Pozsonyi út 50. lakóház
Data and description
A Pozsonyi út 50. a mai Újlipótváros területén helyezkedik el. Ezt a részt a 19. sz. második felében kezdték el felparcellázni, és 1950 óta viseli az Újlipótváros elnevezést. A 19. sz. elején még beépítetlen, ipari malom épületekkel telepített része volt Budapestnek.
A bérlakásépítkezések az 1920-as években kezdődtek meg. 1928-ban döntött a Szent István park létesítéséről az egykori parkettagyár területén a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. Ezzel együtt egységes stílust írt elő a környék házaira, melyek jellemzően 5-6 emeletes téglaépítésű épületek.
Keresztessy Ödön asztalosmester akkoriban több házat is építtetett az utcában Jakobik Gyula tervei alapján. Pozsonyi út 36. (Szent István park 11.) és Szent István park 10. gyakorlatilag egymás tükörképeiként épültek. 1933-ban újabb ikerház születik terveiknek köszönhetően. Keresztessy Ödön befektetési célpontjától távolabb a 11. kerület Gyopár utca 10. szám alatt lakott feleségével, Jakobik Gyula pedig Zuglóban.
Pozsonyi út 50. bauhaus stílusban épült a folyamatosan fejlődő Lipóciában. A mai Dunapark épületétől haladva Észak felé megfigyelhető, hogy az épületek párban épültek, U alakot képezve egy közös belső térbővület körül.
Az épület az egész utcára jellemző zártsorú beépítés része, jellemzően földszinti üzletsorral. Dupla főhomlokzattal rendelkezik, egyik a Pozsonyi út felé néz; másik a Szent István park, a Duna és a Margitsziget felé. A vertikálisan és horizontálisan is harmonikusan tagolt homlokzat alapvetően vakolt, a lábazati zóna mészkő burkolattal készült. Főbejárata a Pozsonyi útra néz, hangsúlyos húzottkarú lépcsőházzal, melyet elegáns kapubejáró vezet fel. A lépcsőház nappali megvilágításául üvegtéglafal gondoskodik.
Szintenként 5 lakás kapott helyet. Mindegyiket jellemezte a korabeli hallos elrendezés, ám cselédszoba emeletenként csak 3 lakásban került kialakításra, a másik kettő legénylakásként funkcionált. Az építészeti struktúrát vasbeton pillérvázas elrendezés jellemzi, így kötetlenebb belső átalakításokat tesz lehetővé. A födém “NDVA”-rendszerű téglabetétes vasbeton lemez.
A ház megépülését követő évben elektromos személyfelvonó létesítésére kapott engedélyt Keresztessy Ödönné. A liftet a Hazai Felvonó Vállalat tervezte, üzemeltetői Tausz Márton és neje, valamint Tausz Ernő voltak. A liftet 7 megállóra és 300 kg terhelésre méretezték.
Újlipótváros mindig is különleges helynek számított Budapest szerkezetében. Az általános bérházépítési hullám után kezdtek itt házépítésbe, így a beépítés is sokkal sűrűbb, mint másutt. Szubkulturáját tekintve is egy falu a városban.
A magyar irodalom nagyjainak lakhelye is a környék volt az 1900-as évek elején. Radnóti Miklós, a Nyugatosok: Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Hatvany Lajos; és az ellentábor: Kassák Lajos, József Attila is mind újlipótvárosi lakosok voltak. A terület különleges miliője a mai napig megmaradt.
A 13. kerületi Értékvédelmi Támogatás pályázata alapján a Pozsonyi út 50. a 54/1993. (1994.II.1.) Főv. Kgy. rendelettel védett épületegyüttes része. „Helyi területi védettségű épületegyüttesek: azoknak az ingatlanoknak a körülhatárolt vagy meghatározott csoportja, amelyeken jellemzően az építészeti örökség kiemelkedő értékű elemei állnak és azok történelmi, régészeti, művészeti, tudományos, társadalmi vagy műszaki-ipari szempontból jelentősek, városszerkezeti, városképi szerepük meghatározó – akkor is, ha nem minden egyes alkotóelemük rendelkezik építészeti értékkel – amelyeket a Közgyűlés rendeletében védelem alá helyezett.”[1] Ezen épületegyüttesek bizonyos részének bontása illetve részleges bontása csak kivételes esetben lehetséges, amennyiben építészeti értéket nem hordoz.
„A 13. kerület Integrált Városfejlesztési Stratégiájába beletartozik Újlipótváros értékmegőrzése. A városrész stratégiai célja: élhető lakókörnyezet kialakítása minőségi közterületek és a zöldfelületi rendszer megújításával, az építészeti örökség megőrzésével. Hosszabb távon a városrész egyik legfontosabb kereskedelmi utcájának, a Pozsonyi útnak a csillapított forgalmú utcává alakítását tervezi. A Pozsonyi úti terület fejlesztése érdekében az utat és közvetlen környékét akcióterületté nyilvánítja a kerület.”[2]
A teljes dokumentáció letölthető itt.
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!
References
- Budapest XIII, kerület Integrált Városfejlesztési Stratégia
- Wikipédia