This content is not yet translated to English. Please let us know, if you can contribute to this website with translations, which we highly appreciate.

1/1
Content

    Data and description

     

    Dr. László Zsigmond (1845. Pest – 1920.k. Budapest) miniszteri tanácsos 1890 körül vásárolta meg a telket, amelyen a József körút -es számú háza ma is áll. Minden valószínűség szerint munkájával kapcsolatban ismerte meg a számos bírósági épületet tervező Kiss István építészt, akit saját bérházának megtervezésére is felkért.

    1891-ben a főváros tűzoltólaktanya céljára akarta kisajátítani László Zsigmond telkét, amit ő a kereskedelmi miniszterhez címzett beadványában megvétózott, így végül a terv nem valósult meg. Két évvel később aztán megkezdődtek a ma is ott álló bérház építési munkálatai, melyek során alkalmazkodni kellett a telek különleges alakjához, mely eltért a négyzetestől – annál is inkább, mert 1893-ban a tulajdonos egy 41 öles, háromszög alakú területet váltott meg a fővárostól a telek körút felőli részen – mondván “azt úgyis csak ő tudná hasznosítani”.

    Az 1897-ben elkészült László-ház reformkísérlet volt az új bérháztípus létrehozására, ahol a külső kiképzés messzemenőkig alkalmazkodott a belső felosztáshoz, valamint homlokzatának különleges zárterkélyes, loggiás kiképzése változatosságot jelentett a többi bérházéhoz képest. A József körúti fronton lévő főbejárat mellett magasodott a főlépcső, a hátsó traktusban pedig egy kisebb cselédlépcső. Az első emeleten három háromszobás és két négyszobás lakás volt található a megfelelő mellékhelységeikkel. A második emeleten helyezkedtek el a legelőkelőbb lakások: a sarkon egy hétszobás, mellette pedig egy hatszobás rezidencia szolgálta a bérház legelőkelőbb lakóinak kényelmét (valószínűleg dr. László Zsigmond lakott itt). A harmadik szint felosztása megegyezett az elsőével, a torony mezzazin szintjén pedig mosókonyhák és egy szénkamra volt található. A sarokkupola terébe padláshelyiségek kerültek.

    A László-ház sarkán működött a Csillag Patika, melynek főgyógyszerésze, Örkény Hugó, Örkény István író édesapja volt. Mind a mai napig ilyen funkciót lát el a metróépítés miatt megváltoztatott terű helyiség.

     

    Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!

    Houses nearby