Szent István körút 4.
Data and description
A bérházat a Kármán és Ullmann iroda alapítói, Kármán Géza Aladár (1871-1939) és erényi Ullmann Gyula (1872-1926) építészmérnökök tervezték. Az épület Weiss-bérház néven is ismert, hiszen Weiss Berthold és Weiss Manfréd megrendelésére épült, Szentpály József kivitelezésében. A Weiss testvérek 1884-ben vásárolták meg a telket az akkor még szinte kiépítetlen Lipót körúton. Kármán és Ullmann tervei 1899-ben készültek el.
A közismert Weiss Manfréd (1857-1922) nagyiparos volt, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek alapítója. Weiss Berthold (1845-1915), Manfréd bátyja ugyancsak gyáriparosként, továbbá közgazdasági íróként működött. Az 1880-as évek közepén Manfréddal együtt Budapesten konzerv-, ércáru- és tölténygyárat, Vácon kötszövő gyárat hozott létre. Több pénzintézet vezetésében vett részt. A Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) alapító és igazgatósági, az Országos Iparegyesületnek igazgatósági és végrehajtó bizottsági tagja volt.
Kármánt és Ullmannt a bécsi szecesszió legkiválóbb hazai képviselőiként tartjuk számon. Kármán Géza még Münchenben végezte tanulmányait, Ullmann viszont már az 1880-as évektől egyre látogatottabbá váló Műegyetemen tanult. 1895-ben alapították irodájukat. Ullmann 1899-ben rokoni kapcsolatba került a Weiss családdal, hiszen Weiss Berthold leányát, Weiss Évát (ismertebb nevén Weiss Elízt) vette feleségül. Ullmann a Magyar Építész és Iparművészeti Rajzolók Egyesületének elnöki szerepét is betöltötte. Az irodának több elkülöníthető korszakáról beszélhetünk, mint historizáló, szecessziós, klasszicizáló, manierista, ezen túl olykor neoreneszánsz vagy neobarokk stíluselemeket is alkalmaztak. A Weiss-bérház egyértelműen a szecessziós korszakukba illeszthető bele.
A belső terek friss festést sejtetnek, az udvar rendezett. A bérház földszinti emeletét már eredeti tervek szerint is üzlethelyiségeknek szánták. Az I. és II. emeleten hat lakást, míg a III. és IV. emeleten nyolc lakást alakítottak ki. 1907-ben kompakt vasbeton födémekkel spékelték meg a házat. 1912-ben nyújtottak be átalakítási terveket, melyek elsősorban a lakásokat érintették. 1934-ben modernizálták a házat (ez elsősorban az illemhelyek átépítését jelentette). Később már csak a lakásokat, vagy az üzlethelyiségek portáljait érintő átalakítások zajlottak le. Az épület nagyon jó állapotban van, a külső és belső homlokzat úgyszintén.
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!