This content is not yet translated to English. Please let us know, if you can contribute to this website with translations, which we highly appreciate.

1/1
Content

    Data and description

    Zárt sorú beépítésben álló, négyemeletes, eklektikus bérház. Homlokzata nyolc tengelyes. A földszinten jelenleg két üzlethelyiség van kialakítva, melyek összesen (a bejárati kapuval együtt) nyolc félköríves záródású nyílással rendelkeznek. Az első emelet dísze a két, a harmadik és a hatodik tengelyben elhelyezkedő báboskorlátos erkély. Az emeleti, félköríves záródású ablakok alatt szintén báboskorlátos díszítés található.

    A második emeleten háromszögű timpanon zárja a nyílásokat. A harmadik és a negyedik emelet nyílásainak lezárása egyenes, kevés díszítéssel. Koronázópárkánya díszes.

    1882-ben még Nagykörútként szerepelt a Cimjegyzékben, és külön helyrajzi- és házszám alatt.  Jäger József aztán mindkét részt megvette, az építési terveken már az ő neve szerepel: a ma is álló négyemeletes bérházat az ő megrendelésére építették 1896-ban.

    A tulajdonosról nem sokat tudni. 1892-ben „magánzó, volt kovácsmester” a titulusa. 1873-74 között a Gyep utcában földszintes házat építtetett. (Kőrösi József: Az 1873. és 1874. évi budapesti építkezések. Budapesti Statisztikai Közlemények 12, 1875)

    Emellett katolikus volt és világlátott: 1881-ben feleségével, Bogdán Anna Máriával ott volt a lourdesi nemzeti zarándoklat világi résztvevői között. Minden bizonnyal meggazdagodhatott a kovácsmesterségen, mert 1912-ben, amikor Jäger József meghalt, felesége örökölte négy házukat: a József körút 74-76-ot, az Üllői út 68-at., a Gyep utca 37-et és Thököly út 43-at (PH 1912.márc.19.) 1930-ban özv.  Jäger Józsefné halála után pedig Arad Rezsőre szállt. (PN 1930.márc.27.)

    Ami az épületet illeti: Devecis Ferenc műépítész készítette a terveket, aki Messner és Arndt építőmesterekkel dolgoztatott. A BFL-ben található tervrajzok szerint a pincében 2 nagy raktár és külön fáskamrák kaptak helyet. A mezzaninon helyezkedett el a mosókonyha.

    A földszinti viszonylag kis helyre, minden helyet kihasználva, 5 boltot terveztek: a bejárattól balra kettőt, jobbra hármat. A helyiségekhez, egy kivétellel raktár is tartozott. Ezenkívül a földszinten kapott helyet a házmester lakása, sőt a viceházmesteré is. Leghátul kaptak helyet az udvarról megközelíthető közös “closet”-ek.

    Elől, a főlépcsőháznál liftet építettek, hátul a hátsó lépcsőnél kézi teherfelvonót. Ezek használatba vételi engedélye fennmaradt a BFL-ben.

    Az első emeleten két körútra néző nagy lakás volt. Az egyikben 5 szoba, előszoba, fürdő, cselédszoba, konyha, kamra, a másikban 3 szoba, háló, fürdő, cselédszoba, konyha, kamra volt. Az emeleten volt még egy harmadik lakás is, hátul, csak udvarra néző helyiségekkel (2 szoba, konyha, kamra). A hátsó melléklépcsőnél, a teherfelvonó mellett voltak a közös helyiségek: a mosókonyha és a closet.

    A további emeletek alaprajza ugyanez volt.

     

    Itt lakott

    1897 és 1899 között Lipcsey József, az Iparművészeti Múzeum titkára.

    1906 és 1914 között Gmelin Ottó dr. fogorvos itt lakott és rendelt a II.em. 9-ben.

    1942-ben Ballagi István dr. egyetemi magántanár, bőrgyógyász.

     

    Üzletek, irodák

    1899-ből származó hirdetés szerint itt működött a Magyar Ajtó-, Ablak- és Faárugyár raktára és irodája (a gyár a Gyömrői úton volt): „Állandóan raktáron tart minden nagyságban és formában ajtókat és ablakokat minden fajú építkezés részére teljesen felvasalva, melyekből bármennyit azonnal szállítani képes. — Elvállal a fönti szakmába vágó minden néven nevezendő asztalos-munkákat és oly fa-kidolgozásokat, melyek gépekkel eszközölhetők, jutányos ár mellett. Árjegyzék kívánatra küldetik”. (PH 1899.febr.23.)

    1920-ban Hegedűs György és Hegedűs Erzsébet „háztartási czikkek, fűszer- és gyarmatáru, déligyümölcs, hüvelyes vetemények,- czukorka, csemegeárúk, olaj, zsiradék és zárt palaczkokban szeszesitalokat” árustó üzlete működött a házban.

    1922 és 1923 között Hegedűs Ignác fényképésznek volt itt műterme.

    Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!

    Houses nearby