Bartók Béla út 72. lakóház
Data and description
A 20. század elejének városfejlesztési koncepciójában kiemelten fontos szerepet játszott a XI. kerület központi magjának kialakítása. Az időszak során a Bartók Béla út mindkét oldalán elhelyezkedő bérházak legfelső szintjére műtermeket építettek, aminek köszönhetően a környék hamarosan igazi párizsias hangulatú „művésznegyeddé” vált. Az egykori Átlós út és Diószegi út sarkán álló épületet Vékei Károly okleveles mérnök tervezte saját maga és felesége számára. Vékei Károly nemcsak a Bartók Béla út 72. alatti lakóépületet tervezte, hanem az út túloldalán elhelyezkedő sarokházat is, mely a Bartók Béla út 72. tükörképének is tekinthető, bár annál nagyobb méretű, hiszen a Bartók Béla út és a Fadrusz utca vonalában hosszabban elnyúlik. A mai Bartók Béla út és Szabolcska Mihály utca találkozásánál lévő ötemeletes bérház 1914 és 1916 között épült. Az építési engedélyt 1914. április 26-án kapta meg a háztulajdonos, a használatba vételi engedélyt pedig 1916. július 31-ei dátummal adta ki Budapest székesfőváros I. kerületének elöljárósága. A Bartók Béla út 72. szám alatt álló későszecessziós, historizáló részleteket mutató lakóépület szabálytalan ötszög alakú telken fekszik, mely keretesen került beépítésre. Az egyetlen belső udvart négy épületszárny zárja körül. A két, utcára néző szárny kéttraktusos, míg a szomszédos épületekkel érintkező épületszakaszok egy-egytraktusosak. Az utcai szárnyak közé ékelődik a lakóház főlépcsőháza. A második lépcsőház a hátsó épületszárnyban kapott helyet. Az épület bejárati kapuzata és a hozzá kapcsolódó előtér a Bartók Béla útra néző szárnyban található, a középtengelytől egy kissé jobbra eltolva. A tervek szerint a földszintre 1-2-3 szobás lakások épültek, melyek előszobával, konyhával, kamrával, fürdővel, valamint ebédlővel is rendelkeztek. Az elsőtől az ötödik emeletig ehhez hasonlóan 1–2–3 szobás lakások vannak, melyekhez zárt vagy nyitott erkély tartozik. A bérház északnyugat felé néző homlokzata az 1916. január 22-ére datált tervrajzhoz hasonlóan valósult meg. A tizenkét tengelyes homlokzat ötödik és nyolcadik tengelyében négyszöghasáb alakú zárterkély ugrik előre, mely az épület öt emeletét átfogja. Mindegyik szinten egyenes záródású ablakok nyílnak, és a kovácsoltvas korlátos erkélyek minden emeleten a második-harmadik és a tízedik-tizenegyedik tengelyt kapcsolják össze. A tetőtérben műterem került kialakításra Szkok Iván festőművész részére, melyről egy 1972. szeptember 20-án készült tervrajz árulkodik, melyet Miklós Mária okleveles építész tervezett.
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!