Cultural Heritage in Action – Budapest100 videók

A Cultural Heritage in Action program keretein belül megjelent a Budapest100 fesztivált bemutató két videó.

Kattints ide a rövid videóért és ha a hosszabbra is kíváncsi vagy, akkor pedig kattints ide!

Every building is interesting – Empowering local communities through cultural heritage in Budapest

The role of NGOs in managing and preserving cultural heritage in Budapest

Május helyett szeptemberben találkozunk!

Újratervezés indul! Be kellett látnunk, hogy csak így tarthatjuk meg a 11. Budapest100 programját. Újratervezzük tehát május helyett szeptemberre. A szervezők, kutatók, önkénteseink, házak lakói együtt készültünk a májusi hétvégére. Már ismerjük egymást, vannak sztorik, látjuk magunk előtt kertestül, tetőstül, pincétől a padlásig. Sokat dolgoztunk eddig is, de most lassítanunk kell és várni. Egészen szeptember 11-12.– ig, bízva annak a hétvégének a felszabadult, jókedvű, veszélymentes programjában.  Szeretjük a mi közös városi ünnepünket, épp ezért védjük a Budapest100 minden résztvevőjét. Maradjatok velünk – gyertek velünk: az újratervezés elkezdődött!

A hangosfilm és a Bauhaus találkozása a budapesti mozikban

A mozi és a filmvetítés története Magyarországon 1896-ra nyúlik vissza. Bár az új műfaj elterjedésének a millenniumi ünnepségek is lendületet adtak, eleinte inkább mulatókban és kávéházakban terjedt el a kinematográfia. A 19. század első évtizedében önállósult a moziszakma, és ekkor létesültek egyre-másra az új típusú szórakozóhelyek, vagyis a mozgóképszínházak.[1]

Az új műfaj népszerű volt, mégis az 1920-as években a hangosfilm megjelenése hozott igazán nagy áttörést. Budapesten 1929-ben vetítettek először hangosfilmet a Fórum moziban, amely 1926-ban nyitott meg a Kossuth Lajos utcában (ma Puskin moziként működik). 1932-re a budapesti mozik már szinte csak hangosfilmeket vetítettek, 1936-ra pedig a vidéki mozik is áttértek az új technikára. A modern berendezések beszerzése és a szükséges korszerűsítések miatt sok mozgóképszínházat felújítottak, sok újat nyitottak, ám sok régebbi mozi nem állt át a modern technikára, ami egyet jelentett a bezárással. 1928-ban egy belügyminisztériumi rendelettel korlátozták a kiadható moziengedélyek számát, 1934-től azonban újra fellendült az új mozik alapítása.

Az 1930-as évekre jellemző moziépítési láznak köszönhetően több, a korban modernnek számító, belső kialakításában Bauhaus-jegyeket magán viselő mozi nyitott meg. Jelen cikk ezért olyan 1930-as években épült jelentősebb budapesti mozikat mutat be, amelyek belső kialakításában fellelhetők a Bauhausra jellemző jegyek.

A korábban már működő, de új épületbe költöző moziknak ékes példája az eredetileg 1910-ben megnyitott Simplon mozi, amelynek 1934-ben új épületet tervezett Preisich Gábor és Vadász Mihály a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) úton. Ez volt az első olyan modern tervezésű mozi, amelyet egy bérház aljába álmodtak meg eredetileg is. Az épületet az 1934-ben az adómentességi rendelet által megszabott határidő miatt viszonylag gyorsan húzták fel vasvázas alapokra, amely technológia bár költséges volt, az időbeli megszorítások miatt döntöttek mellette. A mozi nézőterén 630, a vászon felé forduló íves széksorokba rendezett ülőhely állt az érdeklődők rendelkezésére. A mozit később Újbuda mozivá keresztelték át, majd 1961-ben Bartók mozi lett belőle. A mozi 1998-ben bezárt[2], ma üzletek és éttermek működnek a helyén.


A Simplon mozi a Horthy Miklós út 62-64. szám alatt
Forrás: www.ilyenisvoltbudapest.hu
Szintén moziként a múlt homályába vész a Magyar-Hollandi Biztosító Rt. székházában, a Kálvin tér közelében 1935-ben megnyitott Savoy (később Vörösmarty) mozi. Az eklektikus stílusú belső udvaros bérházban ellipszis alakú nézőtérrel tervezte meg a mozit Asztalos Béla építész, aki korábban már több mozi átépítésén is dolgozott. A Savoy mozi esetében is még újdonságnak számított az íves alaprajzú nézőtér, ám az elkövetkező időszakban egyre elterjedtebbé vált ez az elrendezés. A mozi természetes szellőzésének biztosítására – más moziknál is megfigyelhető módon – az udvari részen a nézőtér felett nyitható kupolát terveztek. A mozi helyén ma kávézó és kulturális központ működik.


Vörösmarty mozi (1959)
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11

A budai Átrium mozi egy romos állapotú földszintes lakóház helyén épült 1935-ben. A mozi előcsarnoka az utcai frontról nyílik, míg az épület hátulsó részében kapott helyet a nyitható tetejű nézőtér. A nézőteret az első tervek szerint az alagsorban helyezték volna el, végül azonban a földszint adott neki otthont. A Simplon mozinál is alkalmazott acélvázas szerkezet révén lehetőség nyílt a könnyed, horizontális ablaksáv által tagolt homlokzat kialakítására. Az előcsarnok tág terével, tükörburkolatos oszlopaival és fekete-fehér-vörös színösszeállításával Kozma Lajos építész munkáját dicséri.[3] Az előtér maradt meg leginkább eredeti állapotában, a nézőtér azóta nagyrészt átalakult. A nézőtér érdekessége volt, hogy a filmvetítések alatt a teljes sötétségben csak a vetített kép világított, valamint a mennyezetbe beépített 1600 kis nyílás – amelyeknek szellőző funkciója volt – adott egy kis fényt a teremnek, mint egyfajta „égbolt”. A mozi a 2. világháború után 1947-ben nyílt meg újra, Május 1. mozi néven, 1990-ben azonban visszakeresztelték Átrium mozira.[4] A mozit 2001-ben bezárták, utoljára Török Ferenc Moszkva tér című filmjét vetítették itt. Ugyanezzel a filmmel nyitotta meg újra kapuit 2012-ben, napjainkban elsősorban színházként működik.


Az Átrium mozi 1935-ben
Forrás: www.egykor.hu

A modern mozi- és bérházegyüttesnek szembetűnő példája még a mai Jászai Mari tér (1950-ig Rudolf tér [5]) közelében épült Lloyd (később Duna, majd Odeon-Lloyd) mozi, amelyet 1937 októberében adtak át a nagyközönségnek.[6] A tervezők, Hofstätter Béla és Domány Ferenc a ferde foghíjtelek formájából adódó lehetőségeket olyan módon használták ki, hogy hátra helyezték a nyitható tetejű nézőtermet. Kihívást jelentett számukra a tűzbiztonsági problémák megoldása, ugyanis a lakóházat és a mozit egymástól függetlenül kellett kialakítani, megfelelő mennyiségű kijáratot kellett biztosítani, valamint a lakóépület miatt 600 főben kellett korlátozni a mozi befogadóképességét. A mozi egészen 2012-ig működött, jelenleg jazzklubként üzemel.


Hollán Ernő (Fürst Sándor) utca a Szent István körút felől nézve, szemben a Duna mozi (1964)
Forrás: fortepan.hu

1937-től újabb lendületet kapott a moziépítés, amit minisztériumi szinten is támogattak. A mozik száma összességében azonban nem növekedett, mert sok rétegmozi zárt be ebben az időben: kertmozik, egyetemi és gyári mozik. Az új városrészekben (Németvölgy, Újlipótváros), új lakótelepeken (Pongrác úti, Valéria-telep), illetve a folyamatos fejlődésben lévő Kőbányán és Óbudán épültek elsősorban új mozik.

A belvárosban sem állt meg a moziépítés. A mai Dohány utca és Károly körút sarkán nyitott meg a nagyközönség előtt a Broadway Filmszínház, amelynek belső kialakításában a Bauhausra emlékeztető jegyek voltak felfedezhetők. Ezek jelentős része napjainkban is megcsodálható. A mozit egy már meglévő hatemeletes bérpalota aljában alakították ki Domány Ferenc és Wellisch Tibor tervei alapján. Budapesten ez volt az egyetlen mozi, amelynek nézőtere a föld alatt helyezkedett el, így a háború alatt a légiriadók alatt sem kellett megszakítani a vetítéseket.[7] A mozit Y alaprajzúra tervezték, így a bejárat és a kijárat az utcaszinten elkülönült egymástól, a nézőtér pedig lejjebb, a mozi belső végében volt megtalálható. Mivel a nézők máshol érkeztek és távoztak, a bejárathoz képest az egy szinttel lejjebb elhelyezkedő ruhatárból lifttel küldték fel a földszintre a kabátokat, hogy azokat az előadás után ott vehessék át a távozó vendégek. A mozi 1957-től Filmmúzeum néven folytatta tevékenységét, majd 1991-től újra Broadway mozi lett. 1998-ban bezárt, és 2004-ben egy teljeskörű felújítást követően – amelynek során törekedtek az eredeti Bauhaus-jelleg megőrzésére –, Belvárosi Színházként nyitotta ki újra kapuit a nagyközönség előtt.[8]


A Broadway Filmszínház nézőtere
Forrás: bp-mozitortenet.hu

Az 1930-as években terjedt el a neonfény használata, ami megfigyelhető a moziépítészetben is. Az új mozgóképszínházak homlokzatai impozáns, az esti kivilágításban figyelemfelkeltő módon megkomponált építészeti alkotások voltak, amelyeknél fontos szerep jutott a neonvilágításnak. A más európai országokra jellemző, erőteljesen kivilágított moziutcák azonban Magyarországon nem alakultak ki. Szintén eltérő tendencia hazánkban, illetve Budapesten, hogy a modern mozik elsősorban mozi-bérház együttesként jelentek meg, nem pedig különálló épületekként.

Az 1930-as években jellemző volt, hogy a moziipar elsősorban a nézők igényeit kielégítő édeskés vígjátékokat gyártott, amelyeket megelőzően a kormányzat propagandaeszközeként híradót vetítettek.[9] Ebben az időszakban egyre szigorúbb, politikai indíttatású szabályok vonatkoztak a mozikra. Kötelező volt például a Magyar Filmhíradó filmjeinek lejátszása, valamint a moziknak jelentős részben magyar filmeket kellett játszaniuk. 1939-től a minisztérium előírta az oktató, nemzetnevelő filmek lejátszását, és megtiltotta a vélemény- és tetszésnyilvánítást. Ez utóbbi kitétel azonban nem csak a politikai jellegű véleményre vonatkozott, hanem az általános viselkedésmódra is, ugyanis a színházzal ellentétben a mozikban eredetileg szabadabbak volt a viselkedési normák filmvetítés közben. Az 1940-es évek elején megkezdődött a zsidóság jogainak korlátozása ezen a téren is, 1941-ben visszavonták a zsidók moziengedélyét, 1944 májusától pedig zsidó származásúak nem látogathattak nyilvános szórakozóhelyeket, így mozikat sem.

Az 1940-es évek elején jelent meg Magyarországon a mozik egy új típusa, a híradómozi, amelynek elterjedésében szerepet játszhatott a háború is. Budapesten a Váci utcában nyílt meg az első Híradó mozi a Belvárosi Színház helyén. A Nagykörút és Dohány utca sarkán is nyílt egy Híradó mozi, amelynek építésze, Münnich Aladár egyedi módon a legömbölyített épületsarokhoz tervezte a bejáratot.[10]

Az 1930-as években a kulturális életnek új lendületet adtak a város különböző szegleteiben sorra épülő új mozik, azonban ezek csak néhány vonásban rejtettek új építészeti megoldásokat, a városképre nem voltak olyan döntő hatással, mint más városokban. A második világháború miatt sok esetben a feledés homályába vesztek ezek az intézmények, mégis szerencsére sok, abban az időszakban épült mozi belső tere még napjainkban megcsodálható – igaz, sokszor más funkciót látnak már el.


Török Orsolya, nemzetközi kapcsolatok szakértő

Nyitókép: Az Átrium mozi 1935-ben
Kép forrása: www.egykor.hu

FORRÁSOK:
[1] budapestcity.org/11-egyeb/szabadido/cikkek/a-magyar-mozi-tortenete-hu.htm
[2] www.ilyenisvoltbudapest.hu
[3] Fabó Beáta: A moziépítészet és a város, In: Budapesti Negyed 1997/2-3.
[4] egykor.hu/budapest-ii–kerulet/atrium-haz-atrium-mozi/2945
[5]  zoldkalauz.hu/jaszai-mari-ter
[6] kep-ter.blogspot.com/2015/03/az-egykori-lloyd-mozi-tortenete.html+&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=uk
[7] http://pestbuda.hu/cikk/20180319_regi_mozik
[8] https://fovarosi.blog.hu/2010/12/29/belvarosi_szinhaz
[9] https://mnm.hu/hu/kiallitasok/magyarorszag-tortenete-ii/18-terem
[10] Fabó Beáta: A moziépítészet és a város, In: Budapesti Negyed 1997/2-3.

Hagyományok és új eszmék – élet a Bauhaus-iskolában

Új művészeti oktatás körvonalazódik

A századok folyamán egyre fejlettebb technikák térnyerése miatt a manuális emberi alkotáson alapuló kézművesség és a használati-és dísztárgyak előállítását célzó iparművészet egyre távolabb került egymástól. Erre a tendenciára válaszul a 19. század végén több olyan törekvés is megjelent, amely e két ág újbóli összekapcsolására törekedett. Németországban ékes példa erre az 1907-ben megalakult Deutsche Werkbund művészeti mozgalom, amely „a kézimunkának a művészet, az ipar és a kézművesség összefogásával történő nemessé tételét”[1] tűzte ki zászlajára. Többek között ez a csoport is formálta a fiatal Walter Gropius német építész világnézetét, aki azt vallotta, hogy a gépi termelésre tervezett munkák minőségét csakis a művészi munka alapozhatja meg.


Walter Gropius 1919 körül
Fotó: Louis Held
Forrás: Kunstmuseum Moritzburg Halle (Saale)

A művészetek és a kézművesség tanításának új módszerét több újonnan megalakult kör is elkezdte kidolgozni annak érdekében, hogy elhatárolódjanak a szigorú keretekre és elvekre épülő akadémikus oktatási rendszertől. Gropius indítványára összevonták a weimari képzőművészeti és iparművészeti iskolákat, és létrejött a Staatliches Bauhaus in Weimar, amelynek célja új művészeti oktatás bevezetése volt. A német építész 1919-ben „Az Állami Bauhaus eszméje és felépítése” című manifesztumában fogalmazta meg az újonnan létrehozott művészeti iskola nézeteit. Eszerint az új iskola célja, hogy benne művészek és kézművesek együtt építsék a jövőt.

Bauhaus tanrend – művészeti szárnybontogatás keretek között

A Bauhaus iskola által bevezetett új művészeti oktatás szabadon engedte kibontakozni a tanulók képességeit, ugyanakkor szigorúan meghatározott tanrendje is volt. Gropius különösen fontosnak tartotta az elméleti tudás gyakorlatban történő hasznosítását, és a különböző területekre kiterjedő tudás egymásra építkezését. Az iskola egyik alapvető elve és újítása az volt, hogy a művészi tehetséget az ember részének tartotta, és szabad utat biztosított az egyéniség kibontakoztatásának és az egyéni kreativitás megőrzésének. Ugyanakkor a diákok megismerték a művészi alkotás törvényszerűségeit, amelyek szükségesek ahhoz, hogy újszerű elgondolásaikat meg tudják fogalmazni.


Bauhaus-tanterv
Forrás: art85.patrickaievoli.com

Ez a felfogás alapozta meg a koncentrikus körökből álló tantervet, amelynek külső gyűrűjében a hat hónapos előkészítő tanfolyam helyezkedett el. A kurzus megalkotója Johannes Itten svájci festő és művészetpedagógus volt, aki ezzel a tanfolyammal kívánta bevezetni a tanulókat a design alapvető elemeibe, a különböző formák, színek és anyagok sokrétű világába. Az előkészítő tanfolyam célja az volt emellett, hogy száműzzék a tanulókból a korábban kialakult gondolkodásbeli és technikai sémákat, így a lehető legjobban felszabadíthatták fantáziájukat és művészi képességeiket. Itten 1919-től vezette az előkészítő tanfolyamot, ahol kipuhatolta, hogy a diáknak mihez van leginkább tehetsége, és a továbbiakban ennek a készségnek a fejlesztését tartotta legfőbb feladatának. Az előkészítő tanfolyam egyfajta szűrőként is szolgált, a végén ugyanis a kevésbé tehetséges diákokat eltanácsolták az iskolából.


Johannes Itten jellegzetes Bauhaus-öltözékében 1920 körül.
Forrás: Wikimedia Commons

Az előkészítő félév végén az iskolában maradó tanulók eldönthették, hogy melyik anyag és technika érdekli őket a leginkább, és ennek megfelelően választhattak műhelyt tanulmányaik folytatásához. A Bauhaus iskolában számtalan műhely működött, így például kőfaragó, asztalos, fém-, kerámia-, üvegfestő, falfestő, tipográfiai és szövőműhely. Gropius műhelyeit „kísérleti laboratóriumoknak” nevezte, mert elgondolása szerint itt tudták a tanoncok a gyakorlatban kipróbálni a tanfolyamon elsajátított tér-és formaviszonylatokat.

A tanterv két középső körén két közbenső három éves kurzus helyezkedik el, az egyiken a formákkal kapcsolatos problémákat járták körül, a másikon pedig a technikai készségekre összpontosítottak gyakorlati oktatás keretében. Ezeken a képzéseken elsősorban az egyszerű geometriai formák használatát sajátították el, így a hallgatók megízlelhették a modern építészet alapjait.

A Bauhaus oktatás végső célja valójában az építészeti oktatás volt, mert álláspontjuk szerint ez képviselte és jelképezte az emberi alkotótevékenységet a legmagasabb szinten. Ennek fényében a kör alakú tanterv közepén az építészethez kapcsolódó kurzusok álltak, ahol a hallgatók nem csak betekintést nyerhettek az építészeti tervezésre, hanem a gyakorlati munkaterületen folytatott kétkezi munkától az építészmérnöki alkalmazásig kipróbálhatták magukat. A versenyszellem helyett sokkal inkább az egyedi kreativitást és a közösségi érzés, illetve a közös célok erősítésére törekedtek. Gropius ugyanis fontosnak tartotta a művészeti alkotásban az alkotó közösség erejét, és azt vallotta, hogy csak így bontakozhat ki szabadon az egyén alkotóereje.


Életkép a Bauhaus-iskolából, Dessau, 1925-32 között
Forrás: www.bauhaus-dessau.de/teaching-2.html

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mozgás felszabadító ereje a Bauhausban

Johannes Itten oktatási módszere az „átélni, megismerni, tudni” hármas elvén nyugodott, vagyis a tevékenységet az ember pszichikumához és fizikumához kapcsolta. Órái ezért gimnasztikai gyakorlatokkal, légzőgyakorlatokkal kezdődtek, amelyek során a művészi kifejezéshez illeszkedő elemeket tudatosított a hallgatóiban. Arra ösztönözte őket, hogy a ritmus, a lendület, az intenzitás érzékelésével kerüljenek olyan állapotba, amelyben a legerősebben tudnak koncentrálni és a legeredményesebben alkotni. A mozgás máshol is jelen volt a Bauhaus iskolában, Gertrud Grunow német zenész-pedagógus, aki Itten asszisztenseként került a Bauhausba 1919-ben, például a tánc, a mozgás és a zene révén próbálta kialakítani a diákokban a koncentrációra és harmóniára irányuló képességet. Magánóráin legfontosabb munkaeszköze egy zongora volt, amelynek hangjaival és koncentrációs gyakorlatokkal spontán mozgást idézett elő a diákokból. Lothar Schreyer német festő, dramaturg pedig maszkokkal és eszméket szimbolizáló figurák színpadi megjelenésével tanította a diákokat a gesztusok mágikus használatára.


Mozgás a Bauhaus iskolában.
Forrás: www.schirn.de

Tanárok és diákok a Bauhausban – középkori hagyományok modern köntösben

A Bauhaus iskola tanrendjére jellemző elmélet-gyakorlat kettőssége a tanári karban is megjelent, ugyanis minden műhely élén egy művésztanár (formamester) és egy iparos oktató (kézművesmester) állt, így minden hallgató egy művész-és egy technikai irányítótól is tanult. Az iskolában a középkori céhekben jellemző titulusok voltak használatosak 1926-ig, vagyis „tanonc”, „mesterlegény”, „ifjúmester”, „mester”. A Bauhaus-diplomához „céhszerű mester-és segédpróbát” kellett tenni a Mestertanács vagy idegen mesterek előtt. A Bauhaus Mestertanácsának élén az igazgató állt, tagjai pedig az iskola művésztanárai voltak.[2]

A tanárok és a növendékek közötti kapcsolat az akadémiai stílussal ellentétben nem egy merev, ellenőrző-korrigáló viszonyon alapult, hanem mozgalmas, játékos együttműködést valósítottak meg a tanítványokkal. A Bauhausban való részvétel életmódot is jelentett, mivel az élet minden területét magába foglalta: a lakás, az étkezés, a munka, a tanulás, a sport, a szórakozás és a kikapcsolódás lehetőségeit. Gropius igyekezett összekapcsolni a munkát és a játékot olyan módon, hogy az iskola mindennapjait különféle rendezvényekkel tarkította. Rendszeresen szerveztek például úgynevezett Bauhaus-estéket, amelyek keretében a helybéliek is látogathatták az előadásokat. A Bauhaus-év négy nagyobb ünnepből állt: a Laterna-ünnep, amelyet jellemzően május 18-án Gropius születésnapján tartottak; a napéjegyenlőség ünnepe; az októberben tartott Sárkányünnep, amelyen absztrakt papírsárkányokat eregettek a közeli dombon[3]; valamint a közösen ünnepelt Karácsony, amikor Gropius mindenkit megajándékozott.

A Bauhaus képzésén a diákok kiterjedt ismeretekre szert tehettek. A könyvelési, költségvetési, gazdasági alapfogalmakon túl különböző művészeti és tudományos témákban is szerveztek előadásokat. A műhelyekben folyó munkákról a vezető mesterek előadásokat tartottak, amelyekben összegezték az eredményeket, munkájukat, valamint kiállításokat is szerveztek ugyanezen célból, amelyek a külvilág számára is nyitottak voltak.

A Bauhaus iskolába 17-40 év között bárki jelentkezhetett. Az iskolának fennállása alatt összesen 1250 hallgatója volt, egyidőben általában nagyjából száz, a sikeres időszakokban ennél több. Jellemző volt az iskolára a szigorú tanrend, kötelező volt a formamesterek előadásait és a műhelyeket látogatni, és a képzés egyes szakaszait határidőre teljesíteni kellett.

Tehetséges művészek a Bauhaus szolgálatában

A Bauhaus iskolában megvalósuló színvonalas oktatás biztosítása érdekében Gropius több kiemelkedő művészt hívott Weimarba, akik az oktatói munka mellett folytatták alkotómunkájukat is. Johannes Itten mellett Lyonel Feininger, német származású amerikai expresszionista festőművész és Gerhard Marcks, német szobrász érkezett az elsők között az új oktatási intézménybe. Itten 1923-ban Gropiusszal kialakult ellentétei miatt elhagyta az iskolát, és helyére Moholy-Nagy László került, aki az előkészítő tanfolyamot átalakította, és beemelte a technológiai tudást, valamint a fényképezésen keresztül új látásmódot vezetett be. A Bauhaus iskola tanárai között szerepelt még Vaszilij Kandinszkij orosz absztrakt festő, Paul Klee svájci expresszionista festő és grafikus, valamint a szobrászattól a koreográfiáig mindenféle művészeti ággal foglalkozó művészek, mint például Georg Muche német expresszionista festő, grafikus és Oskar Schlemmer német festő, szobrász, koreográfus is.

1928-ban azonban Gropius belefáradt a munkába és az iskola kritikusainak egyre intenzívebb támadásaiba, ezért átadta a stafétát Hannes Meyer svájci építésznek. Meyer aktív kommunistaként beleépítette politikai elképzeléseit az iskola tanítási programjába, ezért egyre erősebb kritikák érték, ami a 1930-as távozásához vezetett. Miután a nemzetiszocialisták 1932-ben Dessauban hatalomra kerültek, az iskolát bezárták, és Berlinben tudta folytatni tevékenységét. Az új helyen Ludwig Mies van der Rohe német funkcionalista építész irányítása alatt próbálta az iskola tovább folytatni tevékenységét, azonban a szűkös anyagi források és a politikai nyomás miatt a náci hatalomátvételt követően 1933-ban végleg bezárt.

Termelés a Bauhausban

Az iskola fontos célkitűzése volt, hogy a művészet ne öncélú legyen, hanem a társadalom számára hasznos tevékenység, ezért a hallgatóknak törekedniük kellett arra, hogy eladható tárgyakat készítsenek. Az anyagot az iskola ingyen bocsátotta rendelkezésükre, és az ott készített alkotásaik az iskola tulajdonát képezték. Az alkotások eladása után azonban bizonyos százalékot jogdíjként megkaptak a bevételből, ami különösen fontos volt a Bauhaus számtalan rendkívül szegény diákja számára. Ezenkívül kereseti forrást jelenthetett az is, hogy a műhelyben tanoncként végzett munkájukért cserébe órabért kaptak. A tanulók közreműködhettek a kísérleti munkákban is, tehát már tanulási idejük alatt is bevonták őket a Bauhaus tevékenységébe.

Az iskola történetének fontos állomása volt, amikor 1925-ben a Bauhaus iskola Dessau német iparvárosba költözött, a város engedélyezte az iskola részére egy új épület felépítését. Ez a tervezési folyamat lehetőséget adott arra, hogy a Bauhaus az egyszerű tárgyaktól a lakóházig mindenre kiterjedő tervezési elméletét a gyakorlatban is megvalósíthassa. Az új épület a Bauhaus egyfajta jelképévé vált, valamint a modern, funkcionalista építészet emblematikus emléke maradt.


A Bauhaus iskola dessaui épülete.
Fotó: Dr. Volkmar Rudolf/Tilman2007

A Bauhaus iskolában megteremtett stílus komoly hatással volt a 20. század építészetére és egyéb művészeti irányzataira. Az iskolában alkalmazott módszereket pedig az intézmény 1933-as megszűnését követően nagyrészt az USA-ba kivándorolt tanárok további tevékenységének köszönhetően még szélesebb közönség ismerhette meg, így a Bauhaus mind stílusában, mind művészeti oktatási újításaiban mély nyomot hagyott az utókor számára.

 

 

Török Orsolya, nemzetközi kapcsolatok szakértő


Nyitókép: Mozgás a Bauhaus iskolában
Forrás: www.schirn.de

FORRÁSOK:
[1] Braun Feldweg: Ipar és forma. Corvina Kiadó, Budapest, 1978. 43.o.
[2] Iványi Jozefa: A Bauhaus pedagógiájáról, In: Iskolakultúra, 1999/09, 96.o.
[3] http://www.johndobson.info/John%27s%20Kite%20Site/scrapbook/page%2024.html
https://www.theartstory.org/movement-bauhaus-history-and-concepts.htm#concepts_styles_and_trends_header
Magdalena Droste: Bauhaus (2003)

Kapcsolat:

budapest100@kek.org.hu | +36 20 341 6688
Sajtó: press.budapest100@kek.org.hu
Kutatás: kutatas.budapest100@kek.org.hu
Tervezte és fejlesztette:

kek-logo

kek-logo