József nádor tér 2-4. Pénzügyminisztérium
Data and description
Stíluskeverő historizmus Leírás: Az ötemeletes kőburkolatos épület homlokzatát, az első emelet fölött övpárkány, a negyedik emelet fölött eklektikus főpárkány koronázza. Az épület ötödik emelete, a meredek manzárd jellegű tetőfelépítmény alatt helyezkedik el, kivéve a sarkokat és a rizalitokat, ahol valóságos, felfalazott szintként látható. Az épület alagsori keretezetlen ablaknyílásai, a sima gránitlábazatban kaptak helyet. A földszint és az első ablakai, váltakozva hármasával, illetve egyesével helyezkednek el a növényi díszes, eklektikus oszlopfővel díszített keskeny falsávok között. A hármas nyílások földszinti középső ablakait lizénapárokon elhelyezkedő, kőből faragott puttópárokkal és gyümölcskosárral díszített egyszerű párkány hangsúlyozza. Az övpárkány feletti, emeleti, tagozatos keretezésű, szögletes záródású ablaknyílások váltakozva szélesebb, illetőleg keskenyebb sávokban helyezkednek el. A falsávokat kannellúrázott, fonadékos fővel ellátott pilaszterek fogják közre. A harmadik emeleti, keskeny nyílások előtt íves vaskorláttal ellátott erkélyek nyugszanak, a második emeleti ablakokat felül közrefogó puttópár-szobrokkal díszített konzolokon. A harmadik emeleti szélesebb ablakok parapettmezejében széles címerpajzsot tartó puttók kaptak helyet. A negyedik emeleti, keskenyebb ablakok mellvédjében füzérdísszel körülvett férfialak-domborművek láthatók. A tetőtéri szint ablakait szegmensíves oromzatot tartó lizénák fogják közre. Az oromzatokban sas-szobrokkal közrefogott kagylódíszben emberfő-szobrok láthatók. Az épület főhomlokzatának kompozíciója befejezetlen. Rizalitja, a tervezett továbbépítés szándéka miatt aszimmetrikusan helyezkedik el az épületen. A 10 tengelyes rizalit két oldalán 3-3 tengelyes hangsúlyos épület falsávok kaptak helyet, amelyeket gyümölcsfonat díszes, címerpajzsokkal ékesített oromzatok koronáznak. A falsávok földszintjén tagozatos keretezésű főbejáratok helyezkednek el, amelyeket két szint magas lizénák fognak közre. A lizénák tetején női szoboralakok állnak. Az északi kapu (József Nádor tér 2.) felett a Szépség és a Tudomány allegorikus alakjait Moiret Ödön készítette, a déli kapu (József nádor tér 3-4) felett az Erény és a Lictor (római törvényszolga, a fasces tartója) szobrai Maróti Géza munkai. A szoboralakok egy-egy háromablakos zárt erkélyt fognak közre. A főpárkány felett, e falsávokat lizénák tagolják, amelyek közé tagozatos keretezésű ablakokat süllyesztettek. E falsávok főpárkány feletti emeleteit, falmélyedésbe illesztett kővázák díszítik. A rizalit két falsávja között, visszahúzott falszakasz előtt, magas posztamenseken ión oszlopok tartják a főpárkányt. E párkányon, a három oszlop fölött az Anyaság, a Kereskedelem és a Termékenység szobrai láthatók, amelyeket szintén Maróti Géza készített. A Kereskedelem allegorikus szobra a bank tervezett épületének modelljét tartja kezében. Az épület íves nyílással díszített oromzatú délkeleti sarkán a keleti rizalit hangsúlyozott falsávjának. Zárt erkély megoldása ismétlődik meg. Itt, a zárt erkély két oldalán a Mezőgazdaság és a Bortermelés szobrai állnak, Telcs Ede alkotásai. A kupolával kiemelt délnyugati sarok két oldalán monumentális ülő női szoboralakokat helyeztek el. Ezek Maróti Géza munkái, akárcsak a sarok zárt erkélye mellett a Kereskedelem és az Ipar szobrai. A Dorottya utcai homlokzat öt tengelyes rizalitjának ötödik emeleti fölfalazását, falmélyedésekbe húzott kővázák díszítik. E rizalit oromzatát eredetileg az angyalok által tartott nagy magyar címer ékesítette. Az épület díszítőszobrai Maróti Géza műhelyében készültek. Forrás: http://muemlekem.hu/muemlek?id=489
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!