Dísz tér 12. lakóház

A ház 1892-ben került báró marosnémethi és nádaskai dr. Edelsheim-Gyulai II. Lipót (1863–1928) tulajdonába, aki 1913-ban építtette át a 17. századi házat, amely korábban Buda polgármesterének családjáé is volt. Itt született unokája, gróf Edelsheim-Gyulai Ilona (1918–2013), Horthy Miklós menye. Részben ebben a házban szervezték 1944 szeptemberében az ország háborúból való kiugrási kísérletét.

A Szent György piactól a Dísz térig
Buda városának alapítása után, a 13. század második felében a várfal vonalához igazodva egységes méretű telkeket osztottak ki, amelyek az adózás alapjául szolgáltak. Ennek nyomai szinte a teljes Várnegyed területén felfedezhetőek, azonban éppen a mai Dísz tér környéke kivételt képez: ugyan a keleti és a nyugati oldalon már ekkor kialakult a mai térfal, viszont északról egészen a Szentháromság utca vonaláig beépítetlenül maradt a terület. Ahogy Végh András, Buda város középkori helyrajzának legjelentősebb kutatója is írja:

A Szent György utca vagy Szent György piac megnevezést azután kapta a mai Tárnok utcát is magába foglaló terület, hogy Nagy Lajos ilyen titulusú kápolnát alapított, amely a mai Honvéd emlékmű helyén állt. A piacot, amely egészen a 20. század elejéig működött kisebb-nagyobb rendszerességgel, 1423-ban említik először okleveles források.[2] A török korban is bazár volt itt, a kápolnát pedig – a többi vári templomhoz hasonlóan – dzsámivá alakították, ez lett a Középső vagy Orta dzsámi.[3]

Dísz tér 12., gróf Edelsheim Gyula háza (1941-42)
Kép forrása: FSZEK – Budapest Gyűjtemény [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFSZ01488248]

Az 1686-os visszafoglaló ostrom és azt azt követő háromnapos szabadrablás az itteni épületeket sem kímélte, a súlyosan sérült kápolnát 1688-ban lebontották a bazár hevenyészett épületeivel egyetemben.[4] Az újjáépülő városban itt alakult ki a Várnegyed első vásártere, ahol 1689-től engedélyezték hetivásárok tartását szerdán és szombaton. A 18. század elejétől a teret Parade Platznak is nevezték, mert itt tartották a katonai díszszemléket.[5]

Középkori háztól a neobarokk palotáig
Ami a Dísz tér 12. helyén állt középkori ház(ak) tulajdonosait illeti, ismét csak Végh Andrást tudjuk idézni:

A kusalyi Jakcsi-család (Jakch, Jakchi, Jakchy, Jakcs, Jakcsy)
Kép forrása: Petri Mór, dr.: Szilágy vármegye monográhiája [ARCANUM Kézikönyvtár]

Az 1686-os visszafoglaló ostrom után a vári ingatlanok sorsáról Werlein János István budai kamarai inspektor határozott: a Dísz tér 12. alatti telket Salgari[7] Péter császári postamester kapta meg,[8] amelyen az ekkor készült Zaiger szerint „jó falakból, boltozatokból és pincéből” álló középkori ház állt, tehát Salgari egy viszonylag jó állapotban megmaradt épületet kapott.[9] A postamester családjával, illetve testvérével, Antallal – aki harmincadellenőr volt – költözött Budára, amikor a kamara ide helyezte őket.[10] Péter (többek között) Venerio Ceresola császári építőmesterrel egyetemben az 1687. január 20-án megalakult budai városi tanács tagja volt, majd az első polgármester, Prenner Farkas Endre lemondása után 1688 decemberében Salgari vette át ezt a tisztséget. Halálát az 1692-es pestisjárvány okozta, házát lánya, Anna Erzsébet örökölte.[11] A forrásokból az is kiderül, hogy a Dísz tér 13. is a Salgari családé lett időközben (eredetileg pattantyússzállás volt), ezt először Péter özvegye, Erzsébet (szül. Mitting, megh. 1700-ban) örökölte, majd fiukra, József Antal császári adószedőre szállt.[12] A 18. század elején a Dísz tér 12.-ben nyílt meg a Zum grünen Kranz, azaz „A zöld koszorúhoz” címzett vendéglő,[13] amely még 1880-ban is működött.[14] A házat 1760-ban Salgari Ferdinánd birtokolta,[15] majd a 19. század elején valószínűleg eladta a család.

A 19. század második felében a Walheim família lakott itt: a barokk épületet 1846-ban Walheim János, Buda későbbi polgármestere (1848–1854) klasszicista stílusban átalakíttatta, és feltehetően ő építtette rá a második emeletet is.[16] (A Bástyasétány felőli traktus azonban továbbra is egyemeletes maradt egy 1869-es átalakítási terv szerint, amit Kimnach Vilmos készített Stoffer Ágnes számára.[17]) Walheim 1879-ben, 87 évesen hunyt el,[18] a házat özvegye, Kratky Rozina (?–1887)[19] örökölte. Ezután fiuk, ifj. lovag Walheim János miniszteri tanácsos (?–1897) birtokolta a házat, akiről özvegyére, Hofer Máriára (1843–1906) szállt.[20] 1904–1911 között fiuk, Dr. Walheim Béla orvos és birtoktársai[21] szerepelnek tulajdonosként a forrásokban.

1912-ben új fejezet nyílt a ház történetében, amikor gróf Edelsheim-Gyulai II. Lipót (1863–1928) megvásárolta a Dísz tér 13.-mal együtt.[22] A felvidéki Felsőelefántról származó nemesi családnak nem ez volt az első várbeli háza: 1901-ben a szemközti Tárnok utca 5. szám alatti palotát vették meg Császka György kalocsai érsektől.[23] (A házat aztán 1916-ban báró Hatvany Lajos irodalmi mecénásnak adta el.[24]) A gróf fiatal korától kezdve emberbaráti mozgalmakban tevékenykedett, ő alapította az Országos Gyermekvédő Ligát, és egész életében jelentős szerepet vállalt gyermekjogi területen.[25]

Miután Edelsheim-Gyulai II. Lipót gyakorlott festőművész volt, aki lelkesen támogatta a művészeteket és ő maga is szívesen foglalkozott lakberendezéssel, nem meglepő, hogy a tervezéssel Schmidt Miksa (1866–1935) osztrák származású bútorgyárost bízta meg. Az építési terveken azonban nem Schmidt, hanem Jablonszky Ferenc építész aláírása szerepel, mert az építési terv aláírásához az egyébként elsősorban lakberendezéssel foglalkozó Schmidtnek nem volt joga.

Edelsheim-Gyulai Lipót (Horthy Istvánné apja)
Kép forrása: BALATONI MÚZEUM – Fotótár [MaNDA]

A tervek[26] és az átalakítás után készült fotók tanúsága szerint az addigi visszafogott, klasszicista épületből gazdag díszítéssel ellátott neobarokk palota lett, amelynek nemcsak homlokzata újult meg (erkélyes kapuépítményt kapott, amelyet atlaszok tartottak, és a díszesebb nyíláskeretek mellet kiegészült egy igen prominens barokkos oromzattal is), de a belsejében is a grófi család presztízséhez illő tereket alakítottak ki. A földszintről ovális csigalépcső vezetett az első emeleti, reprezentatív termekbe, a család lakosztályai pedig a második emeleten, illetve a ház hátsó szárnyában voltak. Lipót lánya, Ilona visszaemlékezéseiből tudható, hogy a házban élénk társasági élet folyt, amelyben részt vett a korabeli arisztokrácia színe-java.[27]

Szemelvény forrása: Magyar Nemzet, 1977. 60. évf. 163. sz. p. 12. [ARCANUM]

Különösen a két világháború közötti időszakban, a képes magazinok széleskörű elterjedésével vált népszerűvé az a gyakorlat, hogy a társasági lapok (Színházi Élet, Képes Vasárnap stb.) bemutassák az arisztokrácia, a hírességek és más tehetős emberek otthonát. Edelsheim-Gyulai Ella rendszeresen publikált a negyvenes években a Film Színház Irodalom nevű magazin Női szemmel című rovatában, és a lap 1944-ben riportot is közölt szerzőjük otthonáról. A beszámolóból a következőket tudjuk meg az épületről:

A cikkből a gazdag bútorzat részletes leírása mellett az is kiderül, hogy a könyvtárszobában a régi Nemzeti Színház bontásából visszamaradt terméskő oszlopok tartják a boltozatot, „melyeket gróf Edelsheim-Gyulai Lipót annak idején megvett és kegyeletesen itt helyezett el”.[28]

Edelsheim-Gyulai Ella otthona, Dísz tér 12. (1944)
Kép forrása: Perczel Juliska: Női szemmel a Női szemmel írójának otthonában. In: Film Színház Irodalom, 1944. 7. évf. 2. sz. p. 11. [ARCANUM]

Edelsheim-Gyulai Ella otthona, Dísz tér 12. (1944)
Kép forrása: Perczel Juliska: Női szemmel a Női szemmel írójának otthonában. In: Film Színház Irodalom, 1944. 7. évf. 2. sz. p. 11. [ARCANUM]

Egy másik riport Edelsheim-Gyulai Ilona és Horthy István 1940-ben zajlott esküvője alkalmából szólt röviden a családi palotáról is:

A ház egyébként egy időben egybe volt nyitva egy átjáróval a Dísz tér 13.-mal, de ez ma már nincs meg.

A ház lakói
Mielőtt az Edelsheim-Gyulai család otthonává vált volna a ház, igen sokan megfordultak a bérpalotaként működő épületben. Mint szinte minden vári házban, itt is elég sok hivatalnok élt, de kereskedőket, iparosokat, értelmiségieket is találunk a lakók között, 1884-től pedig itt működött a társasélet egyik fontos szervezője, a Budapesti várbeli kasino-egylet is.[30]

1889-től a házban lakott Dr. Dékány Rafael tanár, „orvostudor, a kir. magyar természettudományi és földtani társulatoknak rendes tagja. Szaktárgyai: történelem és földrajz; tanári működésének ideje 32 év”.[31] A Dékány famíliának megérte a nagy múltú házba költözni: a Toldy Ferenc állami főreáliskola természetrajzi szertára 9 darab, a ház sziklapincéjéből származó pizolittal (borsókővel) gazdagodott Dékány Rafael VIII. osztályos tanuló jóvoltából néhány évvel később.[32] Apja, a főreáliskolai igazgató és jeles tanügyi író 1895. április 4-én, 67 évesen hunyt el, a farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.[33]

Edelsheim-Gyulai gróf csak 1924-től költözött ide, amikor felesége, szerémi Odescalchi Irma Paulina Anna Ilona hercegnő (1863–1924) elhunyt.[34] Életvitelszerűen addig feleségével és fiával (Edelsheim-Gyulai III. Lipóttal), valamint annak családjával Felsőelefánton, a család kastélyában laktak (ma Szlovákia, Nyitrai járás). II. Lipót 1928-ban halt meg, ezután fia és annak családja, illetve időszakonként különböző rokonok éltek a házban egészen 1945-ig.

Pejacsevich Gabriella, III. Lipót felesége még a Budára költözés előtt, 1920-ban elhagyta a családot, mert beleszeretett egy felsőelefánti nemesemberbe, Kochanovszky Józsefbe. (1928-ban az Országház utca 13. és 15. is az ő birtokukban volt, ami utalhat arra, hogy a grófnő mégsem szeretett volna teljesen eltávolodni gyermekeitől.[35]) Edelsheim-Gyulai gróf még válásuk évében újranősült,[36] Eleonóra (Ella) Rothkugel von Rollershausent (1899–1987)[37] vette feleségül, akinek korábbi házasságából már volt egy lánya, Rudnay Alexia (1917–2004).[38] 1934-ben Ella édesanyja, Rothkugel-Rollershausen Arnoldné is ideköltözött a második emeletre férje halála után. Az idős asszony azonban nem tudta elviselni a veszteséget, és decemberben öngyilkos lett: kiugrott szobája ablakából, összezúzva magát a palota belső udvarának kövezetén.[39]

Horthy István és Edelsheim-Gyulai Ilona esküvője (1940.04.27.)
Kép forrása: BALATONI MÚZEUM – Fotótár [MaNDA]

A házban született III. Lipót legkisebb lánya, Edelsheim-Gyulai Ilona (1918–2013), aki Horthy István kormányzóhelyettes feleségeként írta be magát történelembe. A grófnő és a kormányzóhelyettes 1940-ben az Operában egy jótékonysági estélyen találkozott először, s még abban az évben házasságot kötöttek – így Ily hamarosan már a budavári palotában élt.[40] 1941-ben megszületett gyermekük, Horthy István (1941– ), házasságuk viszont tragikus véget ért: István az ukrajnai fronton 1942-ben repülőhalált halt egy balesetben. Ilona ápolónői feladatokat látott el a háború alatt, és ő juttatta el apósának, Horthy Miklósnak az ún. auschwitzi albumot, amelynek hatására leállították a zsidók deportálását. Aktívan részt vett a magyar kiugrási kísérlet szervezésében, és németországi fogságuk után a Horthy-család többi tagjával együtt Portugáliába emigrált. 2013-ban hunyt el Angliában.

A Dísz téri palotában élt házasságkötéséig Edelsheim-Gyulai Ilonán kívül két nővére, Éva (1934, Kendeffy Ádámné), illetve Maritta (1940, Darányi Ignácné) is. Éva 1945-ben történt válása után visszaköltözött a házba, és 1956-ig az alsó szinten lakott, amikor innen disszidált gyermekeivel.[41] (Második férjétől, Gaál Istvántól 1958-ban vált el 10 év házasság után.[42])

1924-től itt élt Barcza Károly gyáros, Edelsheim-Gyulai Ilona Karolina (III. Lipót kisebbik húgának) férje is, akinek – Edelsheimék kapusa mellett – külön telefonvonala volt.[43]

Pusztulás és újjáépítés
A II. világháborúban a ház fele leomlott. Az Edelsheim Gyulai-palota már csak az emlékekben él, illetve azokon a képeken, melyeket a ház lakója, Somlai Tibor belsőépítész lelkiismeretes nyomozással összegyűjtött, és amelyek alapján rekonstruálhatóak az enteriőrök.[44]

A második világháború után a kétemeletes, klasszicista homlokzatot építették újjá. A helyreállítást tervező Dragonits Tamás építész leírásából nemcsak részletes képet kaphatunk az épületről, de a háborút követő műemlékes gyakorlatról is, amelynek alapelve volt az épületek emeletszámának redukálása maximum 2-re, a homlokzatokat pedig „lecsendesítették”, azaz sok esetben nem állították vissza túlzónak ítélt barokk díszeiket. Emellett fontos szempont volt, hogy élhető, komfortos, a 20. század elvárásainak megfelelő lakásokat létesítsenek – a lakásínség ellenére azonban a Várban számos alkalommal engedékenyebbek voltak a hatóságok, és egy-egy nagyobb méretű, reprezentatívabb lakás kialakítását egyenesen szorgalmazták.

Kép forrása: Pereházy Károly: Budavári falfestések. In: Élet és Tudomány, 1968. 23. évf. 34. sz. p. 1610. [ARCANUM]

Dragonits így írt az 50-es évek végén végzett munkálatokról:

A ház jelenleg 100%-ban a Budavári Önkormányzat tulajdona, bérlakások találhatóak benne. Bár számos meghatározó részletét elvesztette, a belső udvar díszes kovácsoltvas korlátjai és kosáríves, üvegezett ajtajai emlékeztetnek az egykori neobarokk pompára.