This content is not yet translated to English. Please let us know, if you can contribute to this website with translations, which we highly appreciate.

Budapest100 – ’70-es évek: készül a 2024-es házlista

1/1
Content

    Részletek

    FIGYELEM: az alábbi lista a 2024-es Budapest100 során megszólított házakat tartalmazza. A május 11-12-én megnyitó, a Budapest100-ra programmal készülő épületek listája ide kattintva elérhető.

    2024-ben újra születésnapos házakat köszöntünk, ezúttal az 50 a legújabb száz! A május 9-12. között megvalósuló Budapest100 a város késő modern örökségét mutatja be és annak megítéléséről, lehetséges jövőjéről indít diskurzust. Folytatva a hagyományt, a négynapos hétvége ezúttal is szakmai nappal indul. A város épületei ebből az időszakból is rengeteg érdekes történetet, felfedeznivalót rejtenek, melyeket a sétanapon és a két napos nyitott házak hétvégéjén ismerhetnek meg a város épületeinek és történeteinek rajongói.

    2024. május 11-12-én bemutatjuk a korszak épületeit a lakótelepektől a szabadidőközpontokon át a korabeli kereskedelem ikonikus helyszíneiig. Egyúttal azt is feltérképezhetjük, hogyan változott egy-egy ház, utca, vagy környék, és hogyan alakul a sorsuk a bennük egykor és most élő közösségekkel együtt.

    Az alábbi előzetes házlistát januárig tovább bővítjük. A programhoz csatlakozni kívánó lakók és intézmények  jelentkezését január végéig várjuk a budapest100@kek.org.hu email-címen.

    FIGYELEM: az alábbi lista a 2024-es Budapest100 során megszólított házakat tartalmazza. A május 11-12-én megnyitó, a Budapest100-ra programmal készülő épületek listája ide kattintva elérhető.

    I. kerület 

    • Alsóhegy utca 4.
    • Csalogány utca 9. (egykor Építésgazdasági és Szervezési Intézet, ma Magyar Államkincstár)
    • Csalogány utca 30-32.Fő utca 38. (egykor Infelor számítóközpont, ma Szerencsejáték Zrt.)
    • Fő utca 38. (egykor Magyar Villamos Művek Tröszt, ma Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)
    • Fő utca 44-50. (egykor Országos Vízügyi Hivatal, ma Belügyminisztérium)
    • Gellérthegy utca 20-22. 
    • Gellérthegyi Gruber József víztároló
    • Gyorskocsi utca 5-7. (Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ szolgáltatóháza)
    • Hárshegyi út 5-7. (egykor Hotel Európa, ma Europa Event Center)
    • Hess András tér 1-3. (Hilton Budapest)
    • Krisztina körút 37/a (Déli pályaudvar)
    • Mészáros utca 48. (Inter Trade Center)
    • Nyárs utca 2-4. (Nyárs utcai Óvoda)
    • Szent György tér 2. (Magyar Nemzeti Galéria)
    • Szirtes út 26-28-30.
    • Tárnok utca 13.

    II. kerület

    • Árpád fejedelem útja 7. (Budai Irgalmasrendi Kórház)
    • Árpád fejedelem útja 8.(Császár–Komjádi Sportuszoda)
    • Csalogány utca 13-19.
    • Fillér utca 78-82.
    • Ganz utca 13-15.
    • Hankóczy Jenő utca 30-32.
    • Kacsa utca 14-18.
    • Vérhalom utca 17. (egykor SZOT üdülő szálloda, ma Elysium Lakópark)

    III. kerület

    • Békásmegyeri lakótelep I. ütem
    • Flórián tér 6-9. (Flórián Üzletközpont)
    • Laborc utca 1-3. (egykor a Radelkis telephelye)
    • Óbuda-Városközpont
    • San Marco utca 81. (egykor Úttörő és Ifjúsági Ház, ma Óbudai Kulturális Központ)
    • Szőlő utca 66-94. (Faluház)
    • Tamara utca 6.
    • Völgy utca 1. (a Magyar Rádió és Televízió egykori óvodája, ma Völgy utcai Ökumenikus Óvoda)
    • Vörösvári út 110. (Szentháromság római katolikus templom)

    IV. kerület

    • Izzó-lakótelep I. ütem
    • Újpesti lakótelep I. ütem 

    V. kerület

    • Szent István tér 7-11.

    VI. kerület

    • Hajós utca 11. (Magyar Állami Operaház üzemháza)
    • Jókai tér 9. (egykor a MEDOSZ Vendégotthona, ma Medos Hotel)
    • Kmety György utca 26-28. (Domanovszky Endre Műteremház)
    • Nyugati tér 1. (egykor Skála Metro)
    • Rippl-Rónai utca 29. (Magyar Honvédség Nővérszálló)

    VII. kerület

    • Almássy tér 6. (egykor Almássy Téri Úttörő és Ifjúsági Ház)
    • Városligeti fasor 35/b (egykor Szovjet követségi gazdasági hivatal és diplomata-lakóház, ma Orosz Föderáció Nagykövetségének diplomata-lakóháza)
    • Városligeti fasor 37. (egykor Szovjet követségi gazdasági hivatal és diplomata-lakóház, ma Orosz Föderáció Nagykövetségének diplomata-lakóháza)

    VIII. kerület

    • Nagyvárad tér 4. (Semmelweis Egyetem  Elméleti Tömb (NET))
    • Práter utca 56-58-60.
    • Szabó Ervin tér 2. (egykor BKV Forgalomirányító Központ, ma BKK Futár-központ)
    • Szigony utca 2-12., 3-13. (a „Szigony körút” lakóházai)

    IX. kerület

    • Lónyay utca 44. (Állami Számvevőszék Fővárosi és Pest Megyei Ellenőrzési Iroda)

    X. kerület

    • Előd utca 1. (egykor Kőbányai Tanuszoda, ma Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ KÖSZI)
    • Kőrösi Csoma Sándor út 1-27. (Tízemeletes Z-házak)
    • Népliget, Planetárium 
    • Szent László tér 7-14.(Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Művelődési Központ)

    XI. kerület

    • Albert utca 42-48.
    • Albert utca 45-51.
    • Bertalan Lajos utca 4-6. (Sportközpont)
    • Bogdánfy Ödön utca 10/a (ELTE Sporttelep)
    • Budaörsi út 45. (MTA Kutatóház)
    • Etele út 63-65-67-69-71-73.
    • Fehérvári út 183-189.
    • Hadak útja lakótelep
    • Irinyi József utca 42.(BME Schönherz Kollégium)
    • Kőrösy József utca 7-9. (Fehérvári úti Vásárcsarnok)
    • Menyecske utca 1-11.
    • Október huszonharmadika utca 18. (Energiaügyi Minisztérium)
    • Orlay utca 6. (Budapesti Örmény Katolikus Fogolykiváltó Boldogasszony és Világosító Szent Gergely kápolna)
    • Rátz László utca 76-86.
    • Szüret utca 2.(Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Somogyi Imre Kollégiuma)
    • Tétényi út 63.(Kelenföldi Városközpont)
    • Váli utca 6.
    • Villányi út 11-13. (egykor az MSZMP Budapesti Pártbizottság Oktatási Igazgatósága, ma Edutus Egyetem)
    • Vőfély utca 1-3.

    XII. kerület

    • Álom utca 16-18. (Martinovics-hegyi körházak)
    • Árnyas út 15.
    • Hegyalja út 139. (Farkasréti Mindenszentek-templom)
    • Kútvölgyi út 2. (ÉKC Új Szent János Kórház és Járóbeteg Szakrendelő Intézet)
    • Kútvölgyi út 24/b-c.
    • Németvölgyi út 99. (A Farkasréti Temető ravatalozója)
    • Varázs utca 18-20.

    XIII. kerület

    • Csángó utca – Lehel utca – Hun utca – Tüzér utca lakótelep
    • Ipoly utca – Hegedűs Gyula utca – Dráva utca
    • Katona József utca 2/c (ELMŰ Katona József utcai alállomás)
    • Róbert Károly körút 67. (egykor Domus Áruház
    • Tüzér utca 56-58. (egykor iskola, ma Prevenciós Központ)
    • Újlipótvárosi lakótelep II/A ütem
    • Váci út 71. (egykor az MSZMP 13. kerületi székháza)

    XIV. kerület

    • Buzogány utca 10-12. (Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar)
    • Gvadányi utca 69. (egykor Állami Biztosító Kárfelvételi Centrum, ma Nemzeti Adó- és Vámhivatal)
    • Gizella út 37. (Magyar Pünkösdi Egyház; Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Budapesti Tagintézménye)
    • Istvánmezei út 3-5. (Körcsarnok)
    • Mogyoródi út 59-63. (Állatorvostudományi Egyetem – Marek József Oktatóközpont és Kollégium)
    • Ond vezér park 5. (Dr. Mező Ferenc Általános Iskola)
    • Örs vezér tere 24. (Sugár üzletközpont)
    • Stefánia út 34-36. (egykor A Magyar Néphadsereg Művelődési Házának bővítése, ma Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ)
    • Thököly út 58-60. (egykor Országos Kereskedelmi és Iparszövetség)

    XV. kerület

    • Nyírpalota út 52. (Újpalota Vásárcsarnok)
    • Nyírpalota út 71.
    • Rákos út 94–106. (Rákos úti lakótelep)

    XVII. kerület

    • Egészségház utca – Földműves utca – Akácvirág utca – Ferihegyi út határolta teraszos sávházak

    XVIII. kerület

    • Iker tér KISZ lakótelep

    XX. kerület

    • Köves út 1.

    XXI. kerület

    • Csepeli szikratávíró emlékmű a Kossuth Lajos utca és Corvin út kereszteződésében
    • Kiss János altábornagy utca 29. (A Csepel Művek 504 férőhelyes munkásszállója)

    XXII. kerület

    • Leányka utca 3-5-7-9-11.
    • Péter Pál utca 17-19. (Budafoki Baptista Gyülekezet Isten Háza)

    XXIII. kerület

    • Táncsics Mihály utca 104. (egykor Soroksári rendelőintézet, Dr. Nádor Ödön Egészségügyi Intézmény)