2017. január 31. Gregersen Hugó

Bp., 1889. júl. 16.Bp., 1975. nov. ? 

építész, festőművész. Nagyapja, a norvég Guilbrand ~ 1847-ben költözött Mo.- ra. Isk.-it Bp.-en végezte, nyaranként kőművesinasként dolgozott. Első építészeti gyakorlatát Jablonszky Ferenc tervező-építész irodájában szerezte. Az I. világháború előtt Münchenben a Polytechnikumban tanult, de mellette a Képzőművészeti Akad. festő tagozatát is látogatta. Az I. világháborút követő években mint az akadémista irányzat késői képviselője a bp.-i Műcsarnok rendszeres kiállítója volt. Az 1920-as évek első felében építési vállalkozók irodáiban dolgozott, majd 1925-ben önálló építési irodát nyitott. Münchenben szerzett diplomáját soha nem honosíttatta, ennek ellenére mind a Mérnöki Kamara, mind a Magy. Mérnök- és Építész Egylet 1932-ben felvette tagjai sorába. A főváros egyik elismert bérházépítője lett, 1945 előtt több mint 20 bérházat és villát épített. A II. világháború után részt vett a háborús károk helyreállításában, 1950-től a Mezőgazdasági Tervező Vállalat, 1952-től a Kereskedelmi Tervező Vállalat vezető tervezője. 1945 után több mint 20 tervet készített, ezek nagyobb része meg is valósult. Fontosabb tervezései, lakóházak: Ráth György u. 36. (1929), Kis János altábornagy u. 32. (1932), Böszörményi út 17. (1933), Móricz Zsigmond körtér 6/8/10. (1934), Fő u. 37/c (1936), Bem u. 24. (1936), Pozsonyi út 41. (1937), Alkotás u. 9. (1938), Árpád fejedelem útja 56. (1934); középületek: Központi Statisztikai Hivatal helyreállitása és új könyvtára (1945-48), Debreceni Penicillingyár (1950), hűtőházak Kaposvárott, Győrben, Debrecenben (1951-52), a bp.-i Divatcsarnok átalakítása (1956), a bp.-i Gundel étterem újjáépítése (1957).