Országház utca 17. [Spiegel-ház] étterem, hotel

Ha a mondás szerint a szívhez a gyomron át vezet az út, akkor az Országház utca történetébe ezen a házon keresztül. Egy ideig Sütő utca volt a neve a Spiegel-házként is emlegetett épület miatt, mert itt lakott 1701-től Spiegel Bernát pékmester. Az épület majd 200 évig sütödeként működött. Ezt követte a Régi Országház Vendéglő, majd napjainkban a Maison Bistro & Hotel. Az utca 1790-ben, a budai Országházban tartott országgyűlés után kapta mai nevét.

A mai Országház utca 17. szám alatt álló épület az idők során mind utcájának nevét, mind házszámát többször változtatta. Az utca a középkorban Olasz utcaként volt ismert az itt letelepedett olaszok nyomán, majd a törökök Fürdő utca elnevezéssel illették.[1] Az 1700-as évek elejétől a ház kitüntetett szerepet kapott az utca nevében, hisz akkori tulajdonosának köszönhetően lett Sütő utca – korabeli német nyelvhasználat szerint Böckhen gassen –, mely elnevezés 1761-ig szilárdan tartotta magát.[2] Ezt követően, 1784-ben létesült a klarisszáktól elvett kolostorban az Országház,[3] melynek tisztelegve viseli máig is az utca az Országház nevet – az 1800-as évek közepéig németül Landhaus gasse néven,[4] majd 1872-ben már Országház útcza-ként.[5] Ekkor a ház a 108-as szám alatt állt, az 1900-as évek elejére azonban már mai, Országház utca 17-es házszámát nyerte el.

Középkori történet, barokk homlokzat
Bár az Országház utca 17-nek a középkorig visszanyúló története van, homlokzatát mégis a barokk stílus határozza meg, mely főként az 1706 és 1726 közötti újjáépítések idején alakult ki. Az 1686-os visszafoglaló ostrom után Spiegel Bernát pék tulajdonába került két szomszédos, saját pincékkel rendelkező középkori épület, melyeket egyesítve alakította ki az Országház utca 17. alatt található ház alapvető formáját. Az utcára jellemző 1-2 emeletes beépítéssel szemben az utcai épületszárny földszintes, cserépfedéses magastetővel, tetőtéri beépítéssel. A főhomlokzat öttengelyes, melyeket a nyílászárók jelölnek ki. A középső axisban található a kapu, mellette két-két ajtó és ablak nyílik. A barokk kapu kváderezett, kosáríves kialakítású, zárókövében a pékmesterségre utaló, levelekkel közrefogott kifli faragvánnyal. A műemléki rekonstrukció finom gesztusaként és a történeti értékek megőrzése céljából az épület északnyugati felén, a kaputól balra, kibontásra és bemutatásra kerültek a régen befalazott középkori kő ablakkeret maradványai. A homlokzati falon több pince-szellőzőnyílás is látható. Az alépítmények a középkorból származnak, a szellőzők ritmusa nem egyezik a barokk nyílászárók tengelyével. A barokk átalakítás során nem rekonstruálták a pincenyílások alapján a középkori homlokzati osztáshoz, mivel ennek nyoma sem maradt az 1686-os ostrom után: az 1696. évi Zaiger leírása szerint az egyik házból néhány falmaradvány és egy betemetett pince, míg a másikból szintén falmaradványok, egy pincehelyiség és annak boltozata maradhatott fenn.[6] A nyílászárók feletti barokk stukkódíszeket Horler Ferenc műemléki kutatásai alapján rekonstruálták.

Országház utca 17. (1940 körül)
Kép forrása: FSZEK – Budapest Gyűjtemény [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFSZ01487141]

A kapun belépve a keresztboltozattal fedett kocsibeállóba érkezünk, amelyet most a bistro területe foglal el. A kapualj a két középkori épület összeépítésekor készült a közvetlen mellette lévő, külön ajtóval is megközelíthető gyalogos bejárattal együtt. Ha tovább haladunk befelé, elérjük a udvart, ahonnan feltárul az egész épület. A középkori pincékre épített, barokk eredetű, U alaprajzú, téglafalas épületet az idők folyamán toldalékokkal bővítették, melyek mára körülveszik a belső udvart. A kapubehajtóból balra nyílik a pincelejáró, amit a hotel felújításakor kiszélesítettek, és középületi minőségű lépcsővel alakítottak ki. A pincerendszer tagjai eredetileg a két szomszédos középkori épület különálló helyiségei voltak, de a 18. századi átalakításoknál egy szegmensíves átjáróval egybenyitották őket. A pince átlag belmagassága 4,4 m, alapterülete 264 m2, így a Várnegyed legnagyobb egybefüggő pincéje.[7] A falai kevert anyagokból épülnek fel. Eredetileg a helyiségeket a természetes sziklaalapba vájták, így néhol a szabadon hagyott sziklafalak, máshol a rakott kő- és téglaszerkezetek jelennek meg. A terek vállvonaltól felfelé szabályos dongaboltozatos lefedésűek, melyeket egy-egy boltfiók és falfülke színesít. Néhol megjelennek a pinceablakok kürtői is, habár ma már gépi szellőztetéssel oldják meg a levegő temperálását. A szellőzőablakok magasságából lehet az akkori utcaszintre következtetni, mely majd egy méterrel lejjebb volt a mostaninál. A pince északnyugati falán egy vakolatra festett címer maradványai ismerhetőek fel, amely a 19. században készült.

Évszázadok óta tartó vendégváró hangulat[8]
A házat középkori alapokra építtette az 1700-as évek elején Spiegl Bernát pékmester. Az épület helyén egykor álló két középkori lakóház egyesítése 1726-ra fejeződött be, amikor megörökölte őket Mathias Weissengruber fehérpékmester és felesége, Anna Maria Spiegl.[9] Spiegl Bernát mesterségének címere máig látható az épületen (a II. világháborúban történt sérülése után helyreállítva), örök vendégváró atmoszférát teremtve ezzel a ház frontjának. A ház egyik felében működött a pékműhely, azon belül az utcafronti részen az árusítóhely, mögötte pedig a kemencés sütöde volt. A sütőműhely és pékség népszerű lett a helyiek körében, Spiegl ideje alatt végig, illetve utána is sütödeként volt ismert a ház egészen a XIX. század második feléig.

Szemelvény forrása: Budapesti Czím- és Lakásjegyzék, 1904-1905 (16. évfolyam). Franklin-Társulat, Budapest, 1905. p. 1058. [HUNGARICANA]

Hirdetés forrása: Budapesti távbeszélőnévsor, 1949. december. Magyar Posta, Budapest, 1949. p. 168 [HUNGARICANA]

Az épületet 1887-ben Baróthy Jenő alpostaigazgató vásárolta meg,[10] 1899-ben Thellmann György Ágoston gépkezelő vette bérbe,[11] majd 1913-ban Fischle Vilmos vendéglős és felesége, Fischle Vilmosné (született Butschek Irma) vásárolta meg.[12] Örököseik, Fonó Vilmos, Fonó Vilmosné, Karácsonyi Lajosné, Schlierholz Róza, Havas Gusztáv és Fischle János 1946-ban a ház helyreállítása mellett döntött, részben át is alakítva azt Pázsy József építőmesterrel. Az átalakítások során a gyalogos bejáró területére két wc-t helyeztek el.[13]

1956-57-ben műemléki kutatást végzett az épületben Horler Ferenc a Budapesti Történeti Múzeum égisze alatt. 1961-ben ez Feuerné Tóth Rózsa vizsgálódásaival egészült ki, fókuszpontban a kapualjjal és az udvari homlokzattal. Az épület további helyreállítási munkái e kutatásokon, illetve Borsos László építész tervein alapultak. Borsos László Ybl-díjas építész-építészettörténésze 1930-tól a Főváros Magasépítési Ügyosztályán dolgozott, majd a Fővárosi Tervező Intézethez került, később pedig a Középülettervező Intézetben (KÖZTI) folytatta munkáját. Nevéhez fűződik több budapesti templom restaurálása és statikai biztosítása, dolgozott a Műcsarnok belső helyreállításán, és a Pesti Vigadón is. A budai várnegyed számos házának helyreállítása is hozzá köthető, emellett több szakcikket közölt a várnegyed középkori topográfiai kérdéseiről.[14]

Régi Országház Vendéglő (képeslap) (1974)
Kép forrása: MKVM [MaNDA] [leltári szám: VF_22957]

A vendéglő megújítására és kibővítésére 1967-ben került sor, a Budapesti Vendéglátóipari Tröszt megbízásából.[15] Mikó Sándor, a Kereskedelmi Tervező Iroda tervezője felelt az átalakításért. Mikó Sándor skétszeres Munkácsy Mihály-díjas, a MAOE Iparművészeti alkotói nagydíjával kitüntetett belsőépítész és iparművész volt. Dolgozott a KÖZTI és a KERTI osztályvezetőjeként, emellett oktatott a Magyar Iparművészeti Főiskolán, és tevékenykedett a Budapesti Vendéglátóipari Vállalat művészeti tanácsadójaként is. Szabadfoglalkozású alkotóként szerepet vállalt a bútortervezésben, illetve vendéglátó létesítmények és szállodaberendezések kialakításában.[16] Az átalakítások eredményeként söröző létesült a ház északi szárnyában, ahol korábban lakások voltak. A telek hátsó részén új, emeletes udvari szárny épült, melyben a növekvő kapacitású vendéglő funkcionális helyiségei kaptak helyet (öltöző, mosdó, konyha, stb.). Mikó Sándor és Szörényi Béla munkája során törekedtek a vendéglő részét képező kis szobák egyenkénti változatosságának megtartására, összeegyeztetve a vendéglátás korszerűségével. Belsőépítészeti szempontból a népies hangulatot tartották mérvadónak, és ügyeltek a kályhák, textíliák, faldíszek és bútorok megtervezésére is.[17] A vendéglő népszerűvé és sűrűn látogatottá vált; hangulatalapozó paprikás-hagymás zsíros kenyeréről közel s távol terjedt a híre. Földszinti helyiségei mellett jelentős szerepet kapott az épület alatt található pince is, mely pinceborozóként működött. Impozáns és inspiráló látványt nyújtottak itt a fal mellett sorakozó boroshordók, boroskancsók és hozzájuk illő poharak.[18] A Régi Országház Vendéglő az 1990-es évek elejéig élte fénykorát, ekkor azonban bezárták. Az ezt követő évtizedekben az épület üresen állt, 2001-ben földszintes lakóház besorolást kapva.[19]

2017-ben nyitott meg a házban a napjainkban is működő Maison Hotel & Bistro,[20] mely látványában is hűen őrzi a ház falaiba évszázadok alatt beivódott vendégváró hangulatot. A létesítmény részét képezi a bistro és utcai terasza, belső kertje, és rendelkezik borospincével is, illetve 17 egyedi tervezésű szoba áll a vendégek rendelkezésére. Két egybenyíló pincehelyisége rendezvénytérként szolgál. A bistro & hotel épületének fel- és megújítása a 2K Studio Építésziroda (Kéner Tamás és Kovács Péter) érdeme.[21]

A Régi Országház Vendéglő borpincéje
Kép forrása: MKVM [MaNDA] [leltári szám: VF_4903]