Gázgyári munkás és tisztviselő lakótelep, Sujtás utca-Gázgyár utca Óbudai gázgyári tisztviselői lakások
Data and description
A történet 1913-ban kezdődött, amikor a szénalapú városi gáz gyártását megkezdte az Óbudai Gázgyár. A terület építészeti kialakításban két tervező tevékenykedett. A munkásoknak helyet adó lakótelepet – beleértve az iskolát és az óvodát – Almási Balogh Lóránd, a gyárat és a tisztviselők telepét pedig Reichl Kálmán tervezte.
Az eldugott tisztviselőtelep a Duna partján a hatalmas platánfákkal övezett Almási Balogh Lóránd utcát szegélyezi. A területet keletről gyümölcsös kertek és a Jégtörő út határolja, ahol a gyár szolgálatában egykor vasúti sínek futottak.
Az épületrendezési koncepciót a dolgozók gyárban betöltött pozíciója alapján megépült kilenc lakóház szemlélteti. Ennek értelmében a tervező 4+1, számozással ellátott, összesen 17 lakásból álló házat valósított meg. Így került a telep közepére a gyárvezető otthona, egy földszintes, 5 szobás, 422 m2 alapterületű, a VII-es lakóház. Tőle két irányba épültek az egyemeletes, földszintes és ikerházas telkek négy-, három- és kétszobás házai. Lakói annak függvényében kaptak helyet a gyárvezető otthonához minél közelebb, hogy milyen szinten álltak a ranglétrán. Ez a hierarchia a telep külső megjelenésében is érzékelhető. Az épületek sarkain fellelhető indadíszek is árulkodtak az ott lakók magasabb beosztásáról. A fából faragott oromzatok sokfélesége, az eltérő, néhol keleties hangulatú tetőkialakítások, az íves falformák vagy akár a megtört szögben elfordított és kiugró ablakok megoldása teszik egyedivé ezt az eldugott kis partszakaszt.
A sárga és vörös színű házak homlokzatán terméskövet, nyerstéglát és vakolt felületeket is láthatunk. A lakások mindegyikéhez fürdőszoba és WC tartozott, a házakban pedig külön mosókonyha is létesült. Az itt lakóknak a gyár munkásai közül segítő személyzet, házicseléd is járt. Kertész által rendben tartott park vette körül a lakóépületeket, valamint teniszpálya is rendelkezésükre állt.
Teljes dokumentáció letölthető ITT
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!