A ház programjai

Váci út 174.

+9
  • Tervező:

    Hőnig Dezső
  • Építés éve:

    1913
  • Építtető:

    Budapest Székesfőváros
  • Építő:

    nincs adat
  • Épület funkciója:

    ÁNTSZ regionális intézet
  • Kutatva:

    2013
  • Helyrajzi szám:

    25940
  • Fotó:

    Csető Georgina
  • Fotó:

    Maczó Balázs

Leírás

A Magyar Építőművészet 1916. évi számában mutatta be a Székesfőváros új Fertőtlenítő Intézetét, amely Hönig Dezső tervei szerint épült fel. Korábban ő tervezte az 1898-ban a Gyáli úton megnyílt, hasonló célú intézmény is. Az új intézmény a külföldi korabeli példákat követve épült be, a kor legmagasabb színvonalán. Az épület déli része volt a “fertőző”, az északi a “tiszta” fél. Ennek megfelelően két nagy udvar köré szervezték az épületet. Az egyik oldalról a másikra ember csak fürdőn, a holmik csak gépeken keresztül, előzetes fürdés, illetve fertőtlenítés után kerülhettek át. A fürdőkön száraz lábbal átkelni szigorúan tilos volt még az intézmény alkalmazottai számára is. A körülépítés az intézmény zárt jellegét is biztosította. Az így körülzárt tömb belsejében a fertőtlenítés a középső elválasztó részbe került. A Váci úti oldalán voltak a fürdők, ezek mögött a fertőtlenítő csarnokok és a fertőzött ruhaneműk számára mosókonyhák. […] Pestis, kolera, himlő és kiütéses tífusz – ezek voltak azok a bajok, amelyeket a leggyakrabban kezeltek ki e falak között. A beteg személyeket ide szállították be egyéni fertőtlenítésre. A fürdőkbe kerülők az intézet fertőzött oldali udvarába jöttek, ahonnan a fürdőkhöz külön bejáró volt, a többi fertőtlenítő helyiségektől elválasztva. Innen egy kis kezelőhelyiségen keresztül a vetkőző helyiségbe jutottak, ahol levetették ruháikat. A ruhákat gőz- illetve formalin-fertőtlenítőgépekbe tették, a betegek pedig kezet és fejet mostak lysoform-oldatos vízben, majd káliszappannal mosakodva fürdőt vettek. A fürdőmedencék alacsonyak voltak, mivel főleg lábmosásra használták őket. Az öltözők, a ruha csomagok mind számozottak voltak, így azonosították be a betegeket és holmijukat. A fürdés után természetesen tilos volt visszamenni a fertőző oldalra, az átvett holmikkal csak a tiszta oldalon távozhattak. Ugyanez a fertőzések elkerülése érdekében a személyzetre is vonatkozott, akik így akár naponta háromszor-négyszer is átestek a tisztasági fürdőn. […]
Mindkét fertőtlenítőcsarnokhoz egy-egy szoba is tartozott. A fertőzött oldaliban a szolgálatot teljesítő kezelők, a tiszta oldaliban a telefonkezelőnő helyisége volt. Két telefonvonaluk mellett házi telefonközpontjuk is volt.
[…] A fertőzött oldalon a betegszállító automobilok garázsa, kocsiszínek, a kocsik mosására egy fűthető kocsimosó helyiség, a lovaknak patamosó, lószerszámfertőtlenítő kád, istállók voltak. Ugyanitt egy kemence is épült a fertőzött istállókból behozott trágya, az intézeti szemét és trágya és az értéktelen tárgyak elégetésére. Óriási kéménye ma is áll. A tiszta oldali udvaron az irodahelyiségek, műhelyek, kocsiszínek, istállók, garázsok, a kazánház, a személyzeti konyha, kamra, mosogató, tálaló és ebédlő helyiségek kaptak helyet. Az utcáról külön kapubejáraton át volt megközelíthető az a blokk, amelyben az igazgatónak és egyes alkalmazottaknak lakásokat alakítottak ki. Mivel éjjel-nappal üzemelt az intézmény, 1 igazgatói, 1 gondnoki, 1 főgépészi, 1 fűtői és 1 kapuslakás működött az intézet tiszta oldalán, részben az emeleten. Az intézet homlokzatán, a fertőző oldali rész emeletén országos fertőtlenítői tanfolyamot indítottak az erre kialakított helyiségekben. Ehhez az intézet előtti előkertből külön feljáró készült, így az a fertőző oldaltól teljesen el volt különítve. Szintén az előkertből nyílón alakítottak ki egy helyiséget a laboratórium számára. Az intézményben 1915-ben már 203 fő dolgozott. Az egész ház a fenntartható, állandó tisztaság és tiszíthatóság jegyében született meg. “Minden része az épületnek, de különösen a padlók és falak úgy készültek, hogy azok pormentesen, könnyen tisztán tarthatók és fertőtleníthetők legyenek. Tagozások, élek és sarkok helyett úgy a kőműves-, mint a kőfaragó-, asztalos- és más egyéb munkán csak síma, letom-pított felületek és hajlatos sarok-kiképzések alkalmaztattak. Az összes belső helyiségek betonlapra fektetett, túlnyomólag 15 -15 cm². fehér és piros színû keramitpadlóburkolatúak, az oldalfalak átlag 2·60 m. magasan fehér csempével burkoltattak, a mosóberendezés áztatója, szappanozója kívül-belül csempével bur-kolt betonfalazatból készült. Zuhanyok, kifolyó csapok, mosdók konzoljai s az összes felszerelési tárgyak nikkelezettek. Az udvarok aszfaltburkolatúak. Úgy az utcai, mint az udvari homlokzatokon a sarkok, ablakkeretek és összes beszegések szá-razon sajtolt disznóbőrszínű téglával burkoltattak, az ezekkel határos mezők pedig fröccsentett vakolatúak.” (Magyar Építőművészet, 1916) Bárczy István polgármester 1913 február 17-én nyitotta meg hivatalosan az intézetet, amely terjedelmével, berendezésével európai viszonylatban is az egyik legkorszerűbb fertőtlenítő volt. Az intézet első “munkanapja” február 24-én volt. […] Az épületet 2002-ben Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter nyilvánította védetté. Az első világháború során a járványok megelőzése volt az intézmény fő feladata. A második világháború után – szovjet mintára – átalakították az intézményt, ezután már kutatásokkal, a rovarirtó szerek tanulmányozásával is foglalkoztak. A szockorszakban a KÖJÁL-hoz, majd a rendszerváltás után létrejött ÁNTSZ-hez tartozott az intézmény. Az intézet az utóbbi években már inkább hivatalként működik, korábbi stratégiai szerepe az egészségügyi ellátás fejlődésével fokozatosan csökkent. Most hajléktalanszállóknak dolgoznak többek között, a rendőrök ide hozhatják kényszerfürdetésre “delikvenseiket”, de a jövő így is bizonytalan. Hajléktalan fürdetéshez, vagy éppen penészes papírok spóramentesítéséhez ekkora épületre nincs szükség.
A teljes, képekkel illusztrált cikket a Fővárosi Blogon, lehet megnézni

A ház programjai