Győző utca 5. [Attila-udvar] lakóház

Az ötemeletes társasház art deco jegyeket visel, de az akkoriban divatos turanizmusra jellemző két ősmagyar harcost is felfedezhetünk rajta. A domborművek Mátray Lajos (1875-1865) és Ohmann Béla (1890-1968) szobrászok munkái. A háború utáni újjáépítésekor az ereszek fölé nyúló attikafalat nem építették vissza, ezért az “Attila-udvar” felirat ma már nem látható a homlokzaton. Az 1931-es Házszabályzat tanúsága szerint “A házban felszerelt nyilvános telefonállomás 20 fillér használati díjért” állt a lakók rendelkezésére.

Az épület
A Győző és a Pálya utca sarkán álló ötemeletes társasház Münnich Aladár (1890–1975) art deco korszakából[1] származik. A lábazat rusztikus kőborítást kapott, a simára vakolt homlokzatot négy vízszintes párkány tagolja a földszint és az első emelet, valamint a negyedik és az ötödik emelet fölött. A Győző utcai homlokzat héttengelyes, a harmadik tengely után fél emeletnyi szinteltolás látható az utca lejtése miatt; a Pálya utcai oldal négytengelyes. A saroktengely lapos ívvel emelkedik ki. A Győző utca felé a második, az ötödik és a hetedik, a Pálya utcai oldalon pedig az első és a harmadik tengelyben vasrácsos erkélyek helyezkednek el, ezeken kívül minden nyílás egyenes záródású, keret nélküli ablak. A bejárat a Győző utcai homlokzat harmadik tengelyében található.

A háború utáni újjáépítéskor az ereszek fölé nyúló attikafalat nem építették vissza, ezért az „Attila-udvar” felirat ma már nem látható. Az építés idején divatos turanizmus[2] jegyében az első emeleti párkány fölött a sarokív Győző utcai oldalán egy kardjával lesújtó, a Pálya utcai oldalán pedig egy hátrafelé nyilazó ősmagyar harcost fedezhetünk fel. A domborművek Mátray Lajos (1875–1965)[3] és tanítványa, Ohmann Béla (1890–1968)[4] szobrászok munkái. Ugyanez a két harcos díszíti Münnich Aladár és a Centrum XI. kerület Eszék utca 9-11. sz. társasházát, az „Árpád-udvart” is. A Mátray–Ohmann páros legismertebb munkája a Közraktár utca 30., a volt Hangya Szövetkezet székházának homlokzati domborművei.

A társasházat a korszak egyik legsikeresebb társasházépítő cége, a Centrum Házépítő és Ingatlanvállalat építette. A szövetkezet 1926-ban alakult, és a társasházépítést

Attila-udvar, ötemeletes társasház a Győző utcában, mellette földszintes épület (1930-as évek)
Kép forrása: FSZEK [HUNGARICANA] [leltári szám: bibFSZ01480771]

Az épület tulajdonosaiból 1929-ben megalakult „Társasház szövetkezet” az utcaszinten lévő 7 üzlethelyiség jövedelmével is gazdálkodott. A ház eredetileg emeletenként 4 darab két-, három-, és négyszoba–hallos lakással, valamint házmesterlakással épült meg. A Győző utcai fronton emeletenként 2 darab háromszobás, a Pálya utcai oldalon pedig egy darab kétszobás lakást alakítottak ki. A legnagyobbak a saroklakások voltak négy utcai szobával és két erkéllyel. A lakásokhoz tartozó cselédszobák, a konyha és a fürdőszoba a belső udvarra néztek, a kétszobás lakások cselédszobájához erkély is tartozott. „A fürdőszobában nagy fayence-mosdó, tükör, étagerie [piperepolc], törülközőtartó, zománcozott öntött vaskád, fa- és széntüzelésű vörösrézhengeres fürdőkályha”[6] állt. A négyszobás saroklakások felszereltsége volt a legnagyobb luxussal kialakítva, ezekben központi melegvíz-fűtést (ún. étage-fűtést) is terveztek.

A korszerű felszerelések között említésre méltó a „villanymotoros amerikai gyártmányú mosógép facsaróval, mellyel a nagymosás három óra alatt végezhető el minden kézi erő alkalmazása nélkül”, valamint a társasházat bemutató prospektus[7] szerint a közös használatú elektromos porszívó. Az 1931-es Házszabályzat a telefonhasználattal kapcsolatban így rendelkezik: „A házban felszerelt nyilvános telefonállomás 20 fillér használati díjért a lakók rendelkezésére áll.”[8]

Szemelvény forrása: Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz, 1930-1931 6. évf. 1-2. kötet p. 293. [ARCANUM]

A Márvány utca 20. (Győző utca 7.) és a vele szomszédos Győző utca 5. számú telkek az 1882-es és a későbbi lakcímjegyzékek tanúsága szerint Gohl Antal tulajdonában voltak, majd az ő 1896-os halála után fiára, Gohl Ödönre szálltak. Gohl Ödön (1859–1927)[9] a kor neves numizmatikusa volt, 1895-től dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában és 1925-ben az Éremtár igazgatójaként ment nyugdíjba. Egészen 1927-ben bekövetkezett haláláig a Márvány utca 20. alatti házában élt a feleségével. A Numizmatikai Közlöny szerkesztősége is az ő címére volt bejegyezve. Halála után testvére, Gohl Etelka adta el a Győző utca 5-ös számú telket a Centrum-nak 55.000 pengőért.[10]

Ezen a területen a 20-as évek végén még hatalmas kertek terültek el és többnyire földszintes lakóépületek álltak itt. A Győző utcának a Pálya utca és a Márvány utca közötti szakaszán csak 2020-ra valósult meg a zártsorú beépítés. A Győző utca 5-ös telekkel szemben a Déli vasút oldalán az akkor még ott álló igazgatási épület előkertjei húzódtak. A Centrum a prospektusában már 1929-ben azzal kecsegtette a potenciális lakástulajdonosokat, hogy ezt a területet „a Déli vasút tervezett kitelepítése után a főváros parkká akarja kiképezni”.[11] A Győző utca kiszélesítésére és a járda áthelyezésére viszont az építkezéssel egy időben sor került.

Az építész
Jánosvölgyi Münnich Aladár építész, kormányfőtanácsos (Szepesigló, 1890. július 13. – Montreal, 1975. szeptember 7.) berlini és müncheni tanulmányok után Angliában és Kínában dolgozott. Hazatérve Korb Flóris irodájában vállalt munkát. 1920-ban önállósult. Bérházak és családi házak mellett ipari épületeket tervezett. Élénk építészpolitikai tevékenységet fejtett ki városrendezési kérdésekben. 1933-tól tagja az Országos Középítési Tanácsnak, 1935-től a Fővárosi Közmunkák Tanácsának. 1941-ben készítette a zuglói evangélikus templom és parókia terveit (Lőcsei út 32.). 1945-ben Budapest újjáépítési pályázatán első díjat nyert „Négysarkú város” című, a várost organikus egységnek tekintő munkájával. Főbb művei: Sertésvásárcsarnok, 1930 (Bp., Gubacsi út 6.), Nagyvásártelep, 1930–32 (Bp., Csepel rkp.), Postapalota, 1931 (Debrecen, Hatvan u. 5–7.), ötegységes sorház, 1933–34 (Bp., Györök u. 25–33.), Futura Nyugdíjpénztár, 1937–38 (Bp., Dorottya u. 2.).[12]

Münnich Aladár portréja.
Kép forrása: Lakatos Mihály – Mészáros L. Edgár – Óriás Zoltán (szerk.): Az 50 éves Vállalkozók Lapja Jubileumi albuma 1879-1929. A magyar építőművészet és építőipar 50 éve. Vállalkozók Lapja, Budapest, 1931. p. 159.

Szemelvény forrása: 8 Órai Ujsag, 1929. 15. évf. 135. sz. p. 4. [ARCANUM]

Szemelvény forrása: Magyarság, 1929. 10. évf. 197. sz. p. 10. [ARCANUM]

A lakók
Ahogy azt az Új Nemzedék tudósítója az 1929. július 2-i számban írja, „bár csak most indult meg az építkezés, az öröklakásoknak mintegy fele már gazdára talált. És pedig az úri középosztály legjobb rétegeiben, de újból képviselve van az arisztokrácia is.”[13] Példaként álljon itt néhány olyan név, amelyek a korabeli telefonkönyvekből (a vonatkozó évszámokat lásd zárójelben) voltak kiolvashatók:

• 1945-ben bekövetkezett haláláig lakott itt Zichy Károlyné Karátsonyi Ilona grófnő (1870-1945), Karátsonyi Jenő testvére, aki 1933-ig a Krisztina körút 55. szám alatti Karátsonyi palota és a Karátsonyi Guidó-féle hitbizomány birtokosa volt. Örököse, Keglevich Karátsonyi Imre a vagyont elherdálta, 1937-ben a hatalmas műtárgygyűjteményt elárverezték. A kastélyt 1938-ban lebontották. Helyén a Kossuth-díjas Németh Pál (1913–1959) kilencvenes években korszerűsített szocreál irodaháza áll. Jelenleg a Magyar Nemzeti Bank számára átalakítás alatt. (1939, 1940, 1942, 1943, 1945-ig)
• *Garabán Lajos (1896-1945) székesfővárosi főmérnök, építészmérnök (1929, 1936, 1940, 1943)
• *Naszályi József (1870-1945) nyugalmazott miniszteri tanácsos, gépészmérnök (1937, 1941)
• Dr. Huszár Csaba orvos (1929 – 1943)
• *Bényey Ferenc magyar királyi vezérkari őrnagy (1942)
• Izsépy Edit bölcsészetdoktor, egyetemi könyvtárnok (1943)
• Dr. Várady Erzsébet gimnáziumi történelem – és földrajztanár (1936, 1939, 1942)
• *Dr. Várady Sándor (1893-1967) királyi törvényszéki bíró (1940)
• Petényi József történelemtanár (1935-1943)
• Reichart Vilmos nyugalmazott miniszteri tanácsos (1940)

A háború után a lakók összetétele az 1945-ös választói névjegyzék[14] tanúsága szerint több mint felerészben megváltozott. A csillaggal megjelöltek vagy családtagjaik 1945 után is a házban éltek, sőt jelenleg is van olyan lakástulajdonos, akinek a felmenői már a háború előtt is itt laktak. (Néhány egykori lakóról a Budapest100 kutatója, Vadász Ágnes összeállított egy tablót, mely IDE KATTINTVA elérhető. A képekért külön köszönet az egykori lakók leszármazottainak!)

A házban működő iparosok, kereskedők
A Budapest székesfőváros pénzintézeteinek, vállalatainak, iparosainak és kereskedőinek kettős címtára 1942-es kiadása[15] szerint a társasház üzlethelyiségeiben és a lakások némelyikében a következő iparosokat és kereskedőket találjuk:

• Bedő Imre, bormérés – Vaspálya borozó (1936–1940)
• Branauer bőrkereskedő
• Csapilla József késes és köszörűs
• Farsang János úri szabó
• Karsay Jánosné fűszeres
• Minkovits Mária varrodája
• Toskor Györgyné mosodája – az 1945-ös választási névjegyzékben már mint benzinkutast látjuk viszont
• Tüske Lajos cipész
• Wittendorfer Ádám fodrász – az 1945-ös választási névjegyzékben már csak a felesége szerepel mint fodrász

Közülük két személyről került elő érdekes történet:

Csapilla József, a „köszörűs költő”
Csapilla József a korabeli lapok hirdetései és a címjegyzékek tanúsága szerint 1935-től dolgozott a ház Győző utcai oldalán valamelyik üzlethelyiségében, és itt is lakott legalább 1950-ig. Üzletének kirakatáról érzékletes leírást találunk Rieth József (1931–) visszaemlékezéseiben:

Szemelvény forrása: Városok Lapja, 1942. 37. évf. 4. sz. p. 51. [ARCANUM]

Csapilla József késes és köszörűs alakja is megjelenik Tersánszky J. Jenő Nagy árnyakról bizalmasan című 1962-es emlékezésgyűjteményében. Ennek egyik darabja Mikes Lajosnak, az Est Lapok főszerkesztőjének állít emléket, meg rég elfeledett pártfogoltjának, Aradi Szabó Istvánnak, a részeges költőnek. És itt következik a történet Csapillára vonatkozó része:

A történet a Vaspálya borozóban esett meg, és Tersánszky elbeszélésének hitelességét mi sem bizonyítja jobban, mint az Az Ujság 1938. november elsején megjelent száma, ahol a 10. oldalon olvashatunk Aradi-Szabó István temetéséről, amelyen „a barátok nevében Csapilla József mondott megható búcsúztatót.”[18] Csapilla József 1978-ban halt meg Budapesten.[19] Fia, ifj. Csapilla József 1934-ben született, kiváló sportolóként emlékezik meg róla a Petőfi Gimnázium.[20] 1956-ban disszidált, vegyész lett, az Egyesült Államokban az American Cyanamid and Cytec-től ment nyugdíjba. Több találmány fűződik a nevéhez. A sportolást sohasem hagyta abba, 2011-ben halt meg Stamfordban.[21]

Tüske Lajos, a vitriolos
„Vitriollal leöntötte Tüske Lajos cipészmestert Pálya-utca 17. számú lakásán Soltics Lászlóné, 33 éves cipőtűzőnő, akinek Tüske házasságot ígért, de elhagyta. A merénylet után Solticsné öngyilkosságot akart elkövetni, de megakadályozták. Az asszonyt, a rendőrség egészségrontás címén letartóztatta és a Markó-utcai fogházba kísérte. Tüskét súlyos égési sebeivel a Rókus-kórházba vitték a mentők.”[22] – olvasható a 8 Órai Ujság Rendőri rövid hírek rovatában (1933).