Csalogány utca 55. ötemeletes
Data and description
A terület korábban a karmelitáké volt, akik azonban a 18. századtól kezdve folyamatosan túladtak a felparcellázott telkeken (valószínűleg erre utal a Szegényház utca neve, amely mára Varsányi Irénre változott). A mai telken az 1820-as évek végén építette fel földszintes házát Rosconi Károly selyemgyáros, aki Budán és Újvidéken is rendelkezett üzemekkel. Ezt az épületet Rosconi halálát követően egy ideig a szomszédos Szent János Közkórház dolgozói bérelték, majd 1902-ben épület meg egy bérpalota a telken, amelyben egy pálinkaüzlet is üzemelt. 1912-ben az egykori tulajdonos leszármazottja, özv. Roskonyi Lipótné lebontatta ezt a bérpalotát, hogy 1913-ra felépülhessen a ma is álló, háborús sérüléseiből jórészt újjászületett sarokkupolás bérház. Az özvegyé volt a Csalogány utcai szomszédos telek is a levéltári adatok alapján. A lakóházat az a Baumgarten Sándor építész tervezte, aki pályája kezdetén éveket dolgozott Steindl Imre, Hauszmann Alajos és Weber Antal irodájában, majd Lechner Ödönnel közösen is tervezett, a későbbiekben pedig számos iskolatervezése révén vált keresett építésszé. A maga idejében nagyon modernnek számító épületben 1915-ben adták át a használatnak a központi fűtést. 1922-ben pedig egy cukrászat nyitotta meg kapuit, ma egy palacsintázó folytatja ezt a szép hagyományt. Az épületet súlyos károkat szenvedett a XX. század derekán, helyreállítását követően azonban a jellegzetes klasszikusabb, sarokkupolás budapesti bérházak egyikeként figyeli a Széna tér forgalmát.
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!