Pozsonyi út 38-40. [Dunapark-ház] Dunapark-ház // lakóház

Az épületet korának legmodernebb luxusbérházaként tartották számon. Egykori és mai lakói közt számos híresség neve fellelhető, és a sarkon elhelyezkedő Dunapark kávéházat is számon tartja mindenki, aki a korszakkal foglalkozik.

Előzmények:

1854-ben még a Duna medre volt a másik oldalon, 1872 ben már újabb területek lettek kiszabályozva, mind nagyobb területeket követelve a Dunától. 1912-ben a jelenlegi épülettömbök alatt Wahrmann utca húzódott – Pozsonyi út, Csanády tér Thurzó utca Kárpát utcza kereszteződésében. Száz évvel ezelőtt Budapest külvárosa volt, kertekkel, gyárakkal és malmokkal tarkított, fejlődő munkásnegyed. Az eredeti ipartelep és be nem épített terület rendezése az 1920-as években került napirendre, majd a környék rendezési tervét 1933-ban fogadta el a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. A rohamos fejlődésnek indult terület a sok kisebb alapterületű lakásnak és a sűrű beépítésnek köszönhetően túlzsúfolttá vált, így a Lipótvárosi Kaszinó elnöke, Scheuer Róbert mérnök ekkor kezdett el lobbizni Rakovszky Ivánnál, a Közmunkák Tanácsa elnökénél a park létesítése érdekében, “amely levegőt és romantikát visz ebbe a sivár városnegyedbe” – és megszületett a Szent István park kiszabályozása.

A nagyok által csak „egyforma külsejű” -nek titulált bérházak egy nagyon komolyan átgondolt várostervezési koncepció részét képezték. Az épületekkel kapcsolatban sok mindent előírtak: “a telkek keretesen, illetve csatlakozó udvarokkal építendők be, az épületek magasságának 25 méternek kell lennie, az épületek homlokzatát egy-egy tömbön egységesen és összhangzatosan kell kiképezni és legalább nemesvakolattal ellátni, a homlokzatok részletes rajzát pedig az építési engedély kérése előtt külön kell engedélyeztetni”. A házak bejáratát ezzel szemben a Duna part felől írták elő, mégis a Pozsonyira kerültek, ami nyilván praktikusabb, viszont ide írták elő a franciaudvarok kialakítását is, mely kevésbé praktikus, mind tájolás, mind panoráma és városkép szempontjából.

Így született meg több szakaszban, szigorú szabályozással és gyakorlatilag központilag megtervezett homlokzatokkal fővárosunk építészetileg legegységesebb negyede, modern stílusban. A homlokzatok egyszerűségének anyagi oka is volt, mivel adókedvezményekkel 1934-től a lakásépítésekre ösztönöztek. A rendkívüli adómentesség akkor járt, ha a fent taglalt keretes beépítés mellett az épület az adott év végéig tető alá került, vagyis rohamtempóban kellett dolgozni. Ezért is kerültek előtérbe az új technológiák, mint például a vasbetonszerkezet, amelyek felhúzásához lényegesen kevesebb időre volt szükség.

Ez a terület nemcsak építészetét, hanem életstílusát tekintve is teljesen más, mint a többi, ezért is vonzotta, ihlette az irodalom és művészet kedvelőit és művelőit is. Az Új-Lipótvárost birtokba vevő középosztály lubickolt az új házak és a negyed nyújtotta szolgáltatásokban: élvezhették a házakban működő központi fűtést, a csapból folyó meleg vizet, sőt, a luxusbérházak Margitszigetre néző tetőkertjét is.

Az építtető:

A Hatvany család vagyonát még a 19. században Deutsch Ignác alapozta meg, akinek terménykereskedelemmel foglalkozó cége Hatvanban működött. Ignác fiai, József és Bernát tovább folytatták a sikeres vállalkozást. A család fénykora Ignác unokáinak, Sándornak és Józsefnek az életére tehető, akik a hatvani, a sárvári és több alföldi cukorgyár alapítói voltak. A “cukorkirály”-nak is nevezett br. Hatvany család 1937-ben az egyike az ország legnagyobb zsidó családjainak. Az 1930-as évek végén, a ’40-es évek elején már számos részvénytársaság tartozott a több ágra szakadt kiterjedt család érdekeltségébe. A Deutsch Ignác és Fia cég egyik alapítója volt az Alföldi Cukorgyár Részvénytársaságnak.

Az Alföldi Cukorgyár Rt. 1910. február 24-én alakult. A cég tulajdonosai között a legnagyobb részt a Hatvany-Deutsch család, az 1889-ben beindult hatvani cukorgyár tulajdonosa képviselte, de a Magyar Általános Hitelbank is komoly érdekeltséggel bírt. A részvénytársaság 1910. május 20-i közgyűlésén jelentették be, hogy a cég Sarkadon épít cukorgyárat, melynek építéséhez a község a szükséges 53 holdból 50 holdat ingyen bocsátott a részvénytársaság rendelkezésére. 1912. szeptember 14-én jelentette be Pick Samu, a gyár első igazgatója, hogy az üzem elkészült. A termelés 1912. október 24-én indult be. A gyárat 1948-ban államosították. A cukorgyárakat privatizálták, és a sarkadi cukorgyárat a Magyar Cukorgyártó és Forgalmazó Rt. nevű cégbe tömörítették, amelyben aztán az Első Hazai Cukorgyártó és Forgalmazó Konzorcium szerzett többségi tulajdont. 1996-ban a cégben az osztrák Agrana szerzett többségi tulajdont. Ez a cég 1997-ben eladta a sarkadi cukorgyárat a Kabai Cukorgyár Rt-nek, amely aztán 1998. március 27-én bezárta a gyárat. Ezzel 239 dolgozó maradt munka nélkül, de közvetve mintegy 10 ezer embert érintett a bezárás.

Az épület:

A Dunapark ház néven ismert luxusbérház együttese. A főváros legkiválóbb, legelegánsabb modern bérpalotájának számított korában.

A Nyugat-alapító és mecénás báró Hatvany Lajos 1951 körül költözött a Pozsonyi út 40-be, a Dunapark házak középső lépcsőházának ötödik emeleti luxuslakásába, ahol gyakori vendégei voltak a kor olyan írónagyságai, mint Heltai Jenő, Szép Ernő, Devecseri Gábor vagy Karinthy Ferenc. De ez az épület más hírességnek is otthont adott: itt élt egy ideig Heltai Jenő író (1871-1957), Kéthly Anna, szociáldemokrata politikus (1889-1976), Litván György történész (1929-2006), Major Tamás színész (1910-1986) és Szabolcsi Bence zenetörténész (1899-1973).

Az épület mégis a sarkon elhelyezkedő Dunapark kávéház miatt vonult be a történelembe: az 1937-ben megnyitott cukrászda töretlenül megmaradt ebbéli funkciójában, átmeneti funkció- és tulajdonosváltásokkal. A kávéház a kor legmodernebbjei közé számított, és építészeti értékét mi sem bizonyítja jobban, minthogy nagyobb átalakítások nélkül, az eredeti tervek tiszteletben tartása szerinti felújítással mai napig betölti szerepét.

Az épületnek a Pozsonyi útról két bejárata és lépcsőháza van, mindkét lépcső felvezet a ház tetején kialakított tetőkertre. Az egyik lépcső íves, stadiongörbe alakú orsótér köré szerkesztette a tervező, a másik középen elhelyezkedő lépcső nyitott orsóterű csigalépcső (a belső orsótér 2 m átmérőjű), amely csupán az alsó és felső emeletfödémen van megtámasztva. A vasbeton lépcsőfokok itt márványburkolatúak, középen gumiszőnyeggel. A bejáratoknál márványpadok és fűtőtestek találhatók, az előcsarnokok márványburkolatába süllyesztve alakították ki a névtáblákat és a hangosbeszélő és házitelefon berendezéseket. A valóban lélegzetelállító lépcsőházat szándékosan úgy tervezték, hogy már belépéskor egyértelmű legyen mindenki számára, a házat nagyon jómódú családok lakják. A lakók kényelmét két lift, gyermekkocsi tároló, házfelügyelő szolgálta, társadalmi és anyagi helyzetüket pedig olyan luxust sugalló részletek nyomatékosították, mint a beltéri szökőkút, egy összefüggő tetőkert és egy speciális szellőzőrendszer, amely a lakásokba friss dunai levegőt szívott.

Az épület pinceszintjén a kávéház kiszolgálásához szükséges konyha és szociális helyiségek találhatók, valamint a gépészet mellett megmaradt helyen a lakók számára biztosított tárolók.

A földszint egy részét a kávéház foglalja el, a Pozsonyi út felé pedig egyéb üzletek lettek tervezve, melyek közül az egyik bank a mai napig is. A két lépcsőház mellett, a belső kert felé nézően egy-egy portáslakás volt kialakítva, mely egyszobás, önálló konyha, kamra és fürdő kialakításával. A Duna felé további két lakás lett tervezve eredetileg, melyek már jobbmódú polgárok számára tervezett, többszobás, hallos, cselédszobás, külön vécés, gardróbbal és tálalóval felszerelt elrendezésűek voltak.

A földszint átalakítására több terv is készült, még a megvalósítás közben is: ezek egyike szerint mozi került volna ide, még egy pinceszinttel és a teljes földszinti terület beépítésével, a lépcsőházak kisebb áttervezésével. Ez azonban nem valósult meg, a környék mozija végül a Hollán Ernő utcai Odeon Llyoyd lett. A kávéházra is több terv született, ezek egyike szerint a galérián kártyaszobák lettek volna.

Az épület további 6 szinten lakásokat tartalmaz, a 7. emeletre pedig kizárólag a lépcsők mennek fel a szellőzőgépház megközelítéséhez. Az 1-5. emelet azonos alaprajzi elrendezésű, szintenként 10 lakást tartalmazott, különböző méretekben. Három garzont (az akkori elvárások szerint ez konyha nélküli, csak előtér-szoba-fürdő kialakítású), a közepes méretűek hallal, kamrával, cselédszobával és gardróbbal kialakított 2-3 szobás lakások, illetve a nagyobb méretűek még további tálalóval rendelkeztek.

A 6. emelet eltérő alaprajzú, itt csak 4 lakás kapott helyet a cselédek számára fenntartott lakrészek és a mosókonyha mellett. Később, még 1937-ben a cselédlakások átépültek garzonokká, majd 1948-tól kezdődően a sarki lakásokat ketté választották.

Az épület külsejét erősen meghatározza a Közmunkatanács korabeli utasítása, aminek köszönhetően alakítottak ki franciaudvart a Pozsonyi úti oldalon, és ezért zárt erkélysoros a Duna felőli homlokzat. A tervezők eredetileg pont fordítva tervezték a házat, a Dunára néző francia udvarral több lakás nyílhatott volna a természetre, és a házsor nem a forgalmas utcára nézett volna.

Az épület anyaghasználatában az előírt vakolat, illetve a kőburkolat dominál. A kávéház szinte teljes felületében üvegportált kapott, karcsú fémkeretekkel, mely jelenleg nyitható ablaktáblákkal rendelkezik. A fém és üveg használata a felsőbb szintek erkélyén is fellelhető, a leegyszerűsített formákkal teljes harmóniában.

Az épület 1937-ben kapta meg a teljes használatbavételt,1938-tól a pinceszint óvóhelyként működött.

A teljes dokumentáció elérhető itt.