1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

    Belgrád rakpart 25 szám alatt lévő ház zártsorú, három emeletes, historizáló stílusú. Az épületnek nem csak a rakpart felé van homlokzata, hanem a Molnár utca felé is. 1899-ben épült Chmel Gusztáv megbízásából. Az épületet tervezte és kivitelezte Hubert József okleveles mérnök. Az akkori címe Ferenc József rakpart 25. volt, a másik címe az Aldunasor 10.
    Chmel Gusztáv aki, zongora gyáros- és kereskedő, magyar királyi kereskedelmi tanácsos, ő és felesége Fleischinger Paulina 1890-ben szerezték meg az akkor még Ferenc József rakpart 25 sz. telek tulajdonjogát. Chmelék egyetlen lánya, a nászéjszakáján halt meg a bécsi szállodai tűzvészben, ezért a vejük Walla Géza lett az örökös. Aki az unokahúgaira, Walla Edit és Klárára hagyta. Walla Edit Dr. Salacz Pálhoz, Walla Klári pedig Dr. Denk Arnoldhoz mentek feleségül. A házat 1952-ben államosították.
    Az épületnek egy 25 m² belsőudvara és két lépcsőháza van. Belső udvar körül függőfolyosó található, amelyről nyílnak a lakások. A földszinten üzlethelyiségeket alakítottak. A lakások 4-5 szobások voltak és közművesítettek. A két homlokzati oldalon lévő lakások nagyobbak, mint az udvarra nézők. 1929-től van adat a lakások átalakításairól. 1940-ben légvédelmi óvóhelyet alakítottak ki a pince szinten, aminek vészkijárata a Molnár utcára nyílt. A házból egy családot telepítettek ki a gettóba a zsidótörvények miatt. 1944-ben Dunai homlokzata megrongálódott az Erzsébet híd felrobbantása miatt. Molnár utca felőli oldalán két emeleti szintet bombatalálat ért. Budapest ostromakor a lakókat kitelepítették az otthonukból és helyükre ideiglenesen beköltöztek az oroszok. 1945-ben térhettek vissza a kifosztott lakásukba. 1969-70-ben egy fagylaltüzemet és egy hírlapelosztót alakítottak ki a Molnár utca felőli fronton. Ciba Geigy gyógyszer forgalmazónak is volt egy bemutatóterme a házban. A 90-esek években egy a belsőudvara néző lakásnak volt a bővítése, amelynek következtében megváltozott a belsőudvari homlokzata.
    A Belgrád rakparti homlokzata szimmetrikus, közepén második emeletig loggia található. A loggia két oldalán két-két ablak található. Az első emeleti ikerablakok fölött kiugró szemöldökpárkány látható. A párkány köztes részén üres címerpajzs van, amit puttók tartanak. A második emeleti ablakoknak hasonló a kiosztása, de a domborműi egyszerűbbek és nem található szemöldök párkány fölöttük. A loggia centrális kialakítású, törtívű és zárt. Három ablaka van, amelyből a középső szélesebb, mint a két oldalsó. Ennek a két ablaknak báboszlopos, kőmellvértes erkélye van. Az loggia ablakai fölött is van kiugró szemöldökpárkány, de a dombormű is egyszerűbb. A harmadik emelet ablakainak könyöklője alatt övpárkányban kőbábos mellvért van. A harmadik emeleten nyitott, kőbábos törtívű erkély van a két emeletnyi loggia felett. Ezen az emeleten lévő ablakok felett emberfej központú ornamentika található.
    A tetőereszt sűrűn elhelyezett íves kőkonzolok tartják. A homlokzat szimmetriatengelyében hullámos ívű tetőoromzat található, aminek egy félkörzáródású ablaka és 6 kőbábos mellvértje van.
    A ház kapuja a homlokzat bal sarkában található. A kapu 3 lépcsőfokkal magasított és ívzáródású. A kapuja kívül-belül faragatott. A kapu felső egyharmadában ablak található, ami az előtér bevilágítását biztosítja. A ház kapuja mellet két oldalsó kapunyílás található. Ezek kisebb méretűek, a bal szélsőben található egy fa ajtó, míg a másik egy befalazott nyílás. Központi kapu két oldalsó falpillérjén egy-egy robosztus féltestű alak tartja a szemöldök párkányt. Az oldalsó kapunyílások melletti falpilléreken váza dombormű helyezkedik el. Központi kapu fölött üres címerpajzs. Egy virágfüzér köti össze a vázákat, a féltestűeket és a középen lévő címerpajzsot.
    A Molnár utcai homlokzata szimmetrikus és dísztelen. Három kiugró erkélye van, ami az első emeleten a középső ablaknál, a második emeleten a második és a negyedik ablak előtt található. Az erkély korlátja kőbábos.
    A lépcsőház padlóját stilizált virágmintás és szőnyeg mintás díszburkolat fedi, ahogyan a falait is.

    FORRÁSOK:

    Budapest Főváros Levéltára, Tervtár, hrsz.: 23854

    Adalékok a Belváros történetéhez (a Budapesti városvédő egyesület kiadása)

    Déry Attila: Belváros-Lipótváros

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Források

    Házak a közelben