Déri Miksa utca 6. lakóház

A Déri Miksa utca 6. Szőke Imre építész tervei alapján épült 1929-30 körül. A modern bérház az évtizedek alatt sok minden ment keresztül, többek között a VIII. kerületben zajló ’56-os események is közelről érintették. A Magdolnanegyed szívében álló épületről Bércziné Kristóf Ágnes, a ház egykori lakója osztotta meg velünk személyes visszaemlékezését.

”Születésemtől, 1946-tól 1973-ig, 27 évig laktam a Déri Miksa u. 6.-ban.

Az épület eredetileg a húszas, harmincas évek modern stílusában, az akkori műszaki elvárásoknak megfelelően épült. A pincében elhelyezett, szénnel fűtött kazánház látta el fűtéssel és melegvízzel (csak a fürdőszobákban) a lakásokat. Ez az állapot a hetvenes évek első feléig állt fenn, habár az ’56-os események több kárt is okoztak az épület esztétikai és műszaki állapotában, pl. a melegvíz-szolgáltatás a csövek rongálódása miatt ’56 után már nem működött.  

A hatvanas évek végén lett közismert – akkoriban az újságok bőségesen tálalták -, hogy az ilyen épületek bauxitbeton anyagot tartalmaznak, amely egy idő után elöregszik és az épület életveszélyessé válik. Ekkortájt kezdték felmérni és tervbe venni az ilyen házak  felújítását. A felújításra a hetvenes évek közepén került sor, akkor már nem laktam ott. Később láttam csak az elkeserítő végeredményt: a korra jellemző silány, oda nem illő, színvonaltalan, igénytelen megoldásokat.

De milyen is volt ez a ház a felújítás előtt?

 Sajnos nincsenek egykori, a belsőről készült fotók és a külsőröl is csak távolabbi, az ’56-os forradalom idején készült felvételek a Fortepan gyűjteményében. Valamennyire kivehető ezeken, hogy a homlokzat  az erkélyekkel, ill. loggiákkal másképpen nézett ki.     

A bejárat egy, a jelenleginél jóval méretesebb, elegánsabb, stílusos, kétszárnyas, üvegezett, fém elemekkel díszített  kapu volt. Hogy miért kellett azt kidobni, kinek és miért volt útjában? Miért egy ”ólajtóval” pótolták?  Hogy a lakók ezt miért hagyták? Akkoriban mindenki ”csak” bérlő volt, beleszólása nem volt.

A kapualjnak eredetileg szürke, fényesre csiszolt terrazzo burkolata volt, ami bordó keretezéssel volt díszítve. Ugyancsak bordó volt az oldalfalakat borító üvegcsempe, amiben egy fekete vagy szürke csík futott felül körbe. A jobboldali falon volt egy tábla a lakók nevével és címével (emelet, ajtó) és egy érkezést jelző csengő gombbal. Persze nem telefonként működött, csak egy jelzőeszköz volt. A kapu  napközben nyitva volt, bárki bejöhetett, csak este 10-től reggel 6-ig volt zárva. 10 után fel kellett csengetni a házmestert és kapupénzt kellett fizetni. Akkoriban ez minden házban így volt.

A kapualjból besétálva jobbra és balra fordulva, majd még egy fordulatra találhatók  a lépcsőházak és a liftek. Az eredeti liftszekrények belseje elegáns pácolt faburkolattal volt ellátva, tükör és pad is volt a liftben. A liftet a házmester kezelte, akkoriban még nem voltak “hívó” liftek.

A kapualjból jobbra fordulva volt egy szoba-konyhás lakás a viceházmester részére. Ő takarított, hordta le a szemetet és kezelte a kazánházat.

A kapualjból balra volt a házmesterlakás. Neki fizettük a lakbért és egyéb költségeket. Ő volt a közvetítő az ingatlankezelő és a lakók között. Neki fizettük a liftpénzt. Mi gyerekek persze gyalog jártuk az emeleteket.

A ház aljába fél szinttel az utcaszint alatt garázs épült, lehajtója  a kaputól balra volt. A ház ”felújításáig” működött mint garázs. Ma már nem is látható, befalazták – holott nagy szükség lenne rá.  Garázs az építkezés idejében sem volt gyakori, feltételezhetően jómódú bérlőkre alapoztak.

A lakások 90%-a kétszobás, illetve kétszoba-hallos, cselédszobás összkomfortos lakás. A központi fűtés és a heti egy- vagy kétszeri melegvíz-szolgáltatás kellemes lakhatást biztosított. A cselédszobák idővel mint gyerekszobák funkcionáltak – a cselédtartás kiment a divatból -, vagy kiadták albérletbe egyetemistáknak.

A lakások bejárati ajtaja fehérre festett, kétszárnyas, üvegezett, fémrács díszitéssel ellátott. Ezek egy része ma is megvan, de egyre többen biztonsági ajtókra kénytelenek lecserélni.

A lakók kényelmét szolgálta az egykori  mosókonyha, ami a hatodik emeleti átjáró gangról nyílt. Nem mosógépek voltak benne, hanem alkalmi mosónők, akik még nagy teknőkben sikálták tisztára a szennyest. Szárítópadlás is volt hozzá.

Egy  személyes emlék: 1956. november 4-én délelőtt a szovjet csapatok bevonulásakor vendégeink voltak. Nagyapám és egy barátunk a közelből átjöttek megbeszélni az aznapi megdöbbentően tragikus eseményeket. Budapest utcáin tankok zúgnak, ádáz harcok dúlnak a felkelőkkel. Hallottuk az ágyúdörgést, a közeli harcokat. De a lakásunkat elég védettnek gondoltuk ahhoz, hogy ne kelljen lemennünk a picébe. Az igazság az, hogy a garázs és a kazánház léte miatt igazi, biztonságos óvóhelye nem is volt a háznak.  Ami volt, az kicsi volt egy ekkora ház lakóinak, így aztán sokan nem mentünk oda le. Voltak, akik a garázsban húzták meg magukat, de hát az sok biztonságot nem adott, hiszen az utca felől nem volt biztonságosan zárható. Az orosz tankok meg szép sorban várakoztak az utcában.

A lakásunk nappalijában  ültünk, a felnőttek tárgyalták a fejleményeket, anyukám kávét főzött a konyhában. Kimentem hozzá. Szerencsémre, mert a következő másodpercben két emelet szakadt ránk. Előzőleg ugyanis pont azon a díványon ültem, ami a lehető legrosszabb helyen volt – mint később kiderült.

A felettünk lévő 4. emeleti lakás kapta a ”telitalálatot”, a szerencsétlen házaspár azonnal meghalt. Az ötödik emeleti lakás pedig a légnyomástól omlott össze, így a kettő ránk szakadt.

Mindenünk tönkrement. A csővezetékekből ömlő víz és a két emeletnyi sitt és hordalék megtette a magáét. A helyreállítás kb. 2 évig tartott, mire visszaköltözhettünk. 10 éves voltam ’56-ban. Egy életre szóló élmény volt. Mint gyerek nem éltem meg tragédiaként hiszen a család biztonságot adott.

Egykori szomszédunk, barátnőm – aki a mai napig ugyanabban a lakásban él – édesanyjától tudtam meg pár éve,  hogy 1944-ben ún. csillagos ház volt a Déri 6. Erről annak idején senki nem beszélt; akit érintett, az felejteni akart. Kérdezni pedig már nincs kitől.

Mostanában jó érzéssel és örömmel látom, hogy szépül a környék, új házak is épülnek. Biztos vagyok benne, hogy a környék fel fog értékelődni, a kitűnő infrastruktúrája predesztinálja erre.

A ház megérdemelne egy színvonalas felújítást. Talán lesz valami pályázat előbb utóbb ami segíti a tulajdonosokat a megvalósításban. Minél előbb, annál jobb!”