Budafoki út 35. lakóépület

A Németh Lipót által tervezett zárt beépítésű, trapéz alaprajzú épület szimmetrikus homlokzatképzésű. Az öt tengelyes, négyemeletes épület homlokzatát egyenes záródású és legömbölyített sarkú, osztott és osztatlan ablakok teszik változatossá. A homlokzat síkjából kétoldalt kiugró zárterkélyek az első és a harmadik emeletet kötik össze, amelyeken hármas ablakokat, keskeny lizénákat és közöttük füzérkoszorúkat látunk. Az első, második és negyedik emeleten kőballusztrádok alkotják az erkélyek mellvédjeit, amelyeket figurális díszítésű konzolok tartanak. A harmadik emeleten lévő íves kovácsoltvas erkélyek lágyabbá teszik a homlokzat kialakítását. A földszintet és az első emeletet övpárkány választja el egymástól, a negyedik emeletet pedig egy szélesebb szemöldökpárkány illetve attika zárja le. A nyeregetetős lefedésű épület homlokzatát két legömbölyített sarkú, négyosztatú ablakkal, illetve két fülkeszoborral ellátott íves oromfal zárja le. A portál két oldalán három-három puttót, a kapuzat fölött pedig díszes címert láthatunk.

A pinceszinten a pincerekeszeken kívül hat raktárat találhatunk, amelyekből később három lakást alakítottak ki a háborúk idején. A földszinten az utca felőli szárnyba négy üzlethelyiséget terveztek: a kapubejárattól jobbra volt kezdetben egy kocsma és egy asztalosműhely, baloldalon pedig egy autójavító és egy kárpitos műhely. A műhelyek mögött egy egyszobás házmesterlakást és három kétszobás lakást alakítottak ki. Az első, második és harmadik emeletek kialakítása megegyezik, mindegyiken egy négyszobás, egy háromszobás lakás, egy egyszobás cselédlakás, valamint három kétszobás lakás található. A padlásszinten a padlástereken kívül kezdetben egy mosókonyha és egy szárító helyiség, illetve egy műterem került kialakításra.

Várostörténeti kutatás

Lágymányos (Móricz Zsigmond körtér keleti oldala, Bartók Béla út, Szent Gellért tér teljes területe a nyugati oldalon álló épület kivételével, Duna folyam, a MÁV hegyeshalmi vonala, Fehérvári út a Móricz Zsigmond körtér keleti oldaláig.)

Lágymányos a Duna jobb partjának déli részén lévő mocsaras, lápos, belvizes terület, amely Kelenföldhöz hasonlóan meglehetősen későn épült be. A Duna szabályozása után létrejött nagy kiterjedésű, összefüggő tó és környékének rendezésére sokféle elképzelés szültetett. Az első fontos koncepciót 1871 márciusában Feszl Frigyes nyújtotta be, a főváros szabályozására kiírt pályázatra. Nagyszabású teveinek megvalósulása a Duna szabályozásával, a Ferenc József (ma Szabadság híd) megépítésével, a József Műegyetem áttelepítésével egyidőben, a századforduló és a századelő időszakában elkezdődött.[1]

Annak ellenére, hogy Lágymányos eredetileg egy mocsaras, vizenyős terület volt, a kedvező elhelyezkedése miatt sokféle fejlesztési terv készült. Az egyik elképzelés szerint a millenniumi kiállítás egy részét ide telepítették volna, a megvalósulására azonban nem került sor. Viszont hozzájárult Dél-Buda közlekedésének és területfejlesztésének felgyorsításához. A 19. század végére épült fel a Szabadság híd, a Bartók Béla út és a Móricz Zsigmond körtér egy része. A Duna mederszabályozása során megindult a feltöltés első szakasza (a Szent Gellért tértől délre), ahová 1902 és 1909 között a József Műegyetemet telepítették át pestről. Délre pedig nemzetközi vásárt, kikötőt, majd a korábbi Nádor-kert helyén botanikus kertet terveztek. A Bartók Béla út és környéke az első világháborúig sűrűn beépült bérházakkal. Az 1910-es években Pestről ipari üzemeket – pl. dohánygyár, kábelgyár, gépgyár – is áttelepítettek. Az 1930-as években a Petőfi híd és az Irinyi József utca kiépítésével újra előtérbe került Lágymányos déli részének rendezése. Az egyetem bővítésének terve mellett felmerült például egy sportstadion építésének ötlete is, az 1940-es években pedig ismét vásárvárost szerettek volna ide telepíteni. Az ipari üzemek nagy része végül kiszorult Lágymányosról. A második világháború után rendezték a délre lévő beépítetlen területeket parkokkal, sportlétesítményekkel, később pedig újabb egyetemi épületekkel. Ezen városrész lakóövezete az 1960-as években új lakóteleppel bővült, ez lett a lágymányosi lakónegyed. A körzeti rendelőintézet, a Skála Áruház felépítése, illetve a piac rekonstrukciója után Lágymányos központja az Október 23. utca és a Fehérvári út kereszteződésénél alakult ki. Az 1960-as, 70-es években újabb kollégiumok épültek az északi részen, ezáltal ez a terület egyfajta diáknegyeddé alakult.[2]

Budafoki út (XI. Hunyadi János út – Bogdánffy u.): a Dunával párhuzamosan haladó római útvonal az Albertfalva helyén levő auxiliaris tábort kötötte össze Aquincummal. Középkori neve nem ismeretes, bár ekkor is jelentős útvonal volt.  A múlt század derekán Strasse nach Promontor néven emlegették, majd magyar megfelelőjeként Promontori vagy Ópromontori útnak. Nevét Promontor falutól (ma Budafok) származtatják.1902-ben kapta ma is használt nevét, a régi Budafoki út pedig a Budaörsi út elnevezést. A Budafoki út belső szakasza általában sűrűn beépített lakónegyed, de tudományos intézmények, pl. a BME könyvtára (4-6.sz.), az MTA Elméleti Fizikai Kutató Csoportja (8-10.sz.) is itt találhatók. Külső szakaszán az Irinyi József úti kereszteződésen túl több nagy ipartelep helyezkedik el. A Budafoki út 78. számú épület udvarán a földszintes barokk ún. régi lőportorony látható (1780 körül).[3]

A környezet jellege egykor és ma

A lakók elmondása szerint a Budafoki út és környéke, még a ház épülésekor rendkívül kellemes, nyugodt, kevéssé lakott környék volt. Akkoriban még lovaskocsival közlekedtek, nem volt közúti átkelő, sem pedig akkora forgalom, mint most. Mindenféle üzlet volt a környéken: pék, zöldséges, fagylaltgyár, a Budafoki út 41. szám alatt pedig Lengyel László húscsarnoka működött. Még kb. ötven évvel ezelőtt is volt elég zöld terület, volt fény és levegő. Most olyannyira felduzzadt a kerület és olyan mértékben megnőtt az autós forgalom, hogy egy-egy nagyobb jármű elhaladása alkalmával a kredencben lévő edények és poharak csörömpölnek. Az épület mellett kezdetben foghíjtelkek voltak, az egyiken később egy alkalmi temető is működött. Azóta teljesen beépült az utca, a klasszicista és szecessziós épületek közé beférkőztek a modern, huszadik század végén épült lakóházak.  A Budafoki út 35. számú épület a sok változás ellenére is megőrizte eredeti formáját és ma is rendkívül jó állapotban van.

Jellegzetes egykori és mai lakók

Berzseny Zsuzsa (szül. Budapest, 1935) nyugdíjas építészmérnök, a ház legrégebbi lakója. 1938-ban nagyszülei költöztek az épület I. emelet 1. lakásába, majd Zsuzsa 1946-ban megözvegyült nagymamájához költözött. Közben férjhez ment és családot alapított, de azóta ebben a házban él, jelenleg gépészmérnök fiával, Szőke Miklóssal. Számos régi lakost ismer és ismert, s az épület időközbeni átalakításainak is tanúja volt.

A régi, megbecsült lakosok között tartják számon pl. Balló Ede festőművészt, Prodam Guido pilótát, Schöninger Rózát, a Gerbeaud pénztárosát, vagy Kerkápoly András egyetemi tanárt.

Híres lakók

Balló Ede festőművész (Liptószentmiklós, 1859.  – Budapest, 1936.)

Balló Ede 1881-ben végzett a Mintarajziskolában, mesterei Székely Bertalan és Gregus János voltak. Ezután három évet töltött ösztöndíjjal külföldön. 1881-ben a bécsi Képzőművészeti Akadémián Charl Griepenkerl tanítványa, 1882-83-ban a müncheni Akadémián Otto Seitz tanítványa volt. Visszatérve két évig Benczúr Gyula mesteriskoláját látogatta, és rajztanárként dolgozott. 1891-ben Madridba ment, ahol Velázquez műveit másolta, majd Rómában reneszánsz mesterek munkáiról készített másolatot, de készített reprodukciót holland festők képeiről is. 1894-1923-ig tanított a Mintarajziskolában, majd a Szépművészeti Akadémián. Önálló alkotásai közül híres kortársairól készült portréi jelentősek. Több kiállítása volt a Műcsarnokban, az Ernst Múzeumban és a Szépművészeti Múzeumban. 1923-ban vagyonának egy jelentős részéből alapítványt hozott létre, mellyel fiatal művészeket támogatott. Elméleti munkával is foglalkozott, az olajfestésről szóló könyve németül is megjelent. 1932-ben néhány képét a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta, más művei a Nemzeti Galériában találhatóak.[4]

Prodam Guido (Fiume, 1882. – Budapest, 1948.) olasz származású magyar gyógyszerész, repülőgéptervező, a magyar aviatika úttörője.

Prodam Guido Fiumében született, Kolozsvárott tanult gyógyszerészetet, majd 1910-ben jött Budapestre, hogy részt vegyen a rákosmezei repülőtéren folyó kísérletekben. A Horváth Ernő által épített Horváth III/A jelű gép vezetésével 1911. november 4-én először repült Budapest belterülete felett. Ugyanebben az évben saját repülőjével szülővárosába ment repülőbemutatóra. Elsőként repült gépével az Adriai-tenger fölé, leszállás során azonban elvesztette uralmát a gép fölött és a tengerbe zuhant. Kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, de gépe elsüllyedt és csak hónapok múlva találták meg. Balesetét követően a Rákosmezőn új gépet épített, és 1912-ben hivatalosan is letette a pilótavizsgát. Az I. világháború után minden vagyonát, örökségét a magyar aviatika fejlesztésére fordította. Mátyásföldön egy emléktábla és a Prodám utca őrzi emlékét.[5]

Hollenzer Béla (1910 k., –Budapest, 1970. k.) fotóriporter

Kezdetben magán-fotóriporterként dolgozott Magyar Központi Híradó Rt. Hollenzer Fotó cégjelzéssel, majd a MAFIRT tagja. 1951-től kényszer hatására a Magyar Fotó Állami Vállalat dolgozója, mert mint önálló fényképész nem juthatott állami megbízáshoz. A műszaki felvételek nagymestere volt. Elsők közt szállt le fényképészként az Aggtelek-Békebarlangba. Előfordult, hogy egy épülő lakótelep házának tetején, négy emelet magasságban fényképezett, máskor gyárkémény tetejére helyezte állványát, hogy jó képet készíthessen. A Rákosi-korszak összes nagyberuházását lefényképezte. Fotója az utóbbi 25 évben ritkán volt kiállítóterem falán, nem jelent meg albumban. 1956-ban Kanadába emigrált és 1963 körül jött vissza Magyarországra, itt halt meg 1970 körül.[6]

Történetek a ház múltjából, érdekességek 

Berzseny Zsuzsa elmondása szerint kezdetben a földszinten egy kárpitos műhely, egy autószerelő, egy kocsma és egy asztalosműhely működött, amelyek mögött lakások voltak. A mostani, bejárattól balra lévő lépcsőház azonban nem az eredeti, hiszen korábban két egykarú – 13 fokos – lépcső kötötte össze a szinteket. A háború idején sokszor le kellett vonulni a pincébe, amelyhez alapvetően három lakás tartozott. Sajátos módon az épületben lakó „Hollenzer bácsi”, a fotográfus, mindig elegánsan és cilinderben vonult le a menedéket adó pincébe.

Az épületben lakó Missura Tibor orvosnak az ’56-os szerepvállalása miatt emigrálnia kellett, így hosszú időre külföldre távozott.  Felesége, Kisfaludy Mária és fia, Missura Csaba eközben a svábhegyi gyerekszanatóriumban lakott.

A Budafoki út 35. számú épülettel szemben álló ház olyan egyéniségeknek szolgált lakhelyéül, mint Szeleczky Zita színművésznő vagy Domokos Pál Péter néprajzkutató. Zsuzsa néniék nap mint nap látták, ahogy „Péter bácsi” rendszeresen éjszakába nyúlóan dolgozik íróasztalánál, de volt olyan is, hogy amikor már nem tudott kimozdulni, a csángók maguk jöttek énekelni neki ablaka alá.

A teljes dokumentáció itt tölthető le.