1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A városvezetők 1911-ben kezdtek bele a saját erőmű létesítésének tervébe. Helyszínnek a lágymányosi télikikötő melletti területrész mutatkozott a legalkalmasabbnak.


    Kopaszi gát, szemben a Lágymányosi öböl túlpartján a Kelenföldi Erőmű. (1974)
    Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 116685; adományozó: Bartók István]

    Itt rendelkezésre állott a kellő mennyiségű hűtővíz a gőzturbinák sűrítői számára. A meglévő vasúti csatlakozások lehetővé tették a bányákból érkező szén közvetlenül a telep területére való szállítását, illetve a salak ugyanazon úton történő eltávolítását. Kedvezőnek bizonyult a terület egészségügyi és várostisztasági szempontból is, mert az uralkodó szélirány dél felé, az akkor még kevésbé lakott területek felé vitte a szennyezett levegőt.

    A telep építésére alkalmas hely megválasztása után dönteni kellett a választandó áramnem, feszültség, gőznyomás és gépteljesítmény kérdésében is. A döntés az akkor már nemzetközileg is elismert háromfázisú, váltakozó áramú, 50 periódusú, transzformátoros rendszer mellett született. Ezzel a kelenföldi telep egy újabb áramnemet vezetett be a korábbi kettő mellé: a legmodernebbet és legelőnyösebbet. Az áramfejlesztő telep építkezési munkái 1912. augusztus 2-án kezdődtek Reichl Kálmán műegyetemi tanár tervei alapján, az áramszolgáltatás pedig 1914. június 18-án indult meg. Ez egyben a háromfázisú szolgáltatás születésnapja is Budapesten.

    A tervezéshez nagyon profi módon kezdtek hozzá. Mindenben az akkori technika felső szintjét igyekeztek célba venni, anélkül, hogy bármiben is kockázatos csúcseredményre törekedtek volna. Az erőmű építésére kiírt pályázaton öt hazai és két külföldi cég vett részt, s kilenc hónap múlva már alá is írták a szerződést a győztes Ganz Villamossági Gyár és a Nicholson Gépgyár együttesével.


    A Kelenföldi Erőmű néhány dolgozója. (1957)
    Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 24244; adományozó: Szánthó Zoltán]

    Az új erőművel a műszaki fejlődés is egy nagy lökést kaphatott volna, ha az üzem átadását követő néhány hét múlva ki nem robban az első világháború, ami fejlődés lendületét erősen megtörte. Az erőműben a fő problémát a katonai szolgálatra behívott munkaerő felmentése, a dolgozók ellátása, az anyagbeszerzés és a szénhiány jelentették. Ez utóbbi  miatt 1918-ban fogyasztói korlátozásra is sor került.

    A háború, bár megtörte, de a telep fejlesztését nem állította meg teljesen. 1917-ben új kazánokat és turbina-generátor gépcsoportot helyeztek üzembe, 1918-ban pedig sikerült a BÁV Rt.-t is bekebelezni. (A sors különös kegyetlensége, hogy a BÁV Rt. beolvasztása után pár nappal egy újabb katasztrófát szenvedett el az üzem, történetének eddigi legnagyobb géprobbanását.)

    A háború befejezése után, az 1920-as években aztán megindult a fejlődés. Újabb kazánokat állítottak fel és megkezdték a II. kazánház felépítését is. Ekkorra alakult ki a telep mai képe, a jellegzetes óratoronnyal, amelyet Reichl halála után Borbíró Virgil tervezett. Alig fejeződött be az 1925. évi bővítés, máris megkezdték az addig 33 MW-os erőmű 150 MW-ra történő bővítését. A kivitelezést 1926-tól 1931-ig tervezték, de ez 1934-ig elhúzódott. Elkezdődött a III. kazánház építése is, amely bővítéshez gyakorlatilag teljesen át kellett építeni a szénszállítást és a vízkivételi művet is.

    A gépház Duna felőli oldalán építettek ki egy teljesen új, 30 kV-os kapcsolóberendezést, s egy korszerű esztétikus vezénylőtermet. Ez szintén a hőerőmű „házi építésze”, Borbíró tervei alapján készült el, s már a maga idejében is kivívta mindenki csodálatát. Már a ’30-as években nagyon sok művészi igényességű felvétel készült az alkotásról, amelyek folyóiratokban illusztrációként vagy a helyszínt rögzítő dokumentációként jelentek meg.


    Az Elektromos Művek kelenföldi gépházának belseje (1930 előtt)
    Kép forrása: WIKIMEDIA COMMONS [Tambo]

    Az 1930-as évekre Budapest villamosenergia-ellátása döntőben a Kelenföldi Erőműből történt. Az új vezérlőterem átadása lehetővé tette a telep nyugodt, átgondolt üzemeltetését. Az új berendezések az akkori technika csúcsteljesítményei voltak, ilyeneket hazai gyárak addig még nem gyártottak. Ez persze azt is jelentette, hogy az elektromos művek kellő óvatossággal fogott hozzá a megvalósításhoz. Nagy újdonság volt a vezénylőteremben kiépített világítóséma, a szelektív védelmek, a nagytranszformátorok és a generátorok esetleges tüzeinek oltására szolgáló önműködő szénsavoltó berendezés is.

    A II. világháborúban a Kelenföldi Hőerőművet célzott támadás nem érte (bár ennek ellenére is súlyos károkat szenvedett). Az ostrom után két héttel (!) azonban az egyik gépegységet már sikerült üzembe helyezni, ami egyrészt a Dunai kábelalagút egy épségben megmaradt 10 kV-os kábelének volt köszönhető, másrészt pedig annak, hogy a fővárosban 1945-ben egyedül itt maradt meg számottevő széntartalék.[1]


    A teljes szöveg további archív képekkel itt érhető el:
    Maczó Balázs: A háromfázis és Kelenföld, avagy az idei Budapest100 egyik legkelendőbb helyszíne

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. Maczó Balázs: A háromfázis és Kelenföld, avagy az idei Budapest100 egyik legkelendőbb helyszíne. Miénk a Ház! blog, 2013.03.29.

    Házak a közelben