Batthyány utca 36. lakóház

Szigorú téglahomlokzatával és osztott ablakaival skandináv stílust varázsol a Budai Vár tövében fekvő utcácskába ez az elegáns bérház, amelyhez számos érdekes történet kötődik.

Az építész

Az építész, ifjabb Masirevich György (1905–1989) számos fővárosi épülete közül talán a legismertebb munkája a Napraforgó utca 13. számú háza.^[1]  Már fiatalon a modernizmus híve, részt vett a CIAM második kongresszusán, sőt 1932-ig szerepet vállalt a magyar nemzeti csoportban is. Később eltávolodott a korábbi modernista felfogásától, tervein oldottabb, romantikusabb megoldásokat keresett.
”1948-ban Ribáry Alajos bázeli irodájának, majd Pierre Vago (Vágó József fia) párizsi stúdiójának lett a munkatársa, a következő évben azonban az Egyesült Államokba emigrált, ahol három éven át egy építésziroda munkatársaként, valamint tanárként működött. 1952-ben saját irodát nyitott, a nagyobb megrendelések azonban elkerülték. 1989-ben, Los Angelesben hunyt el.”^[2]

Fővárosi épületei (például az 1936–1938 közt elkészült Visegrádi Utcai Szakrendelő, korábban OTI rendelőintézet) ma is a város szerves részei. Bérházai közül a Madách Imre út 10-12. (Acsay Lászlóval közös munkája), a már említett Napraforgó utca 13. lehetnek ismertebbek, a Batthyány utcai épületei a 36. (Toldy Ferenc utca 53.), illetve 37. (Hattyú utca 4.) szám alatt talán kevésbé, pedig mindkettő érdemes az alaposabb szemlélésre, nem csak építészettörténeti szempontból.

Az épület

A Batthyány utca 36. számú bauxitbeton szerkezetű épület építkezési munkálatai 1936-ban kezdődtek, az eredetileg itt álló, 1882-ben épült egyszintes ház elbontása után.^[3] Az új ház építtetője gróf Széchenyi Andor Pálné volt.^[4]

Ferkai András így írja le a házat: „Zártsorú beépítésben álló négyemeletes magastetős vasbetonvázas bérház. Alaprajza háromfogatú, szintenként egy 2 szobás és két 2 szoba-hallos lakással. Szimmetrikus homlokzatát a földszinti ablakok parapetéig faragott kő lábazat, fölötte keresztmetszeti tégla burkolja és fogsoros téglapárkány zárja le. A homlokzatot egyenletes kiosztásban profilozott kőkeretezésű ablakok, illetve franciaerkélyek tagolják, előbbiek 2×6 mezőre, utóbbiak 2×8 mezőre osztva. Az erkélykorlát pálcás, alul kovácsoltvas ornamentikával. A bejárati kapu az első emeletig ér, félköríves záródással, kovácsoltvas díszítésű vaskerete katedrálüveg betétes. A nyomott belmagasságú előcsarnok bejárattal szemközti falát reprezentatív világítófelület díszíti: kb. 1×2 méteres vasvázas tábla rejtett világítással, közepén kovácsoltvas ornamentikával, opálüveg betéttel.”^[5]

A Budapest Főváros Levéltárában őrzött tervekhez képest a franciaerkélyek rácsozata és a kapu kovácsoltvas rácsozatának kiképzése mutat némi eltérést. (A homlokzatokra egyébként több tervváltozat is készült.^[6]) A klinkertéglával burkolt homlokzat hangsúlyos eleme a középtengelyben álló, félköríves lezárású, kovácsoltvas kapu, felette három dísztelen keretű négyzetes ablakkal, a második és harmadik tengelyben ugyanilyen négyzetes ablakok, míg a szélső tengelyekben elegáns kovácsoltvas rácsos franciaerkélyek sorakoznak.

A ház hátsó homlokzata a Toldy Ferenc utcára néz, 3 emeletes kialakítása eltér a főhomlokzatétól. A házhoz kis hátsó kert is tartozik, amely még inkább erősíti romantikus hangulatát. A középső, timpanonnal zárt traktusban 2×3, téglány alakú, sima kőkeretes ablak sorakozik, felettük három franciaerkély, a szélső tengelyekben további franciaerkélyek sora, a földszinten közvetlenül a kertbe nyíló ajtók láthatók. Az udvar eredetileg félig fedett volt a tervek alapján.^[7]

A ház Budapest ostromakor jelentős károkat szenvedett, valószínűleg sok eredeti részlete megsemmisült.
A lépcsőház elegáns nagypolgári hangulatot áraszt, az eredeti, díszes liftet sajnos valamikor a hatvanas években lecserélték.^[8] Első emeletén a kis előtérből négy lakás nyílik a kert felé két egyszobás-hallos, az utca felé két kétszobás-hallos lakást alakítottak ki. A legfelső szinten a középső kislakást új válaszfalak beiktatásával 1954-ben átalakították másfél szobássá.

Az építtető és a lakók

Az építtető, Szegedy Mária grófnő a korabeli társaság krémjéhez tartozott, a társasági lapok rendszeresen beszámoltak jótékonysági tevékenységéről, illetve az eseményeken viselt legújabb öltözékeiről is. Férje ”gróf Széchenyi Andor Pál (1864–1943) a Parlament felsőházának tagjaként, illetve császári és királyi kamarásként fontos része volt a két világháború közti Magyarország felső tízezrének, a Széchenyi család tagjaként pedig jókora megbecsülés övezte. Ezen még az sem ejtett csorbát, hogy hatvanegy évesen, 1925-ben nőül vette a nála harminckét évvel fiatalabb Máriát, akivel házassága azonban nem épp úgy alakult, ahogyan azt az idős gróf megálmodta.”^[9] A grófnőnek a negyedik emeleten volt lakása. Ráday Mihály 2006-ban készített hosszabb beszélgetést Juricsky Sándor bányamérnökkel, a ház akkori legrégebbi lakójával, aki elmondása szerint többször látta ”gróf Bethlen Istvánt bejönni, aki járt a grófnéhoz időnként […] Aztán amikor a németek és a nyilasok keresték Bethlent, ő bújtatta Marcali melletti Boronka nevű birtokán.” ^[10]

A grófnő lakosztálya belsőépítészeti szempontból is érdekes, Kozelka Tivadar archív felvételein betekintést nyerhetünk a teljes enteriőrbe.^[11]

A főként garzonlakásokat és kétszobás otthonokat rejtő házban jómódú értelmiségiek és polgárcsaládok laktak, így többek között Popovics Gyula,^[12] a fővárosi építési ügyeket felügyelő Fővárosi Közmunkák Tanácsa korábbi elnöke (1938-1940). Juricsky Sándor emlékei szerint, amikor a feleségét „származása miatt el akarták vinni a nyilasok, és ő kiugrott az emeletről, – férje követte a halálba.”^[13] Itt élt Hammer László sportlövő olimpiai bajnok is.^[14] ”A házban lakók egész sora váltotta egymást, sőt, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a Komló és Vidéke ÁFÉSZ budapesti részlege is itt működött.”^[15]
 

Források:
^[1] Napraforgó utca 13. Napraforgó utcai Bauhaus Egyesület honlapja. [link]
^[2] Ferkai András: Budapest, szalagváros. Acsay László és Masirevich György I. díjas tervei Budapest újjáépítésére 1945-ben, Budapesti Negyed, 18-19. sz. (1997/4-1998/1.) p. 145.
^[3] Korábbi tulajdonosok 1882-ben Teston Antal, 1899-ben Majthényi Gizella, 1912-1934 Fleith Antal és neje. In: Adalékok a Víziváros történetéhez. II. kötet. Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1991, p. 166.
^[4] HU BFL XV.17.d.329 – 14006 1.f
^[5] Ferkai András: Buda építészete a két világháború között. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet. Bp., 1995. 41-42.
^[6] HU BFL XV.17.d.329 – 14006 2.f
^[7] HU BFL XV.17. d.329 – 14006 1.f 
^[8] Ráday Mihály: Múltidéző séta a Vízivárosban. Budapest, 2006/11. sz. 9. évf. p. 23.
^[9] Vincze Miklós: A grófné és a miniszterelnök viszonyát rejtő vörös téglák. 24.hu, 2018. 12. 03. [link]
^[10] Adalékok a Víziváros történetéhez. II. kötet. Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1991, p. 167.
^[11] Somlai Tibor: Volt és nincs- Nagypolgári és arisztokrata enteriőrök 1900–1945. Budapest, 2012, pp. 20–23.
^[12] Adalékok a Víziváros történetéhez. II. kötet. Budapesti Városvédő Egyesület. Budapest, 1991, p. 167.
^[13]  Ráday Mihály: Múltidéző séta a Vízivárosban. Budapest, 2006/11. sz. 9. évf. p. 23.
^[14] Adalékok a Víziváros történetéhez. II. kötet. Budapesti Városvédő Egyesület, Budapest, 1991. p. 167.
^[15] Vincze Miklós: A grófné és a miniszterelnök viszonyát rejtő vörös téglák. 24.hu, 2018. 12. 03. [link]