1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A Tigris utca 42-46. szám (Hrsz. 7367/2) alatt álló épületet Csépai Jenő építtette. Csépai Jenő okleveles mérnök irodája központi fűtésrendszereket, víz- és csatorna, valamint elektromos berendezéseket tervezett és készített. A ház Csépai Jenőné Bandl Borbála nevére lett bejegyezve. Borbála asszony édesapja Bandl József, a két háború között a pesti Duna-part Petőfi térre néző részén működő Carlton Szálló bérlője volt, amely 1926-ban nyílt meg.

    | „Elegáns, szép hotel volt, melynek vendégköre a külföldieken kívül a hazai középosztály viszonylag tehetősebb rétegeiből került ki. Petőfi térre néző kerthelyiségében a pálmafák között hófehér damasztabrosszal terítettek, s a pincérek itt is szertartásos eleganciával szolgáltak fel. Éttermi árai ugyanakkor nem voltak elérhetetlenek a középosztály alsóbb rétegei számára sem. Egy fiatal banktisztviselő megengedhette magának, hogy hetente egy-két alkalommal – a dorbézolás látszata nélkül – elfogyasszon ebédre egy menüt a Carlton kerthelyiségében.”[1]

    A Csépai-villa építése 1939-ben kezdődött és 1941 elején lett kész. A kivitelező Vágner Gyula volt. Az építész Platschek Imre, Kozma Lajos tanítványa, akinek a nevéhez több épület, úgynevezett luxusbérházak pl.: Szamos utca 5., Csalogány utca 5. és 7. tervezése is fűződik, de sajnálatos korai halála nem tette lehetővé tehetsége teljes kibontakozását. Kényszer-munkaszolgálatban halt meg 1943-ban, Kijevben, tífusz következtében, 41 éves korában.[2] A Tér és Forma 1941/3. száma bemutatta az akkor rendkívül korszerűnek számító épületet:

    | „A naphegyi ház (…) azt is bizonyítja, hogy minden ellenkező állítás ellenére az új építés terén haladás van, az alig 15 éves múltú irányzat leveti kezdeti modorosságait, külsőségességeit; kiforrott stílussá kezd válni. Azt mondják, hogy az ilyen építés drága és fényűző. S ez valóban így is van. Az ilyen ház fajlagos ára magasan felette áll a szokványos házé felett. Azonban — kérdezzük — vájjon a mult nagy és sokat megcsodált építészetének kivételes alkotásai, renaissance villák kevés pénzbe kerültek-e? Gondoljuk csak meg, hogy a nagy firenzei kereskedők, a Strozziak, a Gondiak, a Pittek minő ősszegeket költöttek városi palotáikra, sőt a dombokon épült nyaralóikra! Az ú. n. stílusépítést bizony csak akkor lehetett kispénzből megvalósítani, amikor a művészi munkát bécsi gyárakban nagy sorozatokban öntött gipszcirádákkal, bádogból préselt átlánsakkal lehetett mímelni, — a hozzá nem értők számára. (…) A belső világítást napfénycsövek szolgáltatják. E fényforrás lényegileg az ismert fénycső (neon) világítással azonos, de azzal a különbséggel, hogy a csövek fénye színre és fényhatásra nézve igen megközelíti a nap fényét s emellett tökéletesen egyenletes, árnyékmentes fényelosztást ad. Nagy értéke a csöveknek, hogy dekorációs hatásuk is igen előnyös s üzemük jóval gazdaságosabb az egyéb rendszerű helyiségvilágításra alkalmas fényforrásokénál, amennyiben az adatok szerint wattonként 25 lumen fényáramot szolgáltatnak.”[3]

    Ferkai András könyvében pedig a következőket olvashatjuk a villáról:

    | „Lejtős telken szabadon álló kétemeletes lapostetős vasbetonvázas villa. Alsó szintjét házmesterlakás, komplett iroda, vesztibül és gazdasági helyiségek töltik ki, a tulajdonos lakása a két felső szintet foglalta el. Az első emeleten a hallból nyílik a nappali és az ebédlő tolófallal egybenyitható hatalmas tere, melyet szinte teljes homlokfelületén üvegfal köt össze az épület előtt végigvonuló és a hegy felőli oldalon kiszélesedő loggiával. Íves rámpa vezet innét a kertbe. Az első emelet maradék részén konyha és gazdasági helyiségek vannak. A hallból húzott karú lépcső vezet a második emeletre, ahol a reggeliző-hallból négy hálószoba nyílik két öltöző helyiséggel és két fürdővel. A hálók előtt is loggia húzódik végig. Az L-alakú épület tömege a kedvezőtlen égtáj irányában zárt, csak a felső hall hatalmas üvegablaka és a bejárat elé nyúló, egy oszloppal megtámasztott, rácsos, konzolos előtető bontja meg. A kert és a napfény felé az épület kitárul: a három oszloppal alátámasztott loggiák keretrendszerré alakítják ezt a homlokzatot. A keretet az első emelet oldalfalán egy köralakú nyílás, a második emelet födémén pedig négyzethálós rács töri át. A loggiák könnyed, dróthálóbetétes fémkorlátja erős kontrasztot alkot a mészkőburkolatú homlokzati felületekkel. Az összes asztalosmunkát — köztük tolóajtókat és ablakokat — Halaman János asztalosáru gyára készítette. Az alagsori hallban figurális kerámiakép van a fűtőtest fölött. A felső lakás világítását eredetileg mennyezeti profilok mögé rejtett, és a pillérek köré dekoratív módon szerelt Orion napfénycsövek szolgáltatták. A korszak legnívósabb modern villaépületei közé tartozik.”[4]


    A pléh béka vízköpő
    Fotó @ Csépai János

    A házban 1957-ig étellift üzemelt, amely az első és második emeletre is felvitte a reggelit vagy a családi, baráti összejövetelek ízletes fogásait. A kertben automata öntözőrendszert építettek ki. Két kerek alakú medence is helyet kapott, amelyben aranyhalak úszkáltak. A felső medencénél egy pléh béka volt a vízköpő. A két tavat terméskővel kiépített patak kötötte össze, kihasználva a szintkülönbséget. Sziklakert, rózsabokrok ékesítették a kertet.


    Gádor István figurális kerámiaképe
    Fotó @ Csépai János

    A földszinti előtérben, az olívazöld pécsi Zsolnay-csempékkel körülvett fűtőtest felett, Gádor István figurális kerámiaképe volt mindaddig, amíg a háborús sérülések miatt el nem távolították a falról a 10×10 cm-es csempékből álló, kb. 140×160 cm-es alkotást. Gádor halála előtt négy évvel az utódok a művésztől kapott eredeti festékek felhasználásával, egy fiatal iparművész közreműködésével és Gádor irányításával felújították, pótolták a falikép hiányzó darabjait. Ekkor a művész szignálta is alkotását. A képet egy falemezre felhelyezve, fém kerettel falra akaszthatóvá alakították. A korabeli Tér és Forma lapszámban Művészek Majolika és Agyagipar telepe, Hódmezővásárhely jelöléssel szerepel Gádor alkotása. Az úgynevezett Madách házban (Károly krt. 13-15.) megcsodálható mind a mai napig Gádor István nagyméretű kerámia faliképe, amely Pékáry István festett kartonja alapján készült. Témáját az első bécsi döntés alapján 1938-ban visszacsatolt Felvidék adta:

    A korszak belsőépítészetének egyik jellegzetessége, a Südfeld Gyula-féle Deho fatapéta burkolta a villa lépcsőházát és a hallt. Ilyen belső felület volt a Margit krt. 15-17. alatt álló társasházban, valamint az egykori Lloyd moziban (ma Budapest Jazz Club) is.

    A villa bejáratánál a falon Kovács Margit kerámia alkotása volt látható. Egy pásztorfiú furulyázott egy kismadárnak. Sajnos ez az alkotás megsemmisült. A Régiposta utca 13. szám alatti, Kozma Lajos által tervezett társasház bejárata felett megmaradt alkotása alapján elképzelhetjük a kerámia domborművet.


    Kovács Margit kerámiája a Kozma Lajos tervezte Régiposta utcai bérházon (1930-as évek)
    Kép forrása: WIKIMEDIA COMMONS [KovacsDaniel]

    A Csépai-villa háború utáni történetéről a család két leszármazottjával is volt szerencsém beszélgetni. János, Csépai Jenő legifjabb fia 1967-ig lakott az épületben, amely szülőháza volt. Ő a legidősebb leszármazott. A II. világháborúban, 1944-ben, a Déli pályaudvar szőnyegbombázása során a felső szint erősen megsérült, le volt deszkázva a lépcsőházi feljáratnál. A család a háború alatt Balatonon lakott, míg az édesapa Pesten dolgozott. 1946 körül a házmesteri lakás és az első emelet volt lakható. Ekkor költözött fel a család ismét Budapestre. Az ötvenes évek erőszakos beköltöztetéseit elkerülendő, a tulajdonos kénytelen volt megosztani a házat – célszerűség okából rokonokkal -, és ennek érdekében átalakításokon esett át az épület. 1950-ben a háborús sérülések helyreállítása során a második emeleti hátsó két szobából és a hozzá tartozó helyiségekből önálló lakást alakítottak ki. A ház bal hátsó oldali szárnyához ekkor külső lépcsőt építettek, így leválasztva a ház többi részétől.


    Fotók a Károly krt. 13-15. előcsarnokáról
    Videó forrása: YOUTUBE [pfahlerp]

    Csépai Tamás szülei, Csépai Dezső és felesége 1950-ben költöztek a földszinti házmesterlakásba és egészen 1971-ig ott éltek. 1951-ben egybenyitották az egykori irodát a lakással. Így elfért a gyarapodó család, öt gyermek született. Ekkor került sor fürdőszoba kialakítására is a földszinten. Az ötvenes években, 16 mm-es kamerával készített családi felvételeken áthatjuk felvillanni a Tigris utcát, az épület áttört beton árnyékolója alatt néhány részletét az egykori, az ostrom során nagymértékben megrongálódott mészkő burkolatnak, illetve a még ma is latható pécsi olívazöld Zsolnay csempe-burkolatot.

    1952 márciusában államosították a házat, azonban még ez év októberében, Csépai Jenő munkakapcsolatainak köszönhetően, visszakapta a család a villát. Az`56-os forradalom alatt nem érték újabb sérülések a házat annak ellenére, hogy az MTI akkor már 1953 óta ott volt a Naphegy tetején. 1957-ben, Csépai Jenő halálát követően az első emeleten lefalazták az addig nyitott lépcsőházat. Külön lakássá alakították ezt a szintet is, ahová Bandl Ferenc, Borbála asszony testvére költözött a családjával. Így alakult ki négy külön lakás a hajdani impozáns méretű villa tereiből. A Tigris utca felőli kétszobás lakásban, a legfelső emeleten lakott Borbála asszony fiával, Jánossal. Mind a négy lakás továbbra is az eredeti tulajdonos nevén maradt, a többiek házbért fizettek. A négy lakást 1967 és 1971 között adták el, a vevők a bent lakóknak cserelakást biztosítottak. A Csépai-család végleg elhagyta egykori otthonát. 2018-ban jelentős felújításba kezdtek az első emeleten. Az eredeti nyílászárókat helyenként méretváltoztatásokkal műanyagra cserélték, a Magaziner Lajos 1886-ban alapított gyárában készült redőnyöket, valamint a Halaman János épület- és bútorasztalos által gyártott beépített bútorokat lebontották és kidobták. A belső tereket áttagolták. A képek néhány, az egyik lakásban még megmaradt fém kilincset, redőnyelemet mutatnak be:

    A Csépai-villa a Naphegyen épült. Egy 1885-ös térkép a Mészáros, Gellérthegy, Naphegy, Lisznyai és Czakó utcák között beépítetlen zöld területet jelöl. A Naphegy tér közvetlen környéke az 1905-ös Meyers Konversations-Lexikon térképén még ugyancsak beépítetlen, az ez évi utcajegyzékből a Naphegy utcái hiányoznak. Révai nagy lexikona 1910–14 között már a teljes beépítést mutatja, utcajegyzéke minden mai utcanevet tartalmaz.


    A Naphegy és a Tabán a Meyers Konversations-Lexikon térképén (1905)
    Kép forrása: WIKIMEDAI COMMONS [w:en:User:Tamas Szabo]

    A naphegyi házak többsége 1910 és 1939 között épült. Mai utcaképe, épületállománya a híres Tabán kacskaringós utcáinak 1932-es szanálása után alakult ki. Az 1939-es földhivatali térképen lévő 7367 hrsz telek Tigris utcai részére (7367/2) épült a Csépai villa.


    A képgalériákban szereplő képeket Pál Rebeka készítette.
    A kutatást Pál Rebeka készítette Csépai János és Csépai Tamás valamint Oltai Kata és Nagy Zsolt szíves közreműködésével.

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. Prohászka László: Duna-korzó. Sík Kiadó Kft., Budapest, 1998. p
    2. Zoltán Gábor: Véresmajor (részlet), in: Vigilia, 2017. 82. évf. 6. sz. pp. 428-429.
    3. Tér és Forma, 1941. 14. évf. 3. sz. pp. 31-36.
    4. Ferkai András: Buda építészete a két világháború között: művészeti emlékek. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1995. pp. 55-56.

    Házak a közelben