1/1
Tartalom

    Adatok és leírás

     

    A zártsorú beépítésben álló ház az Erzsébet körút és a Wesselényi út kereszteződésének közelében található. A háromemeletes lakóház 1888-ban épült meg, miután megkapta a hatósági engedélyt. Egykor a Viktória gyógyszertár is a földszintjén működött.

    Az eklektikus stílusú ház homlokzata három részre tagolt, párkány választja el az egyes részeket, legfölül pedig koronázópárkány zárja. A nyílások szinte minden emeleten egyenes záródásúak, illetve gazdagon díszítettek. A földszinten két üzlet található, melyek közül a jobb oldali három félköríves nyílással rendelkezik, míg a baloldali teljesen átépített. A főbejáratot két oldalról két-két toszkán oszlop fogja közre. Maga a homlokzat kváderezett. Az alaprajz téglalap formájú, középen egy szintén téglalap alakú belső udvarral.

    Az építész, Paulheim József 1848-ban született Szigetújfalun. Az ő nevéhez köthető számos épület tervezése és megépítése Ó-Mátyásföldön. 1903-ban megalakult a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesülete Templomépítő Bizottsága, melynek elnökségét ő látta el.

     

     

    Tudsz valamit erről a házról? Oszd meg velünk a budapest100@kek.org.hu email címen!

    Házak a közelben