Tárnok utca 5. lakóház

Ez az aranysárga homlokzatú ház 14. századból származó középkori maradványokat rejt barokk részletei mögött. A 20. század elején megfordult itt a művészeti élet színe-java, hiszen az épület ekkor az irodalmi mecénás, báró Hatvany Lajos tulajdonában volt. A rezidenciát tőle a dúsgazdag francia ékszerész, Louis Cartier vásárolta meg felesége, Almásy Jacqueline grófnő kedvéért. Az ostromot követő felújítások során 15. századi falfestések nyomait találták az udvari homlokzaton.

A Tárnok utca
A Tárnok utca egyike azoknak a jellegzetes hangulatú várnegyedbeli utcáknak, ahol a kőkeretes kapuk, gótikus ülőfülkék, boltozatos helyiségek idézik vissza az épületek középkori múltját.

A történelmi lakónegyed a XIII. században alakult ki, utcaszerkezete azóta is változatlan. A műemléki lakóházak nagy része több, lényegesen eltérő építészeti stílus és korszak jegyeit viseli magán.^[1] A város alaprajza a középkori adottságokat, a lakóházak zömének utcai homlokzata barokkos hangulatot idéz. Mindezek ellenére a Várnegyed utcáin mégis sikerült megőrizni a harmónia és egység érzetét, egyedi budavári stílust és hangulatot teremtve.^[2]

A Boltosok utcája (mai Tárnok utca) a középkori Buda forgalmas kereskedelmi központja volt. Ekkoriban a mainál sokkal több kis telekből, kisebb épületből állt az utca, melyek között szűk utcák, néha zsákutcák kanyarogtak. A környéket főleg kereskedők és kézművesek lakták, a mai lakóházak földszintjeinek dongaboltozatos helyiségeiben üzletek, műhelyek kaptak helyet, a kapualjak előtt az utcán pedig mozgalmas élelmiszerpiac, árusok százai nyüzsögtek nap mint nap.^[3] Az utca északi része a patikárius boltoknak adott helyet, délebbi szakasza pedig a Zsemlyeszék volt, ahol az ide látogatók a pékárut szerezhették be. Az utcát délről a Szent György piac határolta, ami a mai Dísz tér elődje.^[4]

A városrész virágzásának véget vetett a törökök megjelenése. A hódoltság másfél évszázada alatt az épületek pusztulásnak indultak, a városkép teljesen átalakult, a lakosságot egyre inkább török és balkáni népek váltották fel. Az ekkor épült minaretek, a dzsámivá alakított templomok és az utcákat megtöltő török kézművesek, zsibárusok révén a XVII. századra már jellegzetes keleti városképet mutatott a mai Várnegyed. Buda visszafoglalásának (1686) küzdelmei szintén nem kímélték a lakóházakat. A több hónapos ostrom alatt lerombolták a Várnegyed nagy részét, napokig tűzvész pusztított, az épületek leégtek. A lakóházak emeletei, tetőzete szinte teljesen elpusztult, a földszinti falak azonban viszonylag épen megmaradtak – ezt bizonyítják az 1950-es években indult feltárások során előkerült középkori építészeti részletek. Buda visszafoglalása után az újjáépítési munkák szinte azonnal megkezdődtek. Az ekkor betelepült, főleg német lakosság megtartotta a még felhasználható épületmaradványokat, a házakat a régi pincékre, falakra építették, melynek köszönhetően megmaradt a középkori utcaszerkezet jelentős része.^[5]

A XVIII. századra ezeken az utcákon már barokk, klasszicista paloták sorakoztak, lakóik pedig jómódú polgárok, tisztviselők, nemesek voltak. A Tárnok utca mai nevét ekkoriban kapta az egyik itt található palota tulajdonosáról, gróf Brunswick József királyi tárnokmesterről.^[6]

A második világháború szintén óriási pusztítást okozott az itteni épületekben. Az 1944-45-ös ostrom szinte egyetlen lakóházat sem kímélt. A háború után évtizedekig tartottak a romeltakarítási és helyreállítási munkák.^[7]

A Tárnok utca 5.
A Tárnok utca 5. szám alatti egyemeletes, belső udvaros, műemléki épületként nyilvántartott lakóház homlokzata XVIII. század eleji kora barokk, illetve XIX. század végi eklektikus jegyekkel rendelkezik, míg belső tereiben jellegzetes középkori részletek figyelhetők meg.

A ház mai formáját három különálló, XIV. században épült középkori lakóház maradványainak felhasználásával kapta. A mai utcai szárny helyén két középkori épület állt, a Dunára néző szárny pedig egy harmadik középkori ház falait rejti, melyet az épület északi részén fekvő keskeny sikátorból lehetett megközelíteni. Az első adat feltételezett tulajdonosáról a 15. századból származik, ekkor feltehetően Kalmár János (Jankó kalmár), illetve özvegye tulajdonában volt legalább az egyik itt álló épület.^[8]

Az évszázadok során ezek az épületek, épületrészek rengeteg átalakításon, újjáépítésen mentek keresztül. A török hódoltság és az 1686-os ostrom súlyos pusztításai után, a XVIII. század elején nyitották egybe a korábbi három házat az épen maradt földszinti részek és boltozati elemek^[9] helyreállításával. Az utcai front eredeti kapualjait befalazták, középen új bejáratot nyitottak, a Duna felé néző házat az udvari szárnyak kiépítésével kapcsolták ezekhez. Ekkor alakult ki a ház kora barokk homlokzata, a jelenleg is látható első emeleti ablakokat lezáró barokk timpanonos szemöldökpárkányokkal és a díszes, dór féloszlopos bejárati kapukerettel. Az oszlopokat lezáró volutás zárókő és a párkány felett elhelyezett címer a korabeli fotók tanúsága szerint az 1890-es években még megvolt; az 1930-as években a zárókő még látható volt, de a címer már nem. A földszinti homlokzat ablakai ekkoriban még kihajtható fatáblákkal záródó, félköríves üzletajtók voltak, melyeket a XX. század elején alakítottak ablakokká (kivéve a bal szélsőt, amelyből csak a II. világháború után lett ablaknyílás).

Az ingatlanok első tulajdonosa a töröktől való visszafoglalás után Rosina Julianna von Kuschlan (szül. von Piron) bárónő volt, ő 1696-ban ingyen kapta a Kamarai Adminisztrációtól. Halála után, 1720-ban Konrad Kahr üvegesmester és városi bírósági ülnök, valamint neje, Katharina vásárolták meg az immár itt álló házat, amely az 1723-as nagy budai tűzvészben sok más épülettel együtt leégett.^[10]

A budai Vár lakosságának átalakulását jelzi, hogy az elkövetkező időkben a reprezentatív ünnepségeknek helyet adó Dísz tér közelében álló palotát a nemesség magas rangú tagjai birtokolták. A tűzvészt követő újjáépítés után a következő ismert tulajdonos a 19. század elején id. Laszlovszky József gróf (1783–1818), Buda városának tanácsnoka, bírája és polgármestere, megyei táblabíró volt.^[11] A ház a következő évtizedekben is “családban maradt”, 1867-ben Ghyczy Borbála (szül. Laszlovszky, 1803–1881)^[12] szerepel a címjegyzékben tulajdonosként az ekkor Hauptgasse 195. címen futó háznál^[13], az 1874-es jegyzékben pedig már férje, Ignác (1799-1870), is fel van tüntetve mellette^[14], bár ő a valóságban már 1870-ben elhunyt. Miután Borbála is jobb létre szenderült 1881-ben, leszármazottaikra szállt a ház. Az 1890-es címjegyzékben gyermekeik, Ghyczy Béla (1827-1911, cs. és kir. altábornagy, főrendiházi tag), Imre (1828-1910, magyar nemes testőr, 1848/49-ben honvéd huszárkapitány), Géza (1837-1896, műegyetemi tanár), Dénes (1840-1925, Komárom vármegye alispánja), Ida (1843-1921) és unokájuk, Mária (1863-1936) ^[15][16] vannak feltüntetve^[17]. 1894-ben már csak Mária neve van a címjegyzékben a tulajdonosok között^[18], s két évvel később tőle vette meg a házat Császka György (1826-1904) kalocsai érsek 65.000 forintért.^[19] Az érsek 1901-ben vált meg az épülettől 180.000 korona fejében báró Edelsheim-Gyulai Lipót javára.^[20] Az Alkotmány című lap még arról is pontosan tudósított, hogy az érsek november 15-én adta át a házat új lakójának.

Bár az Edelsheim-Gyulai család nem lakott állandó jelleggel a Tárnok utcai palotában (hanem főként a felsőelefánti kastélyban tartózkodtak), mégis itt tartották családi vagyontárgyaik egy részét, amelyeknek 1903-ban lába kélt egy betörés során: “A lakásnak az Albrecht-út felőli részén az ablakon át másztak a lakásba, feltörték a szekrényeket, felforgatták a szoba bútorát, de valami megzavarhatta őket, mert a szekrényekből kiszedett holmi nagyrészét otthagyták, az egyik betörő pedig a lábbelijét is a lakásban felejtette. Mennyit érő holmit vittek el, nem lehetett megállapítani, mert a házigazda nincs itthon. A betörők által elvitt holmik között van libériára való 25 darab ezüstgomb a bárói címerrel és koronával, továbbá több ezüst toalettasztali dísztárgy, egy hamutálca, amelyen VII. Edvárd király arcképével ellátott pénz van.”^[21]
A gyermekvédelemben, jótékonyságban igen tevékeny báró az I. világháború alatt 80 ágyas hadikórház céljára ajánlotta fel palotáját a Vöröskeresztnek, ahol számos arisztokrata hölgy vállalt önkéntes ápolói munkát.^[22]

Mindeközben Edelsheim-Gyulai Lipót 1912-ben megvásárolta a Dísz tér 13. és 12. számú házakat^[23], 1916-ban pedig túladott a Tárnok utcai házon: báró Hatvany Lajos (1880-1961) ró, irodalomtörténész, az akkori irodalmi élet legnagyobb mecénása vásárolta meg a palotát 650.000 koronáért.^[24]
Hatvany a Nyugat alapító szerkesztője, később a Pesti Napló szerkesztője volt.^[25] Rendszeresen dolgozott együtt Karinthy Frigyessel, Kosztolányi Dezsővel és Babits Mihállyal. Szívügye volt a magyar költészet, támogatta József Attila és Ady Endre munkásságát. Elkötelezett kutatója volt Petőfi Sándor életrajzának, melynek gyümölcse az 1957-ben kiadott Így élt Petőfi című monográfia lett.^[26][27]
1928-ban Hatvany az épületet a dúsgazdag francia óratervező ékszerésznek, Louis Cartier-nek adta el, akinek újdonsült felesége, Almásy Jacqueline grófnő révén esett a választás a Budai Várnegyedre. A pár 1924-ben házasodott össze Magyarországon.^[28]

”A háború után Cartier, a híres és dúsgazdag párizsi ékszerész eljött Magyarországra. Cartier eredetileg arra gondolt, hogy a magyar mágnások kincsesházaiból sikerül talán néhány csodálatos ékszert elvinnie magával, a végén aztán az lett a dologból, hogy feleséget vitt haza Párizsba Almásy Jacqueline grófnő személyében. Valószínű, hogy üzleti útja soha még ilyen jól nem sikerült” – olvasható a Színházi Élet egyik számában.^[29]

Néhány év múlva már két várnegyedbeli palota is az ő tulajdonukban volt. A Tárnok utca 5. szám alattit műkincsekkel, festményekkel, antik bútorokkal töltötték meg. Helyet kapott itt XVIII. századbeli szék, eredeti japán Hokusai fametszet, perzsa miniatúra, de a márványszobrocskákban sem volt hiány.^[30] A másik palotájuk a mai Táncsics Mihály utca 11. volt.

A házaspár évente csak néhány hónapot töltött Budapesten, de Cartierné Almásy Jacqueline grófnő az akkori arisztokrata társaságok egyik meghatározó „divatdiktátora” lett. Budapest legjobban öltözött asszonyai között tartották számon. A korabeli újságok tele voltak a róla áradozó cikkekkel. A Színházi Élet-ben is rendszeresen olvashattak róla, fényűző életéről, luxusautóiról és természetesen az ezekhez stílusban és színben passzoló ruhakölteményeiről.^[31]

Cartier-nek a Tárnok utca 5. gyönyörű barokk homlokzatát sajnos sikerült „megcsúfítania” – legalábbis a korabeli városvédők szerint. A Magyar Mérnök- és Építész-egylet Közlönyének Városszépészeti kihágások c. rovatában jelent meg, hogy ”a jellegzetes kiskockás ablakok helyébe nagy üveglapokat helyeztek be”, amely a szakértő szerint büntetendő cselekmény lenne – különösen a Várban, ahol kiemelt figyelmet fordítottak a városkép egységének megőrzésére, stílustisztaságára”.^[32] (Ezeket a bizonyos ablakokat az épület emeletén, a 3. és 4. tengelyben láthatjuk az 1940-es évek elején készült fotón.)

A Cartier család egyébként már 1941-ben elköltözött Budáról, ahonnan először Párizsba, majd New Yorkba mentek.

A második világháborúban a tető és az emeleti részek szinte teljesen megsemmisültek, az udvari homlokzat kőkonzolos, neobarokk vasrácsos függőfolyosói lepusztultak, az utcai homlokfal azonban aránylag épen maradt.  Az évtizedekig tartó romeltakarítás során kerültek elő a középkori részletek – a XIV. századi lóhereíves ülőfülkék (melyek ma az egyik magánlakás szobáját díszítik), illetve a földszinti falakat díszítő, a korra jellemző geometrikus falfestés nyomai.

Az épület helyreállítása során nagy gondot fordítottak az eredeti részletek, maradványok felhasználására. A kapualj középkori dongaboltozata, a földszinti helyiségek keresztboltozatos kialakítása és a kétkarú barokk lépcső a helyreállítás során mind megőrizte eredeti formáját. Az udvari ablaknyílások egyszerű kőkeretet kaptak, az udvart és a kapualjakat kemény mészkőből készült kőtáblákkal burkolták. A pincében szintén találkozhatunk több száz éves dongaboltozattal lezárt falakkal.

A földszint középkori boltozott terei ma nagyméretű tágas lakásoknak adnak otthont.^[33] A Dunára néző szárnyból nyíló terasz és a várfalig nyúló hátsó kertből pedig csodálatos kilátás nyílik a városra.^[34]

Az épület további jelentős lakói
A ház egyik jelenlegi lakója, Dragonits Márta már kislánykora óta a házban él. Márta belsőépítész, nevéhez többek között számos templom, iroda és gyógyszertár belső tereinek kialakítása kapcsolódik. Ezenkívül javarészt neki köszönhetjük a nagy múltú, évente megrendezett Ars Sacra Fesztivált, ugyanis Márta az egyik alapító tagja és elnöke az Ars Sacra Alapítványnak. A fesztivál 15 éves jubileumát ünnepelte 2021-ben.

Dragonits Márta édesapja, Dragonits Tamás (1924- ) Ybl- és Reitter Ferenc-díjas építész, az I. kerület díszpolgára, aki kulcsszerepet töltött be a Várnegyed világháború utáni helyreállítási munkáiban, jelenleg is a közeli Úri utca lakója. 1988-ban ”Magyar Műemlékvédelemért” plakettet, 1994-ben ”Budapestért” díjat, 2004-ben pedig Forster Gyula-díjat kapott.

Budavár közel 50 lakóházának újjáépítését, helyreállítását köszönhetjük neki. Országszerte tervezett lakóépületeket, dolgozott templomok (Esztergom, Pápa, Egervár) és várak helyreállításán (Siklós, Sárvár, Egervár). A háború alatt Svédországban töltött hosszabb időt, a Budapesti Műszaki Egyetemet ezután fejezte be. Diploma után a FŐTI (Fővárosi Tervező Iroda), később a VÁTI (Városépítési Tervező Iroda) tervezője, majd műemléki irodájának vezetője lett.^[35]

Számára a műemléki épületek megóvása különös fontossággal bír: ”Nekem a patina nem kosz. Minél többet megőrizni a múltból — mindig ez volt a jelszavam.” Neki köszönhető, hogy a Mátyás-templom belső falait nem festették fehérre az 1960-as években. ”Akkor kapta meg Zádor Mihály a templom belső rekonstrukcióját. Na most ez a jóember azt találta mondani, hogy a belső fal egy csiricsáré vacak, én meg azt mondtam, fehérre meszelni bármit lehet, ez viszont egy Schulek-alkotás, amiből egy van!” – olvasható egy róla készült portréban.^[36]

Munkájáról, életművéről így vall: ”Leginkább nem azokra az épületekre vagyok büszke, amiket felújítottam, hanem azokra, amik átalakítását meg tudtam akadályozni.”

A Tárnok utca 5. lakója volt a magyar műemlékvédelem meghatározó egyénisége, Prof. Dr. Horler Miklós (1923-2010) Ybl- és Széchenyi-díjas építész, művészettörténész, egyetemi tanár, Budapest I. kerületének díszpolgára.

Horler Miklós többek között a Budapesti Műszaki Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Főiskola és a belgiumi Leuveni Egyetem professzora, az MTA doktora, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának és a Magyar Építőművészek Szövetségének alapító tagja, valamint a Budavári Mátyás-templom kórusának tiszteletbeli elnöke volt. Szakmai tevékenysége meghatározó volt a hazai és nemzetközi műemlékvédelemben. A Várnegyed háború utáni helyreállítási munkálataiban jelentős szerepet vállalt. Közel 20 évig irányította az Országos Műemléki Felügyelőség Tervezési Osztályát. Ez idő alatt az ország legjelentősebb műemlékvédelmi munkáit vezette. A műemlék-helyreállítás korszerű elveinek kidolgozásán fáradozott, fontosnak tartotta a modern építészet eszközeinek műemlékvédelemben való alkalmazását, valamint ennek elvi és módszertani kidolgozását. A Budai Vár helyreállítási munkái mellett ő vezette az esztergomi Bakócz-kápolna, a nagykereki Bocskai-vár, valamint a simontornyai vár helyreállítási munkáit is.^[37]

Szakirodalmi munkássága is igen jelentős: a Magyar Műemlékvédelem szerkesztője volt, több mint 100 magyar és idegen nyelvű, műemlékvédelemmel és építészettörténettel foglalkozó szakcikk és tanulmány szerzője. Éveken át irányította az országos műemléki topográfiai kutatásokat. Munkásságának egyik legfőbb eredménye a Budapesti Műemléki Topográfia két kötete. Nemzetközi elismerését is bizonyítja, hogy 1983-ban a Belga Királyi Akadémia külföldi tagjává választotta, valamint a francia kulturális miniszter a Művészetek és Tudományok Lovagrendjével tüntette ki.^[38]

Ahogy ő maga fogalmazott: ”A műemlékvédelem feladata biztosítani, hogy a műemlékek betöltsék azt a szerepet, amelyet a mindenkori kulturális szemlélet szerint be kell tölteniök. Ez a tevékenység elvben a feltárás, konzerválás és a mai életbe való valamilyen beillesztés mozzanatait foglalja magában, gyakorlatban pedig az elvi irányítástól a karban tartásig a legkülönfélébb munkanemek seregét öleli fel.”^[39]

A Várnegyedhez kapcsolódó munkákról így írt: ”A Vár lakónegyedének helyreállítása a felszabadulás után az épületek romtalanításával indul meg, amelynek során addig ismeretlen sokaságban kerültek elő a házak legnagyobb részéből középkori épületmaradványok, illetve összefüggő épületrészek, amelyek a Vár lakónegyedére irányították a tudomány figyelmét. A romtalanításokat követően, módszeres kutatások indultak meg az egyes épületeken. Ezek eredményeképpen egészen új és addig ismeretlen vonásokban bontakozott ki a Várnegyed középkori arculata. A Vár lakónegyedének tudományos jelentősége rendkívüli módon megnőtt, s nyomában a hivatalos szervek érdeklődése is a Várnegyed felé fordult. […] Minden helyreállítást előzetes helyszíni feltárások előznek meg az esetleges ismeretlen középkori részek tisztázására, amelyek az esetek nagy részében igen érdekes eredményekkel járnak. A kutatások eredményeit dokumentációban rögzítik le, amely alapjául szolgál a helyreállítás tervezésének és elbírálásának. A legjelentősebb középkori épületrészek bemutatásáról a helyreállítás során gondoskodás történik.”^[40]
 

Források:
^[1] Halász Csilla: Budavári séták. Látóhatár Kiadó, Budapest, 2018, pp. 106–109.
^[2] Dr. Borsos Béla – Sódor Alajos – Zádor Mihály: Budapest építészettörténete, városképei és műemlékei. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1959, p. 153.
^[3] Turjányi Papp Melinda: A budavári lakónegyed. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1988, pp. 84–85.
^[4] Végh András: Buda város középkori helyrajza I. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2006, pp. 82–83.
^[5] Pereházy Károly – Élesdy István: A Várnegyed. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1979, pp. 22–30.
^[6] Turjányi Papp Melinda: A budavári lakónegyed. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1988, pp. 84–85.
^[7] Halász Csilla: Budavári séták. Látóhatár Kiadó, Budapest, 2018, pp. 106–109.
^[8] Végh András: Buda város középkori helyrajza I. Budapesti Történeti Múzeum, Budapest, 2006, p. 167.
^[9] Nagy Lajos: A budai Vár topográfiája a XVII. század végén. Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971) p. 113.
^[10] Simon Katalin: Az 1723-as budai tűzvész. Fons (2011) 18. évf., 4. sz., p. 542.
^[11] Herédi Attila: A Privorszky-ügy. Egy reformkori melodráma mikroszintű vizsgálata, Fons (2018) 25. évf., 3. sz., p. 280.
^[12] Ghyczy Ignnác szócikk, Wikipedia. [link]  
^[13] Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1867, p. 126.
^[14] Adress-Kalender von Pest, Ofen und Alt-Ofen 1874, p. 199.
^[15] Gyászrovat. Budapesti Hírlap, 1936. november 24., p. 9.
^[16] Mária apja, Ghyczy Gyula 1876-ban, mindössze 43 évesen hunyt el. A Ghyzcy család tagjairól lásd bővebben: Nagy Miklós: A Ghyczyek a magyar nemzet történetében. Turul – A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye 43. (1929) p. 17.
^[17] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1890, p. 10.
^[18] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1894, p. 14.
^[19] Ingatlanok forgalma a fővárosban. Pesti Hírlap, 1896. március 1., p. 22. A Pesti Hírlap híradásában férjezett nevén szerepel, Hegyessy Lászlónéként. Ghyczy Mária és Hegyessy László ügyvéd 1884-ben kötöttek házasságot. Erről lásd: Hymen. Fővárosi Lapok 1884. november 18., p. 174.
^[20] Császka érsek palotája. Alkotmány, 1901. október 24., p. 5.
^[21] Betörések a fővárosban. Pesti Napló, 1903. július 7., p. 11.
^[22] Új hadikórházak megnyitása. Világ, 1914. november 15., p. 19.
^[23] Budapesti Czim- és Lakjegyzék, 1912. Budapest, 1912, p. 38.
^[24] Ingatlanok forgalma. 1916. IIi/15—III/22-ig. Budai rész, I. kerület. Fővárosi Közlöny, 1916. március 24., p. 521.
^[25] Budapest székesfőváros ház és telek-tulajdonosainak címtára (1926), I. kerület, Tárnok u. 5., p. 57.
^[26] Kozák Péter: Hatvany Lajos, Névpont, 2021. [link]  
^[27] Kibelbeck Mara: Hatvany Lajos, a mecénás. Cultura.hu, 2015. [link]   
^[28] Francesca Cartier Brickell: The Cartiers: The Untold Story of the Family Behind the Jewelry Empire. 2019, p. 209.
^[29] Endrődi Béla: Export-import, Színházi Élet (1933) 50.sz., p. 40.
^[30] Francesca Cartier Brickell: The Cartiers: The Untold Story of the Family Behind the Jewelry Empire. 2019, p. 209.
^[31] Guthy Böske: Arany autók, kilencéves úrvezető, mágnások, színészek a margitszigeti Concours d’Élegance-on, Színházi Élet (1929) 24. sz., pp. 59–62.
^[32] Ifj. Vitéz Bánó Lehel: Városszépészeti kihágások, A Magyar Mérnök- és Építész-egylet Közlönye, (1941) LXXV. köt. 21-22. sz., p. 94.
^[33] Horler Miklós: Magyarország műemléki topográfiája. Budapest műemlékei I. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955, pp. 510–514.
^[34] Pereházy Károly (szerk.): Régi házak Pest-Budán. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1976, pp. 41–43.
^[35] Dragonits Tamás, Budavár Díszpolgára. Budavar.hu, 2015. [link]   
^[36] Kozár Alexandra: „Nekem a patina nem kosz” – gótikus kövek nyomában. Építészfórum, 2018. november 23. [link]
^[37] Horler Miklós hetvenedik születésnapjára. Országos Műemlékvédelmi Hivatal, Budapest, 1993, pp. 9–21.
^[38] ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Elnöksége: Elhunyt Horler Miklós. Építészfórum, 2010. július 15. [link]  
^[39] Horler Miklós – Komarik Dénes: A főváros műemlékvédelme, In: Magyar Műemlékvédelem 1949-1959, Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1., Budapest, 1960, pp. 169–178.
^[40] Horler Miklós – Komarik Dénes: A főváros műemlékvédelme, In: Magyar Műemlékvédelem 1949-1959, Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 1., Budapest, 1960, pp. 169–178.