1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

     

    Az ötszintes sarokház zárt sorban áll, egy udvarral rendelkezik. Északnyugati oldalhomlokzata, ami a Ditrói Mór utcára néz, kilenctengelyes, a főhomlokzat a lemetszet sarkon öttengelyes, a körúti homlokzat pedig hattengelyes. Az oldalhomlokzatok főhomlokzat felé eső tengelyében rizalit ugrik ki. A délkeleti, Hegedűs Gyula utcai homlokzata tizenöttengelyes, a két szélső tengelyben rizalittal. Az egyszintes lábazat felett a földszint kváderezett, a nyílások félkörívesek. A körúti homlokzat északnyugatról számított első tengelyében nyílik a kétszárnyú főkapu, amit egy-egy sávozott felületű oszlop kereteli. A szintet párkány választja el az első emelettől, aminek felülete szintén kváderezett, az első emelet ablakai egyenes záródásúak. Az északnyugati homlokzat körúttól számított negyedik és hetedik tengelyében, a főhomlokzat két szélső tengelyében, valamint a körúti homlokzat északnyugatról számított első és negyedik tengelyében, a Hegedűs Gulyai utcai homlokzat körúttól számított első, harmadik és tizenharmadik tengelyében konzolos erkély nyílik. A második emelettől konzolos övpárkány választja el a szintet. A harmadik szinten az első emeleti erkélyek tengelyében újabb konzolos, bábos korlátú erkélyek nyílnak, a főhomlokzaton a két szélső tengelyben zárterkélyek, középen erkély helyezkedik el.

    A Hegedűs Gyula utcai homlokzat körúti első tengelyében is zárterkély ugrik ki. A homlokzatok szélső tengelyeit pilaszterek keretelik, a főhomlokzat melletti két tengelyben ikerablakok nyílnak. A homlokzatokon váltott ritmusban bábos mellvédű, harangforma szemöldökpárkányos és egyenes párkányú, egyenes záródású ablakok váltakoznak, a homlokzat finoman sávozott. A harmadik emelet szintén vízszintes záródású ablakai a főhomlokzaton a pilaszterek által össze vannak kötve az alsóbb szinttel. A zárterkélyek oldalain egy-egy körablak jelenik meg a kisebb méretű egyenes záródású nyílások felett. A harmadik emeletet konzolos övpárkány zárja le, a széleken ismét rizalitok helyezkednek el, a negyedik emelet bábos korlátú erkélyek tárulnak a zárterkélyek tetején. Az ablakok egyenes szemöldökpárkányúak vagy háromszögű aediculásak, a főhomlokzat melletti két tengelyben nyitott aediculásak. A főhomlokzat középső három tengelyében atlaszfigurák tartják a főpárkányt. A konzolos koronázó párkány felett a középső három tengelyben Belvedere-motívum jelenik meg. A főhomlokzaton és a mellette lévő két tengelyre bábos mellvéd fut ki. Az előtér, valamint az udvar és a lépcsőház padlója geometrikus mintázatú. Az előtér falait pilaszterek tagolják, a keresztboltozatos mennyezetet ornamentikus festés díszíti, amiket rozettás sávok választanak el egymástól. A bejáratokat féloszlopok, triglifes, díszített metopés, nyitott aediculás építmények keretelik. A belső udvar földszintje, félemelete és a beugró lépcsőház felülete sávozott, minden szinten függőfolyosó fut. A hétszintes belső homlokzat harmadik és hetedik szintjén félkörívesek a nyílások, kivéve a lépcsőházon, ahol a negyedik és hatodik szint egyenes záródású. A lépcsőházban oszlopok kötik össze az emeleteket, a korlát bábos.

    Az épület kívül és belül is jó műszaki állapotban van. A belsőben sok eredeti részlet megmaradt, az egységet azonban a főbejáratnál és a belső udvarban is megtörik a reklámtáblák.

     

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Házak a közelben