1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A Nagy Imrének egykor otthont adó bauhaus épületben ma a mártír-miniszterelnök életútját és az 1956-os forradalom eseményeit bemutató emlékház működik. A családi fotókkal, személyes tárgyakkal színesített kiállítás bepillantást enged a politikus Nagy Imre és a magánember családi körben eltöltött mindennapjaiba.

    | „A századforduló átlagos homlokzatépítészetének merev „villája“ helyett itt van életünk minden fázisával összecsendülő, átgondolt alaprajzú, és vele együtt született, élőformájú háza. Nem művészi ötlet és kaland ma már egy háztervezés, hanem a legnagyobb tájékozottságot igénylő racionális munka és művészi ösztönű megformálás együttese”

    – írta Kozma Lajos a Tér és Forma című építészeti folyóiratban 1933-ban.[1] A ma Nagy Imre Emlékházként működő Orsó utcai épület híres tervezője e sorok írásakor még nem sejtette, hogy nem csupán építészeti szempontból mondható jelentősnek a ház, amely tervei alapján készült, de később otthonául fog szolgálni mások mellett Nagy Imre miniszterelnöknek is.


    A ház a 30-as években
    Bejegyzés forrása: FACEBOOK [Nagy Imre Emlékház]

    A lejtős terepre épített letisztult, egyemeletes, lapostetős ház, amelynek egységes mivoltát csak a rajta található nagyfelületű nyílászárók törik meg, a budai Pasaréten található. A Bauhaus-korszak vonásait és Kozma Lajos tervező jellegzetes stílusát magán viselő épület egy családi ház házmesterlakással és egy külön személyzeti épülettel a kertben. Az alagsorban a házmesterlakás és egy garázs, a felső szinten pedig a tulajdonos kétszintes lakása kapott helyet. A földszinti részen a lakás gazdasági része található egy erkéllyel, félig fedett terasszal és lakótérrel, míg az emeleten a privát terek, a négy hálószoba, a fürdőszoba és a tágas tetőterasz található.


    Kozma Lajos látványterve
    Bejegyzés forrása: FACEBOOK [Nagy Imre Emlékház]

    Érdekes adottságokat kapott a ház a terephez való igazítással, a lejtőre alkotott épület hátsó terasza – amelyre egy négyszárnyú üvegezett ajtón át vezet az út – már szinte a kert szintjén helyezkedik el. A villán 2-4 szárnyú ablakok törik meg a téglával burkolt alagsori, illetve vakolt felsőbb szinteket. A nappali ablakai híres Haas-Somogyi gyártmányok, azaz vasszerkezetű szalagablakok.[2] Az épületet pálcás erkély- és teraszkorlát díszíti.[3]

    A telket 1932-ben Gellért Andorné (született Pollatschek Jolán) vásárolta meg 42.000 pengőért nővérével, Pogány Margit festőművésszel közösen. Az épületet Dr. Gellért Áron ügyvéd építtette lánya, Magdolna Mária számára. A Gellért-család lakta a házat még a második világháború alatt is, egészen addig, amíg zsidó származásuk miatt arra nem kényszerültek, hogy elhagyják az országot. A család később Ausztráliában kezdett új életet.[4]


    Videó forrása: YOUTUBE [Nagy Imre Alapítvány]

    A házba 1949-ben költözött be az országgyűlés akkori elnöke, Nagy Imre, és felesége, Égető Mária. A szomszédos házba, az Orsó utca 41. szám alá 1951-ben lányuk, Nagy Erzsébet költözött be férjével, János Ferenccel. Ekkor egy gyeremekük volt, Ferenc; lányuk, Katalin a beköltözés évében jött világra.[5] A lakás nem volt a tulajdonuk, hanem csak bérelték, hiszen a villa állami tulajdonba került. Az épület alagsorában egy házmesteri lakás helyezkedett el, a földszinten a nappali, a konyha, egy szoba és a télikert, míg az emeleten két hálószoba és a dolgozószoba volt berendezve. Az udvaron található kerti házban lakott Nagy Imre édesanyja, Sáringer (Szabó) Róza. Nagy Imre későbbi miniszterelnök ebben a házban élt és dolgozott haláláig, itt írta legjelentősebb műveit, beszédeit, tanulmányait, 1953-as reformprogramját, 1955-ös eltávolítása után pedig markáns kritikáit. 1956. október 23-án innen indult a parlamentbe is. 1956. július 7-én ebben a villában rendezték meg Nagy Imre 60. születésnapját, amelyen a kor számos híres közéleti személyisége megfordult. 1956. november 4-én a jugoszláv nagykövetségre is e házból menekült családjával. Kivégzése után felesége még utoljára visszatérhetett a házba lányukkal, hogy magukkal vigyék néhány berendezési tárgyukat, emléküket. Az ekkor kimenekített tárgyak közül több megtekinthető ma az Emlékház kiállításán.

    Az ezt követő időszakban a villa diplomáciai testületek tagjainak szolgált lakóhelyül: 1975-ben a Diplomáciai Testület Ellátó Igazgatóság tulajdonába került, s ez nem is változott egészen az 1990-es évekig. 1963-64-ben például a mindenkori osztrák katonai attasé (a budapesti osztrák követség katonai attaséja) és családja lakott itt. Elsőként Méray Tibor javasolta 1989-ben, hogy nyilvánítsák az épületet Nagy Imre Emlékházzá. Ezen felbuzdulván Nagy Erzsébet, Nagy Imre lánya létrehozta a Nagy Imre Alapítványt, amely szervezet alapítása nyomán kezdődött meg az emlékház megszervezése. 1997-ben egy kormányrendelet a Magyar Tudományos Akadémiához és a Nagy Imre Alapítványhoz utalta a villát 99 évi használatra. Néhány éves felújítás után, 2002-ben nyitotta meg kapuit az intézmény. 2008-ban újabb jelentős felújítás következett, amelyre Nagy Imre kivégzésének 50. évfordulója adott alkalmat. Az egykori miniszterelnök unokája, Jánosi Katalin támogatásával és Rajk László építész tervei szerint készült el az Emlékház mai állapota.


    A ház a 30-as években
    Bejegyzés forrása: FACEBOOK [Nagy Imre Emlékház]

    A Nagy Imre Emlékház ma korabeli bútorokkal és tárgyakkal, illetve személyes, eredeti emlékekkel mutatja be az egykori miniszterelnök otthonát.

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. Kozma Lajos: A ház, mint használati tárgy c. cikk befejezése. In: Tér és Forma, 1933. 6. évf. 12. sz. p. 369.
    2. Ferkai András: Buda építészete a két világháború között. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1995. p. 129.
    3. Ferkai András: Buda építészete a két világháború között. Művészeti emlékek. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest, 1995. p. 129.
    4. Fodor Fanni: Nagy Imre miniszterelnök budai Emlékháza. In: Honismeret, 2011. 39. évf. 5. sz. pp. 30-33.
    5. Fodor Fanni: Nagy Imre miniszterelnök budai Emlékháza. In: Honismeret, 2011. 39. évf. 5. sz. p. 31.

    Házak a közelben