1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    A festőművész és építészmérnök Fekete Béla, illetve a keramikus Barta Éva páros révén a ház a szocializmus korai éveiben a kulturális ellenállás színhelyévé és egy szűk intellektuális-művészeti elit találkozópontjává vált.

    Az eredetileg kétszintes, lapostetős, szabadon álló Orbán-hegyi villa modernista szellemben épült 1934–1935 között Krassóy Virgil tervei alapján. Az épület letisztult, tagolatlan, ám finom arányú tömegével, fehérre meszelt homlokzatával és fehér nyílászáróival kívülről összességében visszafogott, szolid hatást kelt, míg belülről a funkcióelvűség és a praktikus, jó minőségű életkörülmények kialakításának vezérelve dominál. A házat átjárja a napfény és a Budai-hegység tiszta levegője. Az eredeti alaprajzi elrendezés, amely a harmincas évek közepén már bevett modern térfűzési elveket követi, a Fővárosi Levéltárban őrzött tervekről olvasható le.[1] Az alagsor foglalta magába a kiszolgáló helyiségeket, így a kamrát, konyhát, az azon keresztül megközelíthető cselédszobát, mosókonyhát és szárítószobát, és egy kompletten felszerelt házmesterlakást. A földszint szimmetrikus elrendezésű, a két tágas szoba mellett fürdőszoba és egy további cselédszoba található itt. Az egyik szobából fényes erkély nyílik a keleti oldalon. A másik szoba az utcafronti, déli oldalra nyíló hatalmas virágablakoknak köszönhetően szintén fényárban úszik. A kubusos tömegű épület legfelső szintjén eredetileg egy dobozszerű, kis alapterületű, kihasználatlan építmény állt, amelyen keresztül a lapostető hatalmas tetőterasza volt elérhető.


    Farkasréti temető, Keresztes Szent János-temetőkápolna (1938)
    Kép forrása: FORTEPAN [HUNGARICANA] [képszám: 114664; adományozó: Buzinkay Géza]

    Az akkoriban még ritkásan beépített, kertvárosi-zöldterületi telekre épült családi házat a Pogrányi-Nagy házaspár megrendelésére Krassóy Virgil építészmérnök tervezte. Krassóy személyéről viszonylag keveset tudunk, építészeti pályafutása valamivel jobban dokumentált. Az 1930-40-es években sokat foglalkoztatott építész lehetett, ám neve mára karakteres építészeti kézjegy és fennmaradt épületek híján jóformán feledésbe merült. Legismertebb alkotása az 1938-ban Módos Ferenccel együtt tervezett Farkasréti temető épületegyüttese, amely magába foglalta a ravatalozót, a kápolnát, a temető bejárati terét, az árkádos kriptasort, a kálváriát és a harangtornyot is.


    Dreher sörgyár telepének munkásjóléti épülete. Tervezte: Krassóy Virgil
    Kép forrása: Magyar Építőművészet, 1942. 41. évf. 7. sz. p. 133. [ARCANUM]

    Krassóy nevéhez olyan egyéb tervek kapcsolódnak, mint a Dreher sörgyár Külső-Jászberényi (ma: Jászberényi) úti telepének munkásjóléti épülete 1942-ből,[2] vagy az 1939-ben kivitelezett (és azóta lebontott) velencei vasútállomás.[3] Érdekes az a terve is, amelyet a Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1930-ban a Szabadság tér déli oldalának rendezésére kiírt pályázatára küldött be.[4] Lakóépületei az Orbán-hegyi villa mellett főleg a két világháború közötti kislakás-építészet területén jelentősek. Több építésszel karöltve részt vett a Pongrác úti lakótelep megtervezésében, 1942-ben a telep hat lakóházát kivitelezték az általa kidolgozott típuselrendezés tervei alapján.[5] Az Orbán-hegyi családi házhoz hasonló, Krassóy által tervezett más reprezentatív, modern hangvételű budai villaépületről nincs tudomásunk, így feltételezhető, hogy nem ez volt építészeti karrierjének fő profilja. Hasonlóan modern felfogás jellemzi ugyanakkor a Balatoni Intéző Bizottság 1935-ös pályázatára beküldött nyaralóépületek terveit.[6]

    A családi villa első tulajdonosai és egyben építtetői a Pogrányi-Nagy házaspár voltak.[7] Dr. Pogrányi-Nagy Félix miniszteri osztálytanácsos és külügyi titkár Kassán született 1897-ben, katolikus családba, a kassai tisztifőorvos fiaként. A magas rangú diplomata külföldön teljesített követségi szolgálatainak és széles műveltségének, kiterjedt érdeklődési körének köszönhetően valószínűleg több nyelven kiválóan beszélt és írt. Diplomáciai tevékenysége mellett számos más dolog is foglalkoztatta, így például az ország várainak feltérképezése, vagy a magyar nyelv eredetének kutatása.[8] Utolsó megbízatását a háború alatt 1944 nyarán az athéni nagykövetségen teljesíti,[9] majd a következő híradás 1946-ból származik. Ekkor az Új Dunántúl mint a „korábbi, fasiszta Horthy-rendszer immár nem kívánatos tisztviselője” számol be róla, akit sokakkal együtt elbocsátottak magas pozícióikból.[10] A háború után Argentínába emigrált, ahol korábbi szenvedélyével, nyelvészettel foglalkozott, és Cuyo városának egyetemén tanított.[11]

    Bár, mint a ház tervrajzairól, majd a későbbi, 1944-es lakás adatszolgáltatási ívekről kiderül,[12] a ház tulajdonjoga fele-fele arányban oszlott dr. Pogrányi-Nagy Félix és felesége, dr. Pogrányi-Nagy Marianna (született: Hirzel Evelyn) között, a házaspár már a villa építésének idején sem élt együtt. 1932-ből maradt fenn egy Pogrányi-Nagy Félixné által kezdeményezett házastárs elhagyását tanúsító jegyzőkönyv,[13] amelyet kvázi válási okiratnak is tekinthetünk. Ezt támasztja alá az is, hogy a korábban említett adatszolgáltatási íveken Pogrányi csak tulajdonosként, de nem lakóként van megjelölve.[14] Hogy a házaspár között milyen viszony állt fenn, és miért vállalkoztak ezek után két évvel egy közös tulajdonú lakóház felépítésére, források hiányában valószínűleg sosem fogjuk megtudni.


    Barta Éva és Fekete Nagy Béla
    Kép forrása: Trencsényi Zoltán: Tóbi-Nóbi tacskó és a papírgyerekek. Népszabadság Online, 2014.06.27.

    1944 és 1946 között valamikor Pogrányi végleg elhagyta az országot. A házat lakó feleségéről nincsenek további forrásaink. 1945-ben a ház azonban már biztosan lakatlanul, a háborútól megviselt állapotban állt. Fekete Nagy Béla festőművész és építészmérnök, és élettársa, Barta Éva keramikus ekkor, 1945 tavaszán költöztek be a villába. Ezen a ponton kezdődik egy párhuzamos történet, mely egyben a villa mai lakójának, Fekete Mihály felmenőinek története.[15] A zsidó származású asszony és szocialista elveket valló férje a világháború keserű éveiben a II. kerületi Henger utcában éltek, és itt tartották fenn saját kerámiaüzemüket is.


    „Tabló” a Vöröskő utcai műhelyéletről és műhelytagokról.
    Kép forrása: A szerző felvétele Fekete Mihály engedélyével

    A művészi igényű ruhagombokat, kitűzőket és ékszereket gyártó kis műhely azonban egy másik profillal is rendelkezett: zsidóknak és katonaszökevényeknek gyártott hamis papírokat. Az 1944. március 19-i német megszállás után Fekete Béla úgy döntött, visszaadja iparűzési engedélyét és illegalitásba vonul. A korábbi kerámiaműhely innentől kezdve végleg átállt a hamispapír-gyártásra, és az illegális baloldali találkozók rendszeres színhelyévé vált. A háborús károk miatt korábbi, szintén XII. kerületi lakóházukat kénytelenek voltak elhagyni. 1945-ben bukkantak rá és költöztek be a Vöröskő utcai, akkorra már üresen, és szintén a világháború által megviselten, de még használható állapotban maradt villába. Fekete Béla 1948-ban, a szocialista realista művészet hivatalos bevezetése után úgy döntött, felhagy a festéssel, és inkább a korábban tanult mérnöki pályára lép.

    Barta Éva 1954-ben a Vöröskő utcai házban alapított ismét kerámiaműhelyt, amelyet üzletszerűen hárman vittek: Barta Éva mellett Pollai Ödönné, és a Fekete-Barta pár régi jó művészbarátja, Jakovits József vezették a vállalkozást. A munkába eleinte hárman, majd mind többen és többen kapcsolódtak be. A korábbi művészeti elit az ötvenes évekre teljesen ellehetetlenített apraja-nagyja „bérmunkásként” jelent meg a gombkészítő műhelyben, hogy némileg enyhíthessen anyagi gondjain. A zsúfolt műhely a ház emeleti cselédszobájának és konyhájának szűkös tereiben nyomorgott.

    1958-ban a ház utcafronttal átellenes oldalán egy műhellyel toldották meg az épületet, amely ma is áll, és az alagsoron keresztül megközelíthető. Az esetleges állami ellenőrzések ellen szolgált a műhely falán nyíló, kis, 15×15 centis kukucskáló-ablak, amelyen keresztül pont az utcai kapuajtóra lehetett látni. A műhely tagjairól fennmaradt kedves emlék, egy tabló árulkodik a korabeli életről. A tabló első képe, a vidám hangulatú csoportkép a Vöröskő utcai villa kertjében készült. A műhelyben folyó korábbi, heves munka a hatvanas évek végére szép lassan egyre inkább háttérbe szorult, majd 1957-ben Barta Éva és Fekete Béla útjai is különváltak. Fekete nyugdíjba meneteléig építőmérnökként dolgozott, festői pályájához 15 év kihagyás után, 1964-ben szinte ösztönös frissességgel tért vissza. Fekete Béla 1983-ban, Barta Éva 1995-ben hunyt el. Egyik fiuk, Fekete László kortárs keramikus és szobrászművész, másik gyermekük, Fekete Mihály pedig ma is a ház lakója és tulajdonosa. Fekete Réka, Mihály lánya továbbvitte a nagyanyai iparművész-örökséget, hisz ma ő is ékszertervezőként tevékenykedik.


    Csoportkép a tablóról. A képen szereplő alakok balról jobbra: Brauch Bözsi néni, Anna Margit (Manci), Pollai Ödönné Magdi néni, Kelemen René, Ismeretlen, Barta Éva és Jakovits József (Jaki).
    Kép forrása: A szerző felvétele Fekete Mihály engedélyével

    Az épület eredetileg etage-fűtéssel (azaz szintenkénti lokális központi fűtéssel) rendelkezett, kazánja a konyha bejáratánál állt. A földszinti konyhából étellift szállította az emeleti cselédszobába az ételt. A háború alatt a ház gépészetének nagy része sérült, a fűtést ezután helyiségenként épített kályhákkal oldották meg; az ételliftet kibombázták, helyén sokáig egy óriási lyuk tátongott. A ma nappaliként funkcionáló emeleti szobát kritikus állapota miatt – ajtaja elszenesedett, a téglák sok helyütt kilógtak, a vakolat leomlott – jó ideig nem használták, bejáratát egy lepedővel takarták el. Egészen 1956-ig gázon melegítették a vizet, majd Fekete egy régi fatüzelésű bojlerbe szerelt be elektromos fűtőszálat, ami reggelre 50 liter vizet fűtött fel.


    A rolótokban talált feljegyzés, amelyen az alábbi szöveg olvasható: „Épült: 1934. október 1. – 1935. jan. 1-ig, Építkező: Pogrányi N. Félix, Tervező: Krassói Virgil mérnök, Vállalkozó: Stróbl Miklós, Építésvezető: Szallay (Sallay) Lajos, kelt: Budapest 1934. nov. 5.”
    Kép forrása: A szerző felvétele Fekete Mihály engedélyével

    Az 1990-es évek közepén teljes belső felújítást eszközöltek. Ekkor korszerűsítették a fűtésrendszert, az eredetileg emeleti cselédszobát – amely sokáig Barta Éva hálószobájául szolgált – konyhává, a két nagy szobát pedig étkezővé és nappalivá alakították. Ugyanezen renoválás alkalmával, 1994-ben a konyha ablakának eredeti rolótokjából került elő az az összehajtogatott, jócskán megviselt, 1934. november 5-ei keltezésű papírdarab, amelyre a ház építésének pontos adatait jegyezték. A földszinti helyiségekben ekkor kiépítésre került egy másik lakrész is. A felújítást megelőzően tervek készültek még két további emelet ráépítésére is, amelyek végül nem valósultak meg. A tetőn elhelyezkedő, kis alapterületű „üvegdobozt” később kicsit kibővítették és megerősítették, ma csodás atmoszférájú hálószobaként funkcionál, amely hatalmas üvegfelületekkel nyílik meg a tetőterasz felé. A házon végzett átalakítások csupán a belső terek funkcionális átalakítására és a feltétlenül szükséges gépészeti beavatkozásokra korlátozódtak, így az épület ma is őrzi eredeti tömegét és karakterét.

    A tulajdonos kezdeményezésére a ház kertjét – egyetlen budapestiként – felvették egy nemzetközi mezőgazdasági szervezet, a WWOOF (World Wide Opportunities on Organic Farms) tagjai közé. A kertben és a házban található különleges növények gondozásában és kezelésében a Kertészeti Egyetem önkéntesei segítenek olykor. A nappali termetes banánpálmája, az ebédlő plafonig érő, az egész házat narancsvirágillatba burkoló narancsfája, és az ablakok mentén zsúfolásig rakott különféle fajtájú pozsgások és kaktuszok mind karakteres részei a ház egyedülálló hangulatának.

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    1. HU BFL - XV.17.d.329 - 8382/12
    2. Magyar Építőművészet, 1942. 41. évf. 7. sz. p. 133.
    3. Velence város weboldala
    4. Vincze Miklós: A főváros legmonumentálisabb tere lehetne ma a Szabadság tér. 24.hu, 2017.11.13.
    5. Pongráctelep.hu
    6. Tér és Forma, 1935. 8. évf. 1. sz. p. 113.
    7. HU BFL - XV. 17. d. 329 - 8382/12
    8. dr. Pogrányi-Nagy Félix: Per quale ragione devono occuparsi gli italiani della preistoria ungherese e gli ungheresi dell etruscologia? Accademia d’Ungheria, Róma, 1942.
    9. Hidas I. Péter Kilátás a követségről: Velics László Görögországban 1939–44. Melléklet: Holokauszt-dokumentumok - Velics dokumentumok. In: Múlt és Jövő, 2005. 16. évf. 2. sz. pp. 74-76.
    10. Új Dunántúl, 1946. 3. évf. 159. sz. p. 64.
    11. Szatmári Tamás: Kutatom a várkutatókat. Szadvar.hu, 2011.12.04.
    12. HU BFL - IV.1420.r - XII. kerület - Vöröskő utca - 9
    13. HU BFL - VII. 180 - 1932 - 0020
    14. HU BFL - IV.1420.r - XII. kerület - Vöröskő utca - 9
    15. Fekete Mihály közlése nyomán

    Házak a közelben