Szent István körút 30.
Adatok és leírás
A zárt sorban álló hatszintes épület egy zárt udvarral rendelkezik. A délnyugati, Szent István körútra néző homlokzat kilenctengelyes. Az egyszintes lábazat felett egyenes záródású kirakatok töltik ki a földszintet. A főbejárat a középső tengelyben nyílik. A földszinti nyílások felett a felületet kőlapok fedik. Az első emelet ablakait egy-egy pilaszter kereteli a szárak mentén, záródásuk egyenes, félköríves aediculásak. A homlokzat innentől két szinten át finoman kváderezett. A második emeleti ablakok köpenye összekapcsolódik az első emeleti nyílások lezárásával. Az ablakok vízszintes záródásúak, felettük konzolos párkány húzódik, aminek kiugró, magas architrávja egyben a harmadik emeleti ablakok könyöklője. A negyedik szint ablakai szintén egyenes záródásúak, mindkét oldalról számítva a második és harmadik tengely között dombormű díszíti a homlokzatot, amin egy férfi és egy nő látható profilból.
A nyílások között kannelúrázott pilaszterek állnak, amik korinthizáló fejezete az ötödik szinten látható, így összefognak három szintet. A negyedik emeleten a középső három tengelyben egy-egy konzolos alátámasztású erkély nyílik. Mellettük két oldalt pedig egy-egy két tengely szélességű zárterkély indul, aminek alsó része nyitott aediculás és az alsóbb szint két ablakát. A két szélső tengelyben dombormű díszíti a homlokzatot a szintek között. A nyílások itt is egyenes záródásúak. Az ötödik emeletet szintén domborműves sáv kapcsolja össze a szélső tengelyekben. A középső három tengelyben félköríves erkélyek nyílnak, a szint minden nyílása vízszintes záródású. Az ötödik emelet felett a tengelyek ritmusát követve domborműves sávok helyezkednek el. A főpárkány felett lapos kupolás lezárást kapnak a zárterkélyek. Az előtérből nyílik a lépcsőház, amit liftaknát fog körbe. A zárt belső udvar nyílásai egyenes záródásúak, függőfolyosó fut körbe.
Az épület kívülről jó állapotban van, kívül csupán a földszinti bolt kialakítása rontja az összképet. A belső térben több helyen hiányzik a vakolat, a festés. Az udvari függőfolyosók alátámasztása néhol hiányos vagy toldott.
Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!