Dohány utca 94. lakóépület

A Dohány utcai épület szecessziós jegyeket mutat klasszicizáló elemekkel ötvözve. A főbejárat háromszögű oromzata és vájatolt oszlopai az 1910-es évek építészetében újraéledő klasszicizálás jelei, míg az íves zárterkélyek a szecessziós bérházak visszatérő elemei.

A Dohány utca régebben Tabakmacher Gasse, azaz Dohánykészítő utca volt, míg 1817-ben Tabakgasse, 1850-től egy részén, végül 1874-től teljes jelenlegi hosszában Dohány utca lett.

A korabeli térképek tanúsága szerint az 1830-as években már álltak itt épületek, amelyek nagy része elpusztult az 1838-as nagy pesti árvízben.[1] A Dohány utca 94. (akkor 90.) számú telek belső részén sokáig csak kisebb épületek voltak, majd az 1870-es években a mai Dohány utca 92. telekhatárához tapadva épült meg egy feltehetően földszintes ház. Az épület a telekkönyvi bejegyzések szerint többször gazdát cserélt az évtizedek alatt, hol öröklés, hol eladás jogcímén.[2]  (Ennek az időszaknak a tanúja az 1887-ben épült és ma is eredeti formájában álló Dohány utca 96.[3])

A Kaiser család és a Dohány utca 94.

Budapest térképén úgyszólván láthatatlan pont az erzsébetvárosi Dohány utca 94. Egyetlen ház a főváros sok ezer épülete közül, de a Kaiser család életének több évtizeden át meghatározó helyszíne.

Kaiser Hugó és Oszkár 1913. április 7-én írták alá az adásvételi szerződést, amely szerint 70.000 koronáért vásárolták meg a telken ekkor álló házat Oroszpataki Feledi Árpádtól.[4] 1913-ban kezdtek el építkezni rajta és 1914. május 1-jén kapták meg a használatbavételi engedélyt.[5] Három hónap múlva kitört az I. világháború.

Az alábbiakban Beck György családkutatását közöljük, akinek nagyapja Kaiser Hugó és Oszkár testvére volt.

”A korabeli szokásoknak megfelelően az utcafronton nagyobb polgári lakások, míg a ház hátsó frontján a függőfolyosókról megközelíthető szoba–konyhás bérlakások voltak. A homlokzatot a háborús sérüléseket eltakaró jellegtelen burkolattal fedték a II. világháború után. Milyen lehetett eredeti állapotában? Eredeti homlokzati tervek hiányában erről a Dohány utca 73-75. alatti épület meglévő tervei alapján lehet elképzelésünk, amit hasonlóan «rejtettek el» valamikor 1945 után.

Oszkár 1915. április 5-én elhunyt a világháborúban szerzett sebesülése következtében. Halála után édesanyjuk, Kaiser Sámuelné sz. Téven Vilma örökölte a ház (ill. a cég, melynek tulajdona az épület) 50%-os tulajdonjogát. 1916 novemberében, Vilma halála után Hugóra szállt a ház tulajdonjoga, akivel testvérei, Hedvig, Blanka, Adél, Margit, Dávid és Frida vélhetőleg osztályos egyezséget kötöttek, azonban lehetőségük maradt a ház használatára. A Kalocsára férjhez ment Frida kivételével minden testvérnek köze lett a házhoz.

Hugó hadba vonulása előtt, 1915. március 13-án meghatalmazta Darvas Lipótné sz. Kaiser Hedviget a ház gondnoki teendőinek ellátásával. Ezt a feladatát a háború után házmesteri minőségben folytatta. Hugó katonai szolgálatáért koronás arany érdemkeresztet kapott. Az ő élete 1944-ben Budapesten ért véget, ismeretlen körülmények között.

Hedvig 1915-től bizonyosan itt lakik családjával. Januárban már ezen a címen születik meg lánya, Magda, majd innen temeti el György fiát, aki 1922-ben, 14 évesen tüdőbajban hal meg.

Férje, Darvas Lipót 1923-ban, 43 éves korában hunyt el az I. világháborúban szerzett sérülés következtében. Hedvig egyedül marad négy gyerekkel. Felneveli őket, Magdát férjhez adja.

A II. világháború alatt mindhárom fia munkaszolgálatosként hal meg és Magda lányát Dachauba deportálják, majd egyedüliként visszatér. Magda férje 1943 januárjában a keleti fronton tűnik el, három sógorával és sok ezer munkaszolgálatos társával együtt. Bár a Dohány utca 94. csillagos ház volt, Hedvig 1944-ben megjárja a gettót, és ekkor közel áll ahhoz, hogy véget vessen az életének.

A háború után Hedvig Magda lányával és annak második férjével hármasban már nem jogosultak a nagy, második emeleti lakásra, de az ötödik emeleti kétszobás házmesterlakásra még igen.

Hedvig 102 évet élt. Századik születésnapján az akkori tanácselnök-helyettes és a Hazafias Népfront munkatársa köszöntötték. A riporter kérdésére, hogy mi a hosszú élet titka, azt válaszolja: a nyugodt élet.

Kaiser Adél Hatvanból költözött fel, miután férje, Schönheim Szigfrid postai főellenőr 62 éves korában elhunyt. Adél négy gyermekével (László, Lilla, Zsuzsanna és Imre) és a két lány férjével beköltözik a házba. A négy gyerek közül hárman (László, Zsuzsanna és Imre) a fogtechnikus szakmát tanulták ki. László műhelye a Dohány u. 94. sz. ház földszinti üzlethelyiségében volt, ahol a mai napig található egy „Fogtechnika” üzlet. 1944 decemberében munkaszolgálatosként hunyt el Alsóvereckénél. Lillát és Zsuzsannát deportálták és «eltűntek». Lehet találgatni, hogy a Dunánál, Szombathelyne, vagy egyéb megsemmisítőhelyen. Imre túlélte a háborút. Zsuzsanna férje, Glancz Béla 1944. február 29-én Volotovónál halt meg. Halálának oka «betegség». Lilla férjének, Ádler Lászlónak sorsáról nem tudunk.

Adél 1966-ig, 84 éves korában bekövetkezett haláláig a házban lakott.

Az 1935-ös választói névjegyzékben szerepel Kaiser Margit (Edelényi Dezsőné), aki 1886-ban született és a harmadik legfiatalabb gyermek volt a családban. Férjével együtt túlélték a vészkorszakot. Edelényi Dezső neves építész tervező volt, 1955-ben ő is ebben a házban halt meg.

Itt lakott 1939-ben bekövetkezett haláláig Kaiser Blanka is.

A ház tulajdonviszonyainak változása nehezen követhető. Az biztos, hogy eladták a házat, de olyan alacsony áron, ami csak egy módon értelmezhető: az utcafronton lévő polgári lakást, vagy azok közül többet, megtartottak saját használatra. A második világháború után «tisztázódott» a tulajdoni helyzet: államosították az egész házat.

1946-ban bekövetkezett haláláig itt lakott Dávid nagyapám is. Ide tér vissza a munkaszolgálatból apám, Kaiser György, miután megszökött Borból és harcolt a jugoszláv partizánok oldalán.”

Források:

[1] Pest-Buda–Óbuda áttekintő árvíztérképe az 1838. évi árvíz okozta épületkárok ábrázolásával – Pest-Buda belterületének Duna-parti statisztikai térképe. [Budapest térképeinek katalógusa 130] HU BFL XV.16.d.241/4a

[2] HU BFL – XV.37.c – 4593 – 33764 [link]

[3] HU BFL XV XV.17.d.329 – 33765 [link]

[4] Budapesti Hírlap, 1913. 33. évf. 100. sz. p. 49., valamint HU BFL – XV.37.c – 4593 – 33764 [link]

[5] HU BFL XV.17.d.329 – 33764