Tárnok utca 6. lakóház

A Tárnok utca 6. a Várnegyed egyik legapróbb épülete, igazi kis ékszerdoboz, amely korai klasszicista kialakítását 1810-ben kapta. A ház azonban nem csak építészeti szempontból érdekes, hanem az egykor itt lakó fűszerkereskedő miatt is, aki 1841-ben botrányba került egy szerelmi ügy kapcsán. A szép belső udvarban ma is látható a régi várfal egy része, valamint egy pincelejárat, amely izgalmas történetet rejt.

Viszontagságokkal teli múlt, klasszicista végkifejlet
Ez az egyemeletes lakóház a Várban a kisebbek közé tartozik – talán ez a szerényebb lépték teszi, hogy intimitása ma is megkapó, ha az ember megáll, és körültekint a mindössze négylakásos épület kicsiny udvarán. Ha pedig utánanézünk a Tárnok utca 6. történetének, igencsak hosszú, viszontagságokkal teli múlt tárul fel előttünk.

Tárnok utca 6. (1941-1942)
Kép forrása: FSZEK – Budapest Gyűjtemény [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFSZ01487503]

Erről a területről a legkorábbi írásos feljegyzéseink csak a Buda visszavétele utáni időszakból, vagyis az 1690-es évekből maradtak fenn Budapest Főváros Levéltárában, de a Várban folytatott alapos régészeti és műemlékvédelmi feltárásoknak köszönhetően az is tudható, hogy már korábban, a középkorban, illetve a török időkben is épület állt ezen a helyen – a falazatban például reneszánsz építőelemeket találtak.[1] A kutatások szerint a ház korábban még csehsüveg-boltozatos barokk előcsarnokkal rendelkezett a Tárnok utcai homlokzat bal oldalán, amit a XVIII. század végén péküzletté[2] alakítottak át – akkor készülhetett a jelenlegi bejárat a jobb oldalon, valamint az udvari lépcsőfeljárat is.

1810-ben a Tárnok utca 6.-ban tűz ütött ki, melynek eredményeképpen komoly helyreállításra volt szükség. A ház jelenleg is látható, korai klasszicista stílusát – amely id. Eckermann József építőmester munkáját dicséri – ekkor nyerte el.[3] A mester a kevésbé ismertek közé tartozott, de azért több általa épített házról van tudomásunk (pl. a volt „Kispipa” vendéglő a Margit körút 14. alatt, vagy a Döbrentei tér 9. és a Zivatar u. 6. sz. alatti, már lebontott épületek).[4][5]

Balra: második világháborús károk, jobbra: az 1951-es helyreállítás
Kép forrása: Műemlékvédelem, 1963. 7. évf. 3. sz. p. 133. [ARCANUM]

A következő, nagyobb átalakításra ismét kényszerűségből került sor, mégpedig azért, mert 1945-ben, Budapest második világháborús ostroma során ez az épület is jelentős károkat szenvedett. A helyreállítás 1951-ben elkészült ugyan, de – tekintve, hogy a heves harcok következtében a Várnegyedben szinte minden épület jelentősen megsérült – a homlokzaton az utolsó javításokat csak 1958-ra sikerült véglegesíteni.[6] Utóbb történtek még kisebb átalakítások, részleges felújítások a házban (1970, 1983).[7]

A keskeny homlokzat az épület mindkét utcai frontján egységes, jól visszaadja a Vár XIX. századi hangulatát – annál is inkább, mivel a két szomszédos épület jóval (egy emeletnyivel) magasabb nála. A ház Tárnok utcai frontjának négy vertikális tengelyén elhelyezett ablakok kialakítása kifejezetten harmonikus: a földszinten négyzetes kőkeretezés szegélyezi a nyílászárókat, míg az emeleti ablakok félköríves tükörbe simulnak, és alul erkélyt mímelő, áttöréses korlátmezők, fent faragott rozetták díszítik.[8][9] A Tárnok utcai fronton a négy tengely szimmetriáját a jobb szélen található ajtónyílás megtöri; a hátsó, Úri utcai homlokzat ilyen szempontból egységesebb a négy-négy földszinti, illetve emeleti ablakkal.[10] A járdaszinttől kb. fél méter magasságig (ez az Úri utcában valamivel alacsonyabb) mészkő lábazatot látunk, amelyen egy-egy pinceablak nyílását figyelhetjük meg. Az eresz alatt fogasléc és tagozott párkány fut, a tetőn pedig békaszem-ablakok hívják fel magukra a figyelmet. A homlokzati színezés eltérő a keleti és a nyugati oldalon, mivel az Úri utcában a ház „hátulját” egységes rozsdavörösre festették, míg a bejáratnál, a Tárnok utcában az övpárkány alatti, földszinti részen sötétebb, az emeleten halványabb okkerszínt kapott. Az emeleti ablakok íves záródású fülkéi világosabb színükkel mindkét fronton ki lettek emelve.

Hirdetés forrása: Pesti Napló, 1897. 48. évf. 157. sz. p. 9. [ARCANUM]

Hirdetés forrása: Friss Ujsag, 1929. 34. évf. 157. sz. p. 14. [ARCANUM]

A Tárnok utcai bejáraton át, mint egy dongaboltozatú alagúton keresztül jutunk be a kicsiny udvarba. Északra (a bejárattól jobb kéz felé) egy magas kőkerítés és némi zöldfelület határolja a szabálytalan kőlapokkal burkolt udvart, amelyben még pár lépcsőnyi szintkülönbség is van. Szemközt nyílik az egyik földszinti lakás, balra mellette pedig egy kicsiny üzlethelyiség (korábban raktár). Az udvart délről határoló oldalon találjuk a kétkarú lépcsőt, mely felvezet az emeletre, egy kőkonzolokon nyugvó, egyszerű vaskorláttal védett, rövid „gangra”, ahonnét a két emeleti lakás nyílik.[11] A feljárattól balra egy vasajtó hívja fel magára a figyelmet – ez egy lezárt pincelejáró, amely a Várhegyet behálózó barlang- és alagútrendszerrel szoros kapcsolatban álló pincét rejti (a lakók tárolásra használják). Végül, az udvaron immár teljesen körbefordulva, a bejárati folyosó 45 fokban letört falszakaszán találjuk a legnagyobb, földszinti lakás bejáratát. Ez egykor üzlet volt, csak az 1945-ös ostrom utáni, általános budapesti lakásínség miatt szűnt meg ilyen funkciója – ekkor építették át a Tárnok utcai homlokzatot, lebontva a fából készült üzletportált is.

A gombkötő, a fűszeres és a többiek
Az épület 200 évvel ezelőtt Michael Grosz gombkötő mester tulajdonában állt;[12][13] özvegyétől 1833-ban vásárolta meg a házat Privorszky János fűszerkereskedő. A beköltözés előtt jelentős átalakítások történtek, hiszen a korábbi műhely helyén az új tulajdonos fűszerüzletet nyitott.[14] Az utcafrontra portálok készültek, hirdetve a „Fehér Oroszlánhoz” (zum Weißen Löwen) címzett boltot. Johann Privorszky a XIX. század elején Körmöcbányáról vándorolt be Budára, és cseh földről származó feleségével, Jozefa asszonnyal, valamint segédeikkel, szolgálóikkal laktak itt. Azonban a fűszeres nem hitvese mellett lelte örömét: egy 1841-ben kirobbant ügy során kiderült, hogy a férfi hosszú éveken keresztül egy jóval fiatalabb szeretőt tartott. A nőnek a közelben egy lakást is bérelt, és ajándékokkal halmozta el – ám, amikor az teherbe esett, magzatvesztő szer beadására kényszerítette, ami által ugyan a nő elvetélt, de a fűszeres mégis kiadta az útját. A bajba jutott, földönfutóvá vált Fokt Anna ezek után a hatóságokhoz fordult, hogy kártérítést kaphasson, de a kor szokásainak megfelelően egy ilyen perben a bizonyítékok hiánya miatt az egyedülálló, szegény nő vádjait elejtették a helybéli, dúsgazdag férfi ellenében.[15] Ám Privorszky János a botrány kipattanását követően hamarosan agyvérzést kapott, és meghalt, így özvegye, illetve segédei – előbb Nöthig Károly, majd Pásztory Kálmán[16] – vitték tovább a fűszerüzletet. A ház tulajdonosa tehát 1842-ben Privorszky asszony lett; 1874-ben, az ő halála után pedig – vér szerinti leszármazott híján – Nöthig Jozefa (az egykori fűszeressegéd lánya).

1889-től Gaizler Béla vitte tovább a kereskedést,[17] aki tevékenységével az udvari beszállítói címet is elnyerte. A bor korábban is fontos árucikknek számított a fűszerüzletben, így nem véletlen, hogy a földszinti helyiségeket a bolt bezárása után[18][19] egy ideig az Agraria Szőlőtermesztési Rt. használta borraktárként.[20]

A XX. század első felében több tulajdonost is ismerünk a fennmaradt ingatlan-nyilvántartási iratokból,[21] de egyéb adatok hiányában nem tudható pontosan, hogy kik is lakták életvitelszerűen a lakásokat. A publikált lakcímjegyzékek, telefonkönyvek csak a tulajdonosok (illetve előfizetők) nevét közlik; a lakóbejelentő nyilvántartások – kevés kivétellel – sajnos megsemmisültek.

Hirdetés forrása: Buda és vidéke, 1896. 5. évf. 27. sz. p. 8. [ARCANUM]

A második világháború vérzivataros korszaka e kicsiny ház lakói között is otthagyta nyomát, mivel az egyik zsidó származású tulajdonoscsaládot megfosztották itteni ingatlanvagyonától. (Adatvédelmi okokból természetesen nem közölhető a család neve.) E família további sorsa nem ismert. A ház tulajdoni viszonyairól annyit érdemes még tudni, hogy 1952-ben az egész épületet – sok más várbeli „társához” hasonlóan – állami tulajdonba vették;[22] a lakások tehát azóta is bérelt ingatlanok.