Bem rakpart 28. középület

A Fő utca, a Batthyány tér, a Bem rakpart és a Csalogány utca között elhelyezkedő barokk és copf, néhol klasszicista stílus felé hajló épületegyüttes története a török korig nyúlik vissza. Itt állt egykor Tojgun pasa dzsámija, a hozzá tartozó medreszével (középkori iszlám iskola) és fürdővel együtt, melyet feltehetően első pasasága idején, nem sokkal Buda 1541 – es elfoglalását követően, 1553 és 1556 között építtetett. 1. Tojgun dzsámija, bár az 1684 –es harcok idején szinte a teljes városrész elpusztult, az ostromot meglehetős épségben vészelte át.

Buda felszabadulását (1686) követően I. Lipót király 1688. június 9 – én a ferences rendnek adományozta a dzsámit a körülötte levő telkekkel és sóházzal együtt. 2.

A telek 539 négyszögölnyi területet foglalt el a Felső rác (ma Csalogány) utca, az Ország út (ma Fő utca) és a Felső vásártér (ma Batthyány tér) között, ám a rend a kezdetektől fogva a terület bővítésére törekedett dél felé, a Felső vásártér irányába.  A városi tanács azonban kikötői és hadi – katonai szempontokra hivatkozva az átadás ellen foglalt állást . Miután a szerzetesek használatra alkalmassá tették a romos török épületeket (többek között ideiglenes kápolnának használták a mecsetet), 1703 – ban hozzáfogtak emeletes kolostoruk nyugati szárnyának az építésébe az Ország út (ma Fő utca) mentén. A terveket báró Dumont Panny Miklós mérnökkari ezredes készítette. A 16 szobás kolostorszárny megépítése után, a mecsetet lerombolták, és helyébe templomot emeltek, melynek területe a mainál kisebb volt, kb. kétharmadnyi. Ezt követően tovább folytatódott a kolostor építése. A nyugati, tehát főhomlokzati szárny folytatásaként 1722 – ben megkezdték a déli, vásártérre néző épületrész építését. Itt alakították ki a refektóriumot (ebédlőt). 1726 – ban nekiláttak a Duna menti szárny felhúzásának a teológiai és filozófiai stúdiumok számára. A lassan, újra benépesülő Víziváros megnövekedett lélekszáma (többségükben délszláv és német katolikusok) egyre több feladatot rótt a kapucinus szerzetesekre. Eljött az ideje egy nagyobb templom építésének. A városi tanácstól megkapták az engedélyt a templomteleknek a Duna felé való meghosszabítására, s 1731. július 19 – én letették a templom alapkövét. Az építkezés 1741 – ig tartott Hans Jakab (elhunyt 1747 – ben) kőmívespallér felügyelete mellett. Az új templom építésével párhuzamosan folytatták a kolostor negyedik, északi záró szárnyának az építését. Az igények változásával azonban 1767 – ben máris átalakításokra került sor a kolostor keleti, azaz dunai szárnyában. Külön lépcsőházat húztak fel, majd új refektóriumot, melyet 1777 – ben vettek használatba. A befejezett kolostorépületre, melyben a rendtartomány gazdag könyvtára és hittudományi iskolája volt II. József is kíváncsi volt. 1784. október 15 – én tett látogatást a zárda falai között. A ferences szerzetesek (köztük Martinovics Ignác, aki 1775 – 1779 – ig hittanuló, 1779 – 1780 – ban pedig mint tanár lakott a kolostorban) ezt követően már nem sokáig, 1785 – ig birtokolták a templomot a hozzá tartozó zárdával együtt.

1785. március 8 – án II. József császár a 6505. számú helytartósági rendeletben utasította a ferences rendet, hogy mielőbb költözzenek ki az épületből és vegyék át az Ágoston – rendiek Ország úti (ma Margit körút) zárdáját és templomát. A szerzetesek gyors tempóban átköltöztek. 3. A Vízivárosban  gazdag berendezésű templomot és kolostort hagytak maguk után.  A kolostor új lakói, a Szent Erzsébet apácák hamarosan elfoglalták az épületet.

Buda népességnövekedésének 4. következtében megnőtt az igény egy olyan intézmény felállítására, amelyben betegeket, elsősorban beteg nőket gondoznak. Erre a célra II. József a kapucinus kolostort szemelte ki. Az 1785. szeptember 29 – i udvari rendeletében a Szent Erzsébet  – rend apácáit bízza meg a feladattal, azzal a kikötéssel, hogy az ápolásra való alamizsnát össze kell koldulniuk. Bécsből hívott 18 apácát, akik 1785. november 6 – án érkeztek meg dereglyén Anger Klára főnöknő vezetésével. A kolostor épületének kórházi célokra való átalakítása sok változtatást követelt és hosszabb időt vett igénybe. Az 1785 – től 1787 – ig tartó munkálatokat Thalherr József irányította a Hillebrandt által felülvizsgált  és az uralkodó által jóváhagyott tervek alapján. Az Ország út menti épületszárny első emeletén egy tágas betegszobát alakítottak ki a szerzetesek korábbi, apró celláiból. A 10 axisos főhomlokzatot Thalherr az emelet bővítő magasításával copf stílusra ötvözte. Az apácák lakhelyét a vásártér és a Duna felé eső traktusban jelölték ki, a délnyugati sarokban a főnöknő szobájával. A teljesen kórházi célokra átalakított kolostorépület magva egyemeletes, toldalék épületei kétemeletesek, és részben a tetőzetükbe ágyazott manzarddal háromemeletesek. 1786. április 23 – án II. József bejelentés nélkül megjelent és ellenőrizte a munkálatokat. Az első beteget 1786. november 29 – én fogadták.

A XIX. század elején újabb épületet csatoltak a kolostor – kórházhoz. A templom északi oldala mellett álló ház tulajdonosai, Marczibányi István és felesége, Majthényi Mária a kórháznak adományozták a házat abból a célból, hogy abban menedékházat, ápoldát tartsanak fent mostoha körülmények között élő, elszegényedett nők számára.

Pénzadományuknak köszönhetően ez az épület is kibővült. József főhercegtől engedélyt nyertek az új kórház építésére, a telek egy részét pedig adományként kapta a kórház a városi tanácstól. 1805. szeptemberében fejeződött be a kétemeletes, ötablakos, zárt udvaros menház építése. Ekkor érkezett az első ápolt is. 5.

Az 1848 – 49 – es szabadságharcban Heinrich Hentzi ágyukkal lövette Budát. Ekkor megsérült a templom tetőzete. Mai formáját 1854 – 1856 – ban nyerte el a templom Reiier Ferenc, Glaser Rudolf és Szunrák Emil tervei nyomán. A munkálatok elvégzésére kiírt versenytárgyalást Gerster Károly, pesti építési vállalkozó nyerte meg,  de mielőtt az építkezés befejeződött volna, csődbe ment. Végül Becher Károly végezte el az utolsó simításokat. Az átalakítás során jelentősen megemelték a templom padlójának a szintjét, szentélyét kívül a hajó szélességére bővítették. A Fő utca kiszélesítése miatt a régi homlokzatot lebontották és egy, a homlokzat elé ugró, hegyes tornyot alakítottak ki. Az újjáépített templomot 1856. november 22 – én szentelték újra. Átalakításon esett át a kolostor is. A gazdasági épületeket lebontották, az utcai szárnyat egy traktussal bővítették, melyben a kétszintes könyvtár talált otthonra. Iskolai célokra is építettek egy új szárnyat.

1926 – 1927 – ben Schömer Ferenc irányította az újra esedékes templomfelújítást. A kolostort 1933 – ban ismét bővítették. Ekkor épült a manzárdszerű harmadik emelet és több új kórterem az első emeleten. Eredményeképp az ágyszám a 30 – as évek végére 130 – ra nőtt. A II. világháborúban megsérült a templom. Egy bomba áttörve a mennyezetet megsemmisítette a XVIII. századi falfestmények, freskók jó részét.

A szerzetesrendeket a kommunista hatalom 1950 – ben feloszlatta. Az apácáknak el kellett hagyniuk a kolostort. A kórház épülete állami fenntartásba került. Ez az időszak az épületegyüttesre nézve is nehéz volt. Bár a politikai vezetés általános álláspontja az volt, hogy az egyházi műemlékeket meg kell óvni tekintet nélkül azok korábbi funkciójára, mégis az 1950 – ben elhatározott metróépítésre hivatkozva jobbnak látták volna, ha a Szent Ferenc Sebei templomot a hozzá tartozó kolostorral együtt lebontják. A tervek szerint a kórházépület helyére épült volna a metróállomás. Az indok, miszerint a talajmunkálatok károsan hatnának a háborús károkat még magukon viselő, rossz állapotú műemlékre, egyébként igaz volt. Azt 1954 – ben életveszélyessé kellett nyilvánítani és be kellett zárni másfél évre. A tatarozás elvileg csak állagmegóvást jelentett volna, a gyakorlatban azonban, az állványok mögött az elvártnál nagyobb léptékű munkálatokat végeztek. Így próbálták megelőzni a „levegőben függő” bontási rendeletet.6. Az épület egy részéből később szociális otthon lett, másik részébe a Fővárosi Tervező Vállalat (Főmterv) költözött. A templom belsejének szakszerű műemlék – restaurálására 1984 – 85 között került sor. A rendszerváltáskor, 1990 – ben a szerzetesrend visszakapta az ingatlant. Az épületben ma, a korábbi eszmeiséghez hűen a Máltai Szeretetszolgálat működtet otthont időseknek és hajléktalanoknak. A legutolsó, 2015 – ös  felújítás során megújult a homlokzat, sor került a bádogozás és a nyílászárók cseréjére, megoldódott a vízszigetelés problémája.

A városrész neve: Víziváros is a török korban keletkezett, és a budai Vár külvárosát értették alatta. Egykor öt nagyobb dzsámi állt a Vízivároson belül: Tojgun, Musztafa, Oszmán, Hadzsi és Szefer.
„Mivel a rend tagjai a török uralom egész tartalma alatt minden mostohaságok közepette kitartással működtek, azért, miután a város diadalmasan visszafoglaltatott, nekik engedelem adatott, hogy Budán templom és zárda számára helyet válasszanak. Választották pedig a Duna partján volt terjedelmes mecsetet, a mellette levő minaret – toronnyal együtt, mely mellett dervislakások is voltak” (Némethy Lajos, 1885).
1785. október 8 – án a zárda már annyira üres volt, miszerint a kiváncsi nők bemehettek és az üres cellákat megszemlélhették”(Némethy Lajos).
Buda lakossága II. József uralkodása alatt jelentősen megnövekedett, köszönhetően annak, hogy a császár Budán összpontosította a legfőbb hivatalokat. 1763 – ban 1752, 10 év múlva 1860, míg 1783 – ban már 2576 lakosa volt.
Marczibányi bőkezűségének köszönhetően ettől fogva 16 aggnő kaphatott ellátást. A késő barokk, kora klasszicista épület homlokzatán a copf stílusú ajtó felett ma is kőtábla hirdeti nagylelkűségét:” A gyámoltalan betegeknek menedékhelyül 1805”.
Szanálás várt volna a Batthyány tér épületeinek nagy részére is, de az építész szakma hosszadalmas közbenjárásának köszönhetően megmenekült Budapest egyetlen barokk – rokokó tere.

—

FORRÁSOK:

Budapest Műemlékei I. – II. szerk. Pogány Frigyes, Akadémiai Kiadó, Budapest. 1962

Némethy Lajos: A budapest – vízivárosi erzsébetiek, Budapest, 1885

A katolikus Budapest, szerk. Beke Margit, Szent István Társulat, Budapest, 2013

Prosinger Lívia: a Batthyány tér barokk műemlékegyüttes tervezett lebontása és sikeres megmenekülése

Urbs – Magyar várostörténeti évkönyv 6., Budapest, 2011