Fortuna utca 14. [Pierrot Étterem] étterem

A kis méretű, egyemeletes barokk lakóház földszintjén korábban asztalosműhely és pékség is üzemelt. A ma is itt üzemelő Pierrot 1982-ben nyitott meg Budapest első privát kávéházaként a 13. századi falak között. A klasszikus magyar konyha és a romantikus hangulat számos hírességet vonzott az évek során.

A Fortuna utca a Bécsi kapu tértől fut a Hess András térig, a 14-es számú ház az előbbihez közelebbi végén áll. Az utca a történelem változásainak megfelelően számos nevet viselt – Ötvösök utcája, Középső utca, Bécsi utca, csak hogy néhányat említsünk közülük –, mielőtt végső nevét elnyerte a 4-es szám alatt 1785-ben megnyílt Fortuna fogadóról.[1] Az utcához hasonlóan a 14-es számú ház is számos változáson esett át, mire egykori polgárházból étterem lett.

A Fortuna utca 14. 1967-ben. A VÁTI felvétele. Fotó: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ

Az utcavonalra merőlegesen álló, kéttraktusos, egyemeletes oromfalas ház önmagában is kuriózum a Várnegyedben. Hozzá hasonló kialakítással ma csak a szomszédos, Fortuna utca 12-es számú épület esetében találkozunk, és ez a két szomszéd egy olyan telepítési rendet őriz, ami azt sejteti, hogy a 13. században oldalhatáron álló, kis méretű házak állhattak a Várban. A 14-es számú ház földszintjén a sávosan vakolt mezőben egy boltozott kapualjba nyíló barokk kőkeretes kaput, egy egyenes záródású kétszárnyú ablakot, és egy egyenes záródású, nagy méretű ajtót látunk. Az emeleten a kapu tengelyében egy keretezett, kétszárnyú ablak nyílik, az egykori üzlethelyiség bejárata fölött konzolokon ülő zárterkély pihen, melyet két oldalról egy-egy keskenyebb ablaknyílás fog közre. Az emeleti ablakokat és az erkélyt kiugró, konzolos szemöldökpárkány zárja le. A koronázópárkány fölötti, csonkakontyolt oromzati mezőben további két ablak helyezkedik el. Az épület kéttraktusos, földszintjén baloldalt dongaboltozatos kapualj fut végig a ház hosszában, jobb oldalt a mai étterem boltozott helyisége van.

Az épületet érintő régészeti kutatási eredményeket, s az ezek alapján rekonstruált építéstörténetet, valamint a birtoklástörténetet igen részletesen mutatja be Czagány István A budavári volt Belényi-ház művészettörténeti jelentősége című tanulmányában.[2] Czagány István[3] (1926-1988) művészettörténész 1950-től 1970-ig a Budavári Palota rekonstrukciós munkálatainak műemléki kutatásvezetőjeként dolgozott, így a Fortuna utca 14. számú ház 1955 és 1958 között lezajló helyreállításában is részt vett.

A Fortuna utca 14. sz. ház kapualjának déli falában levő évszámos ajtószemöldökkő restaurált maradványai, valamint a Czagány István által készített rekonstrukciós rajz. Forrás: Czagány István: A középkori grafikus stílus emlékei a budai várnegyed területén. Budapest Régiségei 19. (1959) p. 42.

Czagány tanulmánya alapján az épületen az ötvenes évekbeli helyreállításig számos alkalommal végeztek jelentős átalakítást. A legkorábbi ismert állapot egy 13. és 14. század fordulójáról származó, egytraktusos, kétszobás, oldalhatáron álló emeletes ház lehetett. Ehhez az 16. század első negyedében csatlakozott a boltozott kocsiáthajtó. Ezáltal utcafrontja gyakorlatilag összeépült a Fortuna utca 12-es számú házéval. Ebben az időben nyithatták a kocsiáthajtó oldalfalán azt az egyenes záródású kőkeretes kaput, mely a Várnegyed egyetlen évszámos nyíláskerete: az 1514-es évszám ábrázolásának különlegessége, hogy a négyes számot ekkor még későgótikus stílusban fél nyolcasként ábrázolták. Az udvar felé is bővült a ház egy további szobával. A török hódoltság idejében nagy valószínűséggel összenyitották a Fortuna utca 16-tal, ám Budavár 1686-os visszafoglalása idején mind a ház emelete, mind az udvar felőli toldása elpusztult. A török hódoltságot követő időszaktól már ismerjük a ház tulajdonosait is. Első gazdája, Irackh Dániel asztalosmester építette újjá a romos épületet, ebből az építkezésből származik a mai földszinti kapu és ablak. Azt nem tudni, hogy az 1723-as tűzvész mennyiben érintette a házat, ám az bizonyos, hogy az épület földszintes udvari szárnya ezt követően épült ki Perger János építőmester munkájaként. Az utcai szárnyban az 1820-as évek elején Berger Ignác tanácsnok, akkori háztulajdonos végzett jelentős átalakításokat, túlnyomórészt az emeleten. A következő nagy beavatkozás Millitzer Heinrich pékmester nevéhez kötődik, aki a földszinten két kenyérsütő kemencét épített, s üzletajtót nyitott a homlokzaton valamikor 1821 és 1838 között. A következő háztulajdonos, Heinrich Antal Emánuel idejében, 1838 és 1840 között épült a zárterkély. Az utolsó nagy átalakítás, mely nagyrészt a homlokzati részletképzésekre szorítkozott, 1894-95-ben történt, Kirschmann Jakab idejében, s ekkor épülhetett össze az udvari szárny az utcai épülettel.

1945-ben az udvari szárny olyan mértékben sérült, hogy az épület helyreállítása során annak elbontása mellett döntöttek. Az újjáépítést Dragonits Tamás (1924-) építész tervezte, aki egyéb műemlék-felújítási munkái mellett csak a Várnegyedben negyvenhárom ház helyreállításáért felelt.[4] A használaton kívüli sütőkemencéket szintén elbontották, ellenben a félig leomlott utcai homlokzatot hitelesen helyreállították – az utolsó ismert állapothoz képest annyi változtatással, hogy a nehéz fa kapuszárnyak helyett üvegezett felület került a kosáríves barokk kőkeretbe, hogy az utcáról is látható legyen a boltíves kapuáthajtó a gótikus nyíláskeretekkel.

A Fortuna utca 14. belső udvara 1967-ben. A VÁTI felvétele. Fotó: Fortepan/Lechner Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ

A korábbiakban említettünk már néhány nevet az épület történetéből, ám most a teljességre törekedve újra sorra vesszük őket, s a tulajdonosokon kívül az egykori lakók életébe is betekintünk. Szó esett már Irackh Dániel asztalosmesterről, aki feleségével közösen, Buda újratelepítésekor, 1689-ben kapta meg az épületet kamarai adományként. Halála után felesége újra férjhez ment, így lett birtokrészes Perger János polgár 1720-ban. Két további nemzedéken át a családban öröklődött az épület: először Berger Xavér Ferencre, majd Berger Ignác tanácsnokra szállt. Tőle vette meg 1821-ben Millitzer Heinrich pékmester és felesége, Weissenfels Franciska 6020 aranyért, s alakították át sütőházzá – mellyel a következő mintegy 120 évre meghatározták a ház sorsát. 1838-ban Heinrich Antal Emánuel pesti kereskedőé lett az épület, majd 1891-92-ben újra egy sütőmester, Szvoboda Mátyás lett a tulajdonos.[5] Czagány ezen megállapításának némileg ellentmond, hogy a Budapesti Czim- és Lakásjegyzék[6] szerint Szvoboda már 1882-től itt dolgozott. Czagány leírása és a címjegyzék szerint is 1894-től Kirschmann Jakab nyomdatulajdonos és neje birtokolta az épületet.[7] Kirschmann a korabeli budapesti zsidó közösség igen befolyásos tagja volt: 1885-ben és 1900-ban is megtaláljuk Budapest legtöbb adót fizető választópolgárainak névjegyzékében. [8,9] Rendszeresen szerepel a neve az Egyenlőség című, zsidó felekezeti és társadalmi hetilap hasábjain is, mint a budai Chevra-Kadisa elöljárója. 1899-ben a címjegyzék szerint Bahel Rezső sütőmester lett a ház és a pékség gazdája, azonban nem sokáig élvezhette új tulajdonát: az év augusztusában már haláláról tudósítanak az újságok. A házat kiskorú gyermekei örökölték.[10]

Ennek ellenére 1904-ben, amikor Sosna Adolfina operettprimadonna 27.000 koronáért megveszi a házat, ismét Kirschbaum szerepel eladóként.[11] A művésznő ugyanebben az évben adja fel színpadi karrierjét (melynek főbb állomásai a drezdai királyi opera és a bécsi Carltheater voltak), mivel összeházasodik Königswarter Hermann báróval. A báró egy bécsi bankárcsalád sarja, népszerű istállótulajdonos (első felesége Blaskovich Melanie volt,[12] akinek nagybátyja, Blaskovich Ernő méneséből került ki Kincsem, a legendás versenyló). A szóbeszéd szerint a magyarok iránti tisztelete jeleként legjobb lovát Petőfinek nevezte el, ám a közvélemény ezt némileg méltatlannak ítélte, így a szóban forgó lovat végül átnevezte, ekkor lett belőle Pardon.[13] Az esküvőről hírt adó újság megemlíti, hogy a báró a menyegző alkalmából 2000 koronát adományozott a budapesti szegények javára.[14]

1907-ben Palla József és neje lett a Fortuna utcai ház tulajdonosa,[15] majd Palla halála után 1914-től özvegye, Palla Józsefné. Tőle végül Holy Jánosné (született Palla Józsa) és Palla Béla örökölte,[16] s a II. világháborúig ők szerepeltek a címjegyzékben az épület tulajdonosaként.

A Fortuna utca 14. 1903-1905 körül a Koncseny-féle cégérrel. Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Budapest Gyűjtemény

A ház birtoklása Bahel Rezső halála után vált el a pékség működésétől. Az ezutáni sütőmesterek közül 1902-1905 között Konecsny Ferencet, 1906-1911 között Chalupka Sándort, 1911-1928 között Vadovcsák Istvánt, végül ifj. Belényi Gyulát ismerjük.[17] Chalupka Sándor lánya Csaba Margit néven volt ismert orvosként, íróként, katolikus hitoktatóként.[18] Vadovcsák István, aki A magyar ipar almanachja szerint „1911-ben önállósította magát és üzemét, amelyben az összes családtagok is részt vesznek, 3 segéddel és 1 tanulóval folytatja” [19], aktív tagja volt a közéletnek, „neve nem ismeretlen egy magyar sütőiparos előtt sem”, hosszú ideig tisztségviselője és elöljárója volt a Magyar Sütők Országos Szövetségének és a Fővárosi Sütőipartestületnek.[20]

A Fortuna utca 14. 1941-1942 körül a Vadovcsák-féle cégérrel. Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Budapest Gyűjtemény

A ház lakói egy-két kivételtől eltekintve sűrűn cserélődtek. Volt köztük elszegényedett lovag, rendőrőrmester, hivatalnokok, nyomdászok és könyvkötők, kőfaragók és még egy fogaskerekű kalauz is! Venyige Fülöp rendőr például magánügyével került be a lapokba a 1891-ben: az újságok a várbeli orvosok felelősségét firtatták az őrmester gyermekének halálával kapcsolatban.[21,22] Óváry Lipót történész-levéltáros viszont tudományos munkájával szerzett magának nevet: tudományos érdeklődése elsősorban történelmünk olaszországi forrásaira irányult. 1876-tól az Országos Levéltár munkatársaként az 1526 előtti oklevelek rendezésével foglalkozott, majd 1904 és 1908 között az országos főlevéltárnok tisztségét töltötte be. A Fortuna utca 14-ben mindeközben két évig, 1901-1902 között élt. A leghosszabb ideig, 1907 és 1923 között özvegy Jobbágy Sándorné neve szerepel a lakcímjegyzékben, de sajnos arról nincs információnk, ő milyennek láthatta a Vár életét ebben a tizenhat évben…

Czagány István leírásából kiderül, hogy az épület ötvenes évekbeli felújítását követően, miután a földszinti helyiséget „kiszabadították” a sütőkemencék szorításából, különféle üzletek költöztek az egykori sütöde helyére: régiségkereskedés, cipőjavító műhely, majd zöldség- és gyümölcskereskedés. Mígnem az 1980-as évek elején meg nem látta az újfent kiadó helyiségben a lehetőséget a Zsidai-házaspár. Az ő lelkesedésüknek köszönhetően nyílt meg 1982 októberében a Café Pierrot. Az egykori közkedvelt kávézó ma már étterem, a Zsidai-család pedig egy gasztronómiai birodalmat vezet – az idáig vezető út története első kézből az étterem honlapján olvasható.[23]