Paulheim István
Részletek
Szigetújfalu, 1848. március 10. – Budapest, 1921. február 19.
magyar építész. Budapest és Ó-Mátyásföld több épületének tervezője és építője, a mátyásföldi egyesületi élet aktív szereplője.
A mátyásföldi villatelep vezetőségébe 1894-ben kapcsolódott be. 1899-ig volt a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének alelnöke – 1896-ban rábízták az egyesület vagyonának kezelését és felügyeletét is –, majd pedig tiszteletbeli elnöke lett. Ó-Mátyásföldön nevéhez köthető minden, az 1800-as és 1900-as évek fordulóján kezdett nagyszabású építkezés, a római katolikus templom, a Park Szálló (ami az 1930-as évek óta gimnáziumként működik), a Mátyás szobor, az első elemi iskola és mintegy ötven villa felépítése, valamint a Mátyásföldi Fürdőegylet megalapítása és a vízi és elektromos közművek létrehozása.
1908 szeptemberében Bellovics Imre, a mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesületének elnöke jelentette be, hogy Mátyásföld közönsége a Paulheim házaspár tiszteletére ezer koronás alapítványt hoztak létre, a melynek kamatait évenként a mátyásföldi szegény sorsú, jó magaviseletű és szorgalmas iskolásgyermekek között osztották szét.
Elnöklete alatt alakult meg 1903-ban a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete Templomépítő Bizottsága. A templom előcsarnokában 1921. augusztus 28-án elhelyezett tábla őrzi emlékét.