Szövetség utca 17. lakóház

1861-ben, amikor a mai Erzsébetváros akkor már létező része még Terézváros névre hallgatott, már régen ott állt egy szűk kis utca, amelyet a Habsburg korban Allianz Gasse-nak neveztek. Neve azóta sem változott, csak magyarosodott Szövetség utcára. A területet a 19. század első évtizedeiben kezdte átvenni a természettől az ember; először mezőgazdasági művelés alá vonták, majd elkezdtek kiépülni a belső kertekkel, udvarokkal rendelkező házak.[1]

A kis háztól a nagy bérházig vezető út
Budapest ekkoriban a legnagyobb szlovák város,[2] különösen a mai Erzsébetváros és Józsefváros torkolatánál él a legszámottevőbb szlovák kolónia, ahol a fenti évben első templomuk, a szlovák evangélikus templom építése elkezdődik Diescher József építőmester tervei alapján.[3] Az építész az alig néhány háztömbnyire elhelyezkedő Szövetség utca 17-es szám alatti telek beépítésére Jan Krekač (Krekács János) tulajdonostól kap megbízást még ugyanebben az évben. Diescher meg is tervezi a földszintes toldalék lakóházat, amelynek középen elhelyezett kapuja két oldalán 3-3 ablak, alattuk, a járdaszinthez közel ugyanennyi pinceablak helyezkedett el.[4] 1874-ben özv. Krekács szül. Kaszanitzky Éva, valamint gyermekei: Julianna és Dániel öröklik az épületet.[5]

Az eredeti Krekač-ház 1861-ből
Kép forrása: HU BFL – XV.17.b.312 – 97/1861 [HUNGARICANA]

Az épület teherlapjairól azt lehet megállapítani, hogy a két testvér közül Dániel nem bánt túl ügyesen a pénzzel, ugyanis az ő részét többszörös jelzálog után már 1878-ban elárverezik bizonyos Reismann Nathánnak, akitől azonban Julianna még abban az évben visszavásárolja testvére részét, így az ingatlan végül a családban marad.[6] 1887-ben Julianna elválik, majd eseménydús esztendő következik, ugyanis 1888-ban ismét férjhez megy,[7] és a tervrajzok alapján a házat is újjáépítik. A tervek „Krekács Júlia úrnő épülete”-ként nevezik meg a házat, amelynek terveit Hofhauser Elek építész készíti. Az épület az előzőekhez képest lényegét tekintve nem módosul, csupán a homlokzat középrészén elhelyezett kapubejáró szűnik meg és kerül a bal oldalra, helyén pedig szoba-konyhás lakásokat, illetve egy boltot alakítanak ki. Továbbra is földszintes, sátortetős épületet látunk a terveken, boltozatos, az utcafront felé nyílásokkal ellátott, tágas pincével, amelyet az udvari szárny alatti részen 19 rekeszre osztanak fatárolási céllal. A pincéből A lakások – szám szerint tíz – egyszerűek, mindössze szoba-konyhásak; fürdőszoba, illetve cselédszobák nyomait nem látjuk – előbbi még igazi ritkaság is lenne a korszakban. A közös használatú illemhelyek az épület hátsó udvari szárnyában kapnak helyet. A ház alaprajza fordított C betűt formál, a Szövetség utcára néző négytengelyes utcai homlokzata mögött hosszú udvari szárny húzódik, végében a pincébe vezető lépcsővel.[8] Eddig tart az egykori szlovák család története a Szövetség utca 17. alatt.

1898 és 1927 között az épület igen sokszor gazdát cserél, tulajdonosai: Csorba Árpádné szül. Hirschhein Fanni, Corodini Kornél és örökösei, Auer Ignácz és neje, szül. Böszörményi Bella, Gandel Ignácz és neje, Schwartz Berta alkotják a sort.[9] Ez idő alatt Budapest számos változás szemtanúja: lakossága nő, és bevándorlók hiányában asszimilálja a korábban ide érkezett idegen ajkú nemzetiségeket. Pest németes jellegét ebben a korban teljesen elveszíti, ugyanakkor a hazai zsidóság felét tudja magáénak.[10] A telek számára végre stabil korszak 1927-ben köszönt be, a tulajdoni lapon az új tulajdonos család tagjainak neveit olvassuk: Tauszig Vilmos és neje, Czinner Szerén, valamint Tauszig Tivadar és neje, Czinner Lujza.[11] Szomorú képet kapunk az első világháború utáni, szétesett, elsősorban ekkor még gazdaságilag talpra állni igyekvő Magyarország pénzügyi helyzetéről, ha csak az ingatlanért kifizetett pénzösszegek változásait figyeljük: 1920-ban 2×277 500 koronát ér a ház, amíg 1923-ban már 110 millió koronát adnak érte, míg végül 1927-ben a Tauszigok 81 000 pengőért jutnak hozzá.[12] Ebben az évben egy vidéki tanár évi átlagkeresete 250 pengő körül mozog.[13]

1929-ben már a Fővárosi Hírlap hívja fel a figyelmet a Szövetség utca 17-es szám alatt zajló építkezési munkálatokra.[14] Nem kevesebb történik ugyanis, mint hogy az előző, Krekács-féle épületet lebontják, helyébe a kor ízlésének, nívójának már kevésbé, ámbár az építtetők befektetőkedvének annál inkább megfelelő, négyemeletes, minden oldalról zárt belső udvaros bérház építtetésébe fognak az új tulajdonosok. Úgy tűnik azonban, hogy ezt a nagyobb ívű elképzelést nem sikerül megvalósítani, a ház mérete a módosított, 1932-es tervek elkészültéig az eredeti felére zsugorodik, és megszületik a ma is jól látható, jellegzetes H alakú alaprajz és az épület mögött elhelyezkedő, nyitott, piciny udvar. Az eredeti telekméret a jelenleginél jóval nagyobb volt, a terveken is látni, hogy a felépült ház kertje bőven belenyúlik a jelenlegi iskola területébe.[15] A kert végében álló kőkerítés tehát még emberemlékezetben is jóval hátrébb volt, mi több, a gondnok úr elmondása szerint azon teherautó járt be az udvarra az aktuális átépítéseket segítendő. A jóval kisebb megépített ház valószínű, hogy az új szabályozásoknak köszönhető, amely csatlakozó udvarok kialakítását írja elő két szomszédos telek kapcsán a beépített terület drasztikus csökkentésével.[16] A terveket Vogel Jenő készíti, a kivitelező Gellért Sándor. Az épület eredetileg 7 lakást tartalmazott volna szintenként, az udvarban kétszintes, fordítókorongos garázzsal.[17] A megvalósult tervek szerint a jóval kisebb alaprajz csak maximum hármat engedett meg emeletenként, azonban ezek a lakások az első Vogel-tervekhez képest már cselédszobákkal gazdagodnak.[18] A cselédszoba kategóriája eleve csak a Horthy-korszakban válik általánossá Magyarországon,[19] sőt, azt bizonyos szabályozások is érintik.[20][21] A tulajdonos család lakása a korabeli címjegyzékek tanúsága szerint a 4-ik emeleten volt megtalálható.

A Vogel-ház 1932-ben
Kép forrása: HU BFL – XV.17.d.329 – 33615 [HUNGARICANA]

A manzárdszint eredetileg is beépült egy lakással, valamint mosó-szárító, mángorló helyiségekkel. A földszinten udvarra néző további két lakást találunk, valamint utcára néző, 2-3 üzlet/iroda céljára használható helyiséget alakítottak ki.

Az épületet zártsorú beépítésben találjuk, leszámítva a bal oldalról csatlakozó foghíjtelket; külsején tipikus art deco jegyek érvényesülnek: franciaudvaros[23] homlokzat , manzárdtető, a földszinten homokkő, majd az első emelettől klinkertégla-burkolat, melyből előtűnnek a jellegzetes vízszintes tagolások. Hattengelyes az épület, kovácsoltvas kapuja a második tengelyben nyílik, rajta az aláírás: „Haas és Somogyi”. A Haas és Somogyi Speciális Üveg Vasszerkezetek Gyára Rt., ahogyan 1922-től hívták a már a századelőtől tevékenykedő gyárat, Magyarország meghatározó üzeme volt, amely különösen a két világháború közötti korszakban gyakorlatilag fél Budapestet felöltöztette fém- és üvegportálokkal, üvegtetőkkel, nyílászárókkal.[24] A kapu eredeti, a belső nyílászárókkal megegyező módon vízszintesen futó pántokkal, amelyeknek egy része hiányzik. A nyílt erkélyek minden szinten változatos formákban és méretekben törik meg a homlokzat szigorú horizontális tagolását. Az elsőtől a harmadik emeletig csak a központi részen szintenként három erkélyt számolunk, az első emeleten kőből, amely nem enged betekintést a lakók privát szférájába, a második-harmadik emeleten azonban könnyed, ámbár minden díszítéstől mentes vaskorlátokkal határoltakat látunk. A negyedik emeleten a sarkokban elhelyezkedő erkélyek függőleges résekkel áttört kőkorlátot kaptak és az oldalszárnyakon is megjelenik két igen tágas, vaskorláttal határolt erkély. A tetőteret beépítették és egy részén modern teraszt alakítottak ki.

A kapun betérve a fenti leírásnak megfelelően szűk előtér vezet a zárt, liftes lépcsőházba, ahonnan tovább léphetünk ki az udvarra, amely a ház mögött álló iskolaépület felé nyitott, így igen tágas térélményben van részünk. A negyedik emeleten a gangra kilépve meglepő panoráma fogad a Rózsák tere felé. Az udvaron két oldalt két kisebb épületet találunk, melyek közül a baloldali eredetileg is házmesterlakás volt, és jelenleg is az. Az udvarról feltekintve érzékelni az egykori társbérletek nyomait: eredetileg ugyanis a gangról csak egy bejárati ajtót szabadna látnunk (amit szépen érzékeltet a negyedik emeleti gangra nyíló ajtón ma is látható egykori postaláda nyoma), az emeletenként tervezett maradék két lakás bejáratai ugyanis a zárt lépcsőházból nyíltak. Ehhez képest most szintenként akár három gangról nyíló bejáratot is láthatunk. A lépcsőház díszítése visszafogott, csupán néhány eredeti, kocka alakú kilincset, vízszintes fémpántot tartogat számunkra. A házhoz eredetileg is tartozott felvonó, ez a tervrajzokon is nyomon követhető. A ház korabeli technikai színvonala szempontjából megemlítendő, hogy már 1934-ben a központi fűtéses házak között jegyzik,[25] ami a legkevésbé sem volt elterjedt akkoriban, és csak a középosztálytól felfelé volt rendszeres a fűtés.[26]

Szemelvény forrása: Friss Ujsag, 1940. 45. évf. 126. sz. p. 7. [ARCANUM]

Hogyan emlékszik vissza egy ott lakó a 40-es évekre? „A Szövetség utca 17. négyemeletes ház volt, a földszinten két lakás, a többi emeleten három, és az ötödiken is volt egy kis garzonféle. Vegyes ház volt.”[27] Hogy mennyire vegyes, az az alábbiakból kiderül.

Vogel Jenő
A házon kőtábla emlékezik meg az építészről, Vogel Jenőről. Vogel Jenő fájdalmasan aluldokumentált építőmester. Születésének éve 1883, de halálozásának évét sajnos nem ismerjük biztosan, feltételezhetően 1943. Szecessziós, neobarokk és art deco öröksége egyaránt díszíti városunkat. 1910-től 1928-ig együtt tervezett a Weidlinger Andor – Weidlinger Tibor testvérpárral, például a VI. Mozsár utca 6. és a VII. Rákóczi út 36. alatti házakat, mindkettőt Sebestyén Bertalan úridivat-kereskedő megbízásából. 1929-től Vogel Jenő önállóan tervezett. Ebből az időből több neobarokk és art deco épülete is ismert.[28]

„A ház, mint használati tárgy”[29]
Annak érdekében, hogy megfelelően el tudjuk helyezni házunkat a kor szövetében, tegyünk egy kisebb kirándulást, és nézzük át az art deco magyarországi helyzetképét, illetve a korban aktuális lakásépítészeti trendeket, melyek nyomán Vogel is vezeti ceruzáját.

Art deco
Az art deco az 1925-ös párizsi világkiállítás után terjed el az építészetben,[30] legalábbis tömegesen, ebből a szempontból tehát a Vogel-ház nagyon is divatosnak nevezhető, korában megfelelő helyet foglal el. A szecesszió „egyénieskedésének” ellenpontjaként már a század elején a művészek inkább a klasszicizmusból merítenek inspirációt, a letisztult vonalvezetést és funkcionalitást tartják irányadónak, mindemellett az élénk színek használatát preferálják, és az avantgárd és kubizmus megszelídítése nyomán a cikk-cakk és a geometrikus formák kerülnek előtérbe. Különösen a nyugati társadalmakban előszeretettel nyúlnak az egyiptomi motívumokhoz (Tutanhamon sírjának 1922-es megtalálása okán), afrikai törzsi, asszír és közel-keleti formákhoz.[31] Magyarországon azonban egy jóval szerényebb megfogalmazású art deco jöhet csak létre, melynek oka értelemszerűen a forradalmak és Trianon után összeomlott, gazdaságilag totálisan megtépázott ország helyzetében keresendő, amely nyersanyagforrásainak javarészét elveszítette. A bethleni konszolidációig nem is igazán tudunk lakásépítészetről beszélni, a piac gyakorlatilag a 20-as évek közepéig haldoklik. A Tauszigok telekvásárlása éppen a kilábalás és stabilizáció időszakára tehető. Érdemes itt megemlíteni a politika hatását az építészeti irányzatokra: amíg a Tanácsköztársaság rövid önkényuralma kedvező légkört teremtett a modern építészeti törekvéseknek, a Horthy-rendszer azokat élből elutasította, a budapesti városháza kifejezetten korlátozta a stílusok használatát, mely szerint főbb útvonalakon és tereken „csak nemesebb stíl szerint” volt elfogadható építkezni, ezen felül a városvezetés a homlokzatok kialakításába is beleszólt. A nemes történelmi múltra történő állandó emlékeztetésként, és a történeti jelleg erősítése okán a török hódoltság után újjáépülő Magyar Királyságban hódító stílus, a barokk lett a kiszemelt áldozat, melyet a kor patetikus-vallásos jellege is alkalmassá tett arra, hogy az a kormányzat arculatává váljon.

Az art deco úgymond „megmarad” a polgárság stílusának, amelyet a vezetés éppen csak megtűr a kevéssé látható helyszíneken, néhány kivételtől eltekintve. A lakatosok és üvegesek munkája pedig az egyház szolgálatába állt, a polgárságnak maradt az amúgy is gazdaságosabb gyári tömeggyártás.[32] A 20-as évek végétől hódító útjára indul a klinkertégla, a 30-as évektől a homlokzati mészkőlap-burkolat és a napozóerkély, illetve a műmárvány, üvegtégla és króm a belső terekben. A 30-as évek elejére megjelenik Magyarországon is az áramvonalas stílus, ami a vízszintességet hangsúlyozza tégla-műkő-vakolat sávokkal. „Ez az art deco lecsengő, utolsó szakasza, bármilyen növényi motívum nélkül.”[33] Mindezeket a jellemvonásokat egyértelműen magán viseli Szövetség utcai házunk, ilyen módon a magyar, diszkrét art deco tipikus példányának tekinthető, kora polgári építészetének tökéletes lenyomatát adja.

Mindemellett a Bauhaus 1927-1932 között fejti ki hatását a lakóházépítészetre Molnár Farkas úttörő munkássága révén.[34] A 30-as évek végén a visszacsatolásoknak köszönhetően a kormányzat módszert vált, mondhatni újratervez: az országot modernizálni kell, ezért gyakorlatias, funkcionális épületekre van szükség, innentől megszűnik a neobarokk egyeduralma, az átadja a helyét a modernnek.

Egyszoba-hall, kétszoba-hall…
Még mielőtt ez megtörténne, a lakásépítészet a maga csatáit vívja funkcionalitás és reprezentálás szorításában. Ennek első lépéseként már a 20-as évektől kísérleteznek egy új építési formában, a telek körülépítésétől megkülönböztetett tömbkörülépítésben, más szóval a keretes beépítési módban. Ennek lényege, hogy kihasználják az utcai és udvari sávok közötti területet, és a közvetlen megvilágítást nem igénylő helyiségek számára itt nyitnak teret, úgy mint vizesblokkok, hall.[35] Ez a gang elhagyásával is jár, illetve a zártudvaros tömb megszűnésével, és kifejezetten sarkallja a hallos lakás megjelenését és elterjedését.[36] Ugyan az ilyen építési módra csak 1934-ben adnak engedélyt, ha közelebbről megnézzük Vogel első, majd átdolgozott terveit, melyeken kezdetben a klasszikus pesti bérház típusát látjuk, majd az új tervek a fentieknek megfelelően levágják az udvari szárnyakat, minimalizálják a gang méretét és bizony hall-val és fürdővel építik be a lépcsőház felé eső belső részeket. Tehát nem nagy túlzás azt állítani, hogy Vogel a Szövetség utca esetében már a keretes beépítést próbálgatja. A 30-as években ettől függetlenül is alaprajzi változás zajlik le, amely eredményezi a garzon- és a hallos lakás kialakulását, illetve az egy-, kettő-, három-, esetleg négyszoba-hallos lakások tömeges elterjedését, ami remekül kiszolgálja a polgárság reprezentálni vágyását, és a múlt eleganciájának illúzióját. Ez a lakástípus továbbra is – már csak az érvényben lévő rendeletek miatt is – nagyméretű, egyforma szobákat vonultatott fel. A modern lakás azonban már ekkor is a Nyugat-Európában már jó ideje használt és bevált sokszobás, nappalis, hálófülkés modell volt, aminek elterjedését mind a közízlés, mind pedig a szabályozások gátolták. A modern építészek gyakran hangoztatták, hogy a hall sötét és szellőztetésre alkalmatlan mivolta miatt annak használata funkcionalitás szempontjából értelmezhetetlen.[37]

Lakásreform gyerekcipőben
Az építészek egy újító csoportja ugyanis már a 20-as évektől kardoskodott amellett, hogy a lakásépítészet alkalmazkodjon a megváltozott életformához és a tömegek számára is egészséges, korszerű és elérhető lakhatási feltételeket teremtsen, méghozzá az alaprajz reformjából kiindulva. Elavult életformákról, megszűnt társadalmi rétegekről, ártalmas tradíciókról és tartalmukat vesztett hagyományokról beszélnek és folytonosan felhívják a figyelmet az új körülményekre és a technikai lehetőségekre. A jellemzően még ekkor is magántulajdonban lévő bérházak tömege, lakótelepek állami finanszírozásának hiánya azonban kifejezetten ellehetetlenítette ezeket a törekvéseket. Ezek az építészek, akik a funkcionalitással érveltek, kivont szablyával harcoltak az általuk fő ellenségként tekintett hallos lakás ellen, ami a Szövetség utcai házat is jellemzi. 1944-ben, hosszas viták és küzdelem után még mindig a következő képet látjuk: „az építészek meggyőzték egymást arról, hogy jobb lakásokra van szükség, csak éppen az építtetőket és a lakókat nem tudták mindeddig meggyőzni”.[38]

A vita
Fenti elvi kérdéseket igen plasztikusan adja elő, a korabeli lakhatási körülményeket praktikus szempontból is feltárja és egyben Vogel Jenő munkásságának mélyebb megismerését szolgálja az 1931-ben, a Tér és Forma folyóiratban megjelent Molnár Farkas-Vogel Jenő közti heves hangvételű vita.[39][40]

A modern otthon a 30-as években
Kép forrása: Molnár Farkas: A bérlakás lakhatóvá tétele. In: Tér és Forma, 1931. 4. évf. 4. sz. p. 137. [ARCANUM]

Az írás ugyan nem a Szövetség utcai házról szól, hiszen az ekkor még épülőfélben van, mégis számos értékes információt tár elénk a korszak lakáskérdésével kapcsolatban és jól illusztrálja a kor divatját is. Molnár Farkas egy konkrét, Vogel Jenő által tervezett lakást ragad ki például, hogy azzal célkeresztbe vegye az őhozzá hasonló modernitáspártiak által mereven elutasított, mi több, károsnak tartott hallos lakás mintáját. Nem kímélve Vogelt, tradíciókhoz ragaszkodó tervezői ügyefogyottságról ír, és egyenesen „alaprajzi kreténnek” tartja a lakás elrendezését. A lakáshigiénia hiányáról és funkciótlanságról beszél, amelynek okait a hibás városrendezésben, a telkek eleve rossz beosztásában, maradi gondolkodásmódban és korszerűtlenségben látja, mindezekért minden dühe Vogelre irányul. Megjegyezzük, hogy a cikk látványosan önreklámcélú is, hiszen elsősorban arról szól, hogy a használhatatlannak minősített alaprajzú lakásból modern belsőépítészeti rendszerek alkalmazásával hogyan varázsolt Molnár Farkas a bérlő igényeit tökéletesen kielégítő kényelmi elrendezést. Érdemes a korszak mindennapjainak vizualizálása céljából átnézni ezeket a megoldásokat: létrejön egy beépített, funkcionális gardrób, amely mindösszesen annyiban különbözik azoktól, amilyeneket napjainkban is használunk, hogy kalaprács is helyet kap benne. A gardrób harisnya- és zsebkendőtartó rekeszeket rejt, melyek kapcsán Molnár Farkas még egy praktikus jótanáccsal is ellátja a hölgytársadalmat, amelyet akár napjainkban is köszönettel megszívlelhetünk: „a szoros és rendezett tartás meghosszabbítja a selyemharisnyák tartósságát”.

A modern otthon a 30-as években
Kép forrása: Molnár Farkas: A bérlakás lakhatóvá tétele. In: Tér és Forma, 1931. 4. évf. 4. sz. p. 136. [ARCANUM]

A szobában elhelyezett acélvázas szekrény minden olyan tárgy otthonává válik, ami az otthoni tevékenység és szórakozás kelléke (telefon, rádió, étkezés, olvasás). A szétszedhető szekrény gyártója ugyanaz a Haas és Somogyi, akik talán éppen ekkor kapják Vogeltől a Szövetség utcai ház kapujának megrendelését. A kihúzható, ágyneműtartós „ágy-díván” napjainkban is vágyott kelléke egy kislakásnak; itt a cél az volt, hogy a szoba funkciója egyszerre lehessen háló és nappali. A szobát továbbá Breuer Marcell 1925-ben tervezett „Wassily” székei díszítik, illetve egy azokhoz hasonló stílusú, acélvázas üvegasztal. A lakás anyag- és színhasználata meglehetősen hideg és élénk: kék-piros-fekete-fehér váltakozik a gardróbon, acél-üveg-króm alkotja a szobai szekrényt, az ülőbútorok élénkkékek, a dívány és a falak drapp-narancs színekben játszanak.

Vogel teljes joggal enyhén szólva is túlzónak tartja a fenti kritikát, elsősorban azért, mert az bűnbaknak teszi meg az építészt egy olyan, amúgy viszonylag elhanyagolható kérdésben, amelyet számos egyéb tényező befolyásolt. Ezért a folyóirat következő számában, nem minden cinizmust nélkülöző stílusban felsorakoztatja a védelem pontjait: a legjobban jövedelmező alaprajzra törekedett, amit 27 év munkássága és 40 megépített ház tapasztalata alapján gyakorolt. Ezenfelül az építőnek figyelembe kell venni a megrendelő üzleti szempontjait is, tudniillik a maximális rentabilitást.

Vogel Jenő Molnár Farkasnak írt válaszának záró sorai
Szemelvény forrása: Vogel Jenő: „Bérlakások lakhatóvá tétele.” Válasz egy kritikára. In: Tér és Forma, 1931. 4. évf. 5. sz. p. 154. [ARCANUM]

Vogel szerint az építtető igényei szabnak gátat a modern elrendezésnek, ahogy ő fogalmaz, a megrendelőt nem igazán hatja meg, hogy a bérlő milyen körülmények között fogja ott tengetni mindennapjait, sem pedig az, hogy milyen korszerű bútorok használatát kívánná. Azt is elmondja, hogy az említett lakás az épületben lévő többi lakás komfortos elrendezésének esett áldozatul, egyfajta maradék helyet elfoglalva, tehát nem az átgondolt és célul kitűzött alaprajzot testesíti meg – ami miatt annak bérleti díja is jóval kedvezőbb a többinél.

A vita láthatóan feltüzelte a folyóirat szerkesztőjét is, így az sietve tesz rendet a felek között. Egyrészt Vogelnek ad igazat abban, hogy Molnár Farkas „egy véletlenből elvi kérdést csinált”, továbbá védelmébe is veszi őt azzal, hogy az építési szabályrendeletet ülteti a vádlottak padjára. Ugyanakkor emlékeztet, hogy Molnár Farkas végső soron a kislakás kérdésének sürgető megoldását célozza kritikájával, „aminél fontosabb problémája a mai építészetnek nincsen” – írja. Megjegyzendő, hogy Molnár Farkas végül elismeri a fentieket.

Egy összefércelt családregény
A ma is látható ház építtetője a Tauszig család volt: Tauszig Vilmos (1862–1945) és felesége, Czinner Szerén (1868–1945), valamint Tauszig Tivadar (1871–1952) és felesége, Czinner Lujza (1883–1934). A férjek és a feleségek egyaránt testvérek voltak.[41] Az első írásos emlékek 1891-ig vezetnek vissza, amikor Vilmost már mint szabóüzlet-tulajdonost találjuk feleségével együtt a Kerepesi úti Kerepesi Bazárban.[42] Vilmos ezt követően úgy tűnik, hogy kisebb bajba keveredik, ugyanis 1892-ben 15 napra letartóztatják „csalárd bukás bűntette miatt”. A jegyzőkönyvből kiderül, hogy nős, 1 gyermeke van, vallása izraelita. Külsejéről a következő képet kapjuk: kerek arc, sötétbarna haj, magas homlok, szürke szem, barna szemöldök, hegyes orr, hiányos fogazat, vörös bajusz.[43]

Tauszig M. és Társa, számla fedlap
Kép forrása: MKVM [HUNGARICANA] [leltári szám: 1899 / KD_i_1987.709.1]

1899-ben bizonyos Tauszig M. és Társa elnevezésű férfiszabóműhelyre bukkanunk a Kossuth Lajos utca 10-es szám alatt.[44] Az 1903-as cím- és lakásjegyzékek rávilágítanak az összefüggésre: ekkor már ugyanitt látjuk tevékenykedni Vilmost, egyelőre cégvezetőként Tauszig Mór cégtulajdonos mellett.[45] Arról nem szólnak az iratok, így kénytelenek vagyunk a fantáziánkra bízni, hogy Mór vajon a testvérpár édesapja lehetett-e avagy egy harmadik, idősebb testvér, egyéb rokon? 1906-ban azonban megalakul az a cégforma, amely ezután hosszú évtizedekig ugyanezen név alatt látja el Budapest férfilakosságát méretre készített, remekbe szabott viselettel: „Tauszig testvérek, társt. Tauszig Vilmos és Tauszig Tivadar, férfiszabók. A czég képviseletére és jegyzésére a társtagok egyformán jogosultak”.[46] A szabóság 1914-ben a Kossuth Lajos utca 4-es számba költözik, ahol a ház második emeletén[47] még a rendszerváltás után is tevékenykedik, de a 60-es években még bizonyosan.[48] Érdekesség egy antikvárium polcán talált képeslap, amelyen egy olvashatatlan aláírású személy bátorítja a közelgő őszi-téli szezon alkalmából szolgáltatásai igénybevételére bizonyos Nadler Norbert urat. A lapon míves, cirádás, igényesen dombornyomott Tauszig embléma, és a jól ismert Kossuth Lajos utca 4-es házszám, a pecsét 1954-es. Ekkor már a Tauszig fivérek nem élnek.

A Tauszig férfiszabók reklám képeslapja 1954-ből
Kép forrása: A kutató tulajdona

A Tauszig férfiszabók reklám képeslapja 1954-ből
Kép forrása: A kutató tulajdona

Vajon ki vitte tovább a műhelyet? Hamarosan erre is fény derül, de előtte idézzük fel a szabóság fénykorát! Vajon milyen kelmék készültek a műhelyben és milyen közönséget szolgáltak ki? A Kossuth Lajos utcai elhelyezésből utóbbira vonatkozóan lehetnek elképzeléseink, de a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye úgy hiszem, hogy minden várakozást felülmúló példát mutat be a Tauszig testvérek munkásságával kapcsolatban: Szecsődi Cukkelter Lajos díszmagyarja, amelyet az utolsó magyar király koronázásakor, 1916-ban viselt,

Vajon mennyibe került egy díszmagyar? „Századunk első évtizedében ez a díszruha tizennégyezer aranyforintba került, amennyiért akkor egy földbirtokot vagy egy nagy budapesti bérházat lehetett volna venni.”[50]

Szecsődi Cukkelter Lajos díszmagyarja [Magyar Nemzeti Múzeum, Textilgyűjtemény, leltári szám: T.1990.54.1., T.l990.54.2.]
Kép forrása: Csorba László (szerk.): Folia historica 35. Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 2020. p. 182. [HUNGARICANA]

Mit tudunk még? Halász Péter Amerikába emigrált író 1939-re így emlékezik vissza: „Kisregényeim honoráriumát kedvem szerint használhattam. A Kossuth Lajos utca 4. alatti »Tauszig Testvérek« úriszabóságánál csináltattam az öltönyeimet, igényeimet szinkronba hoztam a teljesítményemmel.” Amikor randevúzásra került a sor, az író úgy fogalmaz, hogy a Tauszig Testvérek öltönyei „megtették a magukét”.[51] És hogy mennyibe került ez egy fiatal írónak? 1940-ben „130 pengőbe került a pompás kelméből remekbe szabott öltöny”.[52]

Az olvasottak után már nem esik olyan nehezünkre elképzelni azt, hogy 30 év a fentieknek megfelelő minőségű munka után a család nemcsak egy nagyobbacska telket vásárolt, hanem mindjárt egy négyemeletes bérház felépítésére is futotta vagyonukból. Megjegyzendő, hogy a Horthy-korszakban is – sőt, akár fokozottan – töretlen díszmagyar-divat[53] egészen a háborúig vélhetően kellő számú megrendeléshez juttathatta családjukat. A család a Szövetség utcai ház felépülte előtt is a kerületben lakott, a Kossuth Lajos utcában csak a műhely állt. 1932-ben beköltöztek, innentől 1945-ig legalábbis bizonyosan, a telefonkönyvek bejegyzései alapján itt is lakik mindkét család, az 1938-as háztulajdonosok jegyzéke a Szövetség utca 17-es szám esetében egyedül őket tünteti fel.[54]

Szerén 1945. február eleji halála azt feltételezi, hogy háború áldozata lehetett. Vilmos kisvártatva követi őt, gyászjelentésén így jellemzik: „a Tauszig Testvérek cég szeniorfőnöke, a Pesti Izr. Hitközség h. elöljárója, az önfeláldozó szorgalom és becsületesség mintaképe”. Ugyanitt derül fény az örökösök kilétére: Dr. Tauszig Róbert és neje, Kolnhäuser Dezsőné szül. Tauszig Ilonka, Tauszig György gyermekei és unokái.[55] Vilmos tehát nem távozott utód nélkül e világról.

Tivadarék gyermeke, Endre 1930-ban megnősül, Raskó Margitot veszi el,[56] majd 1943-ban, mindössze 37 éves korában elhalálozik.[57] Felesége 2 hónapon belül belehal férje elvesztésébe.[58] Tivadarék másik gyermeke, Márta 1932-ben házasságot köt Witz András ügyvéddel,[59] majd az örökösödési iratok szerint 1948-ban ő is elhalálozik.[60] Tivadar tehát, miután eltemeti feleségét, bátyját és sógornőjét, majd tulajdon gyermekeit is, 81 évesen követi őket. Vajon volt-e unokája, aki elmondja a kaddist a sírja fölött? Kutatásunk erre a kérdésre nem tud választ adni. A család a Kozma utcai zsidó sírkertben lelt örök nyugalomra.

Most térjünk vissza a műhely sorsához, ahol már az 1920-as évektől látjuk bejegyezve Györgyöt, Vilmos fiát! Őrá hárul a feladat, hogy aranypaszományokkal tűzdelt örökségét méltó módon továbbvigye.[61] Halász Péter elismerő hangú írásaiban már őrá hivatkozik, tehát amíg van célközönség, addig György elődeihez hasonlóan mesterien bánik a tűvel s cérnával. 1948-ban azonban már keserves képet látunk, György így ábrázolja szétfoszlott régi rendet:

A Kossuth Lajos utca 4. 1955-ben
Kép forrása: FORTEPAN [képszám: 129339, adományozó: Horváth Miklós dr]

Egy 1955-ös fénykép bizonyítja, hogy a Tauszig Úriszabó műhely még állhatatosan hirdeti magát a Kossuth Lajos utcai homlokzaton, és 1961-ben is megjelenik még hirdetésük az újságok hasábjain.[63] Továbbá egy ‘58-as születésű, Kossuth Lajos utca 4-béli őslakos úr elmondása szerint gyerekkorából emlékszik a névre, tehát a szabóság működését a 60-as évekig tudjuk biztos források alapján lefedni. Találni ugyan egy újságbejegyzést, mely szerint a Tauszig Testvérek nevű cég 1971-ben megszűnik, de sajnos a cím és egyéb adatok alapján ez – legalábbis egyértelműen – nem köthető az általunk vizsgált családhoz.[64]

Tauszig György 1963-ban távozik erről a világról, feltételezhetően vele együtt a család szabó öröksége is a sírba száll. Gyászjelentésén így emlékeznek meg róla: „Szerény, csendes, dolgos ember távozott el Tauszig György 62 esztendős szabómester halálozásával. Szakmájának régi érdemes tagja volt, aki emellett, mint a Belvárosi Körzet hűséges és áldozatkész tagja, zsidóságához is tettekben és érzésekben megnyilvánuló ragaszkodását árulta el. Gyászolja leánya és fivére.”[65]

A Tauszig Testvérek reklámja 1923-ban a Nyugat hasábjain
Kép forrása: Nyugat, 1923. 16. évf. 13. sz. p. 3. [ARCANUM]

Végezetül, a Magyar Nemzeti Múzeum mellett a Magyar Nemzeti Galéria is őrzi a Tauszig család örökségét – éppen csak egy kicsit másképp. 1957-ben egy különös apróhirdetés jelenik meg, mely szerint Munkácsy Ecce homo-jának egyik vázlata eladó 55 000 forintért. A hirdető dr. Tauszig Róbert, aki elárulja, hogy fivérénél, Tauszig Györgynél, a Kossuth Lajos utcai szabómesternél is lapulnak még kincsek Székely Bertalantól és Eugenia Lucastól – mind közös, családi tulajdon, méghozzá 30 éve.[66] Ugyan a cikk számos helyen kissé megkérdőjelezhető, például nehezen érthető, hogy egy ilyen értékű műkincs esetében vajon miért tüntetik fel nemcsak az eladó nevét, de az ajtóig bezárólag pontos címét is? Továbbá Róbert 2 fivérét említi, márpedig édesapjuk gyászjelentése szerint Róbert, Ilona és György volt a gyermekek neve. Minden más adat azonban zavarba ejtően stimmel. Ha nem is hiszünk a cikknek, akkor higgyünk a Galéria kiadványának, mely szerint egy magántulajdonú, letétbe helyezett Ecce Homo vázlat utolsó tulajdonosa: Tauszig György![67] Így tehát feltételezhetjük, hogy a képet még Vilmos vásárolta, majd az a gyermekeire szállt. Ha valóban így volt, akkor bizony egykoron egy eredeti Munkácsy is díszíthette a Szövetség utca 17. falait.

Kispolgári patchwork
A ház lakosai kezdetektől a kisiparos-kispolgári réteget képviselték. A század végén találunk itt nyergest, tejkereskedőt és esztergályost, a 20-as években cipészt, festőt, kőművest, péket és zöldségkereskedőt is.[68] Gandel Ignác, akitől 1927-ben a Tauszigok megvásárolják a régi házat, sütőmester volt.[69] A 30-as években már kissé változatosabb képet mutat a bérlők listája: a házban lakik Dr. Kraicsovits Rudolf, a nápolyi királyi egyetem sebész klinikai tanársegédje, Lukács István, Az Est munkatársa, Szendrói Sándor, a Királymalom Hedrich és Strauss Rt. Képviselője, mellettük Kaufmann József tojásbizományos az irodáját is működteti az épületben.[70] Mit csinálhat egy tojásbizományos, kérdezzük ma joggal? Fia választ ad erre a kérdésre:

A 40-es években is a szivárvány minden színében játszik a lakóközösség: postakezelőnő, Dohány utcai boltot üzemeltető gazdag ékszerészcsalád (Wintermantelék, akiket a kommunizmus alatt kitelepítenek),[72] cégtulajdonos, műkereskedő, fűszer és gyarmatáruügynök, gumi- és játékáru-nagykereskedő, értékpapírkereskedő és tőzsdebizományos, élőállatbizományos lakja az épületet, kereskedelmi iroda működik benne. A lakók között találjuk Ripper Dezsőt, a Szövetség Áruház tulajdonosát, valamint Ditrichstein Pál „cyánozó, lakás- takaritó, lakásközvetitö, üvegzet-tisztitó, parkettgyaluló, szönyegpor-szivó és megóvó, egér- és patkányirtó” széles szolgáltatáspalettát kínáló urat.[73] Nemcsak a házban, a városban is nagysikerű Ditrichstein nem érte be kevesebbel, mint hogy a legjobbak segítsék marketingtevékenységében. Így aztán 50 koronát ígért a legkreatívabb reklámszöveg írójának. Kosztolányi ezzel próbálkozott: „Önnek mindig hiányzott, ha Dietrichstein nem ciányzott.” Nem meglepő módon azonban Karinthy lett a befutó ezzel: „Drámát legjobban Shakespeare, poloskát Dietrichstein irt.” Majd a ráadás: „Dietrichstein: Így irtok én!” A reklámok által felfuttatott jólmenő üzletnek köszönhetően az úr a New York kávéház állandó vendége volt.[74]

A háború utáni lakókról már jóval kevesebb adat áll rendelkezésre. Látni, hogy tojásbizományosunk (munkaszolgálatról, majd orosz hadifogságból hazatérve), valamint gumiáru- és játékáru-nagykereskedőnk hűségesen kitartanak a Szövetség utca mellett, ahogyan Ripper úr és a bizonyos „cégtulajdonos” is, kinek most nevére is fény derül: Bárdi Kálmánról, a Bienenstok Vilmos bélyegző és látszerüzem (gyakorlatilag optika) tulajdonosáról van szó, aki a Rákóczi út 64-es szám alatt Bienenstok Vilmos vésnök által a századelőtől működtetett boltot vette át.[75] Az 50-es években pedig itt találjuk a 3431. sz. KÖZÉRT-et, valamint Tóth Ferenc fémáruüzemét. Kaufmann úr fia pedig ez idő alatt már Kárpáti György néven megteszi első szárnypróbálgatásait filmrendezői pályafutása felé.[76]

A 70-es évektől felfelé megtekinthetjük a lakónyilvántartó könyvet, melyet a gondnok úr őriz. A könyv arról árulkodik, hogy számos zenész lakta a házat, illetve nagyszámú külföldi vendég érkezett elsősorban Svédországból és Lengyelországból, utóbbiak közül sokan a MÁV-ot tüntették fel munkáltatójukként. Látjuk egy „illegális” emigrálás történetét 1981-ből, illetve egy bizonyos Goldman Tibérius vendégeskedését, aki nemes egyszerűséggel „utazóként” mutatkozik be, majd kisvártatva Franciaországba távozik.

A ház lakóinak vállalkozásai közül, Wintermantel
Kép forrása: MKVM [HUNGARICANA] [leltári szám: 1927 / KD_i_1977.106.1]

A ház lakóinak vállalkozásai közül, Ditrichstein (1929)
Kép forrása: MKVM [HUNGARICANA] [leltári szám: 1929 / KD_i_1914.401.1]

A ház lakóinak vállalkozásai közül, Bienenstok (1909)
Kép forrása: MKVM [HUNGARICANA] [leltári szám: 1909 / K_83.213.1]

Érdekességek

• A VI. kerületben a Dessewfy utca 47-es szám alatt találjuk házunk ikertestvérét, amely a nyitott cour d’honneur-t és az erkélyek formája adta játékot leszámítva a Szövetség utca 17. majdnem pontos mása 1930-ból.[77]
• 1944 júniusától a Szövetség utca 17. a közel 2000 csillagos ház, tehát a budapesti zsidók kényszerlakhelyéül kijelölt épület egyikeként sárga Dávid-csillagot viselt homlokzatán.[78]
• Vöröskereszt a házban: a Budapesti Vöröskereszt VI-VII. kerületi irodája az épület földszintjén működik 2007-től, amely szociális tevékenységével, adományaival és egészségügyi akcióival segíti a kerület rászorulóit. A Magyar Vöröskereszt idén (2021-ben) 140 éves jubileumát ünnepli. Az iroda által a ház történetébe beleszövődnek a Vöröskereszt alapelvei: emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség.[79]
• Ha a könyvesboltok polcain nem is gyakran, antikváriumokban bizony szembe jöhet egy furcsa című könyv: „Budapest, VII., Szövetség u. 17/b”. Hamvas H. Sándor regénye, ahogy a fülszöveg jelzi „egy nagy pesti bérház életének keresztmetszete a 30-as években, tehát a válság éveiben. A ház nagy, soklakásos, sokemeletes, sokféle rendű, rangú ember lakja. Arcok, sorsok, kisebb-nagyobb események tűnnek fel és el sorra-rendre, a regény lapjain, s fokozatosan kirajzolódik általuk a kor arca, dokumentáris, cáfolhatatlan hitellel, riasztó elevenséggel. Mire lepereg a “neorealista film” utolsó kockája, teljes a kép: így éltünk Pannóniában valaha, az úr 1930 valahányadik esztendejében!” Vajon miért a soha nem létezett „B” házszám? Elképzelt kiskapu a történelem mélységes mély kútjába? Fantázia szülte leágazás csupán? És miért pont a Szövetség utcának éppen ez a háza? Talán azért, mert az különállóságával az utcában, mint egy bástya, úgy őrzi a 30-as évek világrendjét?

Szemelvény forrása: Uj Szó, 1947. 3. évf. 20. sz. p. 2. [ARCANUM]

Hamvas H. Sándor után szabadon: a kapu fölött táblácskán a betűk, számok hangtalanul hirdetik: Szövetség utca 17. Ez az írás beszéljen helyettük. Mert a népek, amelyek ezt a házat lakták, igaz szóval – néha a serény kisemberek, néha a teremtő tálentumok szavával – szólnak a korról, amelyben éltek. Történetük elvarratlan, de így összefoltozott valójukban is szerethető egységgé tömörülnek. A ház egyszerűségében hiteles korrajz, emberanyagában sokszínű és vegyes, akárcsak Budapest.