai öt präcisions tekeasztalt állítottak föl. A padlaton Lohr ak. festőművész által festett alföldi tájképek látványosságot képeznek”.^[39]

A negyvenes évek végén nem kerülhette el sorsát, a kávéházat is államosították. Egy ideig a közeli ELTE menzájaként, diákétkezdeként üzemelt.^[40] 1965-ben aztán megnyitották benne a Múzeum Kávéház Eszpresszót,^[41] 1969-től pedig neve Múzeum Kávéház és Étterem lett. Ekkor esténként már zenés vacsorázóhelyként hirdették.^[42] A hetvenes évektől kezdve rendeztek divatbemutatókat,^[43] 1985-től kezdve pedig night club is működött itt.^[44]

Gyökeres változás az étterem életében 1989 után következett be, amikor a rendszerváltást követően Bíró Lajos séf működése idején vált elsőrangú étteremmé.

A kávéház a kezdetektől a társasági élet igazi fellegvára volt. A Nemzeti Múzeum, a Képviselőház, az egyetem közelsége meghatározta a kávéházi társaságok körét: bölcsészek, társadalomtudósok, ügyvédek, művészek, irodalmárok szívesen tértek be eszmecserére, kikapcsolódásra. Dívott a kártyajáték, a biliárd. Külön játéktermet üzemeltettek a tulajdonosok. Különböző társaságok bálokat szerveztek. Évtizedeken keresztül hetente itt találkoztak a gyógyszerészek, találkozóikat lapjukban hirdették.^[45]

German Jenő idején az egyetemi ifjúság találkozóhelyeként jelent meg a lapokban. Nem maradtak el az írók, költők sem, Rövid ideig Kiss József itt szerkesztette A hét című politikai és irodalmi hetilapot. A rendszerváltás után pedig itt kezdődött a 168 óra című lap szerkesztése is Erős Zoltán által.

Az írók közül is sokan voltak vendégek a Múzeum Kávéházban: járt ide Krúdy Gyula, és sokan mások. Itt kérte meg József Attila Kozmutza Flóra kezét, aki azonban mást választott: Illyés Gyula felesége lett.^[46]

A COVID-járvány azonban végzetes volt a kávéház számára. Ma zárt ajtók fogadnak, s csak reménykedünk, hogy jönnek még szebb napok az egyik legrégebbi budapesti vendéglátóhely életében.

^[1] Budapest Főváros Levéltára, Pesti telekkönyvi betétek. HU BFL – XV.37.c – 5355 – 36559/3

^[2] Budapesti Közlöny, 1867. 1. évf. 38. sz.

^[3] Magyarország és a Nagyvilág, 1874. 10. évf. 19. sz. p. 243.

^[4] Sisa József: Szkalnitzky Antal. Holnap Kiadó, Budapest, 2022. p. 223.

^[5] Budapester Bau-Zeitung, 1874.  3. köt. 21. sz. p. 153.

^[6] Sisa József: Szkalnitzky Antal. Holnap Kiadó, Budapest, 2022. p. 223.

^[7] Az Épitési Ipar, 1878. 2. évf. 4. (56.) sz. p. 33.

^[8] Az Épitési Ipar, 1884. 8. évf. 33. (398) sz. p. 337.

^[9] Varga Tamás Ágoston (volt lakó) közlése

^[10] Nemzeti sírhelyek: Szkalnitzky Antal. Nemzeti Örökség Intézete honlapja. [link]

^[11] Dubniczky Zsolt: A kiegyezés korának egyik legjelentősebb építésze 185 éve született – Szkalnitzky Antal épületei a budapesti városkép meghatározó elemei. PestBuda 2021. május 6. [link]

^[12] Sisa József: Szkalnitzky Antal: Születésének 150. évfordulója alkalmából. Magyar Építőművészet, 1985. 35. évf. 3. sz. pp. 46–49.

^[13] Sisa József: Szkalnitzky Antal. Holnap Kiadó, Budapest, 2022. p. 223.

^[14] Komárik Dénes: Építészképzés és mesterfelvétel a XIX. században : pesti mesterek és mesterjelöltek. Építés-Építészettudomány. A MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei, 1971. 4. sz. p. 413.

^[15] Sisa József: Szkalnitzky Antal. Holnap Kiadó, 2022; illetve Budapester Bau-Zeitung, 1874.  3. köt. 21. sz. p. 153.

^[16] Lohr Ferenc [link]

^[17] S. Cserey Éva: Az első pesti “Porzellán Festészeti Intézet”. Tanulmányok Budapest múltjából 32. (2005) pp. 91–115.

^[18] Mattyasovszky Zsolnay Tibor: A zsolnay Pesten született? A válasz: nem! Heti Budapest, 1990. 2. évf. 20. sz. p. 16.

^[19] Kempelen Béla: Magyar főrangú családok. Szerző saját kiadása, Budapest, 1931. p. 84.

^[20] A Hon, 1866. 4. évf. 64. sz. p. 3.

^[21] Budapest Főváros Levéltára, Budapest Székesfőváros Árvaszékének (1873-1875 Budapest Székesfőváros Tanácsának, mint gyámhatóságnak) iratai (1874-1950) HU BFL – IV.1411.b.1874.ARVU.0002511

^[22] Pesti Hírlap, 1905. 27. évf. 66. sz. p. 9.

^[23] Magyarország tiszti cím- és névtára, 1906.  25. évf. p. 570.

^[24] Nagy Magyar Compass, 1922. 49. évf. 2. sz. p. 908.

^[25] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1880-1881 (1. évfolyam) p. 238.

^[26] Magyar Kereskedők Lapja, 1910. 30. évf. 37. sz. p. 11.

^[27] Friss Ujság, 1910. 15. évf. 235. sz. p. 2.

^[28] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1922-23. 28. évf. 1. rész B) Egyesületek. p. 185.

^[29] Nagy Magyar Compass, 1922. 49. évf. 2. sz. p. 1376.

^[30] Budapesti Czim- és Lakásjegyzék, 1928. 29. évf. 1. rész: Gyárosok, iparosok és kereskedők czímjegyzéke

^[31] Uj Nemzedék, 1929. 11. évf. 289. sz. p. 7.

^[32] Pesti Hírlap, 1908. 30. évf. 124. sz. p. 28.

^[33] Népszava, 1926. 54. évf.  101. sz. p. 14.

^[34] Varga Tamás Ágoston közlése

^[35] Elhunyt Dékány Endre (1945-2018) zeneszerző, karnagy, zenepedagógus. In: Parlando. 2018. 6. sz.

^[36] Dubniczky Zsolt: Máig őrzi eredeti belső díszítését Budapest egyik legrégebben működő kávéháza. PestBuda, 2021. június 26. [link]

^[37] Magyar Jogász, 1880. 5. évf. 216. sz.

^[37a] Magyar Nemzeti Digitális Archívum [link]

^[38] Ybl Ervin: Lotz Károly élete és művészete. Akadémiai Kiadó, 1938.

^[39] Pesti Hírlap, 1894. 16. évf. 336. sz. p. 15.

^[40] Népakarat, 1957. 2. évf. 191. sz. p. 6.

^[41] Esti Hírlap, 1965. 10. évf. 150. sz. p. 2.

^[42] Esti Hírlap, 1969. 14. évf.  40. sz. p. 7.

^[43] Népszava, 1973. 101. évf. 74. sz. p. 11.

^[44] Esti Hírlap, 1985. 30. évf. 256. sz. p. 6.

^[45] Gyógyszerészek Lapja, 1936. 36. évf. 3. sz. pp. 7-9.

^[46] Valachi Anna: Múzsaszerepben (tanulmány). In: Új Dunatáj, 2007. 12. évf. 2-4. sz. p. 55.