Stróbl Alajos utca 7. / Hős utca 4. – Juranics-telep állami (kislakásos) lakótelep

Budapest modern nagyvárossá válása rohamos népességnövekedést hozott magával, ami súlyos lakásproblémához vezetett. Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következményeként a leválasztott országrészekből menekülthullám indult meg a főváros felé, amely tovább növelte az otthontalanok számát. Az állam nem támaszkodhatott a magántőkéből megvalósuló építkezésekre, ezért több hullámban lakótelepeket kezdett építeni.

Juranics utcai lakóház, hátsó homlokzat. Medgyaszay István terve.
Kép forrása: Magyar Építőművészet, 1925. 25. évf. 1-3. sz. p. 8. [ARCANUM]

1918-ban a Kereskedelmi Minisztérium megalapította az Országos Lakásépítési Tanácsot (OLT), illetve ennek gyakorlati szervét, az Országos Lakásépítési Miniszteri Biztosságot (OLMB). A Magyar Építőművészet így fogalmazta meg a két szervezet összetételét és feladatait:

1918-ban született meg a határozat többek között a Juranics utcai lakótelep építéséről. 1919-ben felosztották a területet, 1921-22-re készült el 3 kislakásos bérház 96 kétszobás és 24 háromszobás lakással. 1923-24-ben újabb 5 bérház épült fel, ami 320 két-háromszobás lakást jelentett. 1924-ben még további 15 darab földszintes, házilag tervezett kislakást építettek, azonban ezeket már lebontották.[2]

A Juranics állami lakótelep, mai nevén Stróbl-telep két nagy tömbből áll, a két tömböt, a keletit és a nyugatit a Sztrázsa utca választja el egymástól, és az Osztály, valamint a Törökbecse utca határolja. A hosszanti tengelyeket lezáró házak a Hős utcán és a Stróbl Alajos utcán találhatóak. Az egész Juranics-telep elsőként egy labirintusnak tűnhet, ugyanis a házak változatos formájúak: van sorház, H, L, U és Y alaprajzú is. A két tömb egy-egy „zöld szigete”, egy külön „várost a városban” jelentenek a lakóknak. A külső szemlélő is meglepődik, milyen csend van a házakkal határolt zöld, fás kertekben.

A két tömb közül a keleti a régebbi, amelynek része a Medgyaszay István által épített népies elemeket hordozó Hős utca 4-es számú, K épület. Ezzel szemben a másik, rövid oldalon található a szintén kétemeletes L épület, majd a két hosszantin az E és az F. Ezen a szakaszon két-két Y alakú ház közé egyemeletes sorházat illesztettek.[3] Ezek a házak határolják a belső hosszú kertet. A sorház lakói (talán az 50-es, 60-as években) elkezdték bekeríteni a saját ajtajukra nyíló zöld részeket, így már kerítések mellett halad az utunk a házon belül is, különböző stílusú, fejlesztésű, gondozottságú minikertek mentén. Egyes kertekben még megfigyelhető a légópincék bejárata. (A pincék már nem léteznek, betemették őket.)

Juranics utcai lakóház, alaprajz és homlokzat. Tscheuke Hermann terve.
Kép forrása: Magyar Építőművészet, 1925. 25. évf. 1-3. sz. p. 10. [ARCANUM]

A Hős utca 4. ház eredeti tervei megtalálhatók a Magyar Építőművészet 1925-ös számában, amely alapján Ferkai András a következőket állapította meg a házról:

Majd a helyszínbejárás után a fentieket a következőkkel egészítette ki:

Szemelvény forrása: Pesti Hírlap, 1926. 48. évf. 39. sz. p. 8. [ARCANUM]

A telepet megépülése után rögtön minőségi kritika érte, az egyik lakó a Magyarság szerkesztőjének írt levelében panaszkodott a bevezetett víz nagyon rossz minőségéről. Ahogy írja, „pocsolyavizet” isznak, mert a csövekből mindennap sáros víz folyik.[5]

A Hős utca 4. (K épület) tervezője, Medgyaszay István (1877-1959) a magyar népi építészet neves képviselője, aki a népművészet alkotásait Kalotaszegen, a Dunántúlon és Székelyföldön is tanulmányozta. Korát megelőzve elsőként kezdett vasbetont használni építészetében, bérházainak máig megkülönböztető jegyei a népi motívumokkal díszített, vasbetonból készült mellvédek és balusztrádok. Első épülete, ahol anyagról szerzett ismereteit gyakorlatban is megvalósíthatta, a veszprémi színház volt.[6] Budai bérházain gyakran megjelennek Márton Ferenc és Nagy Sándor sgraffitoi, Ferkai András szerint a Hős utca 4. díszítőelemeit is valamelyikük készíthette. A beinduló lakásépítési programokban több lakóházat tervezett a fővárosnak, ezek közül talán legkevésbé ismert a Juranics-telep K épülete. Egyedi stílusa a népies fa díszítésekben figyelhető meg. A szintén népies stílusban alkotó Thoroczkai Wigand Ede is készített a területre sorházterveket, de azok, úgy tűnik, nem épültek meg.[7]

A telepen elsősorban a menekülteket és vagonlakókat helyezték el. Kislakásos bérházakról lévén szó, a két-háromszobás lakásokba általában tisztviselők kerültek, míg szoba-konyha (fürdőszoba nélküli lakásokba) a munkásrétegek. A Juranics-tömb mai napig úgy él a köztudatban, hogy nagyrészt szükséglakásokból áll, bár ez a telep még a jobbak közé tartozott összehasonlítva a környéken épült barakklakásokkal. Másrészt ismert róla, hogy tisztviselőtelep volt, és mivel állami tulajdonú, a második világháború előtt és a szocializmus idején is ide költöztették a tisztségviselőket. Találunk a régi lakók között postai és MÁV beosztottakat, gyógyszerészeket, nővéreket és tanítókat. A szegényebb rétegekből pedig cipészsegéd, gépész, pék, gazdasági munkás lakott itt, aki eredetileg baromfitenyésztéssel foglalkozott. A Juranics telep 516-ban szatócsüzlet működött, amelyet Gonda Györgytől Szautner Gyula vett át 1925-ben.[8]

Kép forrása: Ferkai András: Lakótelepek – A mi Budapestünk. Budapest Főváros Önkormányzata Polgármesteri Hivatala, Budapest, 2005. p. 25. [HUNGARICANA]

A telep tisztségviselői saját bált szerveztek 1926 februárjában a Törekvés dal- és önképzőkör termeiben (Kőbányai út. 30., Hungária körúti sarok), hogy a kaszinójuk alapjára és az árvízkárosultak javára gyűjtsenek. A szervezőbizottság irodája a K épület 85-ös számban volt, ott lehetett jegyet váltani a rendezvényre: a családjegy 100.000 korona, a személyi jegy 30.000, a táncos jegy 50.000 korona volt.[9]

A tömb lakói közül sokan szerepeltek az „Életuntak” rovatban, amelyekben a korabeli sajtó öngyilkossági kísérletekről számolt be:

• „Husznagel Oszkárné 21 éves háztartásbeli nő a Juranics-telepen kodeinnal és piramidonnal megmérgezte magát. A mentők súlyos állapotban a Rókus-kórházba szállították.”[10]
• „Winter János droguista Juranics-telep 15. szám alatti lakásán öngyilkossági szándékból megmérgezte magát. A mentők súlyos állapotban vitték a Rókus-kórházba.”[11]

1935 májusában nagy sajtóhír volt egy „különös rablómerénylet egy tizennyolcéves úrileány ellen”. Egy ötven esztendős nő megtámadott és megkötözött egy fiatal lányt, Hirt Máriát a K épület 79-es számú, szoba-konyhás lakásban. Steiz Péter elemi iskolai tanító és felesége nevelt lánya egyedül volt otthon, mikor becsöngetett a betörő, aki hivatali személynek adta ki magát. A lányt cukorkával kínálta, amiben kábítószer volt. Az anyja megkötözve talált rá, azt hitte, halott, ezért az egész tömböt felriasztotta segélykiáltásával. A lányt kórházba kellett szállítani mérgezés gyanújával. A rablásban volt még egy fordulat, amiről így írt a korabeli beszámoló:

A telepen felháborodást okozott Hirsch Mihály út-, vasút- és aszfaltgyáros ügye, aki a lakók heves tiltakozása ellenére aszfaltgyárat épített a szomszédságukba, az Asztalos Sándor utca 10-11-es telekre. A lakóközösség az építkezési engedély megadása ellen tiltakozott, mivel rontotta volna a környék levegőjét és növelte volna a tűzveszélyt. A hivatalos tiltakozások ellenére a gyár és irodái építkezési engedély nélkül is felépültek. A Pesti Hírlap szerint ez azért történhetett meg, mert „Hirsch Mihály utépitő r.-t. részvényei ugyanis a Walla és Társa főrészvényesének, Perl Gyulának kezében vannak és igy a két részvénytársaság voltaképen egy vállalatnak tekintendő”.[13] Walla és Társa cementgyára (amely keramitburkoló csempék gyártásáról volt ismert) a Pesti Hírlap szerint Budapesten mindenható, ezért épülhetett fel a gyár mindenféle hivatali engedély nélkül. (Perl Gyulát 1932-ben adócsalással, hamis mérlegkönyv készítésével is megvádolták.)