Szilágyi Dezső tér 1. irodaház
Data and description
Az épület megrendelője Neuschlosz Miksa és neje voltak. A tervező, Neuschlosz Kornél 1898. június 12-én fordult az építtetők nevében Budapest Székesfőváros Tanácsához építési engedélyért. A kivitelezést a mintegy félezer budapesti épület kivitelezéséért felelős Havel Lipót irányította.[1] Július 3-án a Tanács kiadta az építési engedélyt. 1899-ben adták át a monumentális méretű, késő historizáló stílusú palotabérházat.[2]
A háromemeletes, három oldalán szabadon álló épület főhomlokzata 1+6+5+6+1 tengelyes. A két szélső tengely enyhe kiülésű rizalitként előre lép, a középső 5 tengely határozottabban kiugrik a homlokzat síkjából. Az alsó két szint kváderozott, a rizalitok szélei pedig armírozottak. Az első emelet fölött övpárkány, a harmadik emelet fölött koronázó párkány tagolja a homlokzatot. Közöttük, a rizalitokon kolosszális római ión oszlopok ívelnek át. A rizalitokat a tetőn mellvédek hangsúlyozzák. Az épület fő- és oldalszárnyai is kéttraktusosak. A ház két belső udvart rejt magában, melyek között csak egy egytraktusnyi szárny helyezkedik el, mely a lépcsőházat foglalja magába. A kapualj mennyezetét polikróm (sokszínű), részben figurális díszítőfestés borítja. A lépcsőház oszlopai és balluszteres (kőbábos) korlátjai szürke márványból készültek. A lépcsőházat a legfelső szinten festett látszat architektúra borítja. Az udvarok vasrácsos függőfolyosóit robosztus konzolok tartják. A tervező fenn, láthatóvá tette a fából készült tetővégződéseket. A kapualjat és a lépcsőházat műkő mozaik lapok burkolják.
1914-ben Neuschlosz Kornél elektromos üzemű felvonót szereltetett be az épületbe.[3]
A ház lakója volt Almási Balogh Lóránd (1869-1945) építész,[4] akinek rajzasztalán születtek meg pl. a mai Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Horváth Mihály téri épületének tervei. Az Óbudai Gázgyári lakótelep munkások számára épült házait is ő tervezte. Szintén itt lakott Cserháti Jenő[5] (1855-1910) gépészmérnök, akit a legendás közlekedési miniszter, Baross Gábor a vasúti- és hajózási főfelügyelőség biztosává nevezett ki. Cserháti a Ganz Gyár igazgatójaként is tevékenykedett. A magyarországi vasút villamosítás egyik úttörője volt Kandó Kálmán mellett.[6] 1905-ben itt alakult meg, az agrárminiszterről elnevezett Darányi Párt. A MÁV egyik igazgatósága is itt működött 1913-tól. [7] Tehát bár lakóépületnek épült, irodák is működtek, és működnek benne.
—
JEGYZETEK
[1] BFL XV. 17. d. 329. 14434.
[2] BFL IV. 1407. b. III. üo. 32809/1898.
[3] BFL XV. 17. d. 329. 14434.
[4] http://urbface.com/budapest/a-neuschloss-berpalota 2016. 12. 22.
[5] http://urbface.com/budapest/a-neuschloss-berpalota 2016. 12. 22.
[6] http://tudosnaptar.kfki.hu/c/s/cserhatij/cserhatijpant.html. 2017. 01.05.
[7] http://urbface.com/budapest/a-neuschloss-berpalota 2016. 12. 22.
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!