Erzsébet körút 34. lakóház
Data and description
A zártsorú beépítésben álló eklektikus lakóház Schomann Antal tervei alapján épült 1887-ben, az építtető Feledi Miksa volt. Schomann Antal építőművész nevéhez kapcsolódik még az 1898-ban megépült Bródy Sándor utca 30/b alatt lévő bérház is, aminek a tulajdonosa is volt, de nem itt élt, a lakásokat kiadta. A kovácsoltvas kapun fellelhető az ő és felesége, Steiger Róza monogramja. Több lakó- és bérházat is tervezett (Szondi utca 21., Baross utca 6., Váci út 6. kivitelezése), van, amelyiket a Bródy utcaihoz hasonlóan birtokolta is, például a Bajnok utca 3. (1887) szám alatt lévőt.
A négyemeletes épületre négyméteres szintmagasság jellemző, a földszinten üzlethelyiségek, fölötte lakások találhatóak. A ház héttengelyes, az első emelet kváderezett, a többi téglaburkolatot kapott, ablakai pedig egyszerű kőkeretezést. Az épület belső udvara téglalap alaprajzú, a ház Kertész utca felőli hátsó része egy régebbi, mára lebontott épülethez kapcsolódhatott. A hátsó lakások az itteni parkolóra néznek, amelyet kétoldalt csupasz tűzfal vesz körül.
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!