Tanoda tér 1. intézmény
Adatok és leírás
A pesti iskolák telítettsége miatt szükség volt egy helyi gimnázium felállítására. Többszöri kísérletezés után 1905. július 29.-én határozatilag kimondta a gimnázium létesítését a községi képviselő-testület. Ugyanezen év szeptember 4.-én meg is nyíltak az iskola kapui. Teljes kifejlődése az 1911/12. tanévben fejeződött be, nyolcosztályos főgimnáziummá vált.
Az iskolában tanított 1911-12-ben Babits Mihály, a híres költő is. Újpesti élményeit Kártyavár című regényében fogalmazta meg.
A Wenetziáner utcai épületből 1914-ben, az első világháború évében települt át az iskola. A tervező műépítészek, Tőry Emil és Pogány Móric az épület klasszicizáló jellegével a belül folyó művelődési munka klasszikus tartalmát és szellemét akarták kifejezésre juttatni. A homlokzat timpanonszerűen kiképzett felső részére csillogó mozaik kövekből kirakva felkerült a történelmi magyar címer. Az újpesti gimnázium belehelyezkedése az őt körülvevő társdalomba tehát harmonikus volt. A huszonötéves fennálláskor az évvégi értesítőben megjelent méltató cikk ezt így fejezi ki: „25 év alatt iskolánk a város minden hozzáfűzött reményét és vágyát megvalósította. Városunk társadalmi, kulturális és szociális életének fontos tényezője lett.”
Az iskola története saját honlapjukon itt
Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!