1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

     

    Az 1882-es budapesti lakcímjegyzék szerint a telek/ház eredeti tulajdonosa a Fővárosi Közmunkák Tanácsa volt, majd 1890-1892 között a kiskorú Granischtädten Zsigmondé, és tőle vette meg Freund József és felesége.

    A ma itt álló épület építtetői tehát ők: Freund József kereskedő és neje, Hahn Regina. A levéltári források szerint 1892-ben adták be és kapták meg az építési engedélyt. Krenzer és Klinger műépítészek tervezték a háromemeletes sarokházat. Az építőmestert Messner Adolfnak hívták. Az eredeti tervrajz szerint a pincében fáskamrák, raktárak és mángorló volt. A földszinten, a körút felől három, a Práter utca felől pedig még egy üzlet kialakítását tervezték. Ezen a szinten volt még egy közös mosókonyha és a szoba-konyhás házmesterlakás. Az emeleteken kisebb-nagyobb, fürdőszobával is felszerelt lakásokat építettek.

    Budapest Főváros levéltárában őrzik Freundék fennmaradt, 1920-ban készült, német nyelven írt közös végrendelete. 1923-ban Freund József meghalt, a házat felesége örökölte. Gyermekük nem született. Nem tudni, özvegy Freund Józsefné mikor halt meg, de 1928-ban még az övé volt a József körút 78.

    Az 1956-os forradalom ennél az épületnél is óriási pusztítást okozott. 1958-ben a ház homlokzatára sortatarozási munkát írtak elő és födémcserét is végeztek. A sarki üzlethelyisége fölé „Népművészet és Háziipar” feliratot terveztek, piros világítócsőből. 1959-ben a fentieket érvénytelenítették: a felírást „Népművészet Háziipar”-ra változtatták és a már nemcsak az utcasarokra, de az egész körúti részre is előírták kihelyezését. A bolt egyébként még 1975-ben is létezett.

    1906 és 1909 között biztosan itt működött Gara Géza a ?Hattyúhoz? címzett drogériája. ?Egy kísérlet meggyőzi, hogy hajhullás ellen a legkitűnőbb szer a Gara-féle petróleum hajszesz. Ára 2 korona. Erősíti a fejbőrt, megszünteti a korpát. Dússá és selyem puhává teszi a hajat.? Az 1912-ben a Magyarországi Gyógyszerész Egyesület által a régi országház folyosóján rendezett gyógyszerészeti kiállításon is részt vettek és sikert arattak. A külföldről beözönlő illatszerekkel és kozmetikai cikkekkel Gara Géza és tsa (ekkor már IX. Angyal utca 29.) cég illatszergyára felvette a versenyt.

     

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Házak a közelben