Teréz körút 3. lakóház
Data and description
A Teréz körút Király utca és Szófia utca közötti tömbjét elfoglaló három-, illetve részben négyemeletes, zártsorú beépítésben álló épület valójában három önálló lakóházat rejt egységes homlokzata mögött. A három utca által is határolt együttest az építész, Schmahl Henrik a barokk palotaépítészet tömegkompozíciós gyakorlata szerint mozgatta meg. Német reneszánsz formákkal díszített historizáló, több, mint 70 méter hosszúságú főhomlokzata van. Eszerint a két szélső tengely és a középrész rizalitosan előreugrik a homlokzat általános síkjából.
Az épület két sarkánál jelentkező enyhe előreugráson felül ezt a látványos armírozás, a zárt sarokerkély, valamint a tető elé kiülő oromzatos kompozíció erősíti. A középrésznél egyrészt a homlokzati sík határozottabb előreugrása, másrészt a középső épület eggyel nagyobb szintszáma, továbbá a szélső tengelyein alkalmazott zárterkélyek és a felettük található oromzatok végzik el ugyanezt a feladatot. Az így kialakult összkép a 23 egymás mellé sorolt tengely ellenére mozgalmas és változatos, azonban annak ellenére nem túlságosan elaprózott, hogy az épületet leginkább rövidülésben láthatja szemlélője.
A Teréz körút 3. számú épülete héttengelyes homlokzattal bír. A síkfelületek klinkertégla-borításúak, az egyéb építészeti részletformák vakoltak. Az épületegyüttes három bérháza teljesen elkülönül egymástól, átjárás nincs köztük. Mindegyik egység saját, három oldalról körülépített belső udvarral rendelkezik. Az utcai szárnyak két-, az udvariak egytraktusosak. Mindhárom kapualj a Teréz körútról nyílik, melyekből egyenesen indulnak a háromkarú főlépcsők. A melléklépcsők az egyes bérházak udvari szárnyaiban kerültek elhelyezésre. Az épületek belső architektúrája is azonos. Az udvarban, ha lehet, még markánsabb szerepet kapott a téglaborítás. A körúti szárny belső homlokzata előtti, szélesebb folyosószakaszokat öntöttvas oszlopok tartják, a többi részen konzolos alátámasztású függőfolyosó szolgálja a közlekedést. Szintenként és épületenként három-három eltérő méretű lakást alakítottak ki, míg a földszinteket a szoba-konyhás házmesterlakás és az üzletek helyiségei foglalták el.
A Teréz körúti telekcsoport egy tőkeerős építtető, Schossberger Henrik (1827-1917) megrendelésére készült. A Schossberger-családnak kereskedelmi és nagyipari érdekeltségei voltak. Gabonakereskedés és banki ügyletek mellett érdekeltségeik voltak a dohány- és cukoriparban is. 1863-ban nemesi, 1890-ben bárói rangot kaptak. 1883-ban készült el szintén Ybl Miklós egyik tanítványa, Bukovits Gyula tervei szerint turai kastélyuk. Az ő érdekeltségükhöz tartott a selypi cukorgyár is, melynek létesítményeit szintén Schmahl Henrik tervezte.
Köszönet a videó létrejöttéért a Torchlight Films-nek.
Do you know something about this house? Share with us at the budapest100@kek.org.hu email address!