Újpesti rakpart 1-3. lakóház kereskedelmi funkciókkal

A Pozsonyi út és a pesti felső rakpart között épült, Palatinus-házak néven ismert lakóházak egyike. Tervezője Vidor Emil a korszak legszínesebb építész egyéniségeinek egyike. Virtuóz stiliszta volt, ahogyan a nyelvekben, egy az építészetben is: 16 nyelven olvasott és legalább ennyi stílusirányzatban alkotott úttörő terveket.

Az építésre Vidor Emil kapott megbízást, miután a Kincstár és Fővárosi Pénzalap 11 millió koronáért megvette József főhercegtől a Margitszigetet, és részben kápéban, részben pedig telkekkel fizetett, amelyek egyike a hídfőtől északra feküdt. A telek aztán a Palatinus Építő Rt. tulajdonába került (a monarchia legnagyobb építési vállalkozói közé tartozó Grünwald és Schiffer cége), amely az akkor már jó nevű, Budapest után Münchenben és Berlinben is építészetet tanult Vidort felkérte a munkára. A mester három bérpalotát tervezett a Pozsonyi út és a rakpart közti szakaszra, tágas és világos, 2-3-5 szobás polgári lakásokkal.
Tágabb értelemben egyébként Palatinus ház volt valamennyi, a társaság által épített többi ház is, így pl. a Falk Miksa, a Honvéd, a Nádor és Alkotmány utcában lévők is, mégis erre a tömbre ragadt rá tartósan a név.
Az épületekben központi porszívó volt, a fürdőszobákat pedig a szigetről termálvízzel látták el (!!!). Vidor a Jugendstilt alaposan kitanulmányozta Németországban, aztán hazaköltözése után 1902-ben felépítette a város első art nouveau stílusú házát (Egger villa a Városligeti fasor 24-ben), így ez a ház is sok szecessziós jelleget hord magán. Főbb ismertetőjegyei kétségkívül a saroktornyok, de belül gyönyörűek a burkolatok, a körfolyosók ablakain és ajtóin a rácsok, a lépcsőházi korlátok, a lift és az egyéb díszítőelemek.

A történetéről még annyit érdemes tudni, hogy a világháborúban megsérült, és tornyainak egy részét elvesztette, így a közép- és az északi ház saroktornyait, amelyeket aztán nem is pótoltak. Az egykori több szobás polgári lakásokkal pedig az történt, ami mindenhol máshol a háború után, egy sem maradt egészben. Az ötvenes években ráadásul a partra néző oldalon lévő francia udvart is beépítették, ezzel végleg összekapcsolva a házakat. A belügyes elvtársaknak ugyanis étkezde kellett, és erre a szecessziós ház mutatkozott legmegfelelőbbnek, hisz közel volt, a fehér házból csak át kellett gyalogolni a téren:) Az egykori kajálda, aminek belsejét már többszörösen átalakították, ma üresen áll, kibelezve és hasznosításra várva.

A teljes bejegyzést a képekkel együtt a Kép-Tér blogján ITT lehet megnézni

A BME Lakóépülettervezési Tsz. alkotóheti tablói ITT és ITT érhetőek el