Frankel Leó út 31-33. fürdő

A Császár-fürdő évszázados története elválaszthatatlan a környék történetétől. Részben azért, mert a felhévízi fürdők múltja a római korban gyökerezik, részben azért, mert 19. század végére egy szállodákból, fürdőkből, kórházakból álló, a nagyvároson belül önálló életet élő fürdőváros(negyed) jött létre itt, Budapest belsejében. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az egyes intézmények az utca mindkét oldalán több épületben, több címen működtek (és működnek ma is).

A terület (használhatjuk a hivatalos nevét is: Felhévíz, ugyanis ennek a városrésznek már a középkorban önálló neve volt) egyik érdekes képződménye az ún. Malom-tó. Ez egy hévizű kis tavacska, víztükrén egzotikus vízi növényekkel. Itt és ennek környékén erednek a környék fürdőit tápláló termális gyógyvizek. A tóban római, feliratos faragványokat találtak, amely arra utal, hogy mintegy 1800 évvel ezelőtt már hasznosították ezeket a gyógyvizeket. A 13. századtól oklevelek is említik, hogy ezen a területen fürdő és ispotály működött, sőt egészen a 19. század második feléig malmokat is hajtottak a bővizű és soha be nem fagyó források. Miután a törökök elfoglalták Budát, hamarosan újjáéledt a fürdőkultúra, sőt egy igazi, máig ható virágkor következett el. A török hódítók magukkal hozták a Oszmán birodalomban megszokott fürdőzési szokásaikat és sorra emelték Buda meleg vizű forrásai fölé a fürdőépületeket. Ilyen létesítményeket nem csak az akkori városfalakon belül, hanem azon kívül is építettek. Így Felhévízen is felépült egy nagyszabású fürdő, amelyet Veli bej fürdőjének neveztek. Építtetője Szokollu Musztafa volt, 1570-1572 között készült el. Buda 1686-os ostromát a fürdő épségben átvészelte. Mint minden ilyen építmény, ez is kincstári tulajdonba került. A 17. század végén a kincstártól Ecker János budai fürdős vette bérbe, később meg is vásárolta. A fürdőt újabb helyiségekkel és kápolnával bővítette. 1806-ban Marczibányi István vásárolta meg és a kezelési jogot azonnal az Irgalmas rendnek adományozta, azzal a feltétellel, hogy a fürdő hasznából a budai betegek ápolását fogják finanszírozni a közelben felépítendő kórházban. Többszöri, kisebb bővítés után, igazán jelentős, a fürdő mai képét is meghatározó változás 1841-1844 közötti években állt be. Ekkor épült meg a gyógyszállóként is működő nagy fürdőépület, a korszak neves építésze, Hild József tervei szerint. Ez időben alakult ki a ma is látható nagy gyógyudvar, amely hamar kedvelt nyári társasági helyszínné vált. Nyaranta számtalan estélyt, bált rendeztek itt. 1860-ban ismét jelentős fejlesztések következtek: a fürdőépülettől északra megépült a Császár uszoda. Itt egy fedett női uszoda és egy nyitott férfi uszoda létesült. A nyitott uszoda hamar a magyar úszósport bázisa lett, ugyanis a margitszigeti sportuszoda 1930-as megnyitásáig ez volt a főváros egyetlen nemzetközi szabványoknak megfelelő úszómedencéje. Az 1880-as évek második felében az addig elhanyagolt, marginális szerepet betöltő, szomszédos Lukács-fürdőt egy új tulajdonos hatalmas „világfürdővé” fejleszti, így a Császár fürdő több évszázados pozícióját egy csapásra átveszi az új Lukács. Innentől a Császár, mint gyógyfürdő a terület másodlagos fürdőjévé válik, igaz a Lukács, az uszoda részleggel a jövőben sem tud versenyre kelni. Ennek következtében a Császár fürdő lassan elveszíti a korábbi fényét, megkopik, de fennmarad. Mint gyógyszálló és egyéb vendéglátó-ipari funkciókkal bíró együttes sikeresen kapcsolódik be e városrész fürdőnegyeddé válásába. A századfordulóról származó fotók és képeslapok tanúsága szerint élénk társasági élet folyt itt akkor is: a Duna és a főhomlokzat között tágas, gondozott park helyezkedett el, békésen sétálgató emberekkel, nyaranta a ház elé kirakott kávéházi asztalok mellett lehetett inni,enni, pihenni. A parkban akkor állt egy kecses, tornyos, fachwerk stílusban épült pavilon, amely minden bizonnyal az épület előtti nyári kávéházi forgalom lebonyolítását szolgálta. Ebben az időben a gyógyudvarban is állt egy kisebb pavilon és rengeteg asztal és szék a vendégeknek. A földszinten egyszerű, de igen hangulatos polgári vendéglő működött. Olyan étterem lehetettet ez, ahol minden bizonnyal Krúdy Gyula is szívesen fogyasztott volna el egy ebédet. A török-kori, illetve a Hild-féle épületen jelentős változás, átépítés a második világháborúig nem történt. Az 1930-as évekre a fürdőhelyiségek már erősen elhasználódott állapotban voltak. A két világháború közötti időszak jelentős fejlesztése az uszodai részen történt; 1925-ben új öltöző- és kiszolgáló épület épült. Ez az épület L alakú volt, főhomlokzata a Dunára nézett, belső szára észak felől zárta le a nyitott uszodai területet. Stílusát tekintve klasszicizáló, ünnepélyes hatású épület volt. Tervezője Fischer József volt. Csupán a  régi fotókat nézve nehezen lehetne kitalálni, hogy ez volt az első megvalósult munkája a magyar modernista építészet egyik legnagyobb alakjának. Az épületegyüttes a második világháborút kisebb károkkal átvészelte. 1946-ban egyesült a szomszédos Lukács fürdővel. Ezt követően a szállodai funkció megszűnt és a szobákba az Állami Reuma Kórház és a Balneológiai Kutatóintézet került. 1951-től ORFI néven, de azonos funkcióval itt maradt az egészségügyi funkció. A fürdő és az uszoda tovább működött. A gyógyfürdő részleg 1966-ig működött nyilvános fürdőként. Ez után csak az ORFI betegeinek állt a rendelkezésére. Az uszoda 1990-ben szűnt meg. Ezt később az eredetitől eltérő formában újjáépítették, de szervezetileg már a telektömböt északról határoló Komjádi Béla uszodához tartozik. A gyógyfürdő és az uszoda közötti területen 1980-ra épült fel az ORFI modern, ún. kórházi hotelszárnya. Ennek érdekében a Hild-féle épületből is elbontásra került egy kisebb szárny. 2000-ben – több más környékbeli épülettel együtt – az Irgalmas rend visszakapta a Hild-féle fürdőépületet, továbbá megkapta az ORFI által épített modern kórházi épületet is. 2010-ben, Virág Csaba tervei szerint felújítva ismét megnyitott az egykori Császár fürdő. Ma Veli bej fürdő a neve és az Irgalmas rend üzemelteti. Új bejárata a Duna felől nyílik, a modern, egykori ORFI kórházi épület földszintjén kialakított új előcsarnokon keresztül. Maga a Hild-épület a gyógyudvarral jelenleg alig van használva, felújítása nem történt meg, pedig megfelelő új funkcióval megtöltve ismét pezsgő élet költözhetne a szebb napokat látott udvarba és falak közé!

A mai épületegyüttes legértékesebb része a török korban épült, kupolával fedett fürdő, amely minden háborút és ostromot átvészelt. Eredetileg nagyobb volt, többféle előtér és kiszolgáló helyiség tartozott hozzá. Ezek az újkorban elpusztultak, mára csak a kupolás épületmag maradt fenn ebből a korai időből – bár kétségtelenül ez a legértékesebb rész. Ez egy központos alaprajzú épület, a négyzet alakú épületmag közepén nyolcszögű, ötlépcsős fürdőmedence van. E helyiséget félgömb-kupola fedi, ezt nyolc falpillérre nehezedő csúcsíves falív hordja. A pillérek fejezete sztalaktit-boltozatokból kialakított. A központi kupolacsarnokhoz a főtengelyek vonalában teknőkupolával fedett, téglalap alaprajzú terek csatlakoznak, míg a négy sarkon kis kupolákkal fedett négyzetes terek vannak. Ezekben a terekben is medencék kaptak helyet. A kupolacsarnoktól nyugatra lévő három helyiség is török eredetű. Jelenleg az igényesen helyreállított török fürdőben 5 medence található, mind fehér márvány burkolattal. Több helyen bemutatásra kerülnek a feltárt, török korból származó vízvezetékek. Modern hozzáépítésben található a szaunák sora, egy kisebb úszómedence, egy súlyfürdő, egy Kneipp-medence és egy jacuzzi. Az öltözők és az előterek a modern kórházi épület alagsorában kerültek kialakításra.

1806-ban a Hild József tervezte fürdő- és szállóépület lényegében ráépült a török fürdőépületre, annak kb. déli ötödét belefoglalták az új épületbe. Az új épület egyemeletes, klasszicista stílusú. Külső megjelenésében igen egyszerű. Főhomlokzatnak a dunai homlokzat tekinthető. Ez szimmetrikus, 15 tengelyes. A középső három tengely középrizalitot képez; itt található a kosárívvel záródó főkapu (amely minden bizonnyal e funkcióját talán sosem látta el, leginkább az lehetett a szerepe, hogy nyári időben kapcsolatot teremtett a Duna-parti park és az udvar között), fölötte pedig a rizalit teljes szélességében egy erkély áll, amelyet négy dór oszlop támaszt alá. A déli homlokzat 26 tengelyes, a szűk, már-már sikátorszerű, de annál hangulatosabb Zsigmond közre néz. A köz Duna felőli végén zárt utcahíd köti össze a szomszédos egykori Termál szállóval. Ez a kiegészítés a második világháború után, az ORFI korszakban készült, de enyhén historizáló stílusával jól illeszkedik az utcaképbe, hangulatosabbá teszi ezt a szűk utcácskát. A Frankel Leó utcai homlokzat – a terepszint emelkedését követve – fél emelettel magasabban helyezkedik el. A Frankel Leó utca – Zsigmond köz sarkon volt egykor a kádfürdő részleg bejártata. A nyugati, Frankel Leó utcára néző homlokzat eredetileg 25 tengelyes volt, jelentősebb díszítő elem vagy kiemelés nélkül. Az épület egy nagyobb, a Duna irányában félköríves alaprajzú udvart (gyógyudvar) és egy kisebb, négyzet alakú, a Frankel Leó utca és a török fürdő közé eső udvart zárt körbe (nevezték kis gyógyudvarnak is). Utóbbi, mint udvar már nem létezik, a kórházi szárny építése miatt az 1970-es évek második felében az északi oldalát és egy utcai szakaszát lebontották. Az épület legjelentősebb építészeti értéke a félkörívben záródó gyógyudvar. Mondhatnánk azt is, hogy ez a főhomlokzat. A tágas udvart a két hosszanti oldalon, mindkét szinten boltíves nyílások veszik körül, a két végében pedig dór oszlopok sorakoznak. Ezek a nyílások eredetileg nyitottak voltak, de már a századfordulón beüvegezésre kerültek. Az udvar többé-kevésbé őrzi eredeti, reformkori megjelenését. 1980 körül az udvar Frankel Leó utcai végébe egy földszintes, modern közösségi épületet építettek be. Ennek megjelenése, anyaghasználata erősen elüt az udvar megjelenésétől, mára erősen leromlott állapotba került. 2015-ben az udvar évszázados platánfáit mind kivágták. Eredetileg a földszinten helyezkedtek el a kádfürdők. Ezek még egy 1960-as évek fotó szerint is kellemes, tágas, rendezett helyiségek lehettek. Köztük olyan is akadt, amelynek gazdagon díszített ólomüvegablaka volt (feltehetőleg századfordulós készítmény). Az első emeleten egykor szállodai szobák helyezkedtek el. Ezekhez a 20. században sem tartozott fürdőszoba. Az északi, kis udvar körüli szárnyakban helyezkedett el egykor a fürdő, itt főként az előterek, öltözők, kezelőhelyiségek működtek. A fürdő főbejárata is itt nyílt.

Források:

Budapest Főváros Levéltára tervtár

Budapest lexikon, Akadémiai, Bp., 1993.

Budapest fürdői, Pannónia, Bp., (1969)

Dr. Vitéz András (szerk.): Budapest gyógyfürdői és fürdői, Panoráma, Bp., 1980.

Budapest folyóirat 1974/12., Zolnay László: A Lukács fürdő múltja – és jövője.

2002. Poór Gyula (szerk.): Az ORFI ötven éve 1951-2001, ORFI, Bp., 2002.

Genthon István – Nyilas-Kolb Jenő: Budapesti képeskönyv, Somló Béla, Bp., é.n.

Tér és forma folyóirat, 1937/9.

epiteszforum.hu