Vajda Péter utca 4-6. [Kolónia]

A Bláthy Ottó (egykor: Szapáry), Vajda Péter (egykor: Simor), Delej és Golgota utcák által határolt területen “város a városban” jelleggel épült meg a MÁVAG Kolónia, amely immár 110 éve szolgál több mint 3000 ember lakó- és pihenőhelyeként.

A Kolónia építéstörténete
Az egykori Szapáry, Simor és Golgota utca közé eső telket körülöleli a Kolónia négyemeletes épülettömbje: a belső udvar két oldalán egy-egy kétemeletes épület kapott helyet, majd a két világháború között beépítették az udvar további részeit is, a Golgota utca felőli oldalon az épülettömbökből középen nyúlik be a teremépület a víztoronnyal. A Simor (ma Vajda Péter) utcai oldalról három-három tömb emelkedik ki az utcafrontra, középen pedig egy nagyobb egység párhuzamosan a kultúrház épületének (az ún. teremépület) főhomlokzatával. Az eltolt emeletes szerkezettel az épülettömb mind a négy oldalán találkozhatunk.

A terveken 644 lakást tüntettek fel, a legtöbb helyen 645 lakásról szólnak a beszámolók, de az 1910-es népszámlálás szerint 628 szoba-konyhás és 10-10 két-, illetve háromszobás lakás volt megtalálható a kolónián. A valóságban 648 lakást alakítottak ki pavilonrendszerben, a négyemeletes épületeket összesen huszonnégy lépcsőházra osztották, amelyekből emeletenként 6-6 lakáshoz tartozott külön lépcső. 13-as lépcsőházat a kor szokásainak megfelelően nem találunk a kolónián, helyette XII/A számozással váltották ki a balszerencsésnek vélt számot. Ez a rendszer a mai napig megmaradt, csak a lakások számozásában jelent meg azóta a 13-as szám. A Kolónia megépítésével egy igazi város jött létre a városban, a római számozású lépcsőházak jelölték az utcácskákat, a X. és a XII. lépcsőház kétszobás lakásai jelentették a ”tisztviselő-lépcsőházakat”, míg a XI. lépcsőház volt az úri lépcsőház háromszobás lakásokkal, ahol a gyárfőnök, főtanácsos, felügyelő, gyári orvos, tűzoltóparancsnok otthona volt.^[1] A számozás egyébként a gyárhoz legközelebb eső oldalon kezdődött, az úri lépcsőház esett tőle legtávolabb, s a XXIV. lépcsőházzal zárult. Minden emeleti lakáshoz vagy az utcára vagy az udvarra néző saját erkély tartozik, így sikerült elkerülni a korszak bérházaira jellemző sötétséget és levegőtlenséget. Zárt, erődszerű épülettömb jött létre, mely késő szecessziós stílusban épült klinkertéglás díszítésekkel. Az üvegezett bejárati ajtók és a belső tömör ajtók stabilak, az ablakok nagyok, többosztatúak; a konyhák padlózata szürkés árnyalatú terrazzo, a szobáké barnára festett hajópadló volt.^[2]

A 648 lakás és a kiszolgálóhelyiségek mellett helyet kapott az úgynevezett teremépület is, amely téglalap alakú alaprajzával a Golgota utca felől nyúlik be az épületegyüttes közepébe. A Kolónia útjait trachitkövekkel rakták ki, körül pedig lombos fák övezték.^[3] A Simor utca felől nézve jobb oldalon, a B épület pincéjében volt a mosókonyha, ahol 24 teknőcsoport, gőzzel fűtött üstök, centrifuga és szárítógép biztosította, hogy egy család fehérneműje fél nap alatt vasalásra kerülhetett. A mosoda terme mellett két szárítókamra helyezkedett el.^[4] A használati díj 20 fillér volt és havonta kétszer lehetett igénybe venni. A mosókonyha alatt egy második pince helyezkedett el.^[5]

A C épület földszintjén működött kisdedóvó, gondnoki iroda, és itt tartottak fenn hat vendégszobát a vidéki testvérgyárak alkalmazottainak elhelyezésére, ha a fővárosba látogattak. Az épület pincéjében állt a szénsavas jéggép, mely napi 1000 kg jeget készített a családok számára.^[6]

A teremépület pincéjében kapott helyet a szivattyúház és a kazánház, mellette működött a fürdő, ahol zuhanyzók, medencék, valamint pihenő- és masszázshelyiség várta a dolgozókat, mely 300 fő befogadására volt képes.^[7] Férfi, női fodrász, manikűrös is rendelkezésre állt azoknak, akik meg tudták fizetni a szolgáltatást. A kádfürdő 30 fillérbe, a gőzfürdő felnőtteknek 20, gyermekeknek 10 fillérbe került. A fürdőbe az első évben 68 000 jegyet váltottak. A földszinten működött a gyári vendéglő és étterem, két oldalon fedett tekepályával, a magasföldszinten (félemeleten) pedig a gyári tisztviselők kaszinója, társasköre, melyet úri kaszinónak is neveztek. Itt helyezték el a testvérgyárakat megjelenítő festményeket.

Az épület központi helyisége az első emeleten helyezkedett el, a nagyterem 1 315m² alapterületével és főhajójának 11 méteres magasságával a főváros legnagyobb terme is volt ekkoriban. Szerkezetét tekintve a háromhajós terem főhajóját elliptikus ívű dongaboltozat fedi, oldalhajóit Vierendel-tartók, rácsos vasbetongerendák hidalják át. Az ablakok előtt alakították ki a munkásebédlőt: a vidéken élő gyári munkások itt fogyaszthatták el otthonról hozott ételeiket, az oldalfalakon lévő gázfőző segítségével pedig meg is tudták melegíteni azt. A karzatról ebédidőben villanyorgona szolgáltatta a zenét. A gyár összes nagyobb rendezvényét, a mulatságokat és az előadásokat itt tartották. A bejárattal szemben egy színpad állt, ahol moziműsorok, színházi előadások, a gyár zenekarának koncertje jól megfért egymás mellett. A második emeleten voltak a munkás-önművelődési kör helyiségei: könyvtár, olvasóterem, biliárdasztal, sakk és dominójáték, de itt tartották a tanfolyamokat, zeneórákat is. Itt volt továbbá a tisztviselők vívóterme^[8] és a teremépület legfelső emelete adott otthont a szakrendelőknek négy gyári orvossal, ahol műtő és röntgengép is működött.^[9] A IV. lépcsőházban nyitott meg a Konsum közért a Delej utca felőli épületrész földszintjén az alkalmazottak fogyasztási szükségleteinek kielégítésére.

A lakófunkciót tekintve az első adatok a népszámlálásból állnak rendelkezésre, amely szerint 1910 végén 3005 lakója volt a munkásgyarmatnak. A kolónián élt az összes gyári tűzoltó, a két- és háromszobás lakásokban tisztviselők laktak – összesen körülbelül 60-80 fő -, de szakmunkásoknak és sok segédmunkásnak is otthont adott. A gyár közel ötezer munkása közül körülbelül 800–1000 kapott otthont a Kolónián. A 3000 lakó közül a legtöbben egyszobás lakásokban laktak, melyek átlagosan egy 22 m²-es szobából, 13 m²-es konyhából és kis kamrából álltak. Minden lakáshoz tartozott külön árnyékszék, bár ez a lakáson kívülről nyílt. Az emeleti lakásokhoz kis erkélyt, míg a földszintiekhez előkertet is csatoltak az építők.

A legolcsóbb, negyedik emeleti, udvarra néző lakások bérleti díja évi 210 korona volt, míg a legdrágább lakásoké 306 korona. A lakásokhoz tartozó kert plusz 12 koronába került.^[10]
A Kolónia százéves története alatt több helyen olvashatjuk, hogy a lakótelep felszereltsége kiemelkedett a korszak munkáskolóniái közül. A pavilonszerű építkezés barátságosabb környezetet hozott létre a munkások számára, mint a belvárosi bérházrendszerek, és a szociális funkciókat sem csak a tisztviselőknek volt lehetőségük igénybe venni.

Az építész
A terveket Lipták Pál készítette. A békéscsabai építész szülővárosában végezte általános és középiskolai tanulmányait. 1889–1892 között részt vett a Vaskapu szabályozásában, ahol 16 évesen több száz munkást irányított. 1907-ben műszaki doktorátust szerzett Magyarországon második építészként. 1908-ban Budapesten egy kis műhelyt hozott létre, amelyből később megalakult a dr. Lipták és Társa Építési- és Vasipari Rt., amelynek 1916-ig volt a vezetője. A részvénytársaság az 1910-es évek elején a legnagyobb építőipari cégek egyikének számított. Lipták 1916-ban kivált a cégből és vállalkozó lett. Az első világháború után a cég megszűnt. 1920–1922 között tagja volt a nemzetgyűlésnek. Lipták 1922-ben már a Kereskedelemügyi Minisztériumban dolgozott államtitkárként.^[11]

Az építtető
A Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárának igazgatósága a munkások életkörülményeinek javítása céljával határozta el a lakótelep építését. A vállalat úgy döntött, hogy dolgozóinak az átlagnál jobb minőségű otthonokat készíttet, motivációja pedig az volt, hogy a dolgozók ne legyenek kitéve a fővárosi házbér-uzsorának és minél több család kapjon megfelelő és olcsó lakást.^[12]

A későbbi tulajdonosok, lakók, üzletek, vállalkozások
A kolónia életében a nagy fordulópontok nem estek pontosan egybe a nagy történelmi események és a politikai változások dátumaival. Sorsát a fenntartó vállalat tevékenysége határozta meg. Az állami kézben lévő ipari létesítmény működése 1959-ben változott meg végérvényesen, amikor is a szomszédos Ganz gyárral egyesítették. A kolónia azonban az így létrejött mamutvállalat kezelésében sem maradt sokáig, öt évvel később a lakóépületek fenntartása a kerületi tanácshoz, azon belül az Ingatlankezelő Vállalathoz került át.

1959-ig a gyarmat lakói többségében a MÁV gépgyárának alkalmazottai közül kerültek ki Az üzemi újság szerint 1959-ben körülbelül 80% volt MÁVAG-os család, rajtuk keresztül kerültek be a lakótelepre a Ganz gyár dolgozói közül is. A gyárral való szoros összetartozást jelentette, hogy a szociális juttatásokat nemcsak az itt élők vehették igénybe, hanem az üzemi dolgozóknak is nyitottak voltak. A lakótelep erődszerűsége, zárt beépítése meghatározta az itt lakók életvitelét. Az első évtizedekben minimális volt a költözések száma, a mobilitás hiánya ugyan egy zárt közösséget eredményezett, ami szorosan kötődött a gyárhoz, de azt is jelentette, hogy a külvilág csak nehezen hatolhatott át a nagy falakon. A munkások idejük nagy részét, napi 10-12 órát a szomszédos gyárban töltötték, szabadidejükben pedig a munkaadó által szervezett programokkal kötötték le magukat a sporttelepen vagy a kolónia területén.

Az első évekből csak egyetlen jelentősebb esemény emléke őrződött meg, mely kapcsolódott a lakótelephez. 1913. június 18-án a bérsztrájk alatti csendőrsortűzben meghalt négy munkás.
Még csak négy éve állt a lakótelep, amikor az első világháború formálta át mindennapi működését: a kultúrteremből hadikórházat alakítottak ki, a kolónia lakosainak pékáruval való ellátására pedig létrehoztak egy sütödét. A krónikus textil- és ágyneműhiányt egy szövőtelep felállításával próbálták csökkenteni, ahol húsz szövőszéken dolgoztak az asszonyok az anyagok pótlásán. A háború után ezeket a tevékenységeket megőrizték, a szövőtelepen eladásra is termeltek, de leginkább az üzemi textil- és munkásruhaigényt elégítették ki.^[13]

Feljegyezték továbbá, hogy 1919-ben az őszirózsás forradalom alatt a teremépületben tartották a Vasas nagygyűlését.^[14] Gömbös Gyula kormányzása alatt a keresztényszocialista választási kortesgyűlések színhelye volt a kultúrház.

A két világháború között a lakások jelentősebb felújításáról nem tudunk, egyedül a légszeszberendezés automatái kerültek le az 1930-as években, mert modernizálták a rendszert, illetve szociális juttatásként a gyár 1931-ben a munkásoknak akciósan árusította a Jobbágy-kályhákat, ezzel párhuzamosan kedvezményes cipő- és szövetvásárt is tartottak. Az élelmiszerellátásban a Konsum nyújtott segítséget a gyári dolgozóknak, a MÁV Alkalmazottai Fogyasztási és Takarékszövetkezete 1918-tól újabb tíz évre meghosszabbította a bolt üzemeltetését a IV. lépcsőházi helyiségben. Az első világháború után a vásárlást hitelre és részletfizetésre is biztosították a dolgozóknak.

A második világháború sem kímélte az itt élőket, ekkor állatvágóhelyet kellett létesíteni a Kolónián, mely egészen 1948-ig foglalkozott marha- és disznóhús kimérésével. A világháború miatt létrehoztak egy szükségkonyhát a rászorulók segítésére Sipőcz-konyha néven, az ebéd általában egytálétel vagy főzelék volt. Az 1945-ös állapotokról fennmaradt beszámoló szerint 17 lakás és egy lépcsőház kapott súlyos találatot, a tetőcserepek 80%-a, az ablakok 90%-a semmisült meg és két polgári személy is életét vesztette az 1945. január 10-én indult szovjet ostrom idején.^[15] A második világháború után nem volt üresedés a Kolónián, viszont 354 lakásigényt nyújtottak be a gyár dolgozói.

Források:
^[1] Sallayné Peterdi Vera: A MÁVAG kolóniái (1869–1985). In: Bencze Géza (szerk.): A magyar gépipar minta- s a honi munkások nevelőintézete: Tanulmányok a MÁVAG történetéből. Budapest, 1989, p. 218.
^[2] Sallayné Peterdi Vera: A MÁVAG kolóniái (1869–1985). In: Bencze Géza (szerk.): A magyar gépipar minta- s a honi munkások nevelőintézete: Tanulmányok a MÁVAG történetéből. Budapest, 1989, p. 216.
^[3] A Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára Új Munkás-lakótelepe, Budapest, 1910, p. 11.
^[4] Budapest Főváros Levéltára iratai, Tervtár, jelzet: XV.17.d.329 38061/2
^[5] A Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára Új Munkás-lakótelepe, Budapest, 1910, p. 9.
^[6] Palkovich Aurél: A magyar királyi államvasutak gépgyárának új munkáslakótelepe. Építő Ipar 1910. szeptember 4. p. 349. 
^[7] Sárosdy Ferenc: A budapesti m. kir. állami gépgyár munkásjóléti és kulturális intézményei. Budapest, 1928, p. 17.
^[8] A Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára Új Munkás-lakótelepe, Budapest, 1910, p. 10.
^[9] Sallayné Peterdi Vera: A MÁVAG kolóniái (1869–1985). In: Bencze Géza (szerk.): A magyar gépipar minta- s a honi munkások nevelőintézete: Tanulmányok a MÁVAG történetéből. Budapest, 1989, p. 218.
^[10] Sallayné Peterdi Vera: A MÁVAG kolóniái (1869–1985). In: Bencze Géza (szerk.): A magyar gépipar minta- s a honi munkások nevelőintézete: Tanulmányok a MÁVAG történetéből. Budapest, 1989, p. 216.
^[11] „Lipták Pál (Békéscsaba, 1874. ápr. 13. – Bp., 1926. máj. 15.)” szócikk. In: Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar életrajzi lexikon. Második kötet. Kenyeres Ágnes (szerk.) Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982. 79., illetve Lipták Pál (mérnök). Wikipédia-szócikk, URL: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lipt%C3%A1k_P%C3%A1l_(m%C3%A9rn%C3%B6k)
^[12] Szieberth Imre: A magyar államvasutak gépgyárának munkáslakótelepe. Vasárnapi Újság (1911) 58. évf.,  33. sz., pp. 664–665.
^[13] Sallayné Peterdi Vera: A MÁVAG kolóniái (1869–1985). In: Bencze Géza (szerk.): A magyar gépipar minta- s a honi munkások nevelőintézete: Tanulmányok a MÁVAG történetéből. Budapest, 1989, p. 219.
^[14] Mátyás István: A Ganz-Mávag kulturális életének és művelődési központjának története. Budapest, 1972, p. 9.
^[15] Sallayné Peterdi Vera: A MÁVAG kolóniái (1869–1985). In: Bencze Géza (szerk.): A magyar gépipar minta- s a honi munkások nevelőintézete: Tanulmányok a MÁVAG történetéből. Budapest, 1989, p. 227.