Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.
A középkori alapokon nyugvó épületről 1390 óta vannak feljegyzések. Egykori tulajdonosai között találunk firenzei kereskedőt, lengyel bírót, és a Zennegg Gasse (Dárda utca) névadóját. Fischle Friedrich 1863-ban Máltás Hugót bízta meg az ingatlan áttervezési munkáival, aki nála lakott a Fortuna Szállóban. A házban működik a Vár egyik legrégibb csemegeüzlete, s innen nyílik a Várbarlang bejárata is.
Az épület leírása, építéstörténete
Az épület mindkét homlokzata vakolt, a földszinten sávozással. Az egyenes záródású ablakokat mindkét szinten világosabb vakolatkeretezés emeli ki. Az első emeleti födém vonalában profilozott osztópárkány húzódik, az emeleti ablakok fölött lebegő, profilozott szemöldökgerendák vannak. A homlokzatot szinte hangsúlytalan, profilozott párkány zárja le a magastető alatt. Az Országház utcai oldal hattengelyes, míg a Dárda utcai tizenkettő.
Országház utca 16. (1941-1942)
Kép forrása: FSZEK - Budapest Gyűjtemény [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFSZ01488165]
A főbejárat az Országház utcai front közepén nyílik, kőkeretét két fejezetes pillér és egy zárókővel ellátott kosárív alkotja. A kétszárnyú fakapu felett a kosáríves lunettában 10 mezőből álló, sugarasan osztott, üvegezett felülvilágító található. A földszinten a kapu két oldalán egy-egy bolthelyiség tükörszimmetrikusan elrendezett kirakati ablakai és egyenes záródású, kétszárnyú, vaslemezes ajtóval elzárt bejáratai vannak. Ez utóbbiakhoz 3 lépcsőfok vezet fel. A főbejárat fölött két vas zászlótartó, a bal oldali bolt felett pedig vas cégér található. A Dárda utcai homlokzat földszintjén a 10. tengelyben egyszárnyú, egyenes záródású, vaslemezes boltajtó nyílik. A 6. tengelyben utólagos kialakítással jött létre a kétszárnyú, kosáríves bejárati ajtó, amely ma a Vár-barlang bejárataként szolgál. Az 5. és 6. tengely között kovácsoltvas kandeláber tartja a XIX. századi stílusú utcai lámpát.
A kapun belépve a boltozatos kapualjba érkezünk, melyet a macskaköves burkolat és egy nagy méretű vaslámpa határoz meg. A kapualj bal oldalán szintén vaslemezes ablaknyílás látható, mely vélhetően az elmúlt 140 év alatt itt működő csemege/fűszerboltok egyikének volt a kiadóablaka. A kapualj egyenes folytatása a macskaköves, L alakú udvar. Balra nyílik a háromkarú lépcső. Az emeletre felérve, a lépcsőtől rögtön jobbra találjuk a padlásfeljáró vaslemezes ajtaját, amelyhez 3 lépcsőfok vezet, és egy óriási padláskulccsal lehet kinyitni. A főkapu a lakók visszaemlékezései szerint a XX. század második felében végig nyitva volt, ahogy a Vár összes többi kapuja is. Házmester ebben a házban nem volt, éjjelre is csak becsukták a kaput. Később a 9 dekás (tekintélyes tömegű) kulccsal kellett bezárni a kaput. A kapun belépve egy külön kis világ fogadja a látogatót, meghitt fadeszkás ajtókkal, ablakokkal, mely visszaidézheti azt a családias, város a városban vagy „mini falu” életet, mely a mostani lakók gyermek- és fiatal felnőtt korában jellemezte az egész Várat.
A lakások udvar felőli nyílászárói egységesek, az egyenes záródás mellett a sötétbarnára festett fakeret is azonos (a Vár-barlang Dárda utcai bejáratával szemben kialakított, félköríves záródású udvari bejáratától eltekintve). Az ablakok némelyikén a fa zsalut is megtaláljuk, melyekhez jól illeszkedik a dupla ajtók külső deszkaléces kialakítása. Az ajtók bevilágítós kialakítására az ablakok 2+1-es kialakítása rímel. Az udvar végében, ahol kis kertet alakítottak ki a lakók, a régi szőnyegporoló is megtalálható, valamint innen nyílik a lakók által használt pince lejárata. A XX. század második felében a lakók elmondása alapján az utcafronti lakások mindig összkomfortosak voltak, míg az udvari lakások „kényelmét” 1863-tól a gangvégi mellékhelyiségek szolgálták az 1984-86-os felszámolásukig. Az ekkor történt felújítás során szűntek meg a cserépkályhák is, amikbe az előtte lévő évtizedekben hordták fel a szenet a ház pincéjéből.
A ház különlegessége, hogy innen lehet lejutni a Vár-barlangba. A barlangot a Duna-Ipoly Nemzeti Park üzemelteti. 800 éves történelmét és különleges földtani viszonyait az újra elindított szervezett sétákon lehet megismerni. A barlanghoz tartozik a ház eredeti pincéjének nagy része is, melynek falkutatásaiból arra következtetnek, hogy eredetileg három különálló épületet nyitottak egybe a XV-XVI. század során. A mostani fogadóteremben látható az a középkori zárófalban nyíló kút, mely egykor mind az utcáról elérhető közkút, mind a lakóházi kút funkcióját betöltötte. Az egyik egy valahai pincelejáró vagy hordógurító „lejárat” is látható, ami a budai borkereskedés egyik fontos emléke.[1]
Kép forrása: Természet Világa, 1997. 128. évf. 5. sz. p. 230. [ARCANUM]
Az 1980-as évek második felében számos várbeli házat felújítottak, és újraosztották a lakásokat. Az Országház utca 16. alatti 1984-86-os felújításkor szüntették meg a Máltás Hugó tervei alapján megvalósult gangvégi mellékhelyiségeket, valamint osztották újra a lakásokat. A felújítás során a korábbi 11 helyett 6 lakást alakítottak ki. 1996-ban újabb központi pályázati lehetőség keretében nagycsaládosok pályázhattak a tetőterek beépítésére, amelyet az egyik most is itt lakó család meg is valósított egy szintén várbeli építész tervei alapján.
Az épület tulajdonosai, lakói, bérlői
Az évszázadok során az épület végig lakóházként funkcionált, s a tulajdonosok mellett számos bérlőről és lakóról található feljegyzés.
Francesco Bernardi
Az 1390-ben két plébánia határvitája miatt készült határjárás értelmezése szerint a ház a Firenzéből származó budai polgár és tehetős kereskedő, Francesco Bernardi háza volt, aki Nagy Lajos és Zsigmond király alatt az ország pénzügyi igazgatásának vezető tisztségeit látta el. 1382-89 között harmincadispán, 1387-ben kamarahasznaispán, 1392-ben pénzverőkamaraispán, 1396-ban pénzverőkamara- és kamarahasznaispán, majd 1420-22 között altárnokmester volt.[2] A határjárásban ez olvasható: „… [a határ] ezután áthalad a Wolmugi (sic!) utcán, és egy kis utcához megy, amely Francesco Bernardi és Giovanni Leonardi háza között van.”[3] Végh András következtetése szerint a kis utca a Dárda utca, a Wolmugi utca az Országház utca, s a mai Országház utca 16. - Dárda utca 1. volt Francesco Bernardi háza.
A házat az 1391-es (esztergomi) Szent István-káptalan alapítólevele is említi. Ebből kiderül, hogy Kanizsai János érsek és Francesco Bernardi már ekkor ismerték egymást. Ennek a kapcsolatnak köszönhette Bernardi, hogy később, az 1403-as Nápolyi László-féle elbukott trónkövetelésben játszott szerepe után nem vették el a házát, az olasz kereskedőt János érsek mentette meg a teljes vagyonelkobzástól. Bernardi 1424 körül bekövetkezett halála után fiai, Paolo és Antonio nem tudta fizetni a ház díját, ezért peres úton elveszítették, s a ház visszaszállt a káptalanra.[4]
Az Országház utca 16.-tal együtt a korábban Kuncz ispán birtokaként ismert, később Szilágyi Erzsébet birtokába kerülő major (mai Pasarét területén) is a káptalanra szállt, mely a következő két bérlő-tulajdonos esetében is a házzal együtt mozgott.
Hans Siebenlinder
Az esztergomi káptalan 1425-ben bérbe adta a házat és a majort Hans Siebenlinder (Héthársi János) budai bírónak, kereskedőnek. A ház évi 32 forintos bérleti díjából az első hat évben csak évi 15 forintot kellett fizetnie, mivel a leromlott állapotú ház felújítását saját költségén vállalta.[5] Hans Siebenlinder a korabeli elithez tartozott, első felesége valószínűleg lengyel származású lehetett, amire fiuk, Szaniszló nevéből következtethetünk (aki az első budai hallgató volt a krakkói egyetemen 1414-ben). Hans az atyafiság révén gyors karriert futott be, s hamarosan „a délnémetekkel üzleti kapcsolatban álló vezető réteg” tagja lett.[6] 1406-ban, 11-ben és 14-ben volt bíró, 1411-12 kötött harmincadispán, 1415-ben csepeli ispán és királynéi nyestbőr adószedő, 1431-ben királynéi körmöci kamrahaszna ispán, 1436-37-ben óbudai és solymári várnagy, 1437-ben a királynéi kunok ispánja.[7]
Siebenlinder második felesége, Weiler Ilona egy bécsi ötvös lánya volt, akiről feljegyezték, hogy V. László születésénél is jelen volt - tehát jelentős szereplőnek számított az udvarban. Közös gyermekük, Ursula Münich Henrikhez ment feleségül, s ennek a házasságnak a révén, hála a budai polgárjognak, mely lehetővé tette a leányági öröklést is, 4 generációnyi leányági örökléssel a XV-XVI. század „talán legtekintélyesebb budai patrícius atyafisága”[8] jött létre. S bár a vagyon tovább öröklődött, Hans halála utána lánya, Ursula és veje nevén nem találjuk az Országház utca 16.-ot.
Leonardo Desiderii
Egy 1457-es oklevél szerint a három egyházi személy közös birtokában lévő házat bérbe adták a velencei Leonardo Desideriinek és nejének, Tomasinának évi 12 forintért, melyet az első 8 évben elengedtek a ház karbantartásáért cserébe.[9]
Buda 1541-es elfoglalásától 1686-os visszafoglalásáig nincs a házról konkrét dokumentum, de a falkutatások alapján az ostrom alatt megsérülhetett, mert csupán a földszinten található középkori mészkő falmag. Az 1696-os Zaiger jegyzékben a következőt olvashatjuk a házról:
| | | „Sarokház a Sütő utcában, a Kolostor utcába nyúlik, homlokzata 7 öl 3,5 láb, hátsó oldala 7 öl 3 láb, jobb oldala 19 öl 3 láb, bal oldala 19 öl 1 láb. Van még valami régi fala és pincéje. Tulajdonosa Nussbammer Péter.”[10] |
Georg Christoph Zennegg
Georg Christoph Zennegg (von Scharffenstein) 1691-től 1709-ig a Budai Kamarai Adminisztrációnál dolgozott. Az 1694-es év mozgalmasan telt számára, mivel januártól márciusig harmadmagával közösen irányították az Adminisztrációt Prunner previzorral és Hiltl titkárral (ezt korábban 1691-ben is megtették az akkori adminisztrátor elhalálozása miatt). Tisztségükben Buda belső politikai ügyeiért feleltek, valamint Gyulától Pécsig, Egertől Érsekújvárig az összes gazdasági-kereskedelmi és részben közigazgatási ügyben volt feladatuk. 1694 márciusában kinevezték Johann Ignatz Kurtzot adminisztrátornak, Zennegget pedig áprilisában tanácsossá léptették elő. Ugyanakkor az év Buda városa és az Udvari Adminisztráció közti feszültségekkel és botrányokkal telt, a polgármester is lemondott, valamint katonai beavatkozásra is szükség volt. Ebben a légkörben indított az új adminisztrátor novemberben Zennegg és Prunner ellen eljárást hűtlen kezelés vádjával. Az iratanyag fennmaradt, mely szerint
| | | „A pénztárban, Zennegg pénztárosnál is elvégezte a vizsgálatot. Számadását rendben leadta, néhány esetben van csak késedelem. A mellékletek között szereplő levél — amely az Udvari Hadi Fizetőhivataltól átutalt 150 000 forintról szól — rámutat a pénzekkel való rossz gazdálkodásra. Véleménye szerint a különböző udvari pénztáraktól érkező átutalásokat sürgősen felül kell vizsgálni, mert ahogy telik az idő, egyre nehezebb lesz nyomukra akadni.”[11] |
Zennegg tanácsosi tisztségét mindennek ellenére megtarthatta az 1709-es kamarai átszervezés után is, akkor már az Udvari Kamara inspektoraként. Maga a tisztség Zennegg halálával szűnt meg 1728-ban.[12]
Az 1700-as évek első évtizedéből több irat is fennmaradt, amikben Zennegg kiállt a szentendrei szerbek király iránti hűségét tanúsítva a Rákóczi-szabadságharc alatt.[13] Valószínűleg ettől nem teljesen független, hogy 1709-ben nemesi oklevelet kapott.[14] Feleségétől, Eva Christinától (szül. Kyrälin)[15] három fiúgyermeke (Fülöp János, Miklós és Ferenc Antal Kristóf) született a források szerint, akik örökölték ezt a címet.[16] 1710-ben a Zichy családtól (akik a budai területek kincstári kamarás felügyelőjeként Budakeszi földesurai voltak) Zennegg bérbe vette Budakeszit, Budaörsöt és Cséket, melyről a teljes szerződés fennmaradt. Az ebben foglalt kedvező körülmények segítségével a német nyelvterületről betelepített munkásoknak kedvet adott a letelepedéshez és a település török hódoltság utáni felélesztéséhez.[17] 1712-ben a Cs. Kir. Kamara megbízottjaként találjuk egy peres iratban, 1715-ben a királyi korona uradalmak igazgatója lett. 1718-ban hadipénztáros tisztséget töltött be, 1725-től pedig császári királyi kamarai tanácsos volt.
Zennegg Budán számos ingatlanra tett szert az idők során. A kutatások szerint övé volt a 40. (Úri utca 52.), 68. (Úri utca 41. - Dárda utca 3.), 67. (Úri utca 52.), 114. (Országház utca 16.),[18] majd 1716-tól a 157. (Fortuna utca 2.), 158. (Fortuna utca 4.) és a 111. (Országház utca 10.) számú épület.[19] Térképen nézve a területet láthatjuk, hogy a Dárda utca északi részén az összes ház idővel az ő birtokába került. Ezért, vagy mert az Országház utca 14. sz. alatt fogadója is volt, a korban a Dárda utcát a Kloster Gasl elnevezés mellett Zennegi Gasseként is megtaláljuk a dokumentumokban.[20]
Az 1723-as nagy budai tűzvészben az akkori számozás szerint 114. sz. épület a Sütő utca és a Kolostor utca sarkán félig leégett, félig épen maradt.[21] A hosszú évek alatt felépített jó kapcsolat lehetett az alapja annak, hogy az udvar Zennegget bízta meg a tűzvész utáni újjáépítés felügyeletével.
Tűzvész Budán, 1723. március 28.
Kép forrása: Rózsa György: Budapest legszebb látképei. HG & Társa Kiadó, Budapest, 1997. p. 55.
Buda városának képéhez azonban nemcsak ezzel járult hozzá, hanem például azzal is, hogy a domonkos templomot (ma Hilton) 1711-ben megvédte a lakóházzá alakíttatástól. Zennegg mint a kamara igazgatója felterjesztésében kitért rá, hogy a torony és a szomszéd folyosó alatt az 1686-1687-ban épített sütőkemencék és császári magtár találhatók, ráadásul olyan vízforrással rendelkezik amit a sütéshez tudnak használni. Így ostrom vagy lázadás idején ezek jó szolgálatot tesznek a várőrségnek, s így az átalakítás nem érné meg.[22] Emellett a dögvészek ellen emelt Szentháromság szoboregyüttesben ő maga Szent Kristóf és Szent Ferenc, míg neje Szent Rókus és és Szent József szobrait finanszírozta.[23]
1714-ben a 114-es házban lakott Elssner Gáspár, róla azonban ennél többet nem sikerült kideríteni.[24]
XIX. század első fele
A XIX. század első felében itt lakók nevét a korabeli névjegyzékek megörökítették, bár az azonosítást nehezíti, hogy ebben az időben többször is változott a telekkönyvi száma a háznak. Landhausgasse 101. címen lakott Franz Najmajer m. kir. udvari kamarai titkár, tanácsos és a Kir. Magyar Bírósági Kamara levéltárosa (1837-1838).[25][26] A Landhausgasse 95-ben Heilmann szakács (1845-1849),[27][28][29][30] Andreas von Hübner kamarai kontroller (1846-1847),[31][32] majd a szabadságharc bukása után Julius Verderber számviteli adjunktus (1851),[33] valamint 1852-ben[34] Josef B. Schratzenthaler és Franz von Völgyi, az Állami Számvevőszék, illetve a Pénzforgalmi Hivatal hivatalnokai.
Az 1860-61-es címjegyzékben Fanzler Michael és Theresia szerepelnek lakosként a Landhausgasse 95. alatt.[35][36]
Friedrich Fischle
Az Országház utca 16. (akkor éppen Landhausgasse 95.) első fennmaradt tervrajza 1863-ból ismert. A megrendelő bizonyos Fischle Friedrich, a terveket Máltás Hugó készítette. A terveken látható, hogy az egyemeletes épületet átalakították, bővítették helyiségekkel, s egyben a gangvégi árnyékszékeket is ekkor alakították ki.[37] A terv megléte azért is érdekes, mert az egyik jelenlegi lakó még emlékszik a gangvégi WC megszüntetésére az 1984-86-os felújítás kapcsán, így a mellékhelyiségek legalább 121 évig szolgálták az itt lakókat.
Friedrich Fischle, vagy magyarosan Fischle Frigyes életéről legtöbbet a gyászjelentéséből tudhatjuk meg. A kávéfőző, budai polgár 63 évesen hunyt el 1869. június 2-án. Feleségével, Katharina Fischlével (szül. Scheinat) 30 évig voltak házasok (1839-ben esküdtek) és 3 gyermekük született: Friedrich, Gustav és Katharina. Friedrichet a Vízivárosi temetőben temették el, protestáns szertartás szerint.[38] 1860-ban a Pester-Lloyd által kiadott címjegyzékben Fischle Friedrich a Fortuna néven ismert kávémérés (Fortunagasse 127., mai Fortuna 4.) üzemeltetőjeként is feltűnik,[39] amely az 1784 óta fennálló, az utca nevét is adó Fortuna Fogadó[40] részeként működött, amit Franz Wagner vezetett.[41] Egy évvel később már az egész ház bérletét Fischlénél találjuk[42] - ő egészen 1868-ig működtette is az intézményt, amikor Buda város tanácsa úgy döntött, hogy gazdaságtalansága miatt lakások céljára átalakítják, és csak a(z ekkor még mindig jól menő) kávéházat hagyják meg belőle. A Fortuna ugyanis nem tudta felvenni a versenyt a rohamosan fejlődő, újabb és korszerűbb pesti szálláshelyekkel.[43]
Fischle Friedrich gyászjelentése (1869)
Kép forrása: Pannon Digitális Egyesített Archívum
Mielőtt azonban véget ért volna a nagy múltú budai fogadó története, különböző megoldásokkal próbálták fenntartani - 1851-től például a budai városi rajziskola is itt kapott néhány szobát, ahol 1852-től Máltás Hugó volt a rajztanár.[44] Máltás az Úri utcai lakásából idővel átköltözött a Fortunába, ahol a lakást Fischle Friedrichtől bérelte, melyet az építész később összenyitott a rajziskolával. Ezen kapcsolat ismeretében nem meglepő, hogy Fischle Máltást bízta meg 1863-ban frissen szerzett háza átalakításának tervezésével.[45][46]
Az ifjabb Fischle Frigyes
Az ifjabb Fischle nem folytatta apja kávés tevékenységét, hanem hivatalnok lett belőle: 1873-ban miniszteri számtisztből közalapítványi erdőmérnöki segéd lett.[47] A család aktív társasági életet is élt: 1874-ben Fischle Frigyes és Frigyesné, Rupp Zsigmond és Rupp Zsigmondné Fischle Katalin, valamint Rupp Irén a Magyar Mérnök- és Építész-egylet nagy kirándulásán vett részt.[48] 1893-ban Pilismarót főerdészeként találkozhatunk Frigyessel,[49] 1907-ben pedig a Besztercebányai Kereskedelmi Bank Részvénytársaság cégvezetőjévé nevezték ki.[50] 1895. január 22-én násznagyi tisztet is el kellett látnia, amikor unokaöccse, nyílhegyi Rupp László fővárosi tisztviselő, császári és kir. tartalékos huszárhadnagy egybekelt süttőfalvi Süttő Ilonkával. A családok státuszát jól jelzi, hogy maga Vaszary Kolos hercegprímás eskette a párt az Úri utcai prímási palotában.[51]
Ifj. Fischle sógora Rupp Zsigmond, Rupp Jakab író fia volt, akinek közjegyzői munkásságában a házhoz és a családhoz kötődő több dokumentumot találunk, amik közül egy a ház történetének következő fejezetéhez vezet. Így például azt az 1894. évi adásvételi szerződést, amit Brunner Alajos és Brunner György és neje, Hartmann Anna kötött Kútvölgyi telkeik ügyében.[52] Brunner Györgynek 1882 óta fűszerüzlete üzemelt a Fischle házban.[53] A feljegyzések alapján a Brunner-féle fűszerbolt volt az első csemegekereskedés az épületben. A bolthelyiség azóta is folyamatosan csemegekereskedéseknek ad helyet.
XX. század - tulajdonosok
Brunner utóda 1890-ben Hegedüs Lajos lett a boltban, aki 1895 őszén meg is vette a házat ifj. Fischle Frigyestől 25.000 Ft értékben.[54] Hogy pontosan meddig volt Hegedüs Lajos az Országház utca 16. tulajdonosa, arról nincsenek adataink, ami az elkövetkező zűrzavaros éveknek is köszönhető. Ami viszont biztos, hogy 1928-ban már Mészöly Jenőné Huber Irén nevén volt a ház.[55] Mészöly Jenő nyugalmazott ezredest már 1922-ben megtaláljuk a ház lakosai között,[56] de ebből az évből nincs háztulajdonos-listánk, ezért nem egyértelmű, hogy ekkor már a házaspáré volt-e az épület.
Az ezredes életéről egészen részletes képet kaphatunk a rendelkezésre álló dokumentumok alapján. Vitéz sárbogárdi Mészöly Jenő 1873-ban született a Fejér megyei Balatonbozsokon.[57] Édesapja Mészöly Gyula királyi táblabíró, kormányfőtanácsos, a Balaton szerelmese volt.[58] Gimnáziumi tanulmányait 1886-tól a székesfehérvári ciszterci rendi Szent István Katolikus Gimnáziumban kezdte meg,[59] azonban két év után a Ludovika Akadémiára került, ahol 1892-ben végzett, és hadapród-tiszthelyettesként a szatmárnémeti 12. honvéd gyalogezred 2. zászlóaljához került.[60] 1914. augusztusában mint a 12. gyalogezred. 6. századának parancsnoka az orosz harctérre ment, majd nem sokkal később,[61] Ravaruszkánál orosz fogságba esett. Ekkor már őrnagyi rangban szolgált, majd 1916. november 1-jén alezredessé léptették elő.[62] A fogságból szökés útján 1918. május 25-én ért haza. Katonai pályája az első világháborúval gyakorlatilag le is zárult, ugyanis 1921. október 15-én már „a trianoni békeszerződés következtében nyugállományba helyezettek” között találjuk a nevét.[63] Magyarországnak ugyanis a békediktátum értelmében le kellett szerelnie (de legalábbis korlátoznia kellett) hadseregét, és megtiltották a hadkötelezettséget is.[64] Az egykori tisztek azonban bizonyos mértékű ellátásban részesültek.
Hirdetés forrása: 8 Órai Ujsag, 1938. 24. évf. 33. sz. p. 4. [ARCANUM]
Mészöly Jenő nem tétlenkedett: 1929-re megírta első könyvét Szibéria, a nagy temető címen, amelyben az oroszországi hadifogságának történetét publikálta.[65] A kötet nagy és pozitív visszhangot keltett, hiszen sokaknak vesztek oda szerettei az embertelen körülmények között. A Pesti Hírlap így írt róla:
| | | „A közvetlen élmény ereje érzik ezen a könyvön, amely a magyar hadifoglyok szenvedéseit szépítés nélkül, a maga könyörtelen valóságában írja le és amely megbízhatóságával dokumentumául szolgálhat az eljövendő történetírás számára is.”[66] |
1933-ban újabb írással jelentkezett a szerző: II. Vilmos hulló levelei. Merész kaland volt-e részünkről a világháború? című kötetében a világháború ok-okozati összefüggéseivel ismertette meg a közönséget olvasmányos stílusban.[67] 1937-ben a Zug a Jenissei-jel bővült életműve.[68] A II. világháborút feleségével sikeresen átvészelték, azonban 1946-ban mindketten elhunytak.[69][70] Arról sajnos nincs forrásunk, hogy volt-e gyermekük. A háború után a ház hamarosan állami tulajdonba került.
XX. század - üzletek
Hegedüs Lajos 1890-től 1905-ig vitte a fűszerkereskedést, a következő évi címjegyzékben[71] az itteni fűszerkereskedő már „Hegedüs Lajos utóda Marx Rezső” 1910-ig. Hegedüs Lajos az első világháború alatt városbíróként és közgyámként is feltűnik a címjegyzékekben.[72]
1910 októberében már Bolyos Nándorné (sz. Cseszár Ilona) a fűszer- és csemegekereskedés üzletvezetője[73] egészen 1913-ig, amikor csődeljárást indítanak ellene,[74] ezért inkább divatáru-kereskedőként folytatja a Fő utca 49. alatt.[75] Az 1914-es és 1916-os címjegyzékben Kovátsay István neve szerepel fűszerkeskedőként,[76][77] majd 1922-ben Schwalb Kálmánnéé.[78] 1928-tól az Engel kereskedelmi részvénytársaság címe lett az Országház utca 16.[79] 1939-ben, 1940-ben, 1942-ben Kovács Zoltán fűszerkereskedését találjuk a telefonkönyvekben.[80][81][82] A II. világháború után, a szocializmus alatt a Kelenföldi Közért Vállalat üzemeltetett itt csemege üzletet, melyet 1969-től a Dóczy család immár második generációja működtet bérlőként. A ház lakóinak elmondása szerint mindenkit ismernek a régi Vár lakói közül és a mai napig egyedi rendeléseket vesznek fel, a Vár korábbi falusias hangulatát átmentve a XXI. századba.
Hirdetés forrása: Pesti Hírlap, 1911. 33. évf. 64. sz. p. 28. [ARCANUM]
Az Országház utcai másik üzlethelyiségben cipészműhely működött egészen a II. világháború végéig. Scheicher László cipész ezen a címen szerepel egy 1935-ös hátralékos közleményben.[83] 1937 májusában egy hirdetésben már eladásra kínálták a helyiséget: „Cipészüzlet, lakható, berendezéssel olcsón betegség miatt eladó”,[84] októberében pedig „vidékről jött asszony mindenesnek ajánlkozik. I., Országház u. 16.. cipészüzlet”-ből.[85] Az üzletet a 30-as évek végén Molnár József vehette meg, mert 1942-ben már az ő nevét találjuk a címtárakban.[86] 1941-ből még egy fotó is fennmaradt a házról, rajta a két üzlet ekkori portáljával - a jobb oldalon lévő ugyan nagyon hasonlított már ekkor a mai állapotra, a csemegének azonban egészen dekoratív, fából készült, historizáló architektúrával díszített kirakatai voltak.[87] A Molnár-féle üzlet nem élte túl a háborút: 1946-ban már kiadásra kínálták az üzletet.[88]
A XX. század második felében BÁV Amphora zálogház volt az üzlethelyiségben, amely 1982-ben az Úri utca 26-28. alá költözött. A költözés kapcsán a Műemlékvédelem folyóirat írta a bolt eltűnő cégéréről:
| | | „Az Amphora cégérét (Országház u. 16.) Lehoczky János készítette, az üvegbetét Szabó Erzsébet iparművész nevéhez fűződik. A bolt áthelyezésével a cégér is eltűnt a várnegyedi utcaképből.”[89] |
XIX-XX. század - lakók
A XIX-XX. századi címjegyzékekből és telefonkönyvekből sokáig követhető a lakók névsora. A teljesség igénye nélkül a lakóház színes társaságából példaként említjük Schmidt József áldozárt (azaz papot),[90] Selymesy Béla mérnököt,[91] Fischbach Károly betűszedőt,[92] Szilágyi Károly szolgát,[93] Ványi Károly könyvelőt és azonos nevű fiát, aki kereskedősegéd volt,[94] valamint Szirucsek Ferenc fogházőrt[95] és Ripkó Kálmán udvari szakácsot.[96] Az 1920-as évek végétől Okolicsányi Miklós orvos, majd kórházi főtiszt is itt lakott.[97]
A II. világháború diplomáciai szempontból is érintette a házat. A lengyel követség a háborús helyzet miatt több helyen keresett menedéket: 1940 februárjában az Országház utca 12.-ben,[98] majd májusban a 16.-ban,[99] szeptemberben pedig már a 13. számban húzták meg magukat.[100] Az év decemberében aztán a magyar kormány utasítására megszűnt a budapesti lengyel képviselet,[101] ami Magyarországnak a tengelyhatalmakhoz való csatlakozásával függhetett össze.[102]
Dr. Czagány István művészettörténész 1962-től élt a házban egészen 1988-ban bekövetkezett haláláig. Családja ma is itt lakik, ahol gyermekei felnőttek. Czagány István az 1950-es évektől a Középülettervező Vállalatnál dolgozott, s így részt vett a budavári királyi palota, a Sándor-palota és számos várbeli lakóház háború utáni rekonstrukciójának tervezésében. Elképzelései közelebb álltak a ma megvalósuló Nemzeti Hauszmann-tervhez az akkori tervekkel szemben. A rendszer azonban munkáit sokszor elnyelte, s a hivatal és a politika követelményeivel kellett szembenéznie. Számos írása jelent meg, például A Budavári Palota c. 1866-os kötet, vagy a vári műemléki helyreállításokról szóló cikkei a Budapest Régiségei, a Budapest és más folyóiratokban.[103]