Garay utca 42. lakóház

A Csikágó nagyrészt komfort nélküli, kislakásos bérházai között kivételnek számított a Hudetz János által tervezett háromemeletes neobarokk/neorokokó épület, amely 1899-ben készült el az építészcsaládból származó Paulheim István építőmester és apósa, Bartolfy János asztalosmester számára. 1909-től a házban működött Istvánnak a vejével, Weninger Ferenccel közös építészirodája is. 2016-ban a kicsi, kopár udvart pályázat keretében varázsolta zöld oázissá a munkálatok során összekovácsolódott lakóközösség.

Erzsébetváros – Csikágó

Erzsébetváros 1873-ban, a városegyesítés évében vált önállóvá, akkor választották le a túl nagy és túlságosan népes Terézvárosról, s lett a főváros VII. kerülete. Majd’ egy évtizeden keresztül nem rendelkezett saját névvel, mígnem 1881-ben a helyi polgári kör kérvényezte, hogy a városrészt I. Ferenc József feleségéről, Erzsébet királynéról nevezhessék el. Hivatalosan a kerület 1882. február 7-e óta viseli az Erzsébetváros nevet.^[1]

Külső-Erzsébetvárosnak a mai Dózsa György út – Thököly út – Rottenbiller utca – Damjanich utca által határolt területén sokáig csak konyhakertek, mezőgazdasági területek húzódtak, az 1880-as évekbeli térképek is még lényegében beépítetlen telkeket mutatnak. Ez, a pesti köznyelv által csak Csikágónak nevezett városrész a századfordulón kapta bece/gúnynevét, mivel a sakktáblaszerű, mérnöki pontossággal megrajzolt utcahálózat, valamint a terület viharos gyorsaságú beépítése Chicago növekedési tempójára emlékeztetett. A név eredetéről többféle legenda kering, az előbbieken kívül felmerült a bűnözéssel, rossz közbiztonsággal való párhuzam, a telekspekuláció, sőt az is, hogy Amerikából visszatelepülő magyarok ötlete volt. S hogy kitől is származik az elnevezés? Erre Bóka B. László pár évvel ezelőtti kutatása világít rá: a negyed névadójának dr. Abonyi József fogorvos, a Budapesti Társaskör elnöke tekinthető, aki 1902. szeptember 30-án elhangzott beszédében használta először a Csikágó kifejezést: „A főváros lakosságának expanzív ereje teremtette meg a mi városrészünket is, Budapest legamerikaibb negyedét. Hogy geográfiai pontossággal beszéljek: a mi negyedünk alatt azt a területet értem, melyet szabályos négyszöggé formálnak: az Aréna-út, Csömöri-út, Rottenbiller- és Damjanich-utcák, ez a magyar Chicago.”^[2]

A városrész beépülésének ütemét az utcanévadások is követték, a Garay utca 1879-ben kapta nevét Garay János költőről (1812–1853).^[3]

Az épület története

Csikágó nagyrészt komfort nélküli, kislakásos, zsúfolt bérházai között ritka kivételnek számított a Garay utcai épület.^[4] Paulheim István építőmester apósával, Bartolfy János asztalosmesterrel 1898-ban vágott bele egy új, háromemeletes lakóház építésébe, saját maguk és családjuk számára. Az ingatlant 14 750 forintért vásárolták meg Ruppert Vilmos építésztől, akinek Ramaszeder Ignácztól került a birtokába, alig négy hónappal korábban.^[5] A Ramaszeder család számos földtulajdonnal rendelkezett a környéken.^[6] A tulajdonjog egyenlő arányban oszlott meg a házaspárok között. Az ingatlanra 45 000 forint jelzáloghitelt vettek fel a Magyar Agrár- és Járadékbank Részvénytársaságtól, 50 év futamidőre.^[7] Bár Paulheim maga is építész volt, így joggal feltételezhetnénk, hogy saját házát ő maga tervezte, a terveken azonban Hudetz János építőmester aláírása szerepel. Az épület rohamos gyorsasággal épült, a júniusi engedélyezés után nem telt el egy év és 1899 áprilisában már a lakhatási engedély is megérkezett.^[8] Paulheim a házban rendezte be a kezdetben Stahulják Ivánnal, majd később a vejével, Weninger Ferenccel közös építészirodáját is. 1907-ben Bartolfyék saját tulajdonrészüket lányukra, Paulheim Istvánnéra íratták. Paulheim István egynegyed része pedig 1919-ben bekövetkezett halálával három, még életben lévő gyermekére szállt. ^[9]

Zártsorú beépítésben álló, háromemeletes, U alaprajzú, zárt belső udvarral rendelkező, neobarokk/neorokokó stílusú historizáló épület.^[10] Utcai homlokzata hattengelyes, második és harmadik szintjét háromtengelyes zárterkély fogja át, baluszteres korláttal. Hasonló korlát húzódik a főpárkányzat felett is. A földszinti falmező sávozott kialakítású, ablakai egyszerű félköríves záródásúak, jól elkülönülnek a gazdagabban alakított, fűzérekkel, kagylókkal díszített, reprezentatív felső zónától. Az első és második emeleti ablakokat többszörösen ívelt szemöldökpárkány koronázza, alatta szárnyas puttófejek. A homlokzatot vízszintesen több övpárkány tagolja. A nyitott erkély fölött rokokó rózsával áthúzott üres címerpajzs látható, ami arra utal, hogy az építtető nem rendelkezett nemesi címmel. Az épület látványos eleme a bádogborítású manzárdkupola. A már nem eredeti, félköríves kaput a jobb szélső tengelyben találjuk. A keresztboltozatos, gipszstukkókkal díszített, keramitkockával burkolt kapubejárótól balra nyílik a főlépcsőház, az első emeletig négykarú, utána kétkarú lépcsővel. Kovácsoltvas korlátján a kis virágdíszek már a szecessziót idézik. A szinte eredeti szépségében megmaradt, cementlapokból álló burkolat nagy valószínűséggel Walla József cementárugyárából származik, amely nem messze, a Rottenbiller utcában üzemelt. A melléklépcső a belső udvar felől nyílik, ezen lehet lejutni a pincébe, s fel a padlásra. Függőfolyosót csak az udvar egyik oldalára építettek.

A Fővárosi Levéltárban őrzött eredeti tervrajz szerint^[11] a pincében, a raktárak mellett kapott helyet a mosókonyha és a mángorló. A földszintet egy kisebb lakás és hátul az udvarban az istálló és a kocsiszín foglalta el, az udvarra néző félemeleten lakott a mindenkori házmester. Az emeletekre egymás fölé egy-egy U alaprajzú, azonos alapterületű és szinte a megszólalásig hasonló elrendezésű lakást terveztek. Az öt vagy hat szobából három az utcára nézett, ezek hálószobaként, úriszobaként és szalonként funkcionáltak. Mindegyik lakáshoz tartozott fürdőszoba, valamint a hátsó, udvari fronton konyha, éléskamra és cselédszoba is. A harmadik emeleten az egyik utcai szobából alakították ki az építészirodát. A lakások belmagassága felfelé haladva csökkent, az első emeleté 3,8, a legfelsőé már csak 3.6 méter. A ’30-as majd a ’40-es évek elején kisebb átalakítások történtek a lakásokban, többek között az iroda átkerült az udvari részre. 1940-ben egy háromszemélyes lifttel gazdagodott az épület, Wilhelm F. Károly felvonóipari vállalatának kivitelezésében.

1950 után a lakásokat több részre osztották, hogy ez pontosan mit takart, arra a tervtári dokumentációból, vagyis inkább annak hiányosságából kifolyólag nem kapunk választ. Jelenleg tizenkét különböző alapterületű lakás található az épületben, szintenként három. Az udvar 2016-ban történt sikeres felújítása további korszerűsítéseknek adott lendületet. 2019-ben megújult a lépcsőház, később a fővezetékek cseréje, majd három ütemben a tetőcsere is megvalósult.

Egy udvar újjászületése^[12]

2016-ot írunk. A ház ifjú lakójának megakad a szeme a MOL Zöldövezet pályázatán, amely egy közösségi munkával kialakítandó belső kertre szól. „Korábban egy barátomnál jártam a Margit körúton, ahol egy varázslatos kis kertbe csöppentem, az nagyon megfogott, és láttam, hogy ilyet is lehet ezekből a sötét udvarokból” – meséli Ádám. Miután nyertek a pályázaton, a lakókat viszonylag könnyen sikerült meggyőzni, bár kezdetben nem igazán hittek benne. A tervezést közös ötletelés előzte meg, de a végső formát a tervezőgrafikus végzettségű Ádám adta meg. Fontosnak tartották, hogy az udvar felülnézeti képe is dekoratív legyen, vizuális élményt nyújtva a fenti lakóknak is. Az udvart fagyálló járólappal burkolták, fából építettek padokat, növények futtatására pergolát, sőt pici tavacskát aranyhalakkal. Aki a fizikai munkában nem tudott részt venni, az sütött-főzött, vagy mint Gyuri bácsi az erdész, aki közel 90 évesen nem tudta elviselni, hogy ne csináljon semmit, fából kis állatfigurákat faragott a kertbe. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy az udvar szinte soha nem kap napfényt, így csak árnyékkedvelő növények jöhettek szóba. „Ám azok közül sem vált be mindegyik, azóta is folyamatosan kísérletezünk” – mondja nevetve. Jelenleg magaságyásban, dézsában és cserepekben borostyán, páfrány, babérmeggy, kínai babér, fagyal, mályvacserje, hortenzia, tűztövis és labdarózsa nyílik, ampolnában muskátli, páfrány és borostyán. A belső homlokzat falát vadszőlő futja be. Az utcai ablakokban a futómuskátli sajnos nem vált be, a nyerő megoldás a tűző napot kedvelő vinka lett. „A munkák végeztével azt vettük észre, hogy szinte egy nagy családdá kovácsolódtunk össze. A programok azóta is rendszeresek, nyári nyitóparti, kert születésnapja, karácsonyi vacsorák, moziestek, színielőadások, kiállítások, úgyhogy az udvart maximálisan kihasználjuk. És a levegő is más lett, büdös dohos szag volt, ahogy kihajoltál a gangon, de az illatok is megváltoztak a házban.” Azóta több díjat is bezsebeltek: KÉK Balkon Aranya, Erzsébetváros Kertje, MOL Zöldövezet-díja.

Az építész: Hudetz János (1854–1930)

Korának egyik igen ismert és sokat foglalkoztatott építőmestere. Pesten született Hudetz János és Gottgeb Anna fiaként. Rokoni szálak fűzték a Paulheim családhoz, Paulheim József Gizella (máshol Franciska) nevű lányát vette feleségül. 1890-ben társult apósával, de a család többi tagjával is rendszeresen dolgozott együtt.^[13] Mind tervezőként, mind kivitelezőként a főváros számos épülete őrzi a nevét, bár sokszor nehéz kideríteni, éppen milyen minőségben tevékenykedett. Elsősorban bérházakat tervezett. Munkái kezdetben a historizmus körébe sorolhatók, későbbi alkotásain már szecessziós motívumok is megfigyelhetők. Tervezőként nevéhez fűződik a Lónyay utca 23.^[14], Szent István körút 6 és 8.^[15], Jókai utca 28.^[16], Bezerédj utca 10.^[17], Visegrádi utca 4.^[18], Hungária körút 15.^[19], Pannónia utca 4.^[20], Király utca 67.^[21], Krúdy Gyula utca 3.^[22], valamint az apósa részére tervezett Ditrói Mór utca 3. sz. alatti épület.^[23]

A századvégi nagy városépítési „bumm” az építőipar egyre több emberét hozta fel a virilisták soraiba, köztük építészeket, építési vállalkozókat. Hudetz János nevét is ott találjuk a budapesti virilisek listáján, vagyis a város legnagyobb adófizetői között.^[24] A jegyzékbe kerülés abban a korban politikai jogokkal járt,^[25] Hudetz 1909-ben virilisként jutott be a székesfőváros törvényhatósági bizottságába^[26]. Aktívan részt vett Budapest építészetében, a Fővárosi Középítési Bizottság, azon belül a magánépítési albizottság alapító tagja.^[27] Mindezek mellett beválasztották a Budapest-Erzsébetvárosi Bank Rt. felügyelőbizottságába, valamint a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete választmányába is.

Gyermekei közül Béla és János szintén az építész szakmát választotta, bár utóbbinak – aki 1921-től vette át apja vállalkozását – pályája sajnálatos módon nem tudott kiteljesedni, mivel fiatalon, mindössze 40 évesen elhunyt.

Építtetők és lakók

Bartolfy János (1851–1921)

A Békés megyéből származó asztalosmester ifjúkoráról vajmi kevés információ áll rendelkezésre. Apja Bartolfy Mihály, a Mezőberényben állomásozó gyalogezred nyugalmazott őrmestere, édesanyja Glatz Anna.^[28]

Felesége Wessely Anna, akinek első házasságából született lányát, Etelkát, örökbe fogadta. Hogy pontosan mikor érkezett a fővárosba, azt homály fedi, mindenesetre az 1880. évi címjegyzékben már önálló asztalosként szerepelt a VIII. kerületi Vas utcában.^[29] Később évekig a Kerepesi út 26. alatt működtette asztalosüzemét. 1913-ban gyárának vezetését Polacsek Jánosnak adta át, cége így „Bartolfy utóda Polacsek János” néven folytatta a Hungária körút 246.-ban.^[30] Elsősorban épületasztalosként tevékenykedett, munkái közül kiemelkedik a marosvásárhelyi Székelyföldi Iparmúzeum tölgyfa ajtaja^[31], a mátyásföldi római katolikus templom, az Üllői úti Arany Sas-udvar^[32] és az Apostolok söröző belső berendezése, továbbá ők készítették az Országos Levéltár új épületének ajtóit, ablakait is.^[33]
Kiváló üzleti érzékét, vállalkozó szellemét az ingatlanbefektetés terén is kamatoztatta, mind építtetőként (Hungária körút 15.^[34], Közraktár utca 12/a és 12/b), mind háztulajdonosként (Ó utca 15., Lázár utca 16., Tábornok utca 1.)^[35] találkozhatunk a nevével.

Szakmai és üzleti sikerei mellett közéleti, társadalmi karrierje is szépen ívelt fölfelé. 1885-ben részt vesz a Budapesti Asztalos Ipartestület megalakulásában, ahol aztán a ranglétrát végigjárva, 1904-re már az elnöki székben találja magát.^[36] 1908-ban elindítja a Magyar Asztalosmesterek Lapja című folyóiratot, melynek főszerkesztői posztját maga tölti be. A Budapest-Erzsébetvárosi Bank Rt. választmányának, valamint a veje, Paulheim István által alapított Budapest-Józsefvárosi Bank Rt. igazgatóságának a tagja, később – annak botrányok övezte felszámolásáig –, alelnöke.^[37] Aktív szerepet vállalt a mátyásföldi villanegyed kialakításában, a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének alelnöke^[38], a tarokk-kártya-partnerekből alakult csütörtöki társaság oszlopos tagja.

Paulheim István (1860–1919)

Szigetújfalun született Paulheim Lénárd sváb szőlősgazda és Hierandl Julianna fiaként, 12 gyermekes családban. Három fiútestvéréhez hasonlóan ő is az építőmesteri szakmát választotta.^[39] 1888-ban vette feleségül Bartolfy János fogadott lányát, Kovács Bartolfy Etelkát, akitől négy gyermeke született. Első vállalkozását testvérével, Jánossal indította 1893-ban.^[40] 1902-től már Stahulják Iván a cégtárs^[41], akinek a nevével igencsak meggyűlt a baja nemcsak a korabeli sajtónak, hanem a hatóságoknak is, a legritkább esetben sikerült eltalálni a helyes változatot. Talán ez is közrejátszik abban, hogy nehéz információt találni róla. Közös irodájukat már ebbe az épületbe jegyezték be. Érdekesség, hogy vállalatuk végezte több, Fodor Gyula által tervezett bérház kivitelezését (Üllői úti Arany Sas-udvar, Somogyi Béla utca 7., Csokonai utca 8.)^[42]. Az együttműködésnek vélhetően lánya házassága vet véget, ugyanis az 1909-es évet már újdonsült vejével, Weninger Ferenc építésszel kezdi. Közös munkájuk a Közraktár utca 12/a^[43], a Marek József utca 31.^[44] és a Kertész utca 29., önálló tervezőként pedig a Kálmán Imre utca 20.^[45] alatti épületet jegyzi. 1898-ban többedmagával pénzintézetet alapított Budapest-Józsefvárosi bank mint szövetkezet néven^[46], amely néhány évvel később részvénytársasággá alakult. A bank működése nem volt mentes a visszaélésektől, felszámolásához is egy 1913-ban kirobbant botrány vezetett, amit a korabeli sajtó hangzatos címekben tálalt: „Viharos botrányok egy budapesti bank közgyűlésén. A Józsefvárosi bank elveszett alaptőkéje és hamis mérlege.”^[47] „Elmanipulált milliók.”^[48]

1915-től fia, ifj. Paulheim István lett Weninger társa.^[49] Vállalatukat 1949-ben államosították.^[50]

A Paulheim dinasztia

Ingatlanba invesztálni általában jó befektetés, de különösen gyümölcsözőnek bizonyult a városegyesítés után rohamos tempóban fejlődő fővárosban. A századvégi építkezési hullám sok építész felbukkanását vonta maga után, így a Paulheim fivérekét – József, János, István és Ferenc –, akik alaposan kivették a részüket a 19. század végi Pest építési konjunktúrájából, és építési vállalkozóként tettek szert jelentős vagyonra.

A dinasztia talán legismertebb tagja, Paulheim József (1848–1921), harmadik gyerekként és első fiúként született Szigetújfalun. 1890-ben vejével, Hudetz Jánossal, később földijével, Perndl Flóris építőmesterrel társult.^[51] Több pesti, különösen nagykörúti bérház terveit jegyzi, többek között a neoreneszánsz stílusban épült Szent István körút 24., 26. és 30. sz. alatti épületekét, valamint mátyásföldi villák egész sorát, köztük a florális szecesszió egyik gyöngyszemét, a Dozzi-villát. Mint számos ingatlan tulajdonosa (1910-ben 14 ingatlannal rendelkezett, míg a család többi tagja további 15-tel)^[52] a legnagyobb adófizetők közé tartozott, 1912-ben a 157. helyet foglalta el a virilisek listáján.^[53] Igazgatósági tag a Budapest-Erzsébetvárosi Bankban. A közügyek iránt sem maradt közömbös, a főváros törvényhatósági bizottságának virilis tagja, az Erzsébetvárosi Kör alelnöke^[54], a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének tiszteletbeli elnöke. 1897-ben az uralkodó a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki.^[55] Paulheim Ferenc (1867–1937)^[56] a felsőépítő ipariskolában szerzett építőmesteri képesítést. Több mint ötven templom, bérpalota és középület építésében működött közre kivitelezőként (Thököly úti dominikánus és mátyásföldi római katolikus templom, Lónyay utcai zálogház), és tervezőként (Bakáts tér 3.). Ő építette 1904-ben az első ötemeletes bérházat Budapesten, a Nagykorona utca 24. alatt. Közéleti tisztségeit felsorolni is nehéz, szintén tagja a törvényhatósági bizottságnak, az Erzsébetvárosi Keresztény Kaszinó elnöke, a Keresztény Községi Párt politikusa, kormányfőtanácsos. Fia, ifj. Paulheim Ferenc aranydiplomás építészmérnök, szintén megkapta a kormányfőtanácsosi címet. Hagyatékukból közel 2300 lapos tervgyűjtemény maradt fenn.^[57]

Paulheimék ezer szállal kötődtek Mátyásföldhöz, elévülhetetlen érdemeket szereztek a villanegyed létrehozásában. Közülük is elsősorban József, aki az 1890-es évektől fejtett ki komoly közéleti és településfejlesztési tevékenységet, tervezőként, építtetőként és mecénásként, létrehozva egy elegáns üdülőtelepet, ahol aztán nyaranta a pesti elit múlatta az időt. A korabeli lapok tanúsága szerint a társasági életből is alaposan kivették a részüket, rózsaünnep, majális, juniális, kerti parti, szüreti bál színesítette az életüket.

Weninger Ferenc (1879–1962)

Weninger Ferenc és Laczy Mária gyermeke.^[58] Pályája kezdetén a szakrális építészet terén ért el jelentős sikereket. 1903-ban pályázatot írtak ki a mátyásföldi római katolikus templom tervezésére, amelyet 25 aspiráns közül „Mátyás az igazságos” jeligéjű pályatervével Weninger nyert meg. A megbízást több forrás is karrierje csúcsaként említi, ami kissé különösnek tűnhet egy 24 éves fiatalember esetében.^[59] A neogótikus stílusú templomot 1905 augusztusában szentelték fel. A mátyásföldivel szinte egyidőben jelent meg a rozsnyói református templom tervezésére kiírt pályázat is, amelyen ugyancsak első helyezést ért el. Jóformán minden ismétlődik: neogótikus stílusban épült és 1905-re készült el.^[60] Három évvel később az ő tervei alapján valósult meg a vajdasági Futak római katolikus temploma is.^[61] 1909-ben vezette oltár elé Paulheim István lányát, Etelkát. Ugyanabban az évben társult apósával, építészirodájuk az épületben működött. Későbbi társával, ifj. Paulheim Istvánnal közös munkája közül kiemelkedik a Margit körút 51-53. sz. alatti lakóház és az angyalföldi Szent Mihály-templom kivitelezése.^[62]
 

Források:
^[1] Szívós Erika: Hétker, zsidónegyed, gettó, bulinegyed? Budapest, 2022. pp. 39–40.
^[2] Bóka B. László: Csikágó az Csikágó. In: Erzsébetváros, 2021. 12. sz. p. 13. https://erzsebetvaros.hu/uploads/files/phplM24K9-1639566649-Erzse%CC%81betva%CC%81ros_december_net.pdf
^[3] Budapest teljes utcanévlexikona. Budapest, 1998. p. 156.
^[4] Az 1911. évi lakásszámlálás alapján Csikágó lakásállományának közel fele csak szoba-konyhából állt. Pikler J. Gyula: Az 1911. évi lakásszámlálás főbb eredményei. In: Városi Szemle 1911. évi szept.–dec. különlenyomat.
^[5] Budapest Főváros Levéltára. HU BFL XV.37.c – 12000 – 33068
^[6] Budapest Évkönyve. Hiteles czím és lakjegyzék. Budapest, 1898. pp. 831., 1073.
^[7] Budapest Főváros Levéltára. HU BFL VII.202. – 1898 – 0988
^[8] Budapest Főváros Levéltára. HU BFL XV.17.d.329 – 33068
^[9] Budapest Főváros Levéltára. HU BFL XV.37.c – 12000 – 33068
^[10] Ezúton köszönöm Görbe Márknak az épületleíráshoz nyújtott segítségét.
^[11] Budapest Főváros Levéltára. HU BFL XV.17.d.329 – 33068
^[12] Varsányi Ádám lakó, a kert megálmodójának elbeszélése alapján.
^[13] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1891–1892. 7. évf. p. 288.
^[14] Studiokvarc Építészeti Iroda weboldala. https://studiokvarc.hu/hu/epiteszet/22-first-category/260-lonyay-utca-toronyrekonstrukcio
^[15] Rozsnyai József: A neobarokk építészet Magyarországon. Budapest, 2011. p. 144. https://doktori.btk.elte.hu/art/rozsnyaijozsef/diss.pdf
^[16] Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (IV. 4.) önkormányzati rendelete Terézváros helyi építészeti örökségének védetté nyilvánításáról.   https://nagykorut.budapest.hu/wp-content/uploads/2015/12/VI_oroksegvedelmi_16_2011.pdf
^[17] Budapest Főváros Levéltára. HU BFL XV.17.d.329 – 34651
^[18] Budapest Főváros Levéltára. HU BFL XV.17.d.329 – 25076
^[19] Budapest Főváros Levéltára. HU BFL XV.17.d.329 – 32471
^[20] Rozsnyai József: A neobarokk építészet Magyarországon. Budapest, 2011. p. 145.
^[21] Budapest, 1077 Király utca 67. Szecessziós Magazin weboldala. https://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=07&cim=kiraly-u-67&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
^[22] Budapest, 1088 Krúdy Gyula utca 3. Szecessziós Magazin weboldala. https://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=08&cim=krudy-u-3&cimtxt=%20CIM%20&scrwidth=1920
^[23] Rozsnyai József: A neobarokk építészet Magyarországon. Budapest, 2011. p. 145.
^[24] Gúthi Imre: Fővárosi Almanach, lexikon és útmutató 4. Budapest, 1913-1915. p. 520.
^[25] A fővárosi törvényhatósági bizottság 400 tagjának egyik felét a választójoggal rendelkező polgárok, másik felét a legtöbbet adózó 1200 személy közül választották. Magasvári Adrienn: Virilizmus és adózás a polgári korban. In: Mérföldkövek az adó- és vámigazgatás történetéből. Budapest, 2017. p. 36.
^[26] Gúthi Imre: Fővárosi Almanach, lexikon és útmutató 4. Budapest, 1913-1915. p. 510.
^[27] Építő Ipar, 1907. 31. évf. 4. sz. p. 39.
^[28] Ordasi Ágnes: Bartolfy János cége. In: A nemzet levéltára: Fejezetek az Országos Levéltár történetéből. Budapest, 2023. p. 268.
^[29] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1880–1881. 1. évf. p. 17.
^[30] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1913. 25. évf. p. 961.
^[31] Székely Miklós: Árpád helyett Attila. In: Ars Hungarica. 2016. 2. évf. 4. sz. p. 382.
^[32] Arany Sas-udvar, Budapest. Kitervezte.hu https://www.kitervezte.hu/epuletek/tarsashaz/arany-sas-udvar-budapest
^[33] Ordasi Ágnes: Bartolfy János cége. In: A nemzet levéltára: Fejezetek az Országos Levéltár történetéből. Budapest, 2023. p. 269.
^[34] Budapest Főváros Levéltára. HU BFL XV.17.d.329 – 32471
^[35] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1900–1901. 12. évf. pp. 83., 85., 108.
^[36] Ordasi Ágnes: Bartolfy János cége. In: A nemzet levéltára: Fejezetek az Országos Levéltár történetéből. Budapest, 2023. p. 268.
^[37] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1910. 22. évf. p. 961.
^[38] Suba János: A Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete. In: Tanulmányok Budapest múltjából. Budapest, 2002. pp. 255., p. 259.
^[39] XVI. kerületi újság. 2023. 32. évf. 8. sz. p. 12. https://www.bp16.hu/hirek/keruleti-ujsag/202308-szam-20230426
^[40] Központi Értesítő, Budapest, 1893. 18. évf. 12. sz. p. 200.
^[41] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1902–1903. 14. évf. p. 497.
^[42] Papp Luca (szerk.): Háztól házig utcától utcáig. Budapest, 2017. p. 95.
^[43] Tamási Judit (szerk.): Oszlopokat emeltünk, hogy beszéljék a múltat. Budapest, 2000. p. 184.
^[44] Marek József utca 31. Kép-tér Blog, 2013. 11. 02. https://kep-ter.blog.hu/2013/11/02/marek_jozsef_utca_177?layout=5
^[45] KI20 Business Center. Lighting Embassy világítástervező iroda weboldala. https://www.lightingembassy.com/hun/ki20-business-center
^[46] Központi Értesítő. Budapest, 1898. 23. évf. 71. sz. p. 316.
^[47] Magyarország. 1913. 2. évf. 152. sz. p. 4.
^[48] Friss Újság. 1913. 18. évf. 80. sz. p. 2.
^[49] Központi Értesítő. Budapest, 1915. 40. évf. 100. sz. p. 1697.
^[50] A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1949/20. sz. törvényerejü rendelete alapján államosított vállalatok névjegyzéke. Budapest, 1950. p. 45.
^[51] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1900–1901. 12. évf. p. 461.
^[52] Vörös Károly: Budapest legnagyobb adófizetői 1873–1917. Budapest, 1979. pp. 131–132.
^[53] Gúthi Imre: Fővárosi Almanach, lexikon és útmutató 4. Budapest, 1913-1915. p. 517.
^[54] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1901-1902. 13. évf. p. 370.
^[55] Pesti Napló, 1897. 48. évf. 362. sz. p. 7.
^[56] György Endre (szerk.): Amíg városatya lettem. Budapest, 1930. p. 242.
^[57] Pusztai László: Az OMF Magyar Építészeti Múzeumának Gyűjteményei (1982–1985). In: Magyar Műemlékvédelem. Az Országos Műemléki Felügyelőség Évkönyve (1980–1990) X. Budapest, 1996. p. 272.
^[58] Wéninger Ferencné Laczy Mária gyászjelentése. Pannon Digitális Egyesített Archívum (PANDEA). https://dspace.oszk.hu/handle/20.500.12346/628186#
^[59] Rákos Vidéke, 1903. 3. évf. 8. sz. pp. 1–2.
^[60] Gangel Judit: Rozsnyó műemlékei. Budapest, 1942. p. 65.
^[61] Építő Ipar. Budapest, 1908. 32. évf. 41. sz. p. 386.
^[62] Magyar Építőművészet. Budapest, 1930. 30. évf. 7–8. sz. p. 27.