1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A Harminckettesek tere 2. szám alatt található épület Pollák Sándor 3 emeletes bérháza. Eredeti címe: Baross utca 53. A házat a Heideberg és Jónás műépítész-páros tervezte, 1904-ben. A terveket 1903. május 14-én hagyták jóvá. A használhatási engedélyt 1904. április 30-án adták ki. A felépült körfolyosós bérház négy épületszárnya között belső udvar lett kialakítva. A pincéjében műhely, mángorló, mosókonyha, több kisebb-nagyobb raktár és 20 darab fáskamra kapott helyt. A földszinten található volt 4 üzlet a Nagykörút felőli oldalon, valamint raktárak és 5 kisebb lakás. Ebből 4 darab két szobás (ebből 3 előtérrel is rendelkezik) és egy pedig háromszobás, előtérrel. Ezeken kívül itt helyezkedett el a házmester egy szobás lakása is, illetve közös mosdók kaptak helyt ezen a szinten. A három emelet kialakítása ugyanolyan, minden szinten 5 darab ugyanolyan lakás volt. Az egyik lakás konyhával, cselédszobával, fürdőszobával, kamrával, ebédlővel, előszobával, ruhatárral, két szobával és egy hálószobával rendelkezett. A második lakásban konyha, cselédszoba, ebédlő, ruhatár, kamra, fürdőszoba, előszoba, három szoba valamint egy hálószoba volt. A harmadik lakásban konyha, előszoba, fürdőszoba, kamra, ruhatár és három szoba kapott helyet. A negyedikben konyhát, előszobát, kamrát, fürdőszobát és két szobát találhattunk. Az ötödik lakásban pedig konyha, előszoba, fürdőszoba, kamra, ruhatár és 3 szoba volt.

    A mostani épület négyszintes, az emeletráépítés 1960-ban lett jóváhagyva. Ezen a szinten szintén öt lakás lett kialakítva. Az építés Bognár Ferenc építészmérnök és Schöner Béla statikai mérnök nevéhez köthető.

    Az épületben az évek során több lakásmegosztásra került sor. Pollák örökösei a II. emelet 17. számú lakás megosztására 1943-ban kerítettek sort. A III. emelet 26. számú lakást Reményi György 1955-ben választotta ketté. 1960-ban pedig a II. emelet 21. számú lakást osztották meg. Az építtető Drinóczy Kálmánné, a tervező pedig Szerbák Elek volt. 1966-ban az I. emelet 16. szám alatti lakást választatta ketté Tisshler Ferencné és Mékli István, Rappant József építőmesterrel.

    A földszinten lévő Vénus Mozgószínházat 1937-ben alakíttatta át özv. Marosy Jenőné (Hefer Irma). A mozgószínház előzőleg Lusztig Ödönné tulajdonában volt. Az átalakítás során előcsarnok, pénztár, büfé, hat páholy, nézőtér, tekercselő és gépház volt megtalálható a filmszínházban.

    Szintén a földszinten volt megtalálható a Záborszky Cukrászda, az épület bal sarkán. A cukrászdát 1942-ben alakították ki, az építtető Záborszky Sándor, az építő pedig ifj. Martin József portál és faipari vállalata volt. Egy évre rá Záborszky vasszerkezetes üvegtetőt építtetett a Kerényi és társa redőny- és vasipari kft.-vel. Az üzlethelyiséget legközelebb 1949-ben alakították át, a tervező és kivitelező Sóki Gyula okleveles mérnök építőmester volt. Az átalakításról az alábbi műszaki leírást olvashatjuk a terven: „A homlokzat eredeti nyílásai megmaradnak, csak a felülvilágító-részek falaztatnak be. A külső jelenlegi vakolás helyett nemesvakolat készül, két végigfutó tervszerinti 10×10-es kiugrással portálszerűen kiképezve. A helyiség jelenleg 5.30 m magas, fűtés megtakarítás miatt álmennyezet készül 3.20 m magasan rabitzból mennyezetre függesztve.”

    1953-ban az Élelmiszer-Áruház vállalat itteni üzemét alakították át. 1972-ben a Helyi Ipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete építtette át a Központi Könyvtára helyiségét. Az átépítés tervezője Antal Sándorné volt, a kivitelező pedig a Fővárosi VII. ker. Ingatlankezelő Vállalat 3. sz. Házkezelősége. Ugyanebben az évben, a sarkon lévő „Express” Ifjúsági és Diákutazási Iroda is átépíttette az irodáját. Kialakítottak egy vezetői szobát, egy adminisztrációs helyiséget és egy fogadóteret, ahol kismozaik burkolat volt.

    1994-ben Kőrösi Zsolt és Kőrösi Tibor átalakíttatták a földszint 8. szám alatti lakást cipő-nagykereskedéssé, ez volt a Tip-Top Ház. A szobákból cipőraktárat és cipőbemutató-termet alakítottak ki. A tervező Keresztes Tibor építész volt.

    Szintén 1994-ben engedélyeztették és alakították ki az Iris Gyógyszertárat. A gyógyszertár földszintből és galériából állt. Összesen 205.80 m2 alapterületű volt, ebből a galéria 56.20 m2. Befogadóképessége 7 fő dolgozó és maximum 15 fő vásárló volt. Kívülre új szürke színvakolatot és sárga homlokzatvakolatot terveztek. Ez a gyógyszertár még ma is itt áll.

    Az épület homlokzata egyszerű, vízszintesen öt részre tagolódik. A földszint árkádíves ablakokkal tagolt, és kváderszerűen kiképzett. Az első szinten 7 ablak látható, a két szélsőhöz erkély csatlakozik díszes stukkóval az ablak körül. A második szinten 9 ablak található, a szélső két-két ablak keskenyebb, mint a többi. Ezen a szinten a középső ablakhoz csatlakozik erkély, amely alatt ugyanazok a motívumok jelennek meg, mint az első szint erkélyes ablakai körül. A harmadik emelet 7 ablakra tagolódik, a középső öt körül egybefüggő rizalit van, a két szélső körül pedig kissé bemélyed a fal. A negyedik szinten 7 ablak található, de ezek már eltérő méretűek és formájúk az alsó szintek ablakaihoz képest, körülöttük egyszerű rizalit van, a középső három ablaknál egybefüggő. Az épület homlokzata teljesen szimmetrikus, ma halvány és sötétebb zöld színnel vakolt.

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. HU BFL XV.17.d.329 Építési ügyosztályok tervtára (1873-2006)

    Házak a közelben