Százados út 3-13. [Százados úti művésztelep]

Budapest első és egyben legrégebbi folyamatosan működő művésztelepe, amely Bárczy István főpolgármester hivatali ideje alatt épült 1909-11 között. Kiemelkedő művészek sora élt és alkotott itt kezdettől fogva, köztük Csorba Géza, Kallós Ede, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Makrisz Agamemnon, Somogyi József szobrászok, valamint Czigány Dezső és Kádár Béla festők.

A Százados úti művésztelep Európa első, rendezett keretek között létrehozott művésztelepe, eredeti funkciójában folyamatosan (ma is) működő, egyedülálló kulturális létesítmény, a századeleji szecessziós-magyaros lakóházépítés fontos emléke. A művésztelep színes folt az amúgy is sokoldalú Józsefvárosban. Hatása a kulturális életre országos jelentőségű. A XX. század legjelentősebb magyar szobrászai szinte mind megfordultak itt, de más művészeti ágak jeles képviselőit is a lakói között találjuk az évtizedek folyamán.

Műteremhiány

A századforduló Budapestjén általános problémaként jelentkezett a műteremhiány, amely főként a fiatalabb, pályájuk elején lévő művészeket érintette. A kiemelkedő mesterek saját műteremvillával bírtak: Róna József kétműtermes villával rendelkezett, de Stróbl Alajos, Fadrusz János, Unger Mór, Zala György, Ligeti Miklós, Rákos Manó is saját villájukban rendezhettek be műtermet. A végzett tanároknak a főiskolán biztosítottak tágas atelier-ket. A középületek szobrászi kiképzéseiben résztvevők számára a Várkert Bazár árkádsorait alakították át műhellyé. A külföldi akadémiákról hazaérkezett művészekről azonban egyelőre nem gondoskodott senki, pedig az alkotómunkájukhoz szükséges műtermek bérlésére egyre növekvő igény mutatkozott.

A millennium utáni években folytatódott a konjunktúra, a Képzőművészeti Társulat   egyeduralmát megtörte a Nemzeti Szalon Egylet megalapítása 1894-ben, majd az 1900-as években több képzőművészeti csoport: MIÉNK (1908), KÉVE (1908), Magyar Grafikusok Egyesülete (1908).

Pezsgett a képzőművészeti élet, újabb és újabb kiállítóhelyek nyíltak meg. A fiatalok külföldön tanultak, és hogy csábítóvá váljék a hazajövetel, egyre nagyobb szükség volt műtermekre. Az 1903-as Kelenhegyi úti műterembérház 11 festőnek és 3 szobrásznak adott otthont, de nem tudott érdemben a műteremhiányon enyhíteni. A szobrászok helyzete még inkább tarthatatlan volt: sokan dohos pincékben dolgoztak, nem engedhettek meg maguknak napfénnyel beragyogott műtermet.

Lakáshelyzet

A lakáshelyzet a korszakban ugyancsak hasonlóképpen nem tudott lépést tartani az egyre növekvő igényekkel. A kiegyezés és az első világháború közötti időszakban Budapest igazán nagy várossá nőtt. A lakosság óriási mértékben megnövekedett: a városon belül 20 év alatt (1890–1910 között) megduplázódott 880 000 főre, az elővárosi övezetekben pedig 61 000-ről 217 000-re nőtt a népesség. A népességnövekedést nem követte lakásprogram: az emberek munkát vállalni áramlottak a fővárosba, ami a főváros gyárai, építkezései miatt indokolt is volt. Azonban a főváros nem tudott megfelelő számú és kialakítású lakást biztosítani: az albérletek, ágybérletek, pincelakások, tömegszállások, egyhelyiséges lakások nem tudták megoldani a lakásínséget. 1911-ben Budapest lakosságából 300 000 ember élt albérlőként vagy ágybérlőként.

A tervszerű változtatás Bárczy István főpolgármester nevéhez kötődik, aki szorgalmazta a kültelkek fejlesztését, valamint a városi telkek olcsóbb és egységesebb lakásokkal történő beépítését. A Bárczy-féle lakásprogram keretében 1911–1913 között több mint 6000 kislakás épült fel. A kislakásos telepek a fő közlekedési utak mentén, olcsóbb, külső telkeken épültek fel. Egyszerűség, gyors és hatékony építési megoldások jellemezték őket. A kislakásépítés telepei között tartjuk számon a Palotai, Gubacsi, Ceglédi, Kőbányai, Százados úti telepeket, valamint a Wekerle-telepet.Bárczy István művészetpártoló és mecénás hírében állt, és mivel a főváros  kislakásépítési programba kezdett, így a művészek csoportja alkalmasnak vélte az időt, hogy kérést nyújtson be műtermes lakások építése iránt.

Az ötlet

1909-ben Kalló Ede 13 művésztársával kérte műtermes lakások építését a fővárostól, továbbá vállalták, hogy elkészülés esetén bérbe vesznek 1-1 műtermet. A nagy keresletet mutatja, hogy a műtermekre később 40, majd 82 jelentkező gyűlt össze.

1910. január 26-án nyújtotta be a főváros elnöki ügyosztálya előterjesztését műtermes lakások építése iránt, amelyben részletes számítást vezetett le az épületek bekerülési, fenntartási költségeiről, valamint a beszedhető bérekről. Ez utóbbi neuralgikus pontnak bizonyult, mivel a művészek számára a háborítatlan alkotómunkához megfelelő, ugyanakkor megfizethető lakásokra és műtermekre volt szükség. A művészek igényeinek az 1200 koronás kategóriájú bérlemény felelt volna meg leginkább. Készült egy alternatív terv is arra az esetre, ha az épületek nem műteremlakásokként működnének tovább. Ez esetben a műtermek átalakításával 4 egyforma méretű kislakás lett volna kialakítható.

A jelentkezések alapján a Százados úton 16 földszintes, műtermes, 2-2 lakást tartalmazó bérházat szavaztak meg 480 000 korona költségvetéssel.

A tervezés

A tervezés során a legkülönbözőbb ötletek merültek fel, mi is lehetne az optimális kivitelezés és helyszín. Ne feledjük: a projekt egyik fő célja volt, hogy a bérek a fővárosi átlagnál alacsonyabbak legyenek.

Az egyik javaslat az volt, hogy a városligeti műjégpálya csarnokát átengedi a főváros, de ez a megoldás a ligetben dolgozó kertészeti munkások elhelyezésének problémáját vetette fel.              Szóba került a Stefánia úti víztorony, de ez sem volt igazán megfelelő helyszín.  A művészek Pasarétet preferálták volna, de az túl drága volt Medgyessy Ferenc visszaemlékezése alapján. Felmerült, hogy többemeletes kislakásos bérházak legfelső szintjén alakítsanak ki műtermeket és lakásokat, azonban ennek előállítási költségei magasak, a bérleti díjakat pedig emiatt nem lehet alacsonyan tartani – így ez nem megoldás a támogatásra szoruló művészeknek. Felvetődött az is, hogy az olcsóbb munkáslakások megoldásait vennék át, a német munkásházak formájára. A művészek azonban tiltakoztak ezen megoldás ellen, így elvetették azt.

A Fővárosi Közgyűlés bizottságai a lakások építését 1910. július 7-én engedélyezték, amit a Belügyminisztérium 6 hónappal később jóvá is hagyott. Ekkor még 16 két-két műtermes lakásból álló bérház építéséről volt szó, amelynél végül kevesebb valósult meg, valószínűleg a megemelkedett költségek miatt. A lakások elrendezésüket illetően két funkcionális részre tagolódnának: lakórészre és műteremre, azaz 1, 2, 3 szobás földszintes házak szabadba nyíló műtermekkel, körülöttük park sétányszerű utakkal, telepített növényekkel.

A tervek elkészítésével Wossala Sándor városmérnököt bízták meg, aki 1910 szeptemberében készítette el a rajzokat, melyben 3 típusépületet tervezett. Az 1910-es beépítési terv 20 épületet jelöl 34 műtermes lakással. Ebben néggyel több épület és kettővel több lakás szerepel, mint a közgyűlés által eredetileg elfogadott tervben.

A Fővárosi Levéltárban megtalálható egyik helyszínrajzon több vállalkozó neve is szerepel az épületek mellett: László, Forbáth, Führer, Polliczer és Holczner, Wellish, Walla, Gallurza és Herpai (?).

Wossala megjegyzése a helyszínrajzon:

„Kivitelre forma 15 épületben

8 drb műterem 3 szobás lakással

8 ’’ műterem 2 szobás lakással

10 ’’ műterem 1 szobás lakással

26 drb. Műterem”

Megtalálható egy másik kiszínezett helyszínrajz is, ami az elkészült változatot mutatja az épületeket az egyes kivitelezőhöz rendelve:

„6 db épület: Forbáth (1-2, 3-4, 11-12, 13-14, 23-24) 133 091 korona.

4 db épület: Walla (25-26, 27-28, 30, 33) 121 268 korona.

5 db épület: Wellisch (5-6, 7-8, 9, 17-18, 19-20) 100 962 korona.”

Utólagosan a teljes építési költséget 485 000-500 000 koronára teszik. Ez tehát nagyjából megfelel a tervezett költségnek, azonban a lakások számát csökkentették menetközben, hogy a kereteket tartani tudják.

A helyszín

A helyszín kijelölése a művészek bevonásával történt. A beépítendő területet az akkori város szélén, a bolgárkertészek egykori káposztaföldjén jelölték ki a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződéséhez közel – távol a belvárostól, de jó közlekedési lehetőséggel.

A művésztelep környezetében igen sok hasonló korú épületet találunk. 1908–1910 között épült meg a Százados úti munkástelep, 1909-ben a Százados úti községi kenyérgyár, 1910-ben a Százados úti elemi iskola, végül 1912-ben a Juranics utcai kislakásos bérházak, illetve az MTK pálya.

A művésztelep népies-szecessziós épületei, amelyeket a XIX-XX. század fordulójának telepivilla-stílusa jellemez, a legigényesebbek a környék építkezései között. A Százados út és környéke mikrotársadalmában a művésztelep lakói képviselték a társadalmi hierarchia legmagasabb szintjét.

Az építkezés

Az építkezés 1911. május 1-én kezdődött, a csatornázás, a járdák, az úttestek burkolása már korábban megindult. Végül 28 lakás és 15 épület készült el. 6 db háromszobás, 10 db kétszobás, 10 db egyszobás és 2 különálló egyszobás műteremlakás épült. Lakbérük 1500/1200/800/900 korona volt. Úgy állapították meg a bérleti díjakat, hogy a beruházási költségek kamatait fedezhessék belőlük. A lakásokat önköltségi áron adták ki, a főváros nem vállalt egyéb fenntartási költséget, tatarozást. Az első lakóknak 3 évi ottlakást kellett vállalniuk, és 1911. november 1-én, 5 hónappal az építkezések megkezdését követően költözhettek be a már elkészült 15 műteremházba.

A házakat 3 típusba sorolhatjuk, az első típusból 3, a kettesből 10, a hármasból 2 készült el.

1. típus:

• • Földszintes, pince nélküli, magastetős, tornácos épület egy műteremlakással. Az épület másik vége tűzfalas kialakítású az ikres csatlakozási lehetőség miatt.
  • Kiszolgálóhelyiségek: előszoba, fürdő, WC, kamra, konyha és cselédszoba
  • 3 lakószoba
  • 6 méteres (legnagyobb) belmagasságú, 51 nm-es műterem
  • A lakórészt aszimmetrikus nyeregtető fedi. A műteremnek meredek, magasabb gerincű, mindkét irányba kontyolt nyeregtetője van, kifelé kis deszkaoromzattal.
  • A homlokzatok a műterem kialakítása miatt aszimmetrikusak.

2. típus:

• • Szabadon álló, földszintes épület, egy kétszobás és egy egyszobás lakással, valamint a hozzájuk tartozó műtermekkel.
  • A bejáratok a tornácról nyílnak csakúgy, mint az egyes típus esetében.
  • Kiszolgálóhelyiségek: előszoba, fürdő, WC, kamra, konyha
  • A műtermek az épület végeiben helyezkednek el itt is. A helyszínrajzon látható, hogy ezen épületeket egymás tükörképeként építették meg, így a műterem hol északkeletre, hol északnyugatra tájolt.
  • A lakórészt szimmetrikus nyeregtető fedi, a műtermek pedig a nyeregtetővel azonos ereszmagasságú, meredek “szoknyás” kontyolt manzárdtetőt kapnak.

3. típus:

• • Szabadon álló műteremház egyszobás lakással, „inasszobával”, amely a második típus egyszobás részével megegyezik.
  • A műterem belmagassága 6,5 méter.
  • Az épület ablakai külső spalettával vannak borítva.
  • A lakórész fölé csonkakontyos, vízvetős nyeregtető került fachwerkes oromfallal. A műteremnek kontyolt, üvegfallal megszakított manzárdtetője van, mint a második típusú épületnél.

Zöldfelületek

A közlekedőutak és a házak környezete tágas, növényekben gazdag és parkosított már a terveken is. A terveken látható, hogy a növényeket is berajzolták, eleve kellemes, „részletgazdag” környezetet szerettek volna a művészek számára létrehozni, ami családjukkal együtt otthonul szolgálhat nekik.

Általában jellegzetes elemei a Wossala-féle homlokzatoknak az ablakpárkányok alatt húzódó virágtartók, valamint farácsok, amelyre növényeket futtatnak fel, ezzel romantikusabbá és az alkotómunkára inspirálóbbá téve a látványt.

Novemberre a házakkal együtt elkészülhetett a telep parkosítása is. Középre „U” alakban nyers téglapilléres, pergolás-pados rózsalugas készült, amely egy 3,5×5,0 méteres medencét fogott közre. A „Pergola-terv a Budapest Sz.főváros Százados utcai Művészházainak kertjéhez” c. tervrajz megtalálható a Fővárosi Levéltárban egy tervlapon a vízmedencével: „a nyolc pillér vakolatlanul közönséges téglával lehetőleg jó sötét vörös szinűvel [sic] van falazva; a fugák tiszta fehér mésszel vannak kikenve. Az összes falalkatrészek fehér szinű [sic] festékkel vannak be vonva [sic]”. A vízmedence mellett ez olvasható: „Az egész medence csömöszölt betonból van készítve és a felületei portland cementhabarccsal alaposan elsimítva.”

Ez utóbbi mára eltűnt, és a helyén homokozó található. Visszaemlékezések szerint szökőkút és teniszpálya is működött, ez utóbbi helyén a II. világháborúban légópincét működtették. A telep 2 bejárattal rendelkezett: a Juranics (ma: Stróbl Alajos) utca felől volt az egyik, és egy másik a Százados út felől. Ma már csak ez utóbbi található meg.

A fenntartás kérdései

A telek ügyeit 1910–1916 között Márffy Ödön festő intézte, 1915–1918 között pedig Gergely Aladár volt a gondnok.

1912–13-ban a művészeket is behívták katonának. Néhányuk elesett (Csikász Imre, Sámuel Kornél), mások fogságba estek (Faragó Árpád, Ősz Nemes György), vagy egészségük megromlott, és nem tudtak dolgozni; csökkentek a munkalehetőségek, ezért többen kértek lakbérhalasztást vagy -elengedést. Majd a hazatérők lassan ismét megrendeléseket kaptak, és megindult az élet, azonban sokan még így is nehezen gazdálkodták ki a bérleti díjakat.

A villamos világítás általános bevezetésére 1923-ban 250 000 koronát biztosított a főváros. Többször került sor a bádogtetőzet, a kerítések javítására. A húszas évek második felében mosókonyhát és raktárhelyiséget létesítettek, bővítettek. Budapest, 1927. május 2. dátummal a „Budapest Székesfőváros által a X. ker. Százados-úti művésztelepen építendő mosokonyha-épület terve” szintén fellelhető a Fővárosi Levéltárban Scultéty mérnök s.k. és Wossala műsz. főtanácsos s.k. jegyzésekkel. Mosókonyha, kamra, előtér és mángorló helyiségeket láthatunk az alaprajzon.

1920-ban megemelték a bérleti díjat 10 000 koronával, és 20% közüzemi pótdíjat számoltak. 1923-ban az infláció miatt az 1917-es bérleti díj 50-szeresére emelkedett, a műtermek bére pedig 150-szeresére. Támogatás-korszerűsítés címén valamennyi részt mindig visszakaptak a lakók, de még ezzel együtt, s az eredetileg biztosított adómentesség sem tette feltétlenül rentábilissá az üzemeltetést.

A gazdasági válság időszakában, a húszas évek végétől sokan a még viszonylag alacsony béreket sem tudták kifizetni. Medgyessy Ferenc szobrász a visszaemlékezéseiben említi, hogy a művészetkedvelő polgármester könyörületből az elmaradt bérek fejében alkalmanként egy-egy műalkotást is elfogadott. A bérlőknek a lakást annak elhagyásakor saját költségükön kellett rendbe hozatni, azonban ekkor is többször fordultak segítségét a tulajdonoshoz: a fővároshoz.

A második világháborúban voltak, akik vidékre menekültek, többen nem tértek vissza a háborút követően. A háború során történt meg az első nagy generációváltás: a műteremházakba fiatal, római iskolás szobrászok és festők költöztek. Budapest bombázása során súlyos károk keletkeztek a művésztelep házaiban. A háborús károk helyreállítását nagyrészt önerőből a művészek kezdték meg a főváros némi támogatásával, amire egy háború sújtotta város még képest volt.

1960–63-ban teljes körű felújítást végzett a VIII. kerület Tanácsa, a költségeket is a kerület állta.

Az egyik műteremlakás korszerűsítéséhez és bővítéséhez készült 1985-ös engedélyezési terven valószínűleg általánosan előforduló hibákat találunk. Ezek szerint hiányzik a talajnedvesség elleni szigetelés, ennek következtében a főfalak nedvesek és a meglévő hajópadló korhadt. A megoldás a felbontás, kétrétegű szigetelés elkészítése, valamint a főfalakat vegyi úton lehet injektálással vízzáróvá tenni. Az álmennyezet nagyon belóg a légtérbe és a hőszigetelő képessége nem megfelelő.

A lakók

Az első lakók közül a telepen dolgozók 2/3 része szobrászat, 1/3 része festészet területén munkálkodott. Induláskor egy-két kivételtől eltekintve pályájuk kezdetén álló, de a művészet terén már elismert, támogatásra érdemes fiatalok közül kerültek ki. Eltérően más művésztelepektől (nagybányai, szentendrei, szolnoki) külön, egységes művészeti irányzat itt nem alakult ki. Nem voltak közös művészi törekvéseik, és később sem alakult ki pl. festőiskola (mint például Nagybánya esetében). Az első „telepesek” tanulmányaik során Bécs, Párizs, Brüsszel akadémiáit látogatták, majd hazatérve tárlatokon mutatkoztak be, illetve kiegészítő munkákat vállaltak – ma szobrászok például portrémintázással, síremlékek készítésével biztosították megélhetésüket. Művészek a teljesség igénye nélkül: Makrisz Agamemnon, Maugsch Gyula, Kara László Mihály, Kamotsay István, Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászok, Czigány Dezső, Kádár Béla festők, Török Iván díszlettervező. Medgyessy Ferenc, Kallós Ede, Pásztor János szobrászok itt alkották meg életművüket, Poór Bertalan festőművész innen emigrált. Gábor Móric, az alapítók egyike is itt alkotta meg életművét, illetve segítette máséit is, mivel restaurátorként is dolgozott.

Műemlékké nyilvánítás

Az 1976-os műemlékjegyzék már műemléki jelentőségű területként tartja nyilván a művésztelepet. 1980-ban a lakóbizottság tagjai levélben Budapest Főváros Tanácsához fordultak, és anyagi támogatást kértek az akkorra már korántsem optimális műszaki állapotban lévő művésztelep felújításához, és kérték, hogy a következő (azaz VI.) ötéves tervbe kerülhessen bele a telep szakszerű és korhű felújítása, valamint az épületek korszerűsítése, a park rendbehozatala, továbbá rendszeres gondozása.

1981. február 23-án a VIII. kerületi Tanács Műszaki Osztálya műemlékvédelmi védettségre javasolta a művésztelepet. Egy március 2-án kelt levélben Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Művelődésügyi Főosztálya a Budapesti Műemlékfelügyelőség részére levelet írt, amelyben kijelentették, hogy a művésztelep védetté nyilvánításával egyetértenek. A lakókat pedig kérték, hogy küldjenek be képeket és bármit, amivel alátámasztható a telep kultúrtörténeti jelentősége, és hogy miért lenne érdemes műemléki védelemre. Ezért találhatunk a levéltári anyagban több fényképet is.

1982-ből származik a műemléki épületvizsgálat jelentés a százados úti művésztelepről: A „tárgyalt együttes egységes műemléki védelme indkoltnak látszik, ha az épületek egyedi kvalitása ezt önmagában nem is követeli meg.”

Egy 1985. április 15-i keltezésű levélben a Budapesti Műemléki Felügyelőség a műemléki hatósági hozzájárulást megadta.