• Tervező:

    Bach János
  • Építés éve:

    1912
  • Építtető:

    Bertók Mihály és neje
  • Építő:

    nincs adat
  • Épület funkciója:

    lakóház
  • Helyrajzi szám:

    37638
  • Fotó:

    Moraru Beatrice
  • Kutatás:

    Nagy Nikoletta
  • Önkéntesek:

    Anek Rebeka

Leírás

A Ferenc tér kialakulása

1838. március 13. fontos mérföldkőnek bizonyult a Ferencváros fejlődése szempontjából: a Pestet elárasztó árvíz szinte teljesen lerombolta a terjeszkedő városrészt. Több mint 500 épületéből közel 440 összedőlt és 70 körülire tehető azok száma, amelyek súlyosan megrongálódtak. Még ebben az évben sor került a régi Ferencváros egyik nagy terének, a Ferenc térnek a kialakítására is, a régi Fő utca – ma Tompa Mihály és Balázs Béla utca – tengelyében létesült Ferenc tér 12. házhely kisajátításával.

Az épület leírása és története

1912-ben a tér második legmagasabb épületeként emelkedett ki a kölette lévő falusias környezetből ez a négyemeletes szecessziós lakóház, a Ferenc tér 4. A levéltári dokumentumok szerint a 19-lakásos épületet Bach János műépítész tervezte Bertók Mihály és neje részére, aki kovácsmester és bérkocsi-tulajdonos volt.

A saroképület megőrizte a historizmus vízszintes hangsúlyú homlokzat-felépítését. A földszint árkádíves lábazati szintjét övpárkány választja el a három emelet nútolt felülettel egybefogott sávjától. A markáns párkány- és vakolatsávokkal közrefogott negyedik emelet éppúgy a „koronázó főpárkány” szerepét játssza, ahogy ezt már a koraeklektikus mester, Szkalnitzky Antal is csinálta a Duna-korzó palotáinál az 1860-as évek végén. A tömbsarok tetőkiemelése is a historizmus pesti saroktornyait idézi, ahogy az erkély baluszteres-könyöklőpárkányos megformálása is – itt csak a kissé suta baluszter-forma és az anyaghasználat tér el a „forrásoktól”: kő helyett újításként már műkőből készült öntvények láthatóak. A hosszú első emeleti erkély alatt talán egy IKV-tatarozásnál tűnt feleslegesnek a két konzol, mivel szerkezeti szerepük a szecesszió idején már nem volt – az erkélylemez ugyanis vasbeton szerkezettel készült (a sarokerkélynél megvannak a konzolok). A tömeget a sarok tetőkiemelésének megfelelően egy kis kiülésű sarokrizalit tagolja. A homlokzatok nem túl nagy ablakai függőlegesen össze vannak kapcsolva, keretezésük hullámos illetve cakkos profillal emelkedik ki a fal alapsíkjából. A kissé antropomorf módon bajuszos fejet idéző II. emeleti köténydísz a szecesszióra jellemzően szokatlan formálású. A külső homlokzat jellegtelen drapp színezése és a finom részleteket teljesen megszüntető vastag kőporos fröcskölés ront az épület megjelenésén. Ezek valószínűleg az 1974 áprilisában a Fővárosi IX. kerületi Ingatlankezelő Vállalat által történt homlokzati felújítás eredményei. A házat egykoron finoman díszítő színes mázas majolika díszek teljesen eltűntek, leverték, lefestették őket.

Érdekes a Berzenczey utcai oldalhomlokzat váltogatott földszinti nyílásrendje, amely mögötti egykor az építtető által üzemeltetett mozi működött. A „mozgó színház” 1912-ben nyílt meg Ferencz Mozgó néven. Bertók Mihály mozijának eredetileg 179 fő volt a befogadóképessége, de 1917-es és 1918-as adatok szerint csak 160 fő. 1919 tavaszán egy kormányrendelet betiltotta a gyerekek mozibajárását, viszont öt fővárosi mozit bezártak, és gyermekmozivá alakítottak. A továbbiakban gyerekek csak ezekre a helyekre járhattak. Az egyik közülük a Ferenc Mozgó volt, amely az átalakítás után Gulliver Mozgó néven folytatta működését 1919. május 31-én. Két hónappal később gyermekmozi-funkciója megszűnt, visszaalakították, és ismét Ferencz Mozgó lett, már 185 fős befogadóképességgel. Az 1921-es mozi-revízió után Bertók Mihály helyett Bertók Ferenc lett a mozi működtetője. A némafilm-korszak végével már nem alakították át hangos mozivá, az utolsó időkben már csak szombaton, vasárnap, és ünnepnapokon üzemelt. A források 1931-ben említik utoljára; nem sokkal ezután megszűnt.

A kapualj gipszdíszein ismét a tervezőnek a hagyományos stílusokhoz való vonzódása látszik: barokkos hatásúak. A belső homlokzat 2017-ben bézs színű „tisztítófestést” kapott. Az eredeti alaprajzból kiderül, hogy udvarban az 5-6 méteres belmagasságra utaló néhány különösen magas ajtó és ablak egykoron a külön bejáratú kétszobás házmesteri lakásé volt. A ház belső udvara eredetileg zárt beépítésű volt, a Berzenczey utcai szomszéd ház felől 2003-ig egy tűzfal húzódott. Ennek visszabontásával az alsó három emeleti szint is megfelelő természetes fényhez jutott. A viszonylag kis alapterületű, téglalap alakú udvar 2012-ben „mediterrán jellegű”, stílusidegen térburkolatot kapott, viszont kedves virágágyások lettek kialakítva bokrokkal, amik élhetőbbé tették a teret. A finom vonalú kovácsoltvas rácsok és mellvédek azonban egészen szép, eredeti vonalvezetésűek és következetesen végigvitt formálásúak a lakásbejárati ajtókon, lépcsőházban, gangokon. Különösen szépek és egyszerűek a negyedik emeleti gang felett végighúzódó üvegtetőt tartó konzolok. Formálásukat tanítani lehetne. Nagy valószínűség szerint ezek az egykori háztulajdonos, Bertók Mihály kovácsmester keze munkáját dicsérik. A korlátrácsok lemezből domborított egyszerű, kedves, dekoratív virágdíszei néhány helyen hiányoznak. Szép, hasonló mintázatú, bordűrrel keretezett cementlapburkolat díszíti a lépcsőházat, benne stilizált pipacs motívumokkal. A függőfolyosóknál és az erkélyeknél azonban geometrikus mintára váltottak. Az 1911-es alaprajzokon is jól láthatóan az udvarból induló fő- és melléklépcső mellett a felvonógépház is helyet kapott. A valamikori gyönyörű, bársony kárpitos, tükrös hívóliftnek, amit kovácsoltvas díszített, mára nyoma sincs. A lakók elbeszélése alapján az 1950-es években „széthordták” és egy egyszerű, silány megjelenésűre cserélték. A pinceszint fele – faléces, paraván-szerű osztásokkal az egyes lakásokhoz – fatárolóként funkcionált. Másik felében eredetileg műhely került kialakításra. 1941-es dokumentumok szerint 88 férőhelyes szükségóvóhellyé kellett átalakítani a pincét, ami viszont már a Bertók Testvérek (Irma, Margit és Fanni) neve alatt lett kiállítva – ekkor már ők voltak a tulajdonosok. A tizennyolc darab két-három szobás lakás az elmúlt 106 év alatt egyáltalán nem került felosztásra, megmaradtak eredeti alaprajzukban. Hozzájuk egyenként cselédszoba, konyha, előszoba és kádas fürdőszoba tartozott. A ház egyetlen nem túl esztétikus átalakítása a III. emeleti gang meghosszabbítása, ami egy társbérleti viszony megoldásaként jött létre az 1960-as években. Nem sikerült az eredeti kovácsoltvas korlátot és a szép cementlapokat reprodukálni, de nagyon hasonlóval megpróbálták pótolni.

A ház egyik legismertebb lakójának emlékét a homlokzaton tábla őrzi. 1988-ban Bor Dezső karmester – a Székesfőváros Zenekar alapítója – születésének 100. évfordulója alkalmából családjának kezdeményezésére Budapest Főváros Tanácsa emléktáblát helyezett el és avatott fel a Ferenc tér 4. falán, ahol ő 1932-től haláláig, 1974-ig lakott. A Bertók nővérek egyikét, Fannit vette feleségül, aki opera-énekesnő volt. Az első emelet sarki lakásában éltek és nem sokkal később, 1934-ben megszületett közös gyermekük, szintén Bor Dezső.

Az épületet 2003-ban a Középső-Ferencváros helyi egyedi védelme alá javasolták.


Források:

G. Korompay Judit építész, felelős tervező: Középső-Ferencváros egyedi védelem alatt álló és egyedi védelemre javasolt épületei, alapdokumentáció a Ferencvárosi Önkormányzat megbízásából, 2003. szeptember hó, Urbanitás Kft.

Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 1901-1092 (13. évfolyam, 8. rész) https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_13_1901-1902/?pg=0&layout=s

Bor Dezső Emlékkönyv, Szerk.: Dr. Bor Dezső és bor György, Budapest, 1998. http://mek.oszk.hu/00200/00206/html/index.htm

Budapest Főváros Levéltára HU BFL XV.17. d.329-37638

A ház programjai

További házak a közelben